Játékajánló gyereknapra nem csak kézügyeskedőknek

2022.05.08. 10:27 színesötletek_team

13928491020_f73fbf012c_k_1.jpg

Anyák napját követően a szülők többsége azonnal fókuszt vált, és máris a gyereknap jár az eszében. Ajándékötletek, családi programok között válogatunk, ami igazán nem könnyű feladat, hiszen a lehetőségek száma végtelen. Az állatkertektől a múzeumokig minden intézmény a gyerekek szórakoztatására koncentrál ebben az időszakban, így egész biztosan találunk olyan elfoglaltságot, amivel örömet okozhatunk a család aprajának, nagyjának. Ahogy a Föld napja előtt is tettük, hamarosan egy kis programajánlóval jelentkezünk, amiben a teljesség igénye nélkül válogatunk össze néhány klassz eseményt az ország számos pontjáról. De addig is jönnek az elmaradhatatlan kreatív ötletek. (Illusztráció forrása:flickr.com)

A Kicsivagyok Nagyleszekkel közösen indított DIY játékkészítő sorozatunk következő részében, ahogy már kitalálhattátok, a gyereknapra hangolódunk. Olyan ötletes, saját kezűleg elkészíthető játékokat mutatunk, amikre még elegendő időt is találhattok addig, hiszen nem szükséges hozzájuk különleges alapanyag, kézügyesség, vagy szakmai tudás. Minden ötlethez ajánljuk majd egy-egy olyan készen kapható kedvencünket is, amivel kiegészthetitek, izgalmasabbá tehetitek a játékot, vagy akár helyettesíthetitek is azt, ha szükséges. Bármelyik megoldást választjátok, mindenképp próbáljátok ki együtt is, hiszen a közös játéknál nincs nagyobb öröm. 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló gyereknap gyerekszoba gyerekjáték ajándékötletek kreatív ötletek környezettudatosság fenntarthatóság kreatív játék újrahasználat régiből újat DIY kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás hulladékból alapanyag fenntartható játék DIY játékkészítés

Húsvéti állatsereglet saját kezűleg

2022.04.09. 11:14 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_13.jpg

Bár a tavaszi megújulás fontos része a nagytakarítás, ahogy gyakran mondjuk, néha érdemes kicsit lelassítanunk az ünnepváró készülődésben. Ennek kitűnő, sok nevetést és vidámságot garantáló módja, ha a családdal, gyerekekkel közösen készítünk egy egyszerű játékot, vagy épp előveszünk, és újragondolunk egy már meglévőt! A folytatásban ehhez gyűjtöttünk össze néhány ötletet. A Kicsivagyok Nagyleszekkel közös DIY játékkkészítő sorozatunk legújabb fejezetében kicsit sem meglepő módon a húsvéti ünnepkör szimbolikus állatfigurái kapták a főszerepet, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét tudatos vásárlás öko fenntarthatóság gyerekjátékok játékkészítés húsvéti dekoráció kézzel készült anya vagyok gyerekkel az élet DIY játék kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás

Érdekes tennivalók a víz világnapjára

2022.03.22. 09:23 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_4.jpg

A víz világnapját 1993 óta minden év március 22-én tartjuk. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a tiszta édesvíz fontosságára, a vízkészletek veszélyeztetettségére, és a vízzel való fenntartható gazdálkodás jelentőségére. Bár a világnap elsősorban a globális vízválság kezelése érdekében tett lépésekről szól, fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a hétköznapokba illeszthető kivonatát becsempésszük otthoni rutinunkba, és megismertessük a család kisebb tagjaival is. A gyerekekhez legkönnyebben a játékon keresztül juttathatjuk el mondanivalónkat. Azzal, hogy felkeltjük érdeklődésüket a jeles nappal kapcsolatban, sokat tehetünk azért, hogy később maguk is tudatosan használják, tisztelettel óvják természeti értékeinket. A folytatásban ehhez találtok néhány ötletet!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad víz gyerekjáték fenntarthatóság jeles nap gyerekkel az élet támogatott tartalom kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás

Beköltöztetjük a kiskertet a gyerekszobába!

2022.03.19. 11:12 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_3.jpg

Idén indult DIY játékkészítő sorozatunkban már találkozhattatok régi hokedliből varázsolt babakonyhával, kábeldobból készített autópályával, és sok más, az újrahasználatot és a fenntarthatóságot fókuszba helyező kreatív ötlettel. A mai cikkben ismét a konyhába kalauzolunk bennetek, de csak közvetve, mert a filcből készült különféle élelmiszerek sikerén felbuzdulva most zöldséges kosarat készítünk ebből a sokoldalú alapanyagból, amikkel a betakarítástól kezdve a bográcsozásig bármit játszhattok, akár bent, akár a szabadban!

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad gyerekszoba gyerekjáték környezettudatosság játékkészítés kézzel készült anya vagyok támogatott tartalom kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás DIY játékkészítés

Autópálya kábeldobból - Kreatív ötletek a sebesség kedvelőinek

2022.02.11. 16:37 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0.jpg

A Kicsivagyok Nagyleszekkel közös DIY játékkészítő sorozatunk első fejezetében az újrahasználat szellemiségét követve egy régi hokedlit alakítottunk babakonyhává. Bár ma egy kicsit más lesz a fókusz, ezúttal szintén egy már meglévő tárgyat ruházunk fel új funkcióval ahelyett, hogy haszontalannak minősítve a szeméttelepre száműznénk. Felesleges kábeldob ugyan nem akad minden garázsban, ahogyan törött hokedli sem, de ez a megoldás inspiráló lehet úgy azoknak, akiknek van, és azoknak is, akik más alapanyagokból készítenének hasonlót. A nap végén a végeredmény ugyanúgy saját kezünk munkáját dicsérheti, ha belevágunk egy-egy ilyen izgalmas projektbe! A folytatásban autós őrület következik további ötletekkel, fékezni nem ér! (Illusztráció: Kicsivagyok Nagyleszek)

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad gyerekjáték játékkészítés kartonjáték újrahasználat DIY anya vagyok gyerekekkel készíthető gyerekkel az élet támogatott tartalom újrahasznosított alapanyag kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás hulladékból alapanyag DIY játékkészítés

Hokedliből babakonyha - egyszerűbb, mint gondolnád!

2022.01.15. 11:19 színesötletek_team

0_69.jpg

A tavalyi év egyik kedvenc bútorfestős projektjével indítjuk a Színes Ötletek DIY játékkészítő sorozatát. Egy  öreg, kopott, és törött hokedli átalakulását mutatjuk meg nektek, amit egyik kacatmentő akciónk során szemeltünk ki, majd egy alapos, mégis viszonylag gyors felújítás után egy kétéves kislány legújabb - és úgy tűnik, tartós - kedvencévé vált. Reméljük, még akár több gyermeket is kiszolgál ez a több, mint hatvanéves darab. Ez a projekt újabb illusztráció arra vonatkozóan, hogy régi tárgyaink megérdemelnek egy újabb esélyt, akár eredeti funkciójuk megőrzésével, akár annak megváltoztatásával - ahogy mi is tettük most. A folytatásban az átalakulás lépéseiről, és azok gyakorlati megvalósításáról olvashattok. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerekszoba gyerekjáték környezettudatosság fenntarthatóság babakonyha újrahasználat régiből újat bútorfestés bútorfelújítás játékkonyha DIY hulladékcsökkentés nedobdki kacatmentés kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás hulladékból alapanyag DIY játékkészítés

Környezetbarát játékok a minőségi időtöltéshez

2. rész - Ajándékötletek iskolásoknak

2021.12.14. 17:45 színesötletek_team

0_63.jpg
A karácsony közeledtével igyekszünk ötleteket adni mindazoknak, akiknek fejtörést okoz, milyen ajándékot válasszanak a gyerekeknek a szépség - hasznosság - fenntarthatóság metszéspontján. Sorozatunk első fejezetében az ovis korosztályra fókuszáltunk, a második részben az iskolás gyerekek szüleinek járunk a kedvében. Most is segítségül hívtuk Liánát, aki háromgyermekes anyukaként, DIY játékkészítőként, és a számos ökotudatos gyártó termékeit felvonultató Kicsivagyok Nagyleszek játékbolt tulajdonosaként újabb hasznos információkkal látott el minket.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló játék karácsony tudatos vásárlás gyerekszoba gyerekjáték játékbolt természetes alapanyag karácsonyi ajándékötletek környezetbarát alapanyag támogatott tartalom kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás

Környezetbarát játékok a minőségi időtöltéshez

1. rész - Ajándékötletek a legkisebbeknek és oviskorúaknak

2021.12.04. 14:32 színesötletek_team

0_x_1.jpg
A játékválasztás mindannyiunk számára fejtörést okoz, akár szülőként, rokonként, vagy barátként kerítünk rá sort - és a karácsony közeledtével szinte elkerülhetetlen. Mi a magunk részéről minden esetben fontosnak tartjuk a tudatos vásárlást, ha saját kezűleg készített, vagy használtan beszerzett darab bármilyen ok miatt nem jöhet szóba. Ha már a fa alá jellemzően új ajándék kerül - még ott is, ahol egyébként az év más időszakában visszafogott, környezetvédelmi szempontokra is fókuszáló vásárlás jellemző -, figyeljünk arra, hogy ökotudatos gyártó kínálatából tartós, értékálló játékot válasszunk, ami akár az egész család közös szórakozását, akár a kicsik együttjátszását szolgálja! Mivel az óriási kínálatban nagyon könnyen elveszhetünk, szakértő segítséggel körbejártuk egy kicsit a témát.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló játék karácsony tudatos vásárlás gyerekszoba gyerekjáték játékbolt természetes alapanyag karácsonyi ajándékötletek környezetbarát alapanyag támogatott tartalom kicsivagyok nagyleszek fenntartható ajándékozás

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Aktuális

banner.jpg

Hirdetés

300_250_gyereknap.png

Hirdetés

banner_majus.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (83) adventi koszorú (23) adventi naptár (32) ajándék (24) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (5) ajándékötletek (7) ajánló (16) ajtódísz (41) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (7) állatfigura (8) anchor crafty (7) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (7) arcmaszk (8) art export (47) asztaldísz (10) baba (5) babamama (5) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (8) befőzés (10) budapest (5) Budapest Park (9) bútorfelújítás (7) bútorfestés (21) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (12) cser kiadó (7) csináld magad (492) csomagolás (8) csomózás (29) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (6) dekor (7) dekoráció (273) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (12) DIY (167) diy (336) dulux (9) ékszer (44) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) erkély (5) esemény (6) falevél (10) falfestés (12) farmer (8) farsang (46) felújítás (9) fenntarthatóság (27) fenntartható ajándékozás (14) festék (8) festés (66) festészet (5) filc (10) filcanyag (14) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (7) Föld napja (5) fonal (58) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (5) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (67) gyerekeknek (8) gyerekjáték (25) gyerekkel az élet (14) gyerekszoba (16) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (11) gyurmaékszer (5) hajtogatás (28) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) hello piac (5) henkel (11) hetiegy (11) heti inspiráció (11) hímes tojás (6) hímzés (20) hír (5) hobbyművész (50) hóember (8) hópehely (5) horgolás (56) hulladékból alapanyag (11) hulladékcsökkentés (72) hulladékmentes (20) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (34) inspiráció (43) irodalom (6) iskola (7) iskolakezdés (9) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (73) játékkonyha (6) jeles nap (27) jelmez (17) jelmezkészítés (6) kabala (6) kacatmentés (13) karácsony (215) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (45) karácsonyi ajándékötletek (6) karácsonyi dekoráció (15) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (26) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (13) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (15) keresztszemes (7) kert (80) kertészkedés (22) kézimunka (54) kézműves (18) kézzel készült (32) kiállítás (6) kicsivagyok nagyleszek (8) kint a kertben (5) kitekintés (5) kokárda (6) könyajánló (8) konyha (13) könyv (11) könyvajánló (47) környezetbarát alapanyag (5) környezettudatosság (21) környezetvédelem (23) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (42) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (25) közösségi (5) kreatív (23) kreatív foglalkozások (5) kreatív hobbi (5) kreatív ötletek (8) krepp-papír (5) kultúra (10) láda (6) lakásdekor (6) lakásdekoráció (93) lakásdísz (10) lakásfelújítás (7) lakberendezés (57) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (7) majolika (5) makramé (20) maradék anyagból (12) március 15 (5) maszk (15) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (10) mikulás (7) Mikulás (5) minta (11) mintaív (8) mora kiado (25) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (24) műgyanta (6) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (14) nedobdki (6) nemadomfel alapítvány (5) nyaklánc (12) nyár (25) nyereményjáték (69) nyomdázás (5) nyuszi (12) öko (6) olvasót nevelek (5) online adventi naptár (23) origami (18) öröknaptár (12) örömhímzés (5) ősz (107) őszi dekoráció (12) otthon (23) otthondesign (13) pályázat (42) pannoncolor (8) papír (85) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (5) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) pöttömkert (7) pr (5) pritt (105) pritt pályázat (8) program (7) programajánló (72) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (5) rajzpályázat (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (13) rendezvény (8) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (17) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (12) színes papír (5) színes programok (25) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (54) tamogatott tartalom (5) tárolás (11) tároló (5) táska (6) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (20) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (26) tervezés (8) textil (8) textilfesték (7) textilfestés (13) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (13) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (16) újrahasznosítás (216) újrahasznosított alapanyag (11) újra felhasználás (5) ültetés (9) ünnep (7) ünnepi dekoráció (8) üvegfestés (11) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (56) vásár (10) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vintagetiles sal 2022 (5) virág (12) virágtartó (15) xstitch (5) zene (6) zero-waste (8) zero waste (21) zokni (6) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása