Színes Ötletek

a kézügyes blog

Ablakdíszek karácsonyra (X)

A karácsony közeledtével egyre nagyobb a kísértés, hogy előszedjük a szekrény mélyén lapuló díszeket, és ünnepi pompába öltöztessük otthonunkat. Az adventi koszorú már elkészült, talán egy dekoratív ajtódísz is a helyére került, szerintem, ablaknál érdemes folytatni a dekorálást. Ezzel nem szaladunk nagyon előre, mégis az ünnepre hangolódunk, és nem mellesleg a gyerkőcök is segíthetnek a készülődésben. Hiszen saját kezűleg is készíthetünk csodálatos és különleges ablakdíszeket.

Origami-Christmas-Stars-Step-9.jpg

Az a mesés papírcsillag a gyermekkoromat juttatja eszembe, akkor készítettünk a nagyinál hasonlókat, hogy aztán mindenhová felakaszthassuk. Ablakba, ajtóra, a maradékot pedig Szenteste a karácsonyfára. A csillaghoz két darab négyágú csillagot hajtogassatok, majd a végén illesszétek egymáshoz őket és egy kis ragasztóval is erősítsétek meg, nehogy szétessenek. NIKKI oldalára kattintva megnézhetitek a részletesen elkészítést!

A következő csillag is hasonlóképpen készül, csak egyszerűbb elkészíteni. Itt is két csillagot kell hajtogatni, majd a végén egymás felé fordítva összeragasztani. Az elkészítésről agyobb képeket ITT találtok! 

74279_466422430066941_2092954063_n.jpg

A csillagokról térjünk át a hópelyhekre. Ezeknek a hópihés balerináknak már az elkészítése is öröm, én szívesen gyönyörködnék benne az ünnep elérkeztéig. A balerina és a hópihe külön készül, a kész "szoknyákat" utólag ragasszátok fel. További részletek: krokotak.com

211.jpg

Hópihe sablon:

sn11.jpg

Megint egy duplázós következik, azaz a motívumot kétszer készítsétek el, majd ragasszátok egymáshoz őket.

Részletek: Pinterest

432182_468036843238833_1283751904_n.jpg

Újrahasznosíthatjátok a háztartásban megmaradó papírgurigákat is. Ezeket csak szeletekre kell vágnotok, majd egy kis hajtogatás és rakosgatás után összeragasztanotok, és igazán látványos ablakdíszeket készíthettek. A kész munkákat festetitek, sőt csillámmal be is szórhatjátok!

A képek forrása: Flickriver

75646468712904937_Km2OvVU5_c.jpg

75646468712904938_yHhrjnui_c.jpg

75646468712904940_swsiNIkg_c.jpg

Különleges ötletek sokféle témában felnőtteknek és és gyerekeknek a Pritt.hu-n.

Kellemes időtöltést!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr144952610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.08. 11:23:50

az a nagyobb fehér nagyon jól néz ki.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása