Színes Ötletek

a kézügyes blog

Mindent a quillingtechnikáról

A quilling- azaz papírcsíktechnika a népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy az alapok elsajátítása után különösen látványos dolgokat tudtok készíteni. Nem igényel túl sok és különleges alapanyagot sem, mindössze magukra a papírcsíkokra, a sodróeszközre (fogvájóval is helyettesíthető) és egy kevés papírragasztóra lesz szükség. Az első látásra bonyolultnak tűnő, szerteágazó indamotívumok sokasága rögtön vonzza a tekintetet, és a karácsony az egyik legjobb apropó, hogy kipróbáljuk magunkat a quillingezés terén. Hiszen gyönyörű képeslapokat, kisebb-nagyobb dobozkákat, vagy karácsonyfadíszeket is díszíthetünk papírcsíkokból készült motívumokkal.

Nézzük, hogy is van ez!

quilling_1.jpg

Az alapanyagokról:

A papírcsíkokat a legegyszerűbb készletben megvásárolni (mert többféle is kapható, ITT pasztell és élénk árnyalatok között válogathattok!), egyrészt nem is drága, és másrészt pedig használatra kész csomagban kapható, így semmi külön teendő nincs vele, nem kell vagdosni, méricskélni, csak alkotni vele. 

A sodrórúd elsőre feleslegesnek tűnhet, de higgyétek el, megkönnyíti a munkát. Kényelmesebb a fogása (erre néhány forma elkészítése után mindenki rá fog jönni), és haladósabb is vele a munka (ITT kapható). Akinek mégsem tetszik, használhat helyette fogvájót.

Papírragasztóra mindenképpen szükség lesz, érdemes eleve csőrös flakonost választani, vagy áttölteni egy adagot pl. injekciós tűbe. Ugyanis a ragasztóból egyszerre csak nagyon kevés kell, és azt is picike, nehezen hozzáférhető helyre kell csöppenteni, így jól jön egy pontos, megbízható eszköz erre a célra. Vékony helyes ecsettel is dolgozhattok, nálam bevált.

Kell még olló, jó ha kéznél van néhány fültisztító pálcika is (lecsöppenések, túlfolyások kezelésére).

Alapok:

A technika nagyrészt abból áll, hogy a különböző színű papírcsíkokat a sodrórúd segítségével feltekeritek, ragasztóval rögzítitek, majd ezekből a kis tekercsekből különféle formákat hajtotok. ezen formák kombinációi pedig lenyűgöző mintákat adnak. 

quilling-step-by-step.jpg

- Alapformák

Nagyon sok forma létezik, aki aktívan műveli már a technikát, annak ez nem újdonság.

Íme néhány a legelterjedtebbek közül. Ezekkel már gyönyörű alakzatokat készíthettek.

IMG_8591.JPG

quilled-shapes.jpg

Hogy mindez a gyakorlatban is érthetőbb legyen, ezt a videót ajánlom nektek, igaz, hogy angol, de nyelvtudás nélkül is jól követhető, és sokféle alapformát leshettek el belőle.

Ha még több alapformát szeretnétek elsajátítani, illetve szívesen elmélyülnétek egy-egy projektben, akkor én szívből ajánlom a Színes Ötletek sorozat Quilling - papírcsíktechnika című kis kötetét, és persze nem csak azért mert én lektoráltam annak idején, hanem mert én ennek a könyvnek a segítségével szerettem meg ezt a technikát, pedig korábban nem egyáltalán nem nyűgözött le a téma, szóval tényleg jó kis kötet. ITT meg is tudjátok rendelni. 

30quilling.jpg

Kezdetnek nézzünk meg egy karácsonyi dekorációt!

Itt pedig gyönyörű (de tényleg gyönyörű!) képeslap és csillagfüggő készítését leshetitek meg!

És akkor egy kis nyálcsorgatás...

xmas p2.JPG

Quilling és papírdomborítás ötvözete, egyszerűen mesés. Domborítógépekkel is nagy csudákat lehet ám művelni!

quilledsnowflakeinglassorna.gif

Kettényitható műanyag gömb is rejthet quillingmunkát!

CD006 i (2).JPG

CD006 i (3).JPG

Egy újabb képeslap fenyőfákkal.

Alább szintén egy fenyőfa, de teljesen más megközelítésből!

Quilling-Christmas-Tree1.jpg

Mikulást is készíthettek!

3202973517_8a9d2cb8fe.jpg

Koszorú papírcsíkokból, ez is lehetséges!

quilled_christmas_wreath_by_leonieisaacs-d3910ln.jpg

Variációk hópelyhekre.

quilled-snowflakes-debmackes2.jpg

quilled-snowflakes-debmackes.jpg

quilled-snowflake-pattern-debmackes.jpg

quilled snowflake-deb-mackes.JPG

Quilled Snowflake - Reese Dixon.jpg

Hópehelykészítő videót is hoztam:

Csillámporral bolondítva:

6643276621_4c6b44dbde.jpg

Minden más, nem karácsonyi inspiráció:

Quilled-Idea-3.jpg

Quilled-Idea-7.jpg

Quilled-Idea-2.jpg

Quilled-Idea-9.jpg

3573017w.jpg

fullsize.jpg

JungleBuddiesQuillingKit-Large.jpg

273Buddies.jpg

QC277L.jpg

Források a képekre kattintva!

Termékajánló

Korábban többen is érdeklődtetek, hogy a webáruházunkban mikor lesz kapható quillingpapír és sodrórúd, nos, jó hírem van, mert a napokban megérkezett végre a szállítmány, így végre rendelhető! Két árnyalat közül választhattok, ugyanis élénk és pasztell színű csomagok is érkeztek! 

PicMonkey Collage.jpg

Remélem, sikerült kedvet csinálom ehhez a varázslatos technikához, amellyel kis anyagi ráfordítás mellett is csodálatos dolgokat készíthettek. Nyűgözzétek le családtagjaitok egy-egy kedves kis quillinges dísszel, biztosra veszem, hogy örök emlék marad!

További karácsonyi témájú bejegyzések:

Óriás papírcsillag készítése

10 ötlet adventi naptárakhoz

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr724851561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pilar ternera 2013.02.15. 10:20:47

szia!
engem tényleg lenyűgözött, el is szeretném kezdeni a "gyártást", de lenne egy kérdésem: egy ilyen papírkészletben mennyi csík van? kb. belőhető, hogy 1-1 készlet mire elég? tudnom kéne, hogy elsőre mennyit rendeljek...

köszi előre is a választ! :)

pilar ternera 2013.02.15. 14:04:12

@kreablogger: köszi, várom a választ! :)

Dóra Budavári 2015.12.18. 15:02:11

A kislányom kb 1 éve látta meg ezt a könyvet a könyvtárban, ragaszkodott hozzá, hogy kivegyük és elkészítsük a borítón látható dobozt. Voltak kétségeim, de a férjem belevágott a lányommal és csodás doboz készült. Azóta megállíthatatlanok. A karácsonyi ajándék a lányomnak a Színes ötletek 91- Quilling Modern mintázatok és egy papír göndörítő lesz. (egyebek közt). Mikulásra újabb tekerőt és csíkkészletet kapott. Bár ők legtöbbször kartont használnak. Nagyon örülünk, hogy felfedezték ezt a technikát és köszönjük az ebben az összeállításban lévő ötleteket is. Üdvözlettel, Budavári Dóra

Éva Dusa 2016.12.13. 06:24:29

Szia!Erdekelne hogy a konyvet hogy tudom beszerezni,es persze az ara is!!Koszonom!

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása