Színes Ötletek

a kézügyes blog

Farsangi bál - így készült a páva-, delfin- és dínójelmez

Igaz, hogy az utolsó pillanatban, de sikerült idén is elkészítenem a megálmodott farsangi jelmezt. Mindjárt hármat is (nem csoda, hogy igyekeznem kellett), mert kislányom ikerbarátnőitől is komoly megbízásokat kaptam. Így a lányommal együtt tervezett pávajelmez mellé egy ijesztő t.rexet és egy bájos delfint is fabrikálni kellett.

farsang

 

Páva

A pávához már idejekorán beszereztem a szükséges alapanyagokat:

  • tüllanyagot pávás színekben
  • barkácsfilcet (barna, kék, zöld, sárga színben)
  • kalapgumit és gumipertlit
  • színben passzoló pólót, szoknyát és harisnyát
  • és persze pávatollat.

Az eredeti ötletre a pinteresten bukkantunk:

farsang

Miközben lábadoztam az influenzából, szép apránként felcsíkoztam a tüllanyagot és összeállítottam filcanyagból a faroktollakat. Ez utóbbiakra még egy kis csillámporos díszt is tettem.farsangEzután már csak a gumipertlire kellett felkötnöm a sok-sok tüllcsíkot és tollat. Persze fejdísz is készült hozzá, valódi pávatollból. A tollakat egy leselejtezett hajpántra ragasztottam fel, és a faroktollakhoz használt öntapadós kék csillámmal is bevontam az egészet.

T.rex

Bevallom, ettől féltem a leginkább. Eleinte csak reménykedtem, hogy megmarad valahogy a leányzó fején, az csak hab lett volna a tortán, ha még hasonlít is egy dínóra. Szerencsére az egész művelet sokkal jobban alakult a vártnál. Alapötletet ezúttal is a pinteresten kerestünk, és a megbízómnak, Laurának, erre esett a választása:

farsang

A megvalósításhoz egy hasonló vázat terveztem én is:

farsang

A belső "koronával" indítottunk, fontos volt, hogy ez tökéletesen passzoljon, de azért kényelmes is legyen. Erre a koronára építettem fel aztán a fejet háztartási hulladékokból (kartondobozok, újságpapírok).

Amikor a kartonváz elkészült, tapétaragasztóval rögzített több réteg csíkokra tépett újságpapírral adtam meg a végső formát. Hajszárítóval gyorsítottuk a száradást, majd következhetett a festés. Pentart alapozófestékkel alapoztam, majd Pentart akrilfestékkel dolgoztam tovább. Ezek egy rétegben is gyönyörűen fednek, így a festés részével hamar meg is voltunk.

farsang

Laura igényt tartott még tüskés farokra és karmos tappancsokra is, így ezekkel folytattuk a munkát. A tappancsok szürke dekorgumiból készültek egy kis akrilfestékkel díszítve, a farok pedig fotókartonból.

farsangA végén pedig örömömre nagyon is elégedett volt a kész jelmezzel:

farsang

A delfines projekt ehhez képest gyerekjátéknak tűnt, hiszen "csak" fotókartonnal kellett dolgoznom. Mégis a delfinen agyaltunk a legtöbbet, nem volt egyszerű méretre szabni, pláne úgy, hogy azért Alexa valamelyest kényelmesen is érezhesse magát.

Alapötlet, most is a pinterestről:

farsang

A dolog buktatója a jelmez képen nem igazán látható, hátsó része. A két, oldalra eső elemet elég gyorsan kiszabtuk és összeállítottuk Alexa méreteihez igazítva, de a hátsó rész bizony elég nehezen állt össze, persze végül azért sikerült. Pocakot, szemet ezúttal is akrilfestékkel festettünk.

farsang

A végére már csak a boldog pózolás és a farsangi mulatság maradt:

farsang

farsang

 És a suliban:

farsang

farsang

farsang

farsang

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8012354021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása