Színes Ötletek

a kézügyes blog

Juharlevél quillingtechnikával

Amikor tegnap megpillantottam eme csodát, rögtön tudtam, hogy megtaláltam a mai nap bejegyzéstémáját. Hiszen egy gyönyörűen megmunkált őszi levéltől van szó, minden apró részletében finoman kidolgozva. Hiába, a quillingezés egy aranybánya, ha egy picit mélyebben is megismerjük, képtelenség abbahagyni.

DSCN0389.JPG

Azoknak, akik még csak ismerkednek a quillinggel, ajánlom a korábbi, témához kapcsolódó bejegyzéseimet, amelyekből az alapoktól elsajátíthatják a technikát:

Mindent a quillingtechnikáról

Quillingformák haladóknak

Napraforgó quillingtechnikával

De most foglalkozzunk inkább a juharlevelünkkel.

Szükség lesz egy alapra (pl. hungarocell), az előrajzolt sablonra, fóliára, ragasztóra, quillingcsíkokra, gombostűkre, ollóra, esetleg pinzettára.

A sablont tegyétek irattartó fóliába, majd rögzítsétek az alapra celluxszal. A fólia fontos, mert a mű így nem fog odaragadni a sablonhoz!

Nieznana osoba.jpgA tűk segítségével komponálhatjátok meg a levél erezetét, azaz a vázát. Ez a váz erősebb papírból készüljön (130 g/m2), ne a készen vásárolható quillingcsíkot használjátok, az ehhez gyenge. 

earings leaves tutorial.jpgAmíg szárad, elkészíthetitek a sárga quillingformákat (ez már mehet a sima quillingpapírból). EBBEN a bejegyzésemben rengeteg quillingforma elkészítését megtaláljátok. 

Száradás után kitölthetitek a réseket a kész formákkal. Végül pedig egy kis festékkel árnyalhatjátok a levél színét, hogy még ősziesebb legyen. Egy kis piros, egy kis barna szivaccsal óvatosan felvíve csodássá teszi, meglátjátok!

earings leaves tutorial1.jpg

A levelek megálmodója - Kasia Wroblewska - fülbevalónak szánta e műremekeket, én sokkal inkább el tudom képzelni egy őszi kompozíció részeként, de ugye ízlések és pofonok... Egy a lényeg, sokféle módon felhasználhatjátok, ajándékba, vagy magatoknak, a végén úgyis mindenki dicshimnuszokat fog zengeni. 

New folder.jpg

Forrás: kasia_wroblewska

Termékajánló

Korábban többen is érdeklődtetek, hogy az alapanyagokat honnan lehet beszerezni. Webáruházunkban két árnyalat közül választhattok élénk és pasztell színű csomagok is kaphatók, illetve sodrórúd rendelhető! Katt a képre a részletekért!

PicMonkey Collage.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr695531116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása