Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kutyusfekhely varrás nélkül

Ismerve a saját kutyámat (nyughatatlan spániel), egy ilyen fekhelyet kapásból megenne, hiszen a lábtörlők és szőnyegek sem okoznak gondot őméltóságának, de kisebb testű, lakásban tartott házi kedvenceknek nagyon jó szolgálatot tehet. 

diy-dog-bed1.jpg

Elkészíthetitek kerek vagy szögletes alakúra is, ízlés dolga, de a szögletes megoldás egyszerűbbnek tűnik. Strapabíró, nem foszló, esetleg enyhén rugalmas anyagot használjatok, ilyen például a polár, a filc vagy egy vastagabb régi póló (ez utóbbi a méretei miatt inkább csak cicafekhelynek lesz jó). Nézzük először a kerek fekhelyet.

Az anyag kiszabásánál fontos eltalálni a megfelelő méretet, a képen látható fekhely esetében két darab 1x1 m-es  anyagot használtak. Hajtsátok félbe, majd ismét félbe, így könnyebb kiszabni egy pontos kört. Madzagra kötött ceruza most jól jöhet: a madzag egyik végét rögzítsétek az anyag közepénél, a másik végére jöhet a ceruza (a madzag hossza egyezzen az anyag szélének hosszával) majd a felső sarokból indulva pontos negyed kört rajzolhattok.

diy-dog-bed-tutorial.jpg

A rojtozás gyorsabban megy, ha a két kiszabott anyagot egymáshoz tűzitek és egyszerre vagdossátok be. Ha mosni szeretnétek (előbb-utóbb eljön az ideje), csak néhány helyen megbontjátok a csomózást, kiszeditek a tömőanyagot, és tisztítható is a huzat!

Forrás: Luigi & me

Ahogy már írtam, a szögletes formát könnyebb elkészíteni, nem kell annyit bajlódni a kör kiszabásával. Itt is igaz, hogy strapabíró, nem foszló anyagot válasszatok, tömőanyagnak viszont megteszi két régi párna is.   

No-Sew-DIY-Pet-Bed_edited-1.jpg

A rojtok nagyjából 5 cm hosszúak legyenek, a két anyag négy sarkát pedig vágjátok le (5-5 cm-es sarkokat, ugye).  A rojtok szélességét is érdemes előre bejelölgetni (kb. 2 cm).

DSCN3283_edited-1.jpg

A bevagdosásnál jó szolgálatot lesz majd néhány méter maszkolószalag, ennek segítségével pontos lesz a vágás.

DIY-No-Sew-Dog-Bed-5.jpg

Párnák a helyükön,

DIY-No-Sew-Dog-Bed-6.jpg

jöhet a csomózás. Ezt egyrészt végezhetitek a fent látott módon, mezei csomókat kötve, de az alábbi képsoron látható horgolótűs módszer is nagyon mutatós. Ehhez kell még egy kicsit nyiszatolni, de megéri. 

DIY-no-Sew-pet-bed.jpg

Kész.

DIY-No-Sew-Pet_bed_edited-1.jpg

Forrás: cincysavers

Kisállattartással kapcsolatos érdekes cikkeket olvashattok még a Furdancson és a Kapanyélen is.

Aki pedig még többet szeretne megtudni négylábú kedvenceiről, most kedvére válogathat innen:

FELELOS GAZDI_cser.jpg

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr145299616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása