Színes Ötletek

a kézügyes blog

Őszi slágerdarab: a nyakmelegítő 3. rész

Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba a nyakmelegítő készítését, ahol a három leemelt sima szem egymás mellé kerül. Egy kissé bonyolultnak tűnő szemkombinációval megcseréljük ezeket a szemeket: a jobb oldali átkerül bal oldalra (ez a szem lesz a munka színén), a bal szélső átkerül a jobb szélre (ezt a szemet vezetjük leghátul), a középső pedig marad középen. Kezdjünk is neki.

IMG_7743_2.JPG

Vegyük segédtűre a jobb oldali (soron következő) leemelt szemet, és tegyük a munka elé. Ezután a bal tűn maradó középső sima szem mögött vezetve a jobb tűt, kössük simán a bal oldali sima szemet, de ne csúsztassuk le a bal tűről, mert magával sodorná a középső szemet is. Így most a bal oldali szem alsó (előző sorban lévő) része a bal tűn van, a felső (ebben a sorban lévő) része pedig a jobb tűn. Kicsit feszül a fonal, de ez nem gond, csak figyeljünk, hogy ne csússzanak le a szemek a tűről. 

26.JPG

27.JPG

28.JPG

29.JPG

Most kössük simán a bal tűn lévő következő, azaz középső sima szemet, ezután pedig húzzuk ki a bal tűt a bal oldali sima szemből. A segédtűről a sima szemet csúsztassuk a bal tűre, majd kössük simán. Készen is vagyunk a modell legbonyolultabb szemkombinációjával.

30.JPG

31.JPG

32.JPG

33.JPG

34.JPG

35.JPG

36.JPG

Kössünk egy sort, a fordított szemeket fordítottan, a sima szemeket simán átemelve. Ezután az egy mintaegységben lévő három leemelt sima szemet távolítani kezdjük egymástól. A jobb oldalit jobbra dőlő csavarással kötjük. A középső leemelt szemet simán kötjük…37.JPG

38.JPG

39.JPG

… a bal szélső sima szemet balra dőlő csavarással kötjük.

40.JPG

41.JPG

42.JPG

43.JPG

Kössünk tovább a leírás szerint. A 18. sorban elérünk ahhoz a ponthoz, ahol a mintaegység szélső sima szemei ismét irányt váltanak, a jobb szélsőt balra dőlő csavarással kell kötnünk…

44.JPG

45.JPG

46.JPG

47.JPG

48.JPG

… a középsőt simán, a bal szélsőt pedig jobbra dőlő csavarással.

49.JPG

50.JPG

51.JPG

52.JPG

53.JPG

Innentől ismételjük meg az első 18 sort, majd készítsük el a leírás szerint a 2,5 cm-es bordás szegélyt, ami 7 sor ezzel a fonallal. Lazán kössük le az utolsó sort. Vágjuk el a fonalat, és dolgozzuk el a fonalvégeket. Ez azt jelenti, hogy a kötés fonákján tűvel vagy horgolótűvel a szálvégeket óvatosan a munka belseje felé vezetjük a fonákoldali szemek szálaiba öltve. Ne húzzuk meg a fonalat, hagyjuk lazán, hogy ne ráncolja össze a kötést, és arra is vigyázzunk, hogy ne öltsünk át a munka színére.

IMG_7737.JPG

Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy belebújjunk az elkészült nyakmelegítőbe és esetleg kössünk még ilyet más színből is.

Jó munkát!

Annás

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr434834320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

japoo167 2012.12.06. 14:39:29

Mint,én aki képtelen megtanulni kötni az vehet a méteráruba kötött anyagot és azt csak össze kell varrni.Nekem olyan szerencsém volt,hogy 200forintért akkora anyagot vettem ami kétszer körbe éri a nyakamat!

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása