Repessz és antikolj!

2014.06.27. 09:02 kreablogger

Tárgyak felületét öregíteni, kopottan patinás hatásúvá tenni többféleképpen is lehet. Most egy olyan repesztési és antikolási technikát mutatunk, amelynek eredményeképpen a tárgy felületén finom, hajszálrepedéshez hasonló rajzolat alakul ki.

Ehhez a kétfázisú finomvonalas repesztőt kell használnunk. Ez a technika – mint általában bármelyik repesztés - gyakorlatilag bármilyen felületen használható, egyetlen dolgunk van csak, hogy a tárgyat előtte alapozzuk le, és fessük át matt, világos színű akrilfestékkel. A világos szín azért fontos, mert ezen látszik majd legjobban a repedésekben megülő, sötétebb árnyalatú antikoló paszta.

Első lépésként kenjük a felületre az első fázist, melyet tetszőleges ecsetvonásokkal, közepes vastagságú rétegben vigyünk fel (ne legyen se túl vékony, se túl vastag). A száradáshoz minimum 30 perc kell, minek következtében a lakk átlátszóvá válik. NE próbáljuk hajszárítóval siettetni a dolgot!

Ezután jöhet a második fázis, amit szintén közepes vastagságban kell felvinni az előzőleg felvitt lakkrétegre, az egyenletes eloszlatáshoz az ujjunkat is használhatjuk, körkörös mozdulatokkal finoman simogassuk a lakkréteget (NE dörzsöljük). Itt már használhatunk hajszárítót, aminek hatására az átlátszó réteg meg fog repedezni kb. 5 perc alatt.

 

A lényeg pedig most jön! A keletkezett finomvonalas repedések kiemeléséhez használjunk antikoló pasztát, melyet egy rongy segítségével tudunk a megszáradt felületen a résekbe juttatni. A felesleges pasztát töröljük vissza egy száraz, vagy terpentines oldószerrel enyhén átitatott ronggyal. A végén pedig mindenképpen oldószeres fényes lakkal kenjük át a felületet, hogy az eredmény tartós legyen.

A technikát kombinálhatjuk dekupázzsal, kontúrozással és metál színekkel is.

Sőt, ezel a módszerrel üveg tányért is díszíthetünk, ebben a videóban megnézhetitek hogyan:

Dekoratőr: Boda Gabriella (http://bryellhobbi.blogspot.hu)

További technikák: Pentartdekor blog

A repesztéshez szükséges alapanyagok itt találhatók:

A repesztőlakk kétféle kiszerelésben is kapható!

Szólj hozzá!

Címkék: szalvétatechnika antikolás dekupázs repesztőlakk pentart DIY repesztés

Napló szecessziós stílusban

2011.01.12. 22:16 kreablogger

 Amikor megkaptam, már tudtam, hogy soha egy betűt sem merek majd belefirkálni. Ez annyira nemes, finom, lágy és kecses...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

Címkék: ajándék album diy decoupage szalvétatechnika antikolás ajándékkészítés akrilfesték repesztőlakk

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Vincze Eszter

Hirdetés

pottomkert_300x250_augusztus.png

Közösség

Elismerések

Címkék

ablakdísz (9) advent (50) adventi koszorú (19) adventi naptár (6) ajándék (16) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (38) akrilfesték (12) álarc (18) album (5) antikolás (9) anyák napja (16) asztaldísz (8) Budapest Park (6) bútorfestés (17) ceruzatartó (5) coats (8) családi rendezvény (5) csináld magad (372) csomózás (18) decoupage (12) dekoráció (205) díszítés (51) divat (12) diy (306) DIY (82) ékszer (40) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (42) erkély (5) falevél (9) falfestés (10) farsang (37) festés (48) filcanyag (12) flitter (6) fonal (6) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (5) girland (7) gyertya (14) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (25) halloween (47) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (5) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) húsvét (78) inspiráció (8) iskolakezdés (6) játék (14) jelmez (12) kabala (6) karácsony (160) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karkötő (26) kartondoboz (7) kavics (12) kavicsfestés (16) képeslap (9) képkeret (9) kert (72) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) könyvajánló (37) kosár (9) kosárfonás (16) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) láda (6) lakásdekoráció (73) lakásdísz (9) lakberendezés (43) lakberendezési ötletek (6) lámpa (9) lámpabura (8) lámpás (15) levendula (7) makramé (11) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (14) mézeskalács (8) mikulás (5) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nyaklánc (12) nyár (21) nyereményjáték (24) origami (15) ősz (89) pályázat (22) papír (62) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (7) pentart (52) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) pólófonal (5) polymer clay (6) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (38) quilling (8) ragasztás (15) raklap (14) raklap-bútor (5) recept (6) recycle (88) sablon (11) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (6) szabásminta (8) szabás varrás (10) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) tárolás (5) tavasz (51) tél (16) télapó (5) tojás (9) tojásfestés (21) tojástartó (10) tök (17) tökdekoráció (5) tökdíszítés (5) tökfaragás (25) töklámpás (9) tündérkert (6) újrahasznosítás (161) ültetés (8) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (31) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (10) virágtartó (11) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

designed by

BekeDesign