Lillian Vorhaus Oppenheimer tiszteletére a születésnapján, október 24-én tartják az origami világnapját. A hajtogatás művészetének világszintű elterjesztését neki köszönhetjük. Ebben az időszakban napokon, vagy akár heteken keresztül szerveznek az origami jegyében programokat szerte a világon. A magunk részéről egy egyszerűen elkészíthető öltettel készültünk a jeles napra: hajtogassatok velünk gombát, amit akár az őszi dekorációban is elhelyezhettek! Lépésről lépésre útmutató a folytatásban.
Könnyen elkészíthető, hajtogatott gombák az origami világnapjára
2023.10.24. 10:00 színesötletek_team
Szólj hozzá!
Címkék: origami ősz papír dekoráció hajtogatás papírhajtogatás őszi dekoráció gyerekekkel készíthető
Vége a rózsavirágzásnak? Hajtogassunk színes őszi falevelekből!
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva
2023.09.27. 10:00 színesötletek_team
Nem kell profi virágkötőnek lennünk ahhoz, hogy színpompás rózsacsokrokat készítsünk falevelekből, mindössze egy kis türelemre és némi szabadidőre lesz szükségünk, amikor kirándulhatunk, sétálhatunk egy nagyot a szabadban, hogy összegyűjtsük a kreatív tevékenységhez szükséges színes, de még nem száraz leveleket. A végeredményből köthetünk csokrot vagy koszorút, "későn nyílt" rózsáinkat elrendezhetjük egy tálban vagy vázában, és helyet kaphatnak bármilyen más formában is az őszi dekorációban. Különböző hajtási technikákkal más-más formákat hozhatunk létre, valamint a levelek eltérő alakjának és az ősz változatos színpalettájának köszönhetően sem lesz két egyforma közöttük. A folytatásban két hajtogatási technikát mutatunk lépésről lépésre, ha van kedvetek, próbáljátok ki őket! (Illusztráció forrása: alidoesit.wordpress.com)
Szólj hozzá!
Címkék: origami csináld magad ősz virág diy dekoráció hajtogatás őszi ötletek lakásdekoráció őszi dekoráció
Tízperces trükkök - Origami nyuszik a húsvéti dekorációhoz
2023.03.27. 16:00 andy_cube
Ha van kéznél pár oldal színes papír, percek alatt készíthetsz néhány aranyos nyuszit az ünnepi dekorációdhoz, a gyerekek szórakoztatására vagy velük közösen! A videóban megmutatjuk, hogyan!
Szólj hozzá!
Címkék: játék origami húsvét nyuszi húsvéti dekoráció papírdíszek hulladékcsökkentés tavaszi ötletek hulladékból alapanyag
Készítsünk origami macit egyszerűen!
2023.02.02. 09:00 andy_cube
A Színes Medvehét legutóbbi cikkében nem is maga a mackó, hanem az újrahasznosított kartondobozból készített barlangja volt a főszereplő. A teljesség kedvéért megmutatjuk nektek, hogyan készült az origami medvénk, aki a mi verziónkban árnyékát meglátva bizony visszabújt még aludni. Hogy valójában hosszú tél vár még ránk idén vagy sem, azt nem tudjuk, az viszont biztos, hogy jó móka otthon a gyerekekkel eljátszani a történetet! A folytatásban egy egyszerű és egy bonyolultabb lehetőséget is találtok a medvehajtogatásra!
Szólj hozzá!
Címkék: origami medve papír gyerekeknek népszokás állatfigura jeles nap papírhajtogatás gyerekekkel készíthető színes medvehét
Hajtogatott boszorkány az origami világnapjára
2022.10.24. 14:00 andy_cube
A napokban sorra készülnek nálunk is a halloweeni dekorációk, hiszen a különféle mókásan félelmetes figurák még ott is beköltöznek az otthonokba - pláne, ha gyerekek is vannak a családban -, ahol egyébként hagyományosan nem tartják az ünnepet. Számos ötletet a kisebbek maguk is elkészíthetnek, egy ilyet hoztunk nektek mára, az origami világnapjára. Bár ezzel a - valószínűleg már az ókorban is létező - technikával akár egészen részletgazdag műalkotások is létrehozhatók, a folytatásban egy egyszerű változatot mutatunk. Hajtogassatok velünk boszorkányt Halloweenre!
Szólj hozzá!
Címkék: origami ősz halloween papír dekoráció hajtogatás gyerekjáték papírhajtogatás őszi dekoráció kézzel készült gyerekekkel készíthető last minute halloween
Origamizzunk! - Kusudama gömb
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva
2021.03.29. 14:46 kreablogger
A kusudama technika az ámulatba ejtő látványossága ellenére roppant egyszerű, közel sem igényel olyan különleges kézügyességet, mint azt elsőre gondolnánk. Az alaphajtás néhány lépésből áll, az így elkészült elemekből áll össze maga a gömb, amelyet többféle módon is felhasználhatunk különféle dekorációkhoz. Ezekből mutatunk nektek néhányat!
Szólj hozzá!
Címkék: origami hajtogatás kusudama kusudama virág
Tízperces trükkök - Origami tulipán türelmetlen tavaszváróknak
2021.02.23. 09:54 andy_cube
A február a legrövidebb hónap, egyszersmind a leghosszabb is, ha azt nézzük, milyen nehéz kivárni az utolsó napokat, míg végre elérkezik a tavasz. A magam részéről kedvelem a telet, a hangulatát, a szépségét, a jobbnál jobb szabadtéri tevékenységeket, de ilyenkor már a tavaszi kerti teendőkön jár az eszem, és hamarabb keresem a virághagymákat az áruházban, mint a vöröset a főzéshez. Aki hasonlóan érez, és még korán virágzó növényeket sem nevel, de szorgos kis kézügyes kezek várják körülötte az újabbnál újabb megvalósítható ötleteket, biztosan örülni fog ennek a könnyen elkészíthető origami tulipánnak. Egy kis odafigyeléssel a kisebbek is színes virágesőbe boríthatják a házat, ami igazán jól jön a tél utolsó napjaiban.
Szólj hozzá!
Címkék: tavasz origami hajtogatás gyerekekkel készíthető
Malacod van? Lesz!
Egyszerű malacfigurák szilveszterre, hajtogatva és ragasztva
2019.12.31. 10:01 andy_cube
A legtöbb gyermek imádja a papírhajtogatást, így mialatt mi a vendégváró finom falatokkal készülünk az óév búcsúztatására, kis segédünk origami malackákat készíthet az ünnepi asztal vidám dekorálására. Az alapváltozathoz csak rózsaszín papírra és fekete filctollra lesz szükség. Videós segítség és további tippek a hajtás után!
Szólj hozzá!
Címkék: origami újév papír dekoráció hajtogatás ragasztás üdvözlőlap DIY BÚÉK gyerekekkel készíthető
Hajtogassunk ceruzatartót!
2016.07.18. 12:15 kreablogger
Ez a harmónikaszerű asztali tároló tetszés szerinti méretben elkészíthető, igény szerint bővíthető, és bombajól néz ki. Elnyeli az iróasztalon kóborló mindenféle hasznos és haszontalan apróságot (kapcsok, radírok, hegyezők, rajzszögek, jajjj nektek!), nézzétek csak!
Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!
Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.
Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is.
Szólj hozzá!
Címkék: origami tároló hajtogatás ceruzatartó
Lélegzetelállító húsvéti tojás origami technikával
2016.03.21. 11:13 kreablogger
Mindig is csodáltam azokat, akiket ennyi türelemmel áldott meg az Úr, én sosem voltam elég kitartó egy ilyen munkához. Pedig alapvetően egyáltalán nem nehéz, inkább talán picit monoton, de kinek, mi számít annak. A végeredmény mindenesetre egészen lenyűgöző.
A technika lényege, hogy nagyon sok (nagyon-nagyon sok) egyforma háromszögletű elemet kell elkészíteni, ezekből épül fel maga a tojás. Illetve persze rengeteg más formát is lehet készíteni a hattyútól kezdve egészen a napraforgóig, de most nyilván a tojás aktuális.
Tehát, az alapháromszög részletes hajtogatását IDE kattintva sajátíthatjátok el. A tojás elkészítését lépésenként pedig IDE kattintva olvashatjátok. Nagyon részletes és követhető mindkét modul, szerintem, kezdők is megpróbálhatják!
Forrás: origamka.ru
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!
Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.
Szólj hozzá!
Címkék: origami papír hajtogatás
Színpompás mobildísz origami madarakkal
2016.01.11. 12:14 kreablogger
A papírhajtogatáshoz kell némi türelem, de ha kitartóak vagyunk, káprázatos dolgokat készíthetünk.
Origami daru
Ezeket a légies madarak az alábbi útmutató alapján tudjátok elkészíteni.
Ha a képen látható látványos dekorációhoz hasonlót szeretnétek készíteni, akkor valóban szükség lesz némi kitartásra, de a család többi tagja is beszállhat a hajtogatósdiba, s máris gyorsabban megy.
Zsinórra vagy damilra is fűzhetitek, akaszthatjátok egy faágra is, de sok más lehetőség is adódhat. Szépen mutatnak függönyrúdon, korláton is.
Választhattok harsány, élénk színárnyalatokat, vagy visszafogott pasztelleket is.
Íme egy kis videós segítség is a hajtogatáshoz:
Forrás: homesthetics.net
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!
Szólj hozzá!
Címkék: origami daru mobildísz papírhajtogatás függeszték
A virágorigami alapjai
2014.06.26. 13:35 kreablogger
A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Mindenkit, aki szereti a papírhajtogatást, elvarázsol majd a virágorigami, hiszen nagyszerű tevékenység, és a lehetőségek tárháza végtelen.
A virággömbök a legszebben színes, mintás papírokból mutatnak, de választhatunk felületükben mintás (dombornyomott) papírt is. Mindig négyzet alakú papírt használjuk. A mérete a tervezett virágdísz méretétől függ, készülhet kisebb vagy nagyobb is. A képen látható virágdísz 60 db 10*10 cm-es papírból készül. Szükség lesz még jó minőségű papírragasztóra és kisebb csipeszekre (esetleg hajcsatokra).
Alapphajtás
A bemutatott virágdísz egyporzós virágszirmokból összeállított virágfejekből áll. Ehhez 12 db 5 sziromból álló virágfejet készítsünk. Ebből a 12 db virágfejből az alábbiak alapján állítható össze a gömbdísz.
A virágfejek és virággömb összeállítása
Az ábra alapján állítsuk össze a díszt. Pompásan mutat terítékek mellett, ablakban függesztve, vagy akár ajtódíszként is.
Virágdísz háromporzós szirmokból
Ennél a dísznél is ugyanaz az elkészítés menete, 60 db zöld és sárga árnyalatú papírból készül. Az különbség a porzóknál van, ebben az esetben háromporzós virágszirmokból készítsük el a virágfejeket.
Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub!
További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!
Szólj hozzá!
Címkék: origami csináld magad diy dekoráció hajtogatás pritt
Tavaszváró tulipánok
2014.06.26. 13:13 kreablogger
A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai alkalommal a tavaszvárás jegyében tulipánokat készítünk!
Ezeket az origamis tulipánokat az alábbi videó segítségével igazán egyszerű lesz elkészíteni. Többféle színben és méretben is megalkothatjátok, varázsoljatok tarkaságot, vidámságot az otthonotokba általuk.
Forrás: krokotak
Origami képekben is:
Forrás: innen
Nagyon szép és látványos az alábbi papírtulipán is:
A részletes elkészítés megtekintéséhez kattints IDE.
Végezetül a kedvencem, egy cserepes változat következik!
Forrás: elli.com
Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub !
További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!
FARSANGI PÁLYÁZAT: MEGHOSSZABÍTVA!
Figyelembe véve a visszajelzéseiteket, úgy döntöttünk, hogy pályázatunk határidejét március 7-ig meghosszabbítjuk! Így továbbra is várjuk saját készítési farsangi jelmezeiteket, pályázzatok!
Szólj hozzá!
Címkék: tavasz origami csináld magad virág papír papírvirág pritt Tulipán papírtulipán
Origami gombák
2013.09.27. 14:06 kreablogger
A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai bejegyzésünkben gombalázban égünk, ami nem is csoda is ősszel. Készíthetünk piros pettyes vagy barna kalapos változatot is.
Szólj hozzá!
Címkék: origami papír gomba
Hajtogassunk: gyémánt alakú ajándékdobozka
2013.07.08. 07:31 kreablogger
A mai hétfőre egy könnyű kis ötletet hoztam, aminek nagy hasznát vehetitek alkalmakkor, ajándékozáskor!
Ezeket a színes, gyémánt formájú ajándékdobozkákat egyáltalán nem nehéz elkészíteni, hiszen ingyen letölthető mintaív is ár hozzájuk (INNEN tölthetitek le).
A következő képsor pedig segítséget nyújt az összeállításhoz.
Forrás: next to nicx
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess a Pinteresten is!