Színes Ötletek

a kézügyes blog

Gyöngyszövő Szabadegyetem - Szövés

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy elkészültünk mindennel, tehát a tervezett mintádat követve akár kezdhetjük is a szövést. Én a "VÍZIÓ" néven elhíresült mintámon mutatnám be most a fogásokat. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A karkötőhöz szükségek gyöngyök (10/0):

sárga: 102 szem

narancssárga: 198 szem

sötét narancs: 114 szem

piros: 114 szem

bordó: 11 szem

világos zöld: 110 szem

zöld: 113 szem

 

A szövést minden esetben a felvetéssel kell kezdeni. Ez abból áll, hogy ahány szem széles a karkötő (jelent esetben 15), annyi plusz egy (azaz 16 :)) oszlop felvetést kell készíteni. Még a felvetés előtt a merevítő kartoncsíkok végeit vágjuk be kb. 3-4 mm mélyen. Ezekbe tudjuk fixálni a felvetés és a szövés kezdete előtt a fonalat, illetőleg a cérnát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát a kiválasztott árnyalatú gyöngyfonalat rögzítjük a vájatba, majd a fogazatban megakasztva alul és felül elkészítjük a felvetést. Az utolsó oszlop után a fonal végét is rögzítsük egy, a hozzá legközelebb eső vájatba.

Maga a szövés eléggé egyszerű folyamat. A bőrvarró cérnát szintén rögzítsd az egyik vájatba, esetleg kösd hozzá az elsőként felvetett szálhoz, vagy oda ahonnan kezded a szövést. A mintának megfelelő sorrendben felszúrod a tűvel a gyöngyöket, majd az egészet áthúzod a felvetett szálak alatt, amik közé azután eligazgatod a szemeket. (Ezt az első 1-2 sornál kell csak megcsinálni, utána már szinte maguktól beállnak a helyükre) A karton rugalmassága itt nagy segítség, hiszen könnyedén tudod lenyomni, hogy a sorok alámenjenek a felvetett szálaknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Először a felvetett szálak alatt húzzuk át a gyöngyöket...

 

Amikor ez megvan, akkor fogod a tűt, és a felvetett szálak felett (segít, ha most a fonalakat szorítod le a kerethez) átfűzöd az összes gyöngyszemen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...majd a szálak felett visszavezetjük a tűt

 

Ezt a folyamatot kell még annyiszor megismételned, ahány sor hosszúságú karkötőt szeretnél.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Talán még annyit tudnék mondani, hogy mindenképpen emeli a karkötők hangulatát, ha a színeikkel harmonizáló fonalat, és bőrvarró cérnát használsz az elkészítésükhöz. És ahogy már írtam is, ebben nincs hiány, bőséges a választék rövidáru boltokban vagy a nagyi fiókjában.

A keret elkészítéséhez szükséges, és itt leírt fóliákat, kartonokat egy helyen is, jelesül dekorboltban tudod megvenni. A kartonokért bátrabban akár nyomdákba, könyvkötészetekbe is bekopoghatnak.

Minden mást gyöngyboltokban szerezhetsz be. Nem ismerem az ide vonatkozó reklámszabályokat, ezért legyen segítségnek annyi, hogy nagyon kellemes sétákat szoktam megejteni a belvárosban, a Király utcában, és van ott egy kis bolt, ami meghazudtolva méreteit, igen széles kínálattal rendelkezik gyöngyszövéshez.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr952742638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása