A quillingezés bámulatos lehetőségeket rejt, a szemet györöködtető aprólékos motívumok elkészítése ugyan türelmet igényel, a végeremény ugyanakkor egyedi és megismételhetlen eredménnyel kecsegtet.
Az első látásra bonyolultnak tűnő, szerteágazó indamotívumok sokasága rögtön vonzza a tekintetet, látványa a legtöbb kézügyes embert arra ösztönzi, hogy elsajátítsa a technika fogásait. EBBENa bejegyzésemben megismerkedhetsz a quilling alapjaival, EBBEN pedig haladó szintű quillingformák között böngészhettek. Az összes quillinges bejegyzésemet pedig IDE KATTINTVA találjátok meg.
Na, de akkor nézzük a gyönyörűséges szerelemfát lépésenként!
Quillingezéshez minden kelléket beszerezhettek webáruházunkban!
Most találtam rá erre a lélegzetelállító húsvéti tojásra. Quilling technikával készült, aprólékos, finom, türelmet igénylő alkotás, tehát nem egy pár perc alatt összedobható dekoráció, de aki rászánja az időt, nem fogja bánni.
Az elkészítés menetéből is látszik, hogy valóban időigényes, türelmet, precízitást igénylő munkafolyamatról van szó, azonban a gyönyörű végeredmény kárpótol minket a fáradozásainkért. Az első lépésben a műanyag tojásra befőttesgumi segítségével osztóköröket rajzolunk, a pontos tájolás érdekében. A virágmotívum elhelyezésében, megtervezésében és tájolásában is nagy segítíség lesz. A tojást ezután csomagoljuk folpackba, erre azért van szükség, hogy a megszáradt papírmintát könnyedén lefejthessük majd a tojásról, ami tulaldonképpen csupán az alkotásunk sablonjaként szolgál. A virágmintákat a papírcsíkból sodorjuk meg, használhatunk quillingsablont is, így tökéletesen egyforma méretű lesz minden elem. Ha még csak most ismerkedsz a quillinggel, kattints IDE, itt megtalálod minden korábbi quillinges bejegyzésemet, és megismerkedhetsz a technikai alapjaival, és haladó fogásaival is.
A virágformák elemeit ragasszuk össze, majd a teljes mintát is álíltsuk össze, immáron a műanyag tojás felületén. A teljes száradás után óvatosan le tudjuk választani a papírmotívumot a műanyag burokról. A minta alső és felső részét külön-külön készítsük el, s majd a munka legvégén illesszük és ragasszuk össze.
A quillingtechnika minden évszakra, minden alkalomra tartogat szépséges alkotnivalót, így van ez karácsonykor is. E kecses, elegáns hópihe szépen mutat az ablakban és a karácsonyfán is.
A hópehely hat csepp alakú főága öt-öt hurokból áll, ezeket 30, 25, 20, 15 és 10 cm hosszú papírcsíkokból a képek alapján készítsétek el.
A hat cseppet a csúcsoknál hajtsátok hegyesre, majd ragasszátok őket egymáshoz.
A cseppek közé kerülő kunkorodó részeket a képsor alapján készítsétek el.
Két méltán nagyon népszerű technika ötvözéséből vajon mi születhet? A quillingezés, azaz a már-már művészi szintre fejlesztett papírcsíktechnika önmagában is szemet gyönyörködtető látvány, a papírfonás pedig egy igazán egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technika, így adja magát a lehetőség, hogy ötvözzük a gyönyörűt a hasznossal. Megéri? Meg hát!
A papírfonás hasznosságát nem győzöm hangsúlyozni, hiszen gyakorlatilag ingyen -szemétből- készíthetnünk igényes kivitelű használati tárgyakat. Egyáltalán nem nehéz elsajátítani a fogásokat, ha még nem ismernéd a technikát EBBEN a bejegyzésemben mindent elolvashatsz róla.
És a quilling? A másik szívem csücske technika. Az első látásra bonyolultnak tűnő, szerteágazó indamotívumok sokasága rögtön vonzza a tekintetet, látványa a legtöbb kézügyes embert arra ösztönzi, hogy elsajátítsa a technika fogásait. EBBENa bejegyzésemben megismerkedhetsz a quilling alapjaival.
És akkor térjünk is a lényegre. Az alap vastag kartonpapír, amely festve dekupázsolva van (és milyen jól néz így ki!), a lyukakat pedig fúróval is kialakíthatjátok.
A lyukakba illesszük be a papírcsöveket.
Az egész doboz legfontosabb része a gyönyörűen eldolgozott perem. Azon ritka helyzetek egyike állt elő ezzel a csodaperemmel kapcsolatban, hogy az elkészítését érthetően leírni (szerintem) képtelenség, viszont a fotókon nagyon jól követhető. Tehát szavakkal most nem zavarok össze senkit, sokkal inkább javaslom, hogy kattintsatok az alábbi képre, és kövessétek a sok részletfotót.
A quillingmotívumot nyilván külön készítsük el, és én azt javaslom, hogy ne a hagyományos, vékony quillingcsíkot használjátok erre a célra, mert túl sérülékeny lenne a motívum. Ez esetben egy picit vastagabb papírt ti magatok csíkozzatok fel, majd használjátok ugyanúgy, mint a gyári vékonyat. Erősebb lesz a motívum, ha a végén átlakkozzátok vékony rétegekben. Ezután fonás közben illesszétek a megfelelő helyre. Érdemes univerzális barkácsragasztót használni az illesztéshez, hogy kellően rögzüljön minden.
Annyit még hozzátennék, hogy egy ilyet mesterművet akkora strapának nem tehetünk ki, mint egy hagyományos papírfonott kosarat, de ékszertartónak, nagyobb méretben pipereholmiknak, apróságoknak épp ideális. Karácsonyi ajándéknak is fantasztikus, én oda-vissza lennék örömömben egy hasonlótól. És még bőven van idő elkészíteni.
Amikor tegnap megpillantottam eme csodát, rögtön tudtam, hogy megtaláltam a mai nap bejegyzéstémáját. Hiszen egy gyönyörűen megmunkált őszi levéltől van szó, minden apró részletében finoman kidolgozva. Hiába, a quillingezés egy aranybánya, ha egy picit mélyebben is megismerjük, képtelenség abbahagyni.
Azoknak, akik még csak ismerkednek a quillinggel, ajánlom a korábbi, témához kapcsolódó bejegyzéseimet, amelyekből az alapoktól elsajátíthatják a technikát:
Szükség lesz egy alapra (pl. hungarocell), az előrajzolt sablonra, fóliára, ragasztóra, quillingcsíkokra, gombostűkre, ollóra, esetleg pinzettára.
A sablont tegyétek irattartó fóliába, majd rögzítsétek az alapra celluxszal. A fólia fontos, mert a mű így nem fog odaragadni a sablonhoz!
A tűk segítségével komponálhatjátok meg a levél erezetét, azaz a vázát. Ez a váz erősebb papírból készüljön (130 g/m2), ne a készen vásárolható quillingcsíkot használjátok, az ehhez gyenge.
Amíg szárad, elkészíthetitek a sárga quillingformákat (ez már mehet a sima quillingpapírból). EBBEN a bejegyzésemben rengeteg quillingforma elkészítését megtaláljátok.
Száradás után kitölthetitek a réseket a kész formákkal. Végül pedig egy kis festékkel árnyalhatjátok a levél színét, hogy még ősziesebb legyen. Egy kis piros, egy kis barna szivaccsal óvatosan felvíve csodássá teszi, meglátjátok!
A levelek megálmodója - Kasia Wroblewska - fülbevalónak szánta e műremekeket, én sokkal inkább el tudom képzelni egy őszi kompozíció részeként, de ugye ízlések és pofonok... Egy a lényeg, sokféle módon felhasználhatjátok, ajándékba, vagy magatoknak, a végén úgyis mindenki dicshimnuszokat fog zengeni.
Korábban többen is érdeklődtetek, hogy az alapanyagokat honnan lehet beszerezni. Webáruházunkban két árnyalat közül választhattok élénk és pasztell színű csomagok is kaphatók, illetve sodrórúd rendelhető! Katt a képre a részletekért!
A quillingtechnika csodálatos, a lehetőségek tárháza végtelen, s aki már az alapokat ismeri, szinte bármit megvalósíthat. Egy kis gyakorlással hamar bele lehet jönni, és utána már nincs megállás! Ma egy nyári témájú ötletet szeretnék bemutatni, így készül a quilling napraforgó lépésről-lépésre!
A quilling egyébként nem egy nagy anyagszükséglettel bíró technika, papírcsík és sodróeszköz szükséges hozzá. Ezeket mind beszerezhetitek webáruházunkból (ITT). Emellett szakirodalmat is találtok hozzá, ráadásul a quillinges könyvünk most 20 % kedvezménnyel rendelhető meg.
A quillingtechnika csodálatos, a lehetőségek tárháza végtelen, s aki már az alapokat ismeri, szinte bármit megvalósíthat. A mai posztom a nekik, a haladóknak szól, akik már tudják, hogy a kis papírcsíkok miként elevenednek meg a kezünk alatt.
Akik még nem ismerik a quilling mesés birodalmát, azoknak ajánlom a kezdőknek szóló bejegyzésemet (ITTtaláljátok meg). Ahogy a nyitóképen is láthatjátok, a quillinggel még a zene is papírba fogható, ehhez azonban ismeri kell az alapformákat és a picit bonyolultabbak is. Ehhez nyújtok ma segítséget az alábbi gyűjteménnyel:
Források a képekre kattintva.
A quilling egyébként nem egy nagy anyagszükséglettel bíró technika, papírcsík és sodróeszköz szükséges hozzá. Ezeket mind beszerezhetitek webáruházunkból (ITT). Emellett szakirodalmat is találtok hozzá, ráadásul a quillinges könyvünk most 20 % kedvezménnyel rendelhető meg.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel is!
A quilling- azaz papírcsíktechnika a népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy az alapok elsajátítása után különösen látványos dolgokat tudtok készíteni. Nem igényel túl sok és különleges alapanyagot sem, mindössze magukra a papírcsíkokra, a sodróeszközre (fogvájóval is helyettesíthető) és egy kevés papírragasztóra lesz szükség. Az első látásra bonyolultnak tűnő, szerteágazó indamotívumok sokasága rögtön vonzza a tekintetet, és a karácsony az egyik legjobb apropó, hogy kipróbáljuk magunkat a quillingezés terén. Hiszen gyönyörű képeslapokat, kisebb-nagyobb dobozkákat, vagy karácsonyfadíszeket is díszíthetünk papírcsíkokból készült motívumokkal.
Nézzük, hogy is van ez!
Az alapanyagokról:
A papírcsíkokat a legegyszerűbb készletben megvásárolni (mert többféle is kapható, ITT pasztell és élénk árnyalatok között válogathattok!), egyrészt nem is drága, és másrészt pedig használatra kész csomagban kapható, így semmi külön teendő nincs vele, nem kell vagdosni, méricskélni, csak alkotni vele.
A sodrórúd elsőre feleslegesnek tűnhet, de higgyétek el, megkönnyíti a munkát. Kényelmesebb a fogása (erre néhány forma elkészítése után mindenki rá fog jönni), és haladósabb is vele a munka (ITT kapható). Akinek mégsem tetszik, használhat helyette fogvájót.
Papírragasztóra mindenképpen szükség lesz, érdemes eleve csőrös flakonost választani, vagy áttölteni egy adagot pl. injekciós tűbe. Ugyanis a ragasztóból egyszerre csak nagyon kevés kell, és azt is picike, nehezen hozzáférhető helyre kell csöppenteni, így jól jön egy pontos, megbízható eszköz erre a célra. Vékony helyes ecsettel is dolgozhattok, nálam bevált.
Kell még olló, jó ha kéznél van néhány fültisztító pálcika is (lecsöppenések, túlfolyások kezelésére).
Alapok:
A technika nagyrészt abból áll, hogy a különböző színű papírcsíkokat a sodrórúd segítségével feltekeritek, ragasztóval rögzítitek, majd ezekből a kis tekercsekből különféle formákat hajtotok. ezen formák kombinációi pedig lenyűgöző mintákat adnak.
- Alapformák
Nagyon sok forma létezik, aki aktívan műveli már a technikát, annak ez nem újdonság.
Íme néhány a legelterjedtebbek közül. Ezekkel már gyönyörű alakzatokat készíthettek.
Hogy mindez a gyakorlatban is érthetőbb legyen, ezt a videót ajánlom nektek, igaz, hogy angol, de nyelvtudás nélkül is jól követhető, és sokféle alapformát leshettek el belőle.
Ha még több alapformát szeretnétek elsajátítani, illetve szívesen elmélyülnétek egy-egy projektben, akkor én szívből ajánlom a Színes Ötletek sorozatQuilling - papírcsíktechnika című kis kötetét, és persze nem csak azért mert én lektoráltam annak idején, hanem mert én ennek a könyvnek a segítségével szerettem meg ezt a technikát, pedig korábban nem egyáltalán nem nyűgözött le a téma, szóval tényleg jó kis kötet. ITTmeg is tudjátok rendelni.
Kezdetnek nézzünk meg egy karácsonyi dekorációt!
Itt pedig gyönyörű (de tényleg gyönyörű!) képeslap és csillagfüggő készítését leshetitek meg!
Quilling és papírdomborítás ötvözete, egyszerűen mesés. Domborítógépekkel is nagy csudákat lehet ám művelni!
Alább szintén egy fenyőfa, de teljesen más megközelítésből!
Mikulást is készíthettek!
Koszorú papírcsíkokból, ez is lehetséges!
Variációk hópelyhekre.
Hópehelykészítő videót is hoztam:
Csillámporral bolondítva:
Minden más, nem karácsonyi inspiráció:
Források a képekre kattintva!
Termékajánló
Korábban többen is érdeklődtetek, hogy a webáruházunkban mikor lesz kapható quillingpapír és sodrórúd, nos, jó hírem van, mert a napokban megérkezett végre a szállítmány, így végre rendelhető! Két árnyalat közül választhattok, ugyanis élénk és pasztell színű csomagok is érkeztek!
Remélem, sikerült kedvet csinálom ehhez a varázslatos technikához, amellyel kis anyagi ráfordítás mellett is csodálatos dolgokat készíthettek. Nyűgözzétek le családtagjaitok egy-egy kedves kis quillinges dísszel, biztosra veszem, hogy örök emlék marad!
A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.