Színes Ötletek

a kézügyes blog


A nagyi takaróját idéző menő, horgolt pénztárca nyárra
A nagyi takaróját idéző menő, horgolt pénztárca nyárra

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_63.jpg

A "nagyinégyzet" néven is ismert horgolásminta számtalan változatban létezik, akár kezdők is könnyen megtanulhatják, ugyanakkor a jól ismert ágytakarón túl sok minden mást - kabátot, táskát, sálat, párnahuzatot, tárolókosarakat, babakelengyét - készíthetünk ezzel a módszerrel. A minta eredetét sokan az 1800-as évekig vezetik vissza, amikor csak kisebb mennyiséget tudtak beszerezni egy-egy fonaltípusból, a már használt ruhák alapanyagát is ...

10 ok a fesztiválozásra kisgyermekkel is - A Művészetek Völgyében jártunk
10 ok a fesztiválozásra kisgyermekkel is - A Művészetek Völgyében jártunk

8_104.jpg

Huszonévesen nem kell okokat keresnünk ahhoz, hogy fesztiválra induljunk. A nyári szezonban a zenei, kulturális és művészeti programok egész sora várja látogatókat, a borbarátoktól a sportok szerelmesein át a természetjárókig mindenki találhat magának olyan közösséget, akikkel közös érdeklődésük mentén bulizhatnak néhány napig. A gyerekek érkezése után viszont gyakran alábbhagy az érdeklődés, aminek közvetlen oka nem csak a prioritásaink – teljesen ...

Mulatságos figurák és különféle díszek botokból
Mulatságos figurák és különféle díszek botokból

0_borito_2.jpg

Vakáció idején nem lehet túl sok ötletet gyűjteni a gyerekek szórakoztatásához. Ma egy nagyon egyszerű, mégis szórakoztató kreatív tevékenységhez mutatunk inspirációt, amihez az alapanyagot maguk gyűjthetik össze egy kiránduláson, de akkor is, ha éppen tóparton vagy a játszótéren töltitek az időt, hiszen botok mindenhol akadnak útközben. A napokban szép idő várható, reméljük, mindenki kijut a szabadba egy kicsit. Az alapverzióhoz csak tetszőleges ...

„Sok új kollaboráció indul a Völgyből" - Oszkó-Jakab Natáliával beszélgetünk a Művészetek Völgyéről
„Sok új kollaboráció indul a Völgyből" - Oszkó-Jakab Natáliával beszélgetünk a Művészetek Völgyéről

szo_keret_01_blog_cimlapkep_1_6.jpg
Júliusban ismét zenével, tánccal, színházzal, irodalommal, több mint kétezer izgalmas programmal várja a látogatókat Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, és az immár 31. alkalommal megrendezett  Művészetek Völgye fesztivál. A tíz napon át tartó rendezvénysorozat nemcsak a felnőtt közönségnek ígér tartalmas kikapcsolódást rengeteg koncert, színházi és művészeti előadás formájában, de a gyerekekkel érkezőket is számtalan izgalmas program várja. Az ...

Kint a kertben, kreatívan - Júniusi szüret és virágözön
Kint a kertben, kreatívan - Júniusi szüret és virágözön

oil-gdba76143f_1280.jpg

Mint minden évben, mi idén is olyan hirtelen érkeztünk a nyár harmadához, hogy észre sem vettük, ezért az aktuális kerti teendőket, és a hozzájuk kapcsolható kreatív tippeket összesítő sorozatunk júniusi fejezetével a tervezettnél kicsit később jelentkezünk. De semmi nincs veszve, hiszen ebben a hónapban már alig akad előkészítő munka, inkább a betakarítás kapja a főszerepet, vagy az, hogy csodás virágainkban gyönyörködjünk. Azért vannak általános ...

Kiállítások, kézügyes foglalkozások, családi és zöld programok az idei Művészetek Völgye fesztiválon
Kiállítások, kézügyes foglalkozások, családi és zöld programok az idei Művészetek Völgye fesztiválon

hannahan03926.jpg

Július 22. és 31. között több mint kétezer programmal várja a látogatókat a Balaton-felvidékre az immár 31. alkalommal megrendezett  Művészetek Völgye . Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, és ami a mi szempontunkból talán leginkább fontos, kiállítások, családoknak és kifejezetten gyerekeknek szóló foglalkozások, illetve zöld programok várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján ...

Gyurmából fülbevaló - egyszerűbb, mint gondolnád!
Gyurmából fülbevaló - egyszerűbb, mint gondolnád!

0_44.jpg

A süthető gyurma nagyon praktikus alapanyag. Könnyű dolgozni vele, mint minden gyurmával, mégis tartós, dekoratív kiegészítőket hozhatunk létre belőle. A bőrhatású változat esetében nemcsak ékszerekben gondolkodhatunk, de készíthetünk mindenféle apró lakásdekort, tároló kosárkát, pénztárcát, akár még kézfertőtlenítő tokot is, amiről korábbi bejegyzésünkben már írtunk. Ha szeretnél egy új kiegészítőt a nyaralásra készített kedvenc ...

A nyár kedvencei: ribizliszörp és lekvár
A nyár kedvencei: ribizliszörp és lekvár

1_121.jpg

A meleg nyári napokon igazán nagy favorit a háziszörp, a lekvár pedig egész évben, és bár tengernyi receptet találhattok, mégis megosztjuk veletek a miénket, ahogy az elkészítés örömét is! Ki sem bírtuk várni, míg a beszámoló elkészül, már mindkettőt megkóstoltuk! Összesen nagyjából 9 kilogramm termést dolgoztunk fel három szakaszban, és még vár egy kevés a bokrokon is. Most egy eljárásban készült a szörp és a lekvár, időbeosztás ...

Nagy ötletek pici erkélyekre
Nagy ötletek pici erkélyekre
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

1_63.jpg

Pici alapterületű erkélyek, loggiák, teraszok, balkonok élhetővé tétele, mi több, otthonossá, élvezhetővé, látványossá varázslása komoly kihívás, s bizony rengeteg család néz szembe ezzel a problémával. Ezeket a szűkös kis tereket sokan csak felesleges, éppen útban lévő holmik tárolásra használják, de valljuk be, bizony nehéz idilli hangulatot képzelni ide. Persze korántsem lehetetlen! y 

...

Kerti pad gyerekeknek
Kerti pad gyerekeknek
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

Ebbe a gyönyörűségbe első pillantásra beleszerettem. Maga a forma is megkapó, emellett sok lehetőség rejlik benne. Egyrészt persze pad, de mellette lehet rá pakolni - például nassolnivalót vagy játékokat, a tetejére pedig kerülhet ponyva is, ha nagyon süt a nap. Ó, igen, és virágot is futtathatunk rá! Ajánlom minden apuka figyelmébe, az ülőkés homokozó mellé még pont elfér!

creative-diy-garden-bench-for-kids.jpg

...

Fűszeroszlop a teraszra
Fűszeroszlop a teraszra
Korábbi cikkünk újratöltve

fuszeroszlop_montage.jpg

A legutóbbi balkont és teraszt felvirágoztató galériánk nagy sikert aratott, ezért most ismét hasonló témával jelentkezünk, kiegészítve és felújítva egy korábban megjelent cikket. Ha nincs kerted, vagy csak egészen picike hely áll a rendelkezésedre, ugyanakkor szeretnél saját magad termeszteni fűszereket, és még kézügyeskedni is szeretsz, akkor ez a mai poszt bizony neked szól!

...

Fonjunk, csomózzunk - színes vidám karkötők nyárra!
Fonjunk, csomózzunk - színes vidám karkötők nyárra!

Lassan tényleg beköszönt a kora nyári időszak, és úgy örülök, hogy ezzel a mondattal indíthatom ezt a hetet. Már a gondolattól is ragyog a lelkem, hiszen csodálatos időszak elé nézünk. A jó idővel eljön a lenge nyári ruhák, a színek és vidám kiegészítők ideje is, így karkötőket, ékszereket, mindenféle klassz divatdarabot gyárthatunk végre magunknak. Ehhez hoztam ma szuper ötleteket!

 

picmonkey_collage.jpg

 

...

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása