Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kosárfonás, kicsit másképp - Néhány kiselejtezett farmer újrahasznosításával

8_29_1.jpg

A farmer örök kedvenc, nemcsak ruhadarabként, de alapanyagként is. Általában mindannyiunk gardróbjában akad néhány darab, hiszen rendkívül strapabíró, szinte mindenhez passzol, kényelmes viselet, és sosem megy ki a divatból. Néha mégis megesik, hogy véletlenül helyrehozhatatlan kár éri egy részét, vagy egyszerűen olyan régóta hordjuk, hogy elhasználódott az anyag. Még ilyenkor sem érdemes kidobni, hiszen nagyon sokoldalúan használható anyag. Akár egy vagány kosarat is készíthetünk belőle, ami alkalmas gyümölcs, vagy bármilyen apróság tárolására.

Ha már elkezdtük gyűjteni a kiselejtezett darabokat, és halomban állnak a szekrényben, neki is láthatunk ennek a farmercsíkokból szőtt, hasznos kis tárolóeszköz elkészítésének.

1_42.jpg

Amire szükség lesz:

  • farmer anyag
  • olló
  • varrógép (vagy tű és cérna, bár ez a megoldás azért valamivel nehezebb, mivel elég erős az anyag)
  • mintaként szolgáló eszköz, például egy vödör

Vágjuk fel a farmer ép részeit nagyjából 2,5 centiméteres csíkokra és varrjuk össze a végeknél, hogy hosszú szalagokat kapjunk! A mennyiséget nehéz meghatározni, főleg, hogy függ a kosár méretétől, így célszerű folyamatosan gyártani a csíkokat, ahogy fogy. Vagy ha inkább legyártanánk előre egy nagyobb mennyiséget, az sem gond, hiszen más ötleteket is megvalósíthatunk a maradékból.

2_39.jpg

Helyezzünk néhány csíkot egymás mellé, kössük őket össze középen egy másikkal, majd húzzuk ki őket minden irányban, mintha csillag alakot formáznánk. Ezek méretét úgy tudjuk meghatározni, hogy legyenek hosszabbak, mint a mintaként szolgáló tárgy aljának átmérője és két oldalának hossza összesen. Az alap közepéhez csomózzunk egy szalagot és kezdjük el a szövést, körben haladva, egyszer fentről, egyszer lentről kerülve a szétterített szálakat.  

3_37.jpg

Amikor elértük a mintaként szolgáló tárgy aljának körméretét, fektessük rá, és elkezdhetjük az oldalát is szőni az eddigiekre merőlegesen. Amikor szükséges, toldjuk meg a vezetett szálat. A sorokat mindig toljuk össze egy kicsit, hogy jó szoros legyen, úgy jobban fog tartani és szebb is lesz a végeredmény. Ha teljesen körbeértünk, csomózzuk össze a csíkot a sugár soron következő száljával és a kosár majdnem készen is van!

5_32.jpg

6_29.jpg

Már csak annyi dolgunk maradt, hogy a túl hosszúra sikerült csíkok fölöslegét vágjuk le és hajtsuk befelé. Beleszőhetjük a meglévő részbe, de ha tartósabban szeretnénk rögzíteni, akkor varrjuk vagy ragasszuk őket!

7_29.jpg

A kosár és a farmer újrahasznosításának témájára hamarosan még vissza fogunk térni, hiszen mindkettő kimeríthetetlen tárházát jelenti a kreatív, újrahasznosítós ötleteknek! 

8_28.jpg

9_24.jpg

10_24.jpg

11_20.jpg

Te eldobod a régi farmered vagy újra felhasználod? Ha utóbbira van egy jó megoldásod, mutasd meg a Színes Ötletek Alkotói CsoportjábanKövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következő ötletről se maradjatok le! 

Forrás: ohohdeco.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4615804298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása