Húsvéti rajzpályázat - Eredményhirdetés

2021.04.18. 15:17 színesötletek_team

eredmenyhirdetes.jpg

A tavaszt hagyományosan, így idén is rajzpályázattal köszöntöttük. A március elején közzétett kiírásra legnagyobb örömünkre rengeteg - egész pontosan 372 - pályamunka érkezett. Olyan rajzokat, festményeket, esetleg kollázsokat vártunk tőletek, melyek valamilyen formában megmutatják, milyen lesz nálatok az idei húsvét. Sok versenyzőnket az ünnepkörhöz kapcsolódó játékok és hagyományok, a tavaszi készülődés, a várakozás örömteli pillanatai ihlették meg, és nem meglepő módon a nyuszi is sokszor kapott főszerepet. Sokan az érvényben lévő korlátozásokat dolgozták fel képükön, néhol humoros, néhol szomorkás formában. Technikai megkötés nem volt, mindössze annyi, hogy hagyományos technikákkal, szabadkézzel készült munkákat vártunk, és nagy örömmel láttuk, milyen kreatívan használjátok a különböző eszközöket. Közhely, de igaz, hogy a zsűri helyzete mindig nehéz, ezzel mi is minden pályázat értékelésekor szembesülünk. Arra mégsem készültünk fel lélekben, hogy szombaton éjfélkor még a monitor előtt ülünk, és az ország másik feléből kell segítséget, és elfogulatlan értékelést kérnünk. Elhihetitek, közel lehetetlen volt a majdnem 400 pályázatból kiválasztani a három legjobbat, és végül kicsit módosítottunk is az eredeti elképzelésen - a folytatásból kiderül, miért!

Szólj hozzá!

Címkék: játék húsvét pályázat rajzpályázat nyereményjáték mora kiado nebulo hobbyművész pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Rajzolj, fess, nyerj! - Ízelítő a nyereményekből

2021.04.09. 15:36 színesötletek_team

paint-5993352_1920.jpg

Ahogy azt már biztosan tudjátok, április 4-én, vasárnap éjfélkor lezárult húsvéti rajzpályázatunk. Rendkívül sok, több mint 360 pályamunka érkezett, nagy öröm számunkra, hogy ilyen lelkesek voltatok. Amíg folyik a szavazás, és a pályázatok értékelése, mutatunk egy kis ízelítőt a hamarosan gazdára találó ajándékcsomagokból! (Borítókép: pixabay.com)

Szólj hozzá!

Címkék: rajzpályázat nyereményjáték mora kiado nebulo pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Rajzolj, fess, nyerj! - Galéria a legfrissebb pályamunkákból

2021.03.28. 18:39 színesötletek_team

00_cimlapkep.jpg

Az Igazgyöngy Alapítvány már több, mint 20 éve dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység, és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért. Fő tevékenysége a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Az alapítvány Európa tíz legszegényebb régiójának egyikében, az Észak-alföldi régióban működik összesen hat településen, berettyóújfalui központtal. A mai galéria alkotásai is innen érkeztek. amit most megosztunk veletek. 

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét galéria rajzpályázat nyereményjáték mora kiado nebulo pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Húsvéti rajzpályázat - Galéria az újabb pályázatokkal

2021.03.14. 14:31 színesötletek_team

galeria_cover_1.jpg

Folyamatosan érkeznek az alkotások a Húsvéti rajzpályázatunkra, mi pedig amilyen gyorsan csak tudjuk, feldolgozzuk őket és megosztjuk veletek, hátha még többen kedvet kaptok, és ceruzát, ecsetet ragadtok, hogy versenybe szálljatok az értékes ajándékcsomagokért. Annyit ígérhetünk, hogy az alkotómunka során szükséges eszközökből biztosan találtok néhányat benne! És most jöjjön a mai galéria az elmúlt egy-két nap pályázataival!

Szólj hozzá!

Címkék: játék húsvét pályázat rajzpályázat nyereményjáték mora kiado pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Húsvéti rajzpályázat - Érkeznek a pályamunkák

2021.03.11. 11:35 színesötletek_team

00galeria_cover.jpg

A nemrég meghirdetett Húsvéti Rajzpályázatunkra folyamatosan érkeznek az alkotások, amiket igyekszünk a lehető leghamarabb feldolgozni és megmutatni nektek. Kedvenceitekre a Facebookon tudtok szavazni, de nem csak ezen múlik, a közönségszavazáson kívül zsűri is értékelni fog. A folytatásban következzen néhány újabb rajz és festmény - inspirálódjatok és küldjétek be ti is bátran a saját műveiteket! Osszátok meg barátaitokkal a hírt, hogy minél több vidám alkotás színesítse az ünnepi készülődés időszakát!

Szólj hozzá!

Címkék: játék húsvét pályázat rajzpályázat nyereményjáték mora kiado pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Húsvéti rajzpályázat - Az első versenyzők

2021.03.07. 11:08 színesötletek_team

galeria_cover.jpg

Nagy örömünkre már a meghirdetés napján érkeztek munkák a Húsvéti rajzpályázatunkra! A galériát a feldolgozás ütemében folyamatosan frissítjük a Facebookon, ahol szavazni is tudtok, de természetesen a blogon is közzétesszük a munkáitokat. Ne feledjétek, április 4-én éjfélig még bőven van időtök jelentkezni - legyetek bátrak és kreatívak! A pályázati kiírást és a játékszabályzatot korábbi bejegyzésünkben olvashatjátok, a folytatásban pedig jönnek az első pályázatok. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék húsvét pályázat rajzpályázat nyereményjáték mora kiado pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Rajzolj, fess, nyerj! - Húsvéti rajzpályázat gyerekeknek

2021.03.05. 13:22 színesötletek_team

rajzpalyazat_borito_3.jpg

Újra itt a tavasz, amit már hagyományosan rajzpályázattal köszöntünk. Most a húsvéti ünnepkörre hangolódva a 3-12 éves korosztály szabadkézzel alkotott munkáit várjuk! pályázat során olyan rajzokat, festményeket, esetleg kollázsokat várunk tőletek, melyek valamilyen formában megmutatják, nálatok milyen lesz az idei húsvét. Egyáltalán nem kötelező a járványhelyzet miatt érvényben lévő korlátozásokra helyezni a hangsúlyt, de természetesen lehet ez is a koncepció része. Ha a tavaszi készülődés, várakozás örömteli pillanatait szeretnétek megörökíteni, az ilyen témájú munkákat is szívesen látjuk. Érdemes beküldeni alkotásaitokat, mert a legjobb munkákat értékes ajándékcsomagokkal díjazzuk! A további részletekért olvassatok tovább! (Illusztráció: Hahn Petra)

Szólj hozzá!

Címkék: játék húsvét pályázat rajzpályázat nyereményjáték mora kiado nebulo pannoncolor art export húsvéti rajzpályázat 2021

Szitanyomás pólóra, táskára - tedd egyedivé a szetted!

Kipróbáltuk a Marabu Screen Printing készletét

2021.02.19. 13:56 színesötletek_team

0_30.jpg

A szitanyomás egy ma már klasszikusnak nevezhető sokszorosító grafikai eljárás. Többféle módszer létezik, de mindben az a közös, hogy a szitaként szolgáló anyag fedetlen területein préselik át a festéket, így létrehozva a képet. Ha egyedi ruhadarabokra, kiegészítőkre vágyunk, számtalan helyen elérhető már ez szolgáltatásként is, jellemzően 10-20 darab a rendelési minimum, aminek érthető gyakorlati oka van. De annak sincs akadálya, hogy akár otthon kísérletezzünk saját grafikáink nyomtatásával. A folytatásban egy egyszerűen kivitelezhető módszert ismerhettek meg, amivel kisebb méretű, saját készítésű képeiteket nyomtathatjátok különféle textil felületekre. 

Szólj hozzá!

Címkék: póló textilfestés stencil marabu szitanyomás sokszorosítás DIY pannoncolor műanyagmentes július 2021

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_preraff_szept_500x500.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (57) adventi koszorú (22) adventi naptár (8) ajándék (18) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (12) asztaldísz (10) bagoly (7) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (9) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (9) csináld magad (454) csomagolás (6) csomózás (20) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (249) dísz (6) díszítés (57) divat (12) diy (329) DIY (154) dulux (7) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (12) farmer (8) farsang (41) felújítás (7) fenntarthatóság (7) festék (7) festés (61) filc (7) filcanyag (13) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (40) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (7) girland (11) gyerekekkel készíthető (52) gyerekjáték (9) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (12) hobbyművész (11) hóember (8) hópehely (5) horgolás (55) hulladékcsökkentés (51) hulladékmentes (10) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (32) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (59) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (7) karácsony (177) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (28) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (7) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (45) kézműves (8) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (7) környezetvédelem (13) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (9) kreatív (23) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (86) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (51) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (12) maradék anyagból (7) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) nagy nebulo kviz (6) naptár (9) nebulo (14) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (58) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) origami (18) öröknaptár (9) ősz (104) őszi dekoráció (10) otthon (16) otthondesign (6) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (7) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (55) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (7) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (11) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (5) szines programok (9) színező (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (15) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (8) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (8) újrahasznosítás (211) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (50) vásár (5) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (15) zero-waste (6) zero waste (17) zokni (6) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása