Haszontalan színes bigyók vagy zseniális fejlesztő játékok?

2021.11.13. 10:00 boros_tyan

0_56.jpg

Bevallom, bennem felmerült a címben elhangzó kérdés, amikor először találkoztam hasonló küllemű játékokkal. A válasz hamar megérkezett, mindjárt két úton is, az információk és a kislányom által. Sokáig a heurisztikus vagy a nyílt végű játékok fogalma nem jelentett számomra túl sokat annak ellenére sem, hogy egyébként tudatos játékvásárlónak tartom magam a szó nevelésre és környezetvédelemre irányuló jelentését tekintve is. Kevés és megválogatott játékunk többsége használtan került hozzánk, gyakran javítjuk vagy átalakítjuk a rászoruló darabokat, sok mindent magunk készítünk, és továbbadjuk, amire már nincs szükségünk.  A 10 tipp egy zöldebb gyerekszobáért című bejegyzésünkben hasonló, fenntarthatóbb életmódra ösztönző gondolatokat gyűjtöttünk össze, ott részletesebben is olvashattok a témáról. Az említett kifejezésekkel pedig A varázspallótól a tündérablakig cikkben találkozhattatok, ahol az ideális mennyiség, minőség, és a fenntarthatóság metszéspontját igyekeztünk megtalálni. A mai élménybeszámoló is ennek mentén született, ugyanis közben ismerkedtem meg egy családi projektként induló márkával, a Grapattal.

Szólj hozzá!

Címkék: játék tudatos vásárlás gyerekjáték környezettudatosság fenntarthatóság anyaparadicsom grapat

Készíts sokszor használható bevásárlótáskát, közismertebb nevén szütyőt!

2020.10.03. 13:26 andy_cube

producebags3.jpg

Nyilván rengeteg tényező van, ami nagyobb kárt okoz környezetünknek, mint a bevásárláshoz használt műanyag zacskó, ám az nem vitatható, hogy ez az egyik legkönnyebben kiváltható, legalábbis egy háztartás szintjén. Gondoljunk csak bele, hányszor nyúlunk érte a közértben, a zöldségesnél, a ruhaüzletben, a pékségben, vagy akár otthon! A hírek - és reményeink - szerint hamarosan be is tiltják, így már most gondoskodhatunk alternatív megoldásról, ami mosható, számtalanszor használható, strapabíró, különféle méretekben készíthető, mindezek tetejébe még nagyon mutatós is! Én szinte mindig bezsebelek a sajátjaimmal néhány dicsérő szót vásárláskor.

Szólj hozzá!

Címkék: környezetvédelem tudatos vásárlás varrás szabás fenntarthatóság hulladékcsökkentés csomagolásmentes nemkellzacsko műanyagmentes július 2021

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

dulux-simply-refresh-banner-300x250.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (58) adventi koszorú (22) adventi naptár (9) ajándék (19) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (7) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (15) asztaldísz (10) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (6) bútorfestés (20) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (463) csomagolás (6) csomózás (22) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (254) dísz (6) díszítés (57) divat (12) diy (329) DIY (155) dulux (9) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (41) felújítás (9) fenntarthatóság (12) festék (8) festés (63) filc (7) filcanyag (13) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (44) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (54) gyerekjáték (12) gyerekszoba (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (14) hobbyművész (14) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (57) hulladékmentes (14) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (33) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (63) jeles nap (6) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (9) karácsony (180) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (30) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (46) kézműves (10) kézzel készült (10) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (12) környezetvédelem (14) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (12) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (87) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (52) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (14) maradék anyagból (7) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) nagy nebulo kviz (6) naptár (11) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (63) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (11) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (18) otthondesign (8) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (77) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) programajánló (58) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (10) rendezvény (5) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (6) szines programok (12) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (5) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (19) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (18) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (10) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (10) újrahasznosítás (212) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (7) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (8) zero waste (17) zokni (6) zöldebb gyerekszoba (5) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása