Sok szempontból is remek ez az ötlet. Egyrészt mert marha jól néz ki, és már ránézésre is kedvem lett elkészíteni, másrészt tényleg praktikus, áttekinthető, kéznél van minden, de emellett látványos és egyedi is. A legtöbb háziasszony gyűjtöget otthon ilyen-olyan üvegcséket (magam sem tudok ennek ellenállni), nos hát itt az alkalom, hogy valamit ügyeskedjünk belőlük.
Kinek ismerős ez a szitu?
Én is utálom. Közben azon töprengek, hogy eddig miért nem tettem ellene semmit?
Tehát, ehhez a projekthez úgy érdemes hozzákezdeni, hogy válogassuk ki a legfontosabb fűszereket, amelyeknél fontos, hogy mindig a kezünk ügyében legyenek. Ezek kerüljenek fel a táblára, mert azt lássuk be, hogy az összes nem fog ráférni (bár,ez nem biztos, hogy probléma). Persze tervezhettek óriás méretű táblát is, de bevallom, nekem ez a képen látható méret ideálisnak tűnik.
Szükséges anyagok
- Üres, csavaros tetejű üvegek
- Díszes vagy kevésbé díszes képkeret ízlés függvényében
- Erős korongmágnes (ITT kapható)
- Táblafesték, fekete (ITT kapható)
- Fa alap (rétegelt lemez) és fémlemez (barkácsáruházak)
- Epoxi ragasztó (barkácsáruházak)
Kezdhetjük?!
Első lépésben vágjátok (vagy vágassátok férfiemberrel) méretre a falapot és a fémlemezt.
Ezután e két réteget epoxi ragasztóval ragasszátok egymáshoz. Amíg megköt, súlyozzátok le.
A festegetős rész következik. A fémlemez felőli oldalt több rétegben kenjétek be a táblafestékkel. A festéket használat előtt alaposan fel kell keverni (kivéve, ha spray-vel dolgoztok)!
Amíg szárad, le lehet festeni a képkeretet is (ha szükséges). Az üvegek tetejére pedig az epoxi ragasztóval erősítsétek fel a mágneseket. A mágnes átmérőjétől és az üveg nagyságától függően akár többet is (fő a biztonság).
Végezetül készüljenek el a krétafeliratok, kerüljenek az üvegbe a kiszemelt fűszerek, és mehet a keretbe.
Nos, hogy tetszik?
Forrás: ADDICTED 2 DECORATING
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.