Színes Ötletek

a kézügyes blog

Falra festett családfák

A családfa kutatása önmagában is szórakoztató időtöltés, hiszen különleges élmény visszapillantani azokba a régmúlt időkbe, amelyekben mi még nem éltünk, és így felmenőink történetét kicsit máris magunkénak érezhetjük. A kisebb és nagyobb családfákat és így a családi fotókat is megeleveníthetjük, ha nem csupán családfaként emlegetjük, hanem a valóságban is eképpen ábrázoljuk. Erre a legjobb ötlet, ha egyszerűen felfestjük egy üresen álló falra. Egy-egy ilyen falfestés önálló bútordarabként is megállja a helyét. Ehhez gyűjtöttem ma jobbnál jobb ötleteket.

528713_357722327603619_1703058828_n.jpg

A bátrabbak és gyakorlottabbak elég, ha ceruzával felrajzolják a falra az vázlatot, de a kevésbé rutinosak se keseredjenek el. Kartonpapírból készíthetnek sablont, amit aztán körberajzolhatnak a falon. A mintát projektorral is rá lehet vetíteni a falra, ha véletlenül van otthon ilyen eszközötök. A vonalakat ebben az esetben is ceruzával lehet körberajzolni, ha pedig hibáztok, egyszerűen csak radírozzátok ki. Aki mégsem mer belevágni a pingálásba, azok készen is vásárolhatnak falmatricákat. 

A festéshez egyszerű hagyományos fehér falfestéket (színezőpasztákkal színezve) vagy akrilfestéket is használhattok, szépen fed, kiadós, és száradás után tartós. A színek keverhetők, és kis mennyiségben is kaphatók, így nem kell több literes mennyiségeket beszerezni. (ITT tudtok rendelni akrilfestéket).

529410_357722287603623_1359852502_n.jpg

És akkor jöjjenek az ötletek!

Hálószobában is jól mutat! Ez itt például falmatrica, de kézzel is fel lehet festeni.

529767_358670070842178_1327899111_n.jpg

A vékonyabb, finom minták különösen mutatósak!

535505_357722340936951_1456628492_n.jpg

A fa akár a sarokban is gyökerezhet!

524212_357722234270295_468084834_n.jpg

Világítással hangsúlyosabbá tehetjük a remekművünket.

564304_358670037508848_1969493007_n.jpg

A fa nem kell, hogy kötelezően sötét színű legyen.

imagesCAZ4N6JS.jpg

És gyermekszobába is kerülhet egy kisebb motívum.

1998_485103008198883_414440338_n.jpg

Elegendő lehet néhány egyszerűbb vonal, a leveleket pedig papírgurigából is elkészíthetitek!

582766_427834000592451_1142792783_n.jpg

Robusztus, szögletes vonalakkal is lehet próbálkozni.

541732_358670057508846_1565138462_n.jpg
Néhány ötlet fa nélkül:

207845_439897622719422_186770191_n.jpg

547897_358670097508842_1677256102_n.jpg

Olvasói alkotások, ezeket már tőletek kaptam!

Lakatos Andrea családfája szintén falmatrica, de festéssel is elkészíthető. Felhívom a figyelmet a pillangókra is!

lakatos andrea.jpg

Zámbó Ildikó igazi mesebeli fát alkotott!

zámbó ildiko.jpg

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr665007828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása