Kristálycsillár fillérekből

2016.09.30. 10:39 kreablogger

Bár kifejezetten taszítanak, otthonom nemélyik helyiségében a mai napig ufó-lámpa fantázianévre keresztelt burák gondoskodnak a világításról. Utálom, de akkoriban kompromisszumos megoldásnak megfeleltek. A praktikus barkácsötletekért, az értelmes újrahasznosításokért viszont rajongok, most pedig találtam is egy igazán zseniális ötletet elegáns csillár saját kezű megvalósítására. Nézzétek csak!

diy csináld magad csillár lámpabura

 

Tényleg elegáns, látványos megoldás, emellett saját fantáziánkra van bízva a végleges formája.

Adott egy ufó-lámpa ugyebár, nézzük csak, mire lesz még szükség.

A képen látható virágtartóra például. Nekem is van, szerintem, amikor divatba jött, sokan elcsábultunk egy-két darab erejéig, hiszen kecses formájú, csinos darab. Tapasztalaim szerint viszont nem túl praktikus, és a legigénytelenebb növények sem igazán érzik jól magukat benne. A kókuszrostbélésből kifolyik a víz, szétcsöpög mindenfelé, a növény gyökérzete mégsem jut elég vízhez. Nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy idén már elő sem szedtem. Most azonban megkeresem!

diy csináld magad csillár lámpabura

Szükség lesz még festékre, gyöngyökre és a rögzítéshez megfelelő csavarokra.

Ízlés dolga, hogy milyen színt választunk, s bár a sprayfesték kényelmes, ám nem igazán gazdaságos megoldás. Helyettesíthetjük bármilyen akrilfestékkel, amelyek óriási színválasztékban (matt, fényes, metálos, gyöngyházas) elérhetők. 

A gyöngyök, ezekből bármilyen, ízlésünknek megfelelőt választhatunk. Nyilván a nagyobb méretű, csillogó darabokra lesz most szükség. Ne idegenkedjetek a műanyag gyöngyöktől sem, egészen szép kidolgozásban kínálják ezeket is. De persze a csillogó, metálbevonatú teklagyöngyök, csiszolt üveggyöngyök, Swarovski kristályok jutottak elsőre nekem is eszembe. Ez utóbbi tudom, hogy nem olcsó, én pl. néhány megunt láncomat fogom visszabontani a cél érdekében.

A gyöngyök felfűzéséhez színben passzoló, vékonyabb rézdrótot használjunk. A képen jól látszik maga a fűzéstechnika.

diy csináld magad csillár lámpabura

diy csináld magad csillár lámpabura

diy csináld magad csillár lámpabura

Jó ötlet a függesztéshez a képen látható horog, segítségével egyszerűen a meglévő burára rögzíthetjük a kis csillárunkat, nem kell külön fúrni, faragni.diy csináld magad csillár lámpabura

diy csináld magad csillár lámpabura

diy csináld magad csillár lámpaburaForrás: amandakatherine

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad diy csillár lámpabura kristálycsillár

Tuningoljunk lámpaernyőt romantikus stílusban!

2015.09.09. 11:53 kreablogger

Én sokszor érzem úgy, hogy kissé unalmassá vált a környezetem, valamivel fel kéne dobni, vagy talán csak elkelne egy apró változtatás. Ilyenkor nem kell feltétlenül nagy átalakításokra, vagy netán bútorok cseréjére gondolni, elég egy új, látványos kiegészítő, hogy mindent más színben lássunk. Egy átlagos kinézetű, vagy éppen megunt, megkopott lámpabúrát néhány látványos ötlettel teljesen újjávarázsolhatunk. Igy pedig ismét otthonunk meghatározó darabjává válhat. Ehhez gyűjtöttem ma ötleteket! (korábbi összeállításom e témában ITT találjátok).

Szólj hozzá!

Címkék: lámpa lámpabura DIY

50 kreatív lámpabura

2015.09.03. 13:03 kreablogger

A hagyományos, egyszerű lámpaburákat némi kreativitással egyedi stílusúvá tuningolhatjuk, sőt olyan alapanyagokat is újrahasznosíthatunk, amik először talán eszünkbe sem jutnának. A korszerű, energiatakarékos izzók korában pedig nem kell tartanunk a túlmelegedéstől sem, így bátran nyúlhatunk a papírhoz, műanyaghoz is. Hiszen dolgozhatunk

1. Diafilmekkel

205051_348395225258264_17481209_n.jpg

2. Rizslámpa tuning muffinpapírral,

281882_314668555297598_373330492_n.jpg

3. ...vagy újságpapírral,

574584_314668568630930_376108648_n.jpg

4. ...esetleg virágokkal.

419007_428176303946822_471753323_n.jpg

5. Kártyalapokkal

481918_375765802521206_1936888040_n.jpg

6. Kazettákkal

44697_348395235258263_394669029_n.jpg

7. Szűrőkkel

250217_314668631964257_42735848_n.jpg

8. Szűrőkkel és evőeszközökkel

422721_314668591964261_572158305_n.jpg

9. Műanyag kanalakkal

400547_314668695297584_1785873799_n.jpg

10. Fodrokkal

28026_349742655123521_1271548855_n.jpg

11. Műanyag poharakkal

530121_314668625297591_1591283648_n.jpg

12. Műanyag poharakkal fordítva

999591_463412040423248_222881518_n.jpg

13. Üvegpalackokkal

16039_349913391773114_87451290_n.jpg

14. Kémcsövekkel

293004_321333394631114_681644791_n.jpg

15. Spárgából merevített burával

305013_314668671964253_1796306427_n.jpg

16. ugyancsak spárgaburával

309220_314668721964248_1158212838_n.jpg

17. Kanalakkal

523559_314668561964264_735814687_n.jpg

18. Dobozos italok nyitófülével

542964_340404342724019_2011200564_n.jpg

19. Horgolt, kötött lámpasapkákkal

381241_314668545297599_1811708255_n.jpg

20. Csomózással

60073_348395255258261_1289827641_n.jpg

21. Sajtreszelővel

397618_359997590764694_861532428_n.jpg

22. Papírsablonnal

483862_377004969063956_1697670963_n.jpg

23. Konzervdobozzal

207719_363602957070824_471055599_n.jpg

24. Csipketerítőkkel

294899_377004975730622_631162509_n.jpg

25. Lyukacsos műanyag kanalakkal

578496_315485951882525_113324665_n.jpg

26. Porceláncsészével

601229_366042640160189_383713513_n.jpg

27. Földgömbbel

6584_399231893507930_253118771_n.jpg

28. PET-palackok aljával

937_328679227229864_1301988981_n.jpg

29. Még mindig PET-palackok aljával

536572_340404389390681_1508312139_n.jpg

30. Facsipeszekkel

1002356_461945013903284_2110654087_n.jpg

31. Borosüvegekkel

1004418_439325486165237_864293943_n.jpg

32. Befőttesüvegekkel

1391663_492673774163741_2057608706_n.jpg

33. Petróleumlámpával újragondolva

13561_461945007236618_593472263_n.jpg

34. Origamival

249043_419677074796745_701267371_n.jpg

35. Esernyővel

1378305_492673680830417_264938822_n.jpg

36. Horgolt terítőkkel

602163_386687874762332_1792467422_n.jpg

37. Műanyag kupakokkal

1381964_483766008387851_339740484_n.jpg

38. Mozaikdarabkákkal

1383633_492673657497086_306834823_n.jpg

39. Borospoharakkal

996611_430390183725434_232938300_n.jpg

40. Borospoharakkal

226643_430390180392101_1082875666_n.jpg

41. És még mindig borospoharakkal

47.jpg

42. Csillagokkal

551961_317466115017842_740602684_n.jpg

43. Régi fényképekkel

935601_422848527812933_2028533867_n.jpg

44. Lyukasztgatással

1391567_492673634163755_2002017458_n.jpg

45. És nahát! Borospoharakkal

44.jpg

46. Papírcsíkokkal

45.jpg

47. Műanyag kupakokkal

50.jpg

48. Gyakorlatilag bármivel

49.jpg

49. Akár legókockákkal is

46.jpg

50. ÉS persze az üveggyűjteményt is felhasználhatjuk.

48.jpg

Forrás: 1000 kreative ideer

További lámpás ötletek:

Csináld magad asztali lámpák

Rizslámpa tuning

Lámpabura csipkéből

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad lámpa újrahasznosítás diy recycle lámpabura

Pillangós függődíszek tavaszi hangulatban

2015.04.17. 11:04 kreablogger

Az időjósok szerint már nem várat magára sokáig az igazi tavasz, de már most is pompáznak a kerti virágok, pattannak a rügyek a fákon, csicseregnek a madarak, tehát kétségtelenül itt kopogtat a tavasz. Az otthonunkba pihekönnyű tavaszi fuvallatként repdeső pillangókkal csempészhetjük be e simogató évszak varázsos hangulatát.

 

A pillangókat elkészíthetjük papírból (finom pasztell árnyalatoktól az élénk, üde, vibráló tavaszi színekig) origami technikával vagy egyszerűen mintalyukasztó (INNEN rendelhettek!) segítségével is.

A kompozíciókat érdemes damillal függeszteni, ez szinte láthatatlan, és légies könnyedséget kölcsönöz. Könnyű, finom anyagú szalagokkal, masnikkal tovább fokozhatjuk a hatást. 

A pillangókat persze textilből is elkészíthetjük. A filcanyag páldául tartós, könnyű vele bánni, és gyönyörű színekben, olcsón beszerezhető, ráadásul a szegésével sem kell bajlódni (innen tudtok is rendelni A4-es méretű lapokat).

Forrás: fab art

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz pillangó csillár papírhajtogatás függődísz lámpabura Origami

Extravagáns ananászlámpa kanalakból

2014.04.07. 10:40 kreablogger

Hétvégre egy vidám és nagyon kreatív ötletet hoztam, a vagány ananászlámpát bevallalósoknak!

Hasonló ötleteket látva sokaknak megfordul a fejében, hogy jó-jó, de ez veszélyes, mert elolvadhat, meggyúlladhat. A megoldás egyszerű, használjunk energiatakarékos LED izzókat, ezek kevéssé melegszenek, ráadásul rendkívül tartósak.
Anyagok

  • Műanyag palack
  • Műanyag kanalak (125 db)
  • Sárga akrilfesték
  • Ragasztópisztoly
  • Zöld kartonpapír
Elkészítés

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad lámpa dekoráció lakásdekoráció lámpabura DIY

Csináld magad: zsinóros lámpabura

2014.01.08. 12:52 kreablogger

A zsinórtekerős technikának már több bejegyzést is szenteltem, hiszen egy csomó dolog elkészítésére használható, nagyon olcsó, ugyanakkor rendkívül látványos. Készülhet így füzér, óriás tojás húsvétra, vagy épp karácsonyi díszvilágítás is. A mai alkalommal óriási lámpaburákhoz kerestem ötleteket.

111.jpg

Ha valami igazán nagyot szeretnétek alkotni, ne aprózzátok el lufikkal a kérdést, használjatok gimnasztikai labdát sablonnak.

A méretek miatt ajánlott takarófóliával fedett helyen dolgozni.

A labdát borítsátok be alufóliával, nehogy ragasztó kerüljön rá. Érdemes vazelinnel is átkenni, mert így megkönnyítitek a zárómunkát.

Ezután kezdődhet a móka. A madzagot/spárgát/zsinórt/fonalat áztassátok tapéta- vagy szalvétaragasztóba. (Arra vigyázzatok, hogy ne gubancolódjon, több darabra is felvághatjátok). S már tekerhetitek is fel a labdára. Szorosan, ügyesen, összevissza.

Száradás után, mikor már a zsinórkéreg teljesen kemény, leereszthetitek a labdát (ez ugye már a bura belsejében van). Ezután ollóval vágjatok egy rést a burára (itt ki tudjátok venni a labdát, ill. ide vezethetitek majd be az elektromos szereléket. 

Do it yourself - make beautiful lampshade from string.jpg

Az alábbi képekre kattintva további részletes, fényképes útmutatókat találtok!

6a00e54edac9d3883301310f34fbd5970c-800wi.jpg

string-shade-12.jpg

Kisebb méretű burákhoz persze használhattok lufit vagy sima gumilabdát is!

305013_314668671964253_1796306427_n.jpg

Források a képekre kattintva!

További lámpás ötletek:

Csináld magad asztali lámpák

Rizslámpa tuning

Lámpabura csipkéből

50 kreatív lámpabura

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

2 komment

Címkék: csináld magad lakberendezés diy lakásdekoráció lámpabura bura

50 kreatív lámpabura

2013.10.25. 16:35 kreablogger

A hagyományos, egyszerű lámpaburákat némi kreativitással egyedi stílusúvá tuningolhatjuk, sőt olyan alapanyagokat is újrahasznosíthatunk, amik először talán eszünkbe sem jutnának. A korszerű, energiatakarékos izzók korában pedig nem kell tartanunk a túlmelegedéstől sem, így bátran nyúlhatunk a papírhoz, műanyaghoz is. Hiszen dolgozhatunk

1. Diafilmekkel

205051_348395225258264_17481209_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad lámpa újrahasznosítás diy recycle lámpabura

Csináld magad - lámpabura csipkéből

2013.01.12. 07:40 kreablogger

Egyik olvasóm, Zsuzsanna érdeklődött, hogy hogyan készülnek ezek a nagyméretű, látványos csipkeburák. A technika nem különösebben bonyolult, inkább csak türelem kérdése. Lássuk!

doilyLamp_DIY_MDP másolata.jpg

Amire szükség lesz:

  • Nagyobb méretű, kerek lufi (persze más alakút is használhattok)
  • Csipkék (pl. horgolt kis terítők)
  • Tapétaragasztó
  • Esetleg vazelin vagy olaj

Elkészítés:

Először fújjátok fel a lufit. Függesszétek fel olyan magasságba, hogy kényelmesen lehessen dolgozni rajta. 

(Tipp: Kenjétek át vazelinnel, mert előfordulhat a csipke beleragad a lufiba!)

A csipkéket kiadós mennyiségben kenjétek át tapétaragasztóval.

IMG_5948 másolata.jpg

Ezután helyezzétek rá a felfüggesztett lufira. Arra figyeljetek, hogy a csipkék szélei kissé fedjék egymást. Amikor teljesen beborítottátok a lufit, még egyszer át lehet kenni a ragasztóval, de csak a biztonság kedvéért.

IMG_5964 másolata.jpg

A legjobb, ha egy egész éjszakán át hagyjátok száradni.

PicMonkey Collage.jpg
Most már csak a lufi eltávolítása van hátra. Egyszerűen ki kell lyukasztani, és kihúzni a keményre száradt burából. 

IMG_6450-682x1024.jpg

doilyLamp_DIY_MDP2 másolata.jpg

Hideg fényforrásokkal (pl. ledes izzó) használható!

Forrás: dosfamily

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-csoportjához, hogy a következőről se maradj le. Ha még több ötletre szomjazol, kövess minket a Pinteresten is. 

3 komment

Címkék: csináld magad lámpa diy csipke lámpabura

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

05.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (36) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (24) állatok világnapja (8) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (370) dulux (23) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (19) farmer (8) farsang (48) felújítás (39) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (30) festeni jó (5) festés (102) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (96) gyerekeknek (62) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (30) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) herlitz (5) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (6) inspiráció (79) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (116) játékkonyha (7) jeles nap (56) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézműves (31) kézzel készült (89) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (14) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (32) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (98) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (72) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (6) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (90) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (21) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (117) őszi dekoráció (22) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (51) otthondesign (27) pályázat (51) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (5) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (11) rajzolás (18) rajzolni jó (18) rajzpályázat (19) rajzshop.hu (14) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (6) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (5) színes medvehét (9) színes papír (7) színes programok (49) szines programok (7) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (167) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (6) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása