Színes Ötletek

a kézügyes blog

Asztal raklapból nappaliba vagy teraszra - Készíts bútort saját kezűleg!

0_14.jpg

Akik szeretnek kézügyeskedni, netán barkácsolni, valószínűleg egyetértenek abban, hogy a raklapos ötleteket nem lehet megunni, sőt, jószerivel kifogyni sem lehet belőlük. Talán közhely ez, de épp ezért igaz, így hát jöjjön most egy újabb remek tipp, ezúttal egy saját készítésű vintage bútorhoz, ami nappalink vagy teraszunk praktikus dísze lehet, ha el tudjuk úgy készíteni, hogy illeszkedjen otthonunk stílusához. Első látásra nagyobb falatnak tűnhet, de érdemes belevágni, már csak azért is, mert kevés érzés fogható ahhoz a büszkeséghez, ami egy saját kezűleg készített bútor, vagy lakásdísz láttán tölthet el minket. 

Amire szükségünk lesz:

  • 2 db raklap* 
  • 4 db görgő 
  • fűrész, csiszoló, csavarhúzó
  • védőfelszerelés (kesztyű, szemüveg)
  • festék és lakk

*Nagyobb városokban sok helyen találhatunk raklap vételi lehetőséget, de némi szerencsével válogathatunk helyi vállalkozások által kiszelektált darabokból, vagy akár a garázsban, kertben is kallódhat néhány egy-egy felújítás után. 

1. lépés: Vágjuk ketté a raklapokat a középső osztás mellett, tehát nem pont középen! A nagyobbik felét fogjuk használni.

1_48.jpg

2. lépés: Csiszoljuk meg a teljes felületet 80-as csiszolópapírral! Az éleken és a sarkokban koronggal dolgozzunk!

2_45.jpg

3_42.jpg

3. lépés: Fessük le a felületet ízlésünk szerint! Legyen teljes a fedés, de nem szükséges tökéletességre törekedni, hiszen a végeredmény úgyis kopottas hatású lesz.

4_36.jpg

4. lépés: Újra vegyük elő a csiszolót, de most 120-as papírt használjunk! Csiszoljunk bele a festékbe véletlenszerűen a vintage hatás kedvéért. A raklap eredeti színe kilátszik majd ezeken a felületeken, mivel csak egy rétegben festettük le a fát! 

5_37.jpg

5. lépés: Alapos portalanítást követően lakkozzuk le a felületet!

6_33.jpg

7_32.jpg

6. lépés: Az egyik raklap alsó léceire fúrjunk két-két furatot, majd rajzoljuk át az alsóra ezek helyét és fúrjuk ki azokat is. Csavarozzuk össze a két raklapot, ezen a hat ponton rögzítve. Jól húzzuk meg az anyákat, hogy ne tudjanak mocorogni. Ha nem bíznánk magunkban, nyugodtan kérjünk segítséget a család férfi tagjaitól! 

8_31.jpg

9_26.jpg

10_26.jpg

7. lépés: Végül csavarozzuk fel a négy görgőt a sarkokra. Ezek után már nincs más dolgunk, mint elhelyezni a kiegészítőket, dobozokat, kosarakat, virágot, amit csak szeretnénk - és persze, hogy akár sok éven át elmosolyodjunk az általunk készített asztal láttán! 

11_21.jpg

12_17.jpg

 Az elkészítés menetét láthatjátok az alábbi videóban is.

Forrás: hometalk.com

Te készítettél már valamit raklapból? Ha igen, és szeretnéd megmutatni, megteheted a Facebookon, a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában, szívesen látjuk 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6616007374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2020.07.21. 18:22:12

Hú, de már nem kellene ám még egy ultragáz raklapból készült bútor cikket írni. Figyu, nagyon ronda, nagyon gáz, nagyon primitív.

És nem, nem készítettél semmit, bekentél egy raklapot libazöldre és raktál rá négy gagyi kereket.

degeco 2020.07.22. 08:01:00

A raklap tetejére kellene valami, hogy az a váza ne dőljön fel

BOAR 2020.07.22. 09:43:46

"Első látásra nagyobb falatnak tűnhet,"
Nabasszus...
Egy villanykörte kicserélésének egyedül neki se állj...
Amúgy nem tudom, milyen funkciója lehet egy ilyen kerekekekn guruló, igénytelen valaminek.Asztalnak nem jó mert túl "hézagos", akkor meg?

Japersze 2020.07.22. 12:21:07

@arthurthedent: minden szavaddal egyetértek.

Nihil_AK 2020.07.22. 13:07:33

Kedves Kommentelők!

A blog egyik szerkesztőjeként nem igazán értem ezt az össznépi felháborodást, ami amúgy vihar a biliben.

Senki nem állította, hogy egy raklapból készült bútor a lakberendezés netovábbja, viszont amit csináltok, az körülbelül olyan, mintha egy hamburgeresnél kérnétek a panaszkönyvet, és reklamálnátok nagy hanggal a molekuláris gasztronómiát, meg a gömbösített gyümölcslét.

Senkinek sem tettük kötelezővé, hogy elkészítse bármelyik cikk tárgyát, és azt sem mondtuk soha, hogy prémium kategóriás lakberendezési magazin vagyunk. Ez egy kreatív HOBBI blog. A bejegyzés elsősorban azoknak szólt, akik úgy gondolják, hogy esetleg jobb egy amúgy kidobásra ítélt holmit ötletesen felhasználni, ahelyett, hogy mondjuk eltüzelnék a faanyagot a telken. Ha valakink tetszik, megcsinálja, ha nem, akkor majd csinál mást. Ennyi és nem több.

Amúgy pedig mindenkitől várjuk a Ti küldtétek! rovatba a saját kezűleg készített egyedi design bútorok fotóit, természetesen werkfotókkal együtt, szívesen leközöljük őket. Mindenképpen építőbb, mint más munkáját mocskolni egymásra licitálva.

Üdvözlettel:
Kovács Attila
szerkesztő
Színes Ötletek Blog

Japersze 2020.07.22. 14:12:32

@Nihil_AK: szerkesztőúr, nagy munka volt egy videót beágyazni néhány screenshottal, gratula, így tovább.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.07.23. 08:18:37

Szerintem egy ilyen egy nyaralóba, vagy kertbe, balkonra elmegy szódával.Én tennék rá üveglapot, vagy valami lemez félét, akár belülről, hogy ne essenek be a résbe a cuccok.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása