Gyerekekkel elkészíthető kreatív ötletek a Föld napjára

2022.04.19. 14:30 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_18.jpg

A Föld napját minden évben április 22-én tartjuk azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására. A világ 175 országában különféle programokat, előadásokat, tudományos rendezvényeket, közösségi környezeti megmozdulásokat szerveznek annak érdekében, hogy minél többen komolyan vegyék az üzenetet, akár globális, akár egyéni szinten. A jeles nap 2022-es évre meghirdetett témája: "Invest In Our Planet". A jelmondat arra utal, hogy mindannyiunk érdeke és feladata, hogy már most - és nem később -, befektetésként tekintsünk a Földre, egyének, vállalkozások, közösségek és kormányok szintjén egyaránt. Bármilyen tevékenység hasznos lehet, ami arra figyelmeztet, hogy látszólag jelentéktelen cselekedeteink hatással vannak a környezetünkre. A kérdést számtalan irányból megközelíthetjük a szemétszedéstől a faültetésen át a mindennapi fenntarthatóság trendivé válásáig. Mi a magunk részéről szokás szerint a kreatív ötleteket kerestünk annak érdekében, hogy kézügyeskedés közben taníthassuk gyermekeinket arra, miért is fontos környezetünk védelme. Egyszerű, gyerekekkel elkészíthető tippek a Föld napjára a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: környezetvédelem újrahasznosítás diy környezettudatosság fenntarthatóság állatfigura újrahasználat zöld ötletek hulladékcsökkentés Föld napja gyerekekkel készíthető zöldebb gyerekszoba hulladékból alapanyag

A varázspallótól a tündérablakig

Nagy Mónikával beszélgetünk minőségről, fenntarthatóságról, árról, nyílt és zárt végű játékokról

2021.10.05. 15:07 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_13.jpg
Bár a filmben nem ilyen összefüggésben hangzik el az idézet, a gyerekszobában is igaz: „A játék, az nem játék!” Minden szülő számára nehéz kérdés, mit válasszon, hiszen millió szempontot kell figyelembe vennünk, ezek közül van olyan is - például a biztonság -, ami elengedhetetlen. Mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének, de felköthetjük a nadrágot, vagy a szoknyát, ha úgy keressük az ideális mennyiség, minőség, és a fenntarthatóság metszéspontját, hogy közben még a pénztárcánk tartalma is véges. Arról nem is beszélve, amikor kezdő szülőként a különféle fejlesztési módszerek adta lehetőségek között próbálunk eligazodni. A boltok kínálata óriási, az információk áradatába beleszédülünk, így nem árthat némi útmutatás. Legutóbb olyan tippeket gyűjtöttük nektek össze, amik segíthetnek egy fenntarthatóbb gyermekszoba kialakításában, most pedig Nagy Mónikát, az Anyaparadicsom játékwebáruház megálmodóját hívtuk segítségül, hogy vezessen körbe minket egy kicsit a környezettudatos játékok birodalmában. A bejegyzésben külön fókuszt kap sokak mumusa, az ár is. Ha ti is választ kerestek a fenti kérdésekre, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló játék történetek gyerekjáték környezettudatosság fenntarthatóság fajáték támogatott tartalom anyaparadicsom zöldebb gyerekszoba fenntartható ajándékozás

Egy játék babakocsi újjászületése - Kacatmentés, sokadik fejezet

2021.08.17. 16:00 andy_cube

0_46.jpg

Magam sem hittem, hogy épp azon a napon, amikor rákerestem az egyik közösségi oldal piacterén a játék babakocsira, hazafelé bringázás közben az egyik hulladékgyűjtő konténer rácsára dobva egy huzat nélküli vázat találtam. Egyből felcsillant a szemem a kacatmentés újabb lehetőségére, főleg, hogy egy szinte ki sem gondolt vágyam teljesült vele - pontosabban a kislányomé, aki most érett meg a babatologatás felelős teendőjének ellátására. Egy gyors szemrevételezéssel megállapítottam, hogy semmi baja, és máris a csomagtartón találta magát a valaha jobb időket látott szerkezet. Olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok a további sorsára!

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad újrahasznosítás babakocsi varrás barkácsolás gyerekjáték régiből újat DIY hulladékcsökkentés kacatmentés zöldebb gyerekszoba

Újrahasznosítás a fiókból - Készíts gyertyát zsírkrétából!

2021.04.28. 14:41 andy_cube

img_8205_1.jpg

A Föld napja apropóján szívecskés zsírkrétákat készítettünk az összetört apró darabokból, de nemcsak ez a jeles nap, hanem bármelyik nagyszerű alkalom arra, hogy a közös tevékenykedés közben elbeszélgessetek a kicsikkel annak jelentőségéről, hogy a döntéseink és cselekedeteink hatással vannak környezetünkre. Nem arra gondolunk, hogy környezetvédelmi beszámolót készítsenek, de a jó példa és a sikerélményekkel hangsúlyossá tett apró, környezettudatos lépések rendkívül fontosak ahhoz, hogy a felelősségteljes gondolkodás a mindennapjaik része legyen. Az otthon fellelhető már nem használt tárgyak, maradék anyagok felhasználása vagy új életre keltése az egyik kézenfekvő lehetőség, ami számos előnnyel jár. Egyrészt segítséget a fenntarthatóságra nevelésben, másrészt egy halom kacattól szabadulhattok meg, ami csak a helyet foglalja. Akkor megígértük, hogy a megmaradt kréták sorsáról is beszámolunk, ez következik most a folytatásban: gyertyát fogunk készíteni!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad gyertya újrahasznosítás környezettudatosság zsírkréta gyertyaöntés hulladékcsökkentés kacatmentés zöldebb gyerekszoba

10 tipp egy zöldebb gyerekszobáért

Környezettudatos ötletek nem csak kézügyeskedőknek

2021.04.22. 14:18 színesötletek_team

teddy-bear-1710641_1920.jpg

Szívügyünk a hulladékmentes életmódra való törekvés és a mindennapokban is igyekszünk környezettudatos döntéseket hozni úgy vásárlásaink, mint témaválasztásaink tekintetében. Szeretnénk minél több kreatív tippet adni azoknak, akik már régóta építgetik fenntarthatóbb életüket, és azoknak is, akik az első lépéseknél tartanak, hiszen ezek épp olyan fontosak. Most induló tematikus sorozatunk létrejöttét az a tapasztalat motiválta, hogy ötletbörzéink során a gyerekekkel vagy gyerekeknek készíthető környezetbarát kézügyes ötletek sorát kissé hiányosnak találtuk, főképp ha az is elvárás, hogy az valóban hasznos, praktikus, mutatós vagy tanulságos legyen - ezért megpróbálunk valamennyit pótolni ebből. A sort most 10 olyan gondolattal indítjuk, melyek nyomán elindulhatsz a szemléletváltás felé.

Szólj hozzá!

Címkék: játék újrahasznosítás festék környezettudatosság újrahasználat régiből újat hulladékcsökkentés zero waste zöldebb gyerekszoba

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Újraöntött zsírkréta a már nem használt apró darabokból

2021.04.22. 09:56 boros_tyan

00_blog_cimlapkep.jpg

Bizonyára tudjátok, hogy ma van a Föld napja, ami különösen nagyszerű alkalom arra, hogy kézügyeskedés közben tanítsuk gyermekeinket arra, miért is fontos bolygónk védelme. Bármilyen tevékenység hasznos lehet, ami felhívja a figyelmüket arra, hogy mindennapi döntéseink és cselekedeteink hatással vannak a környezetünkre. Akár együtt olvastok a témához kapcsolódó jobbnál jobb kiadványokból, akár társasoztok, családi környezeti vetélkedőt rendeztek, közösen elviszitek a válogatott szemetet a szelektív hulladékgyűjtőbe, ültettek valamilyen növényt vagy újrahasznosított alapanyagokból hoztok létre valamit - a lényeg, hogy ezek mind kiváló lehetőségek arra, hogy munkálkodás közben elbeszélgessetek a közös felelősség jelentőségéről. A mai jeles napnál nem is találhatnánk jobb alkalmat egy kis újrahasznosításra - most a fiókszám kallódó zsírkréta darabokból készítünk újat!

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás környezettudatosság fenntarthatóság zöld ötletek DIY hulladékcsökkentés Föld napja gyerekekkel készíthető zöldebb gyerekszoba műanyagmentes július 2021

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250_bts.jpg

Hirdetés

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (26) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (8) ajánló (28) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (11) állatfigura (8) anchor crafty (8) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (54) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (13) bútorfelújítás (10) bútorfestés (24) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (14) cser kiadó (8) csináld magad (500) csomagolás (8) csomózás (31) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (279) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (174) diy (340) dulux (13) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (13) farmer (8) farsang (46) felújítás (16) fenntarthatóság (40) fenntartható ajándékozás (16) festék (13) festés (75) festészet (7) fesztivál (7) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (8) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (60) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (6) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (70) gyerekeknek (18) gyerekjáték (29) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (18) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (13) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) hazai (7) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (14) heti inspiráció (19) hímes tojás (6) hímzés (22) hír (5) hobbyművész (57) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (57) horgolásminta (5) hulladékból alapanyag (18) hulladékcsökkentés (82) hulladékmentes (21) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (44) inspiráció (52) irodalom (10) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (79) játékkonyha (6) jeles nap (29) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (18) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (19) keresztszemes (9) kert (83) kertészkedés (22) kézimunka (57) kézműves (20) kézzel készült (42) kiállítás (7) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (6) kint a kertben (6) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (9) konyha (13) könyv (14) könyvajánló (52) környezetbarát alapanyag (7) környezettudatosság (25) környezetvédelem (27) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (27) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (13) krepp-papír (5) kultúra (13) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (94) lakásdísz (10) lakásfelújítás (8) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (7) makramé (22) maradék anyagból (13) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (17) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (33) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (8) művészetek völgye (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (15) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (71) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (5) olvasni jó (7) olvasót nevelek (8) önkéntes pr (5) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (7) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (31) otthondesign (18) pályázat (45) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (10) programajánló (83) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzolás (5) rajzpályázat (15) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (21) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (35) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (72) tárolás (12) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (29) tervezés (8) textil (8) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (20) újrahasznosítás (218) újrahasznosított alapanyag (14) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (5) vintagetiles sal 2022 (7) virág (13) virágtartó (17) xstitch (6) zene (12) zero-waste (8) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása