Ahogy már említettem nektek, épp a nagy nyári lakásfestésben vagyok nyakig benne. Otthonom alsó szintjével már végeztem, jelenleg az emeleti szobák előkészítésével foglalatoskodom. Aki már festett ki lakást, az tudja, hogy mennyire kimerítő feladat (bár én semmi pénzért nem adnám át másnak ezt a munkát, hiszen imádom), ezért úgy gondoltam, a két szint munkálatai között azért egy kis lazítást megérdemlek. Néhány új kiegészítőre (karnisvég, függönykarika, 1-2 kisebb polc, plédek, kaspók), apró (és nélkülözhetetlen!) csecsebecsére és persze egy kis csavargásra volt szükségem, úgyhogy megajándékoztam magam egy beszerzőkörúttal.
Budaörsön kezdtem, a Kikába kellett mennem a kiszemelt plédekért. Odaérve rögtön láttam, hogy valami nagy dolog készülődik, aztán világossá vált, hogy itt bizony üzletnyitásról van szó! Soroksár mellett a héten - június 22-én- megnyitja kapuit a második ABRA Bútor a budaörsi Kika áruház földszintjén. Emiatt picit sajnálkoztam is, mert ha pár nappal később jövök, pont belefutottam volna a nyitási akciókba, de ha jól haladok a festéssel, akkor engedélyezek magamnak még egy nap csavargást a megnyitó napjára.
És akkor a legfontosabb infókat mondom is nektek!
Ahogy a képen is olvasható: június 22-én 10 órakor a budaörsi Kika áruház földszintjén megnyitja kapuit a második Abra bútorüzlet.
A soroksári üzletüket jól ismerem, tekintve, hogy nekünk nagyon útba esik, sokszor jártunk már ott. A bútorok abszolút a legújabb trendeket követik, emellett nagyon praktikusak is, a választékból pedig minden korosztály megtalálja a kedvenc darabjait. Az árak meglepően megfizethetők, érdemes végigböngészni a kínálatot.
Ha hirtelen kellene a legjobb dolgokat ajánlanom, három két területet tudnék kiemelni a kínálatból:
A nappaliban töltjük jellemzően a legtöbb időt, így fontos, hogy olyan bútorokkal vegyük körül magunkat, amelyek egyszerre praktikusak, és jó rájuk nézni. Az Abra bútor kínálatában a szekrénysoroktól kezdve, a komódokon, TV állványokon, ülőgarnitúrákon, polcokon és dohányzóasztalokon át az elemes bútorcsaládokig mindent megtalálsz, kedvező árakon!
A hálószoba berendezésénél fontos figyelembe venni, hogy a tökéletes pihenést többnyire visszafogott, letisztult színek, formák biztosítják. Nem itt érdemes kiélni a legmerészebb lakberendezési vágyakat, inkább maradjunk a nyugtatóan ható megoldásoknál.
Az Abra Bútornál ágyakat, matracokat és ágyrácsokat, illetve gardróbszekrényeket, komódokat és éjjeliszekrényeket is találsz, nem beszélve az elemes hálószoba bútorcsaládokról, amelyekkel egyszerűen, egy stílusban rendezheted be a szobát.
Eddig leginkább apróságokat, lakáskiegészítőket vadásztam náluk, de most kicsit jobban végigböngészve a kínálatot, első látásra szerelembe estem:
Ha eljutok a megnyitóra, nagyon sanszos, hogy ő hazajön majd velem!
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, csatlakozzatok a facebook eseményhez, illetve az ABRA közösséghez, így értesülhettek a legfrissebb akciókról, érdekességekről illetve a megnyitó részleteiről is.
Kapcsoló oldalak, bővebb információk:
Csatlakozás az üzletnyitás eseményéhez
Ha van kedvetek és időtök, mindenképp gyertek ti is a megnyitóra! Azt említettem, hogy az első 100 vásárló ajándékot is kap?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.