Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kerti asztal felújítása 2.

 Örömmel jelentem, hogy végre elkészültem az asztallal, bár rögös út vezetett idáig. Persze az a rögös út egy kis vakációval is ki volt kövezve, de sikerült kevesebb mozaikot is vásárolnom, aztán a fuga is kevésnek bizonyult, menet közben pedig a mintát is újraterveztem, de a végeredmény pontosan olyan lett, amilyet elképzeltem!

 

 Ott hagytam abba legutóbb, hogy mindenképpen szitakötős mintát szeretnék tervezni. Így is lett, remélem, felismerhető a három "madár". Most az olyan részletektől, hogy mikor melyik alapanyagom fogyott el, megkímélek mindenkit, igyekszem a technikai részeket hangsúlyozni. 

Először úgy gondoltam, előre felrajzolom a minta egy részét, hogy könnyebben eligazodjak, de ebből végül nem lett semmi. Kiöntöttem magam elé az összes mozaikot, és egyszerűen minden adta magát. A külső perem dekorálásával kezdtem, ehhez a nagyobb fekete és tükrös mozaikkockákat használtam, és nem is terveztem előre, hogy pontosan milyen lesz, csak pakoltam sorban. Ezek azok a mozaikok, amiket egy turkálóban szereztem (szerencsére nem kilósban), ott hevertek szépen bontatlan csomagolásban a plüssjátékok között. A ragasztáshoz egy erősebb barkácsragasztót használtam, ez volt itthon, és nagyon bevált. Egy fecskendőbe szívtam fel kisebb részletekben, így sokkal könnyebb volt adagolni, és kevesebb is fogyott belőle, nem beszélve arról, hogy nem lettem nyakig ragasztós. 

 

Kislányomat is lekötötte, órákig türelmesen rakosgatta, míg én ragasztottam rendületlenül. 

 

Az egészben természetesen a szitakötők megtervezése és felrakása volta  legnagyobb kihívás. A testekhez  üvegmozaikot vágtam hosszúkás formájúra, a szárnyakat pedig töredezett mozaikból raktam ki. Ezek gyönyörűen csillognak, tényleg olyanok, mint a szitakötők szárnya. Eleinte féltem picit a mozaiktörő eszköztől, mert még nem használtam, de meglepően jól sikerültek a vágások. Az éleket azért persze megcsiszoltam felragasztás előtt. 

 

 

A középső részt 1*1 cm-es akrilmozaikkal töltöttem ki, mondanom sem kell, ez volt a legidőigényesebb része a munkának. Kicsik is voltak, sok is kellett, és rengeteget kellett ügyeskedni, hogy szép minta alakuljon ki belőle. Néhányszor vissza is keltett szednem egy-két helyen, mert nem tetszett az eredmény. Aztán végül kialakult a képen is látható állapot.

A fugázáshoz sima fehér fugát vettem, ezt fekete akrilfestékkel kevertem össze, hogy szürke színű legyen. Annyi vizet adtam hozzá, hogy sűrű fogkrém állagot kapjak, majd el is kezdtem felsimítani a felületre. Ehhez ajánlatos egyrészt gumikesztyűt húzni, illetve valamilyen szerszámot használni, de én egyszerűen csak kézzel vittem fel, nekem így tűnt a legkönnyebbnek.

 

Ahogy kezdett megszáradni, nedves szivaccsal áttöröltem az egész felületet (sűrűn öblítve), hogy a felesleget eltávolítsam. Ezután már csak a mozaikokat fényesítgettem, és gyönyörködtem a látványban. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr313171156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mókusélet 2011.08.25. 15:03:07

Most találtam rá a blogra szia :-)
Gyönyörű....nekem nem lenne türelmem.

Eporip 2011.09.07. 22:56:53

Kedves Eszter !
Tetszik az asztal és nagyon ötletes.
"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Irja valahol a blogja elején és tényleg így igaz.
"Ha valakinek az alkotását kis ötlettel jobbá tudod tenni becstelen vagy ha elmulasztod."
( Saját Kútfő :) bocs. )
Tehát szerintem a kész asztalt még egy impregnáló anyaggal át kellene törölgetni és akkor a rostos levek,kávék és esetleges mediterrán vörösborok sem hagynának emlékeztetőt a cementbázísú fuga szemcséi között.

kreablogger 2011.09.08. 13:43:42

@Eporip: Örömmel olvasom kedves sorait, és minden szavával egyet is értek, köszönöm a jó tanácsot. Már gondolkozunk rajta egy ideje, hogy le kéne védeni valamivel a felületet, bizony, mi is tartunk tőle, hogy előbb-utóbb ráborul valami. És az ott is hagyná a nyomát, ez az impregnálós anyag jó ötletnek tűnik, és azt hiszem, van is itthon valahol... :)

Eporip 2011.09.08. 18:57:49

@kreablogger: Kérem adon egy e-mail címet,mert van néhány ötletem a mozaikokkal kapcsolatban igaz eddig elsősorban padló és falburkolatok ill. néhány konyhapult adott feladatot.
Üdvözlettel

Szelid sunmalac 2011.09.09. 09:06:21

Nagyon szep lett! En ugyan ne mvagyo kegy nagy barkacs- (vagy barmilyen mas) mester, de ettol meg en is kedvet kaptam hozza!

kreablogger 2011.09.10. 20:47:08

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Húú, köszönöm szépen! Ha kedvet kaptál hozzá, már érdemes volt elkészítenem! :)

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása