Színes Ötletek

a kézügyes blog

Festett kavicsfalvak

A kavicsfestés örök téma nálunk, rendszeres vendége a blognak. Nem véletlenül, hiszen a végtelenségig variálható, összetéveszthetetlenül egyedi, az alapanyag pedig szinte a lábunk előtt hever. Induljatok ti is a természetbe egy jó kis anyagbeszerzésre, hogy majd a borúsabb délutánokon pingálhassatok. Igazi szívet, s lelket melengető tevékenység, remek kikapcsolódás.collage2.jpg

 Kavicsfestéshez tiszta kavicsokra, akrilfestékre és esetleg lakkra lesz szükségetek, és persze egy jó nagy adag fantáziára. Nem baj, ha a kavicsok szabálytalan formájúak, sőt, ez inkább előny, még inspirálóbb az alkotótevékenység szempontjából. A festéshez azért érdemes akrilfestéket használni, mert ez száradás után vízálló, így a kész tárgyakat tudjátok tisztítani, portalanítani, amennyiben szükséges, illetve így kültéren is használhatók. Extra védelemnek lakkot is használhattok, akár matt akár fényes változatot. Ezernyi témát körüljártunk itt a blogon kavicsfestés tekintetében (ezekből ITT szemezgethettek), ma vidám kis falvakat hoztam nektek. Örömteli alkotást kívánok. 

1.jpg

10.jpg

11.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

3.jpg

4.jpg

5.jpg

12.jpg

18.jpg

6.jpg

13.jpg

19.jpg

7.jpg

14.jpg

2.jpg

8.jpg

9.jpg

 

Forrás: pinterest

További ötletek a blogon:

Kavicsfestés: nyári minták

Kavicsfestés pöttyözéssel

Kavicsfestés: legfrissebb inspirációk

Szemet gyönyörködtető alkotások kavicsból

Kavicsdíszek nyári hangulatban

Tavaszvárás: fessünk vidám kavicsokat

Mandalafestés kavicsra

Kavicsfestés karácsonykor is

Fessünk kavicsot!

Barangolás kavicsországban

Festett kavicsok

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6112933921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása