Akik látták a Számkivetett című filmet, biztosan jó szívvel emlékeznek vissza Wilsonra, aki a Tom Hanks által alakított főszereplő, Chuck Nolan egyetlen barátja volt a szigeten töltött évek alatt. Ha a négy fal közé szorultunk akár a járványhelyzet, akár az esős idő miatt, vidáman eltölthetjük az időt egy rá emlékeztető mókás fűfej készítésével. Jól emlékeztek, írtuk már erről tavaly, az első korlátozó intézkedések idején, de a téma azóta is aktuális - ne legyünk pesszimisták, remélhetőleg most már hamarosan csak az eső miatt! Addig is érdemes felelevenítenünk ezt a régi kedvencet, hiszen a család kisebb tagjainak rendkívül izgalmas mind az elkészítés, mind várakozás és a megfigyelés, amíg kidugják a fejüket az első kis növénykék. Az alapanyagok tekintetében ezúttal azok járnak jól, akik kertes házban laknak, vagy akik tartanak növényeket az erkélyen, de bárki más is könnyedén beszerezheti a szükséges dolgokat.
Némi segítséggel akár óvodások is elkészíthetik, a nagyobbak pedig maguk is nekiláthatnak és megtapasztalhatják, milyen jó érzés, ha valami kihajt a kezünk munkája nyomán. Később, a játékon túl talán nagyobb kedvvel és kíváncsisággal kezdünk majd a balkonládák benépesítéséhez is. A klasszikus verzión kívül mutatunk távolabbi rokon megoldásokat is, válogasson mindenki kedve, és persze a rendelkezésre álló hozzávalók szerint!
Az alapverzióhoz egy kidobásra ítélt nejlonharisnyára, cérnára, búza- vagy fűmagra, illetve fűrészporra lesz szükségünk. Első lépésként a harisnya egyik végére kössünk egy csomót, majd fordítsuk ki! Szórjunk bele egy marék magot, aztán töltsük fel a maradék részt fűrészporral, és kössünk csomót a másik végére is! Csomózás előtt tehetünk bele egy fonott zsinórt, vagy egyszerűen csak hosszúra hagyhatjuk az anyagot - a lényeg, hogy legyen valami, ami belelóg a tartójába öntött vízbe egy fordított kanóchoz hasonlóan. Azt, hogy mekkora méretűre vágjuk a harisnyát, az határozza meg, hogy mibe szeretnénk végül elhelyezni: cserépbe, vázába, kaspóba, joghurtos vagy műanyag pohárba, esetleg elvágott műanyag palackba. Ha szeretnénk, füleket vagy orrot is kaphat, ha a megfelelő helyen szorosan elkötjük a töltettel együtt.
Az arc és a test kialakítása számtalan módon lehetséges, filc, színes- vagy hab papír, filc, szemes matrica, zsenília drót, gombok, fonál vagy cérna, textildarabok vagy festék felhasználásával. Minden attól függ, hogy mi van a készletünkben, illetve hogy melyik minta tetszik leginkább. Úgy járunk a legjobban, ha előzetesen készítünk egy gyors leltárt a fiókokban vagy a kreatív dobozunkban, és megnézzük, milyen maradék anyagok állnak rendelkezésre, esetleg mi az, amit már jó eséllyel nem tudunk másra felhasználni, hiszen a figura dekorálásához többnyire apró darabok is elegendőek. Variálhatjuk az elkészítési módot, ha harisnya helyett közvetlenül a tartó alkalmatosságba ültetünk, ami a fentieken felül lehet egy konzervdoboz, fűrészpor helyett pedig ez esetben használatunk virágföldet is.
Nézzünk meg részletesebben egyet az alternatív verziók közül is! Ebben az esetben két nagyon egyszerű, pénztárcakímélő és mindig rendelkezésre álló anyaggal dolgozunk, WC-papír gurigával és tojáshéjjal, melyeknél az sem elhanyagolható szempont, hogy mindkettő a szemeteszsákunk méretét csökkenti. Igaz, idővel valószínűleg ott fognak kikötni, hacsak nem komposztálunk, de legalább előtte beiktathatunk egy plusz funkciót.
A tojáshéjakat alaposan mossuk és szárítsuk meg, majd következhet a festés. Találjunk ki vidám arcokat, vagy készítsük el az egész családot! A kisebbeknek segítsünk ennél a résznél, mert a tojáshéj könnyen törik, nehogy kedvüket szegje egy ilyen baleset! Ezután öltöztessük fel őket, azaz fessük ki WC-papír gurigákat is, de ha úgy tartja kedvünk, színes kartonból ki is vághatjuk a ruháikat. Ha a gurigákat különböző méretűre vágjuk, akkor a magasságkülönbségekkel is tudunk játszani. Miután a festék megszáradt, óvatosan helyezzük a fejeket a testre, pár csepp ragasztót is használhatunk a két rész egymáshoz rögzítéséhez, de ez elhagyható.
A fűfejéhez képest göndörnek mondható frizurához kerti zsázsát használhatunk, mely azon kevés növény közé tartozik, amelyeket nem kell feltétlenül földbe ültetni, ezért a tojásokat most vizes vattaréteggel töltjük meg, arra szórjuk a magokat. A tetejére is teszünk egy kis vattát takarásnak, azon majd nagyjából 3-5 nap múlva könnyen át tudnak bújni a kis növények. Természetesen ezt az alapötletet is kedvünkre alakíthatjuk.
A kerti zsázsa a káposztafélék családjába tartozó növény, melynek jellegzetes, a tormáéra emlékeztető csípős, pikáns íze van. Mustármagolajat és glükozamint is tartalmaz, ezeknek köszönhetően rengeteg hasznos hatása lehet a fogyasztásának. Szabályozza az anyagcserét és a veseműködést, erősíti a gyomrot és a húgyhólyagot, gyógyítólag hat a reumatikus betegségekre és a herpeszre, nem utolsó sorban pedig kiváló A-, B1-, B2-, C-, E-, PP-vitamin forrás. Olyan ásványi anyagokat is tartalmaz, mint a kén, a króm, a kálium, a mangán, a magnézium és a kalcium. Különböző saláták értékes összetevője lehet és rendkívül könnyen nevelhető a kertben, az ablakpárkányon vagy az erkélyen, ami pedig fűfejeink szempontjából nem mellékes.
Akármelyik megoldást is választottuk, ne felejtsük el mindennap öntözni új barátainkat! Ha így teszünk, hamarosan előkerülhet a fodrászolló (természetesen egy egyszerű papírvágó is megteszi), hogy kialakítsuk a nekünk tetsző frizurát.
Ha te is kedved kaptál a kézügyeskedéshez, tedd közzé munkáidat a Színes Ötletek Blog alkotói csoportjában!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.