Az asztalom története (vagy inkább kálváriája) még év elején kezdődött, egészen addig szépen tette a dolgát teraszunk sarkában. Azon a fagyos januári hétvégén rántott húsért kiáltott a család, így hát tettem a dolgom, sütöttem is serényen. Bezzegháziasszonyoknak előre szólok, inkább ne olvassák tovább.

 A hús persze elkészült, annak rendje és módja szerint, csak az a fránya olajszag ne akart volna elegyedni mindennel a házban. Lefolyóba ugye nem öntjük, forrón még a gyűjtőüvegbe sem, mit lehet tenni? Gyorsan kivittem hát a teraszra, és igen, elegánsan letettem az asztal üveglapjára a mínusztízbe', hogy majd meghűl... Meghűlt.

Az üveglap pedig gyönyörűen megadta magát, mondanom sem kell talán. A legjobb az egészben, hogy nem is vettem észre rögtön, mert le volt terítve, plusz még a karácsonyi díszlet is rajta volt, szóval csak később, a díszek pakolásánál. És még törtem is a fejem, hogy vajon mi történhetett, hogy ilyen szép pókhálósan repedezett be. Aztán persze derengeni kezdett, hogy a törés mérete épp akkora, mint a serpenyő, milyen érdekes...

Ráadásul ahogy hozzáértem, azonnal továbbrepedt, kész katasztrófa.

Így mivel szegény asztal már nem volt éppen gyermekbarát, száműznöm kellett a sufniba, majd onnan mindig oda, ahol a legkevésbé volt útban.

 Tehát így állt mostanáig, törötten, ide-oda tologatva. (Bánatos arcú spánielem pedig mindenképpen szerepelni akart az egyik képen, és sikerült is, majd holnap elmesélem neki.)

Mivel nagyon szeretem ezt az asztalt, ráadásul sok emlék fűz hozzá (a lelkiismeret-furdalásról nem is beszélve), mindenképp szeretném rendbe hozni, hogy újra elfoglalhassa méltó helyét. 

Egy mozaikos asztalt is régóta szerettem volna, így nem sokat gondolkoztam a megoldáson. 

Először is apával vágattam egy új alapot OSB lapból...

...ami szépen passzolt is a keretbe.

 A mintája még csak körvonalakban létezik, de a gondolataim nagyon a szitakötők körül járnak. Ha mozaikozásról van szó, én valahogy mindig a szitakötőknél lyukadok ki.

Válogattam pár képet, annyi jópofát találtam, ez most csak néhány, csak hogy lássátok, mire gondolok. Türkizes, zöldes színvilág, kagylóberakás, tükörmozaik darabkák... Ilyenek lebegnek a szemem előtt.

Holnap megyek alapanyagért, így igazából még bármi lehet belőle, ki tudja mibe szerelmesedek bele? Azért nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti mihez kezdenétek egy ilyen ügyesen leamortizált asztallal?

Most még gyorsan mérek és számolok, aztán holnap mutatom a zsákmányokat!

Folyt. köv.