Színes Ötletek

a kézügyes blog

Talplenyomat készítése homokkal

Amikor néhány hónapos volt a kislányom, teljesen be voltam zsongva, hogy talp- és kézlenyomatot készítsék a csöpp kis kezecskékről és lábacskákról. Eléggé ledöbbentett, hogy mennyire drága egy-egy ilyen készlet, jó, tudom, ilyenkor semmi sem drága, de kicsit azért pofátlannak találtam a 3-4000 Ft-os árakat. Akkor találtam egy szuper ötletet, szinte ugyanez volt, mint amit most megmutatok, csak ott növényekről vettek hasonlóképpen lenyomatot. Most megtaláltam mindezt babakezes, -lábas kiadásban is.

Mahogany_Baby_Foot_smaller_jpg.jpg

Anyagok:

  • Modellgipsz
  • Műanyag tál
  • Homok

DSCN0892.JPGMi nem kereteztük be a végén a lenyomatot, így nem is vesződtünk különösebben azzal, hogy mibe öntsük ki (milyen keretbe fog pont passzolni), egy egyszerű, alacsony peremű szögletes tálat használtunk, talán mirelit lasagne volt benne eredetileg. Szóval, csak bátran, tényleg bármi megteszi, ami kéznél van.

sand_in_box.JPGA tál aljára szórjatok nedves homokot, olyan állagúra lesz szükség, amibe jól bele lehet nyomni egy tappancsot vagy mancsot, úgy, hogy szép nyomot hagyhasson.

spread_sand_web.JPGA homokot pár centi vastagságban terítsétek el, hogy mélyebb nyomatot lehessen készíteni. A felszínét egyengessétek simára (babakonyhás sodrófa jól jöhet).

childs_hand.JPGEzután következhet a tapicskolás.

plaster_hand_web.JPGA lenyomatba öntsetek modellgipszet (keverési arányt lásd a csomagoláson).

spread_plaster_web.JPGÖntsétek fel teljesen a tálat/keretet. Figyeljetek rá, hogy a gipsz vízszintesen terüljön el (lehet terelgetni picit spaklival). Hogyha nem keretbe kerül, még ilyenkor, a folyékony gipszbe kell süllyeszteni a leendő akasztót (pl. egy drótdarab). Hagyjátok egy éjszakát száradni.

Forrás: pressions.com

A kész lenyomaton a homok egyedi szemcsés mintázatot hagy, ez külön sármot kölcsönöz az egésznek. A beleragadt homokot le lehet söpörni a felületről, de maradhat belőle rajta is, mindkét megoldás jól néz ki. Ha a lenyomat mellett a homokba nyomtok egy-egy kagylót vagy csigát, az beleragad majd a gipszbe is, és így vidám tengerparti hangulata lesz a képnek.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr894664694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vorsi0128 2012.08.31. 10:09:51

Nagyon tetszik ez a kis kép és a megoldása. Biztos, hogy ki fogom próbálni.:)) Ha segítségre lenne szükségem írhatok ide? Máris egy kérdés: Ha egy napot vártunk, akkor fel kell borítani a tálat, ugy fogja a lenyomatot kiadni? Még nem látom át a dolgot:)) Címem: vorsi0128@gmail.com

kreablogger 2012.08.31. 11:53:48

@vorsi0128: Szia! Igen, a végén ki kell óvatosan borítani. Vagy egyszerűen kézzel kiemelni a megszilárdult gipszet. A homok nagy része magától leszóródik majd, a többit pedig le lehet seperni egy kis ecsettel. Ha bármi kérdésed lenne, szívesen segítek a továbbiakban is! (Írhatsz ide is: kreablogger@gmail.com)

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása