Aranyló velencei stílusú szemmaszk

2016.02.01. 12:39 kreablogger

Ha farsangi szezon, akkor nekem egyértelműen a velencei stílusú álarcok a nyerők. Ma egy csupa aranyba öltözött, fekete tollakkal megspékelt darabbal készülök. Nézzétek meg, hogyan készítettem!

álarc diy farsang festés karnevál maszk szemmaszk velencei

Anyagok, eszközök (felsorolt alapanyagokra kattintva további információkat olvashatsz róluk):

Elkészítés:

A papírmasé álarcalap hagyományos barna, illetve fehérített színben is elérhető. A fehér alap előnye, hogy nem szükséges alapozni, egyből kenhetjük rá a végleges színt. Azonban ha kellően jó minőségű akrilfestéket használunk, a hagyományos barna alap esetében sem lesz szükség alapozásra. A videómban most barna alapra dolgoztam, és mint látjátok, a Pentart aranyszínű festéke egyetlen rétegben csodásan fedett alapozó nélkül is. Miután megszáradt az aranyszínű  festékréteg, felragasztottam a pisztollyal a brokátszegényt körben az álarc peremére. Nem gond az sem, ha nem kapunk megfelelő színárnyalatú szegélyt, hiszen ezt is befesthetjük. Sokkal szebb lett így, persze azért itt-ott látszik az eredeti színe is, de pont ez a varázsa, nem kell teljesen egységes árnyalatúnak lennie, inkább az összhang a lényeg. Az indamotívumokat aranyszínű gyöngytollal rajzoltam fel. Az ilyen típusú kontúrozók/tollak használata igényel némi gyakorlatot, de hamar bele lehet jönni. A toll hegyét mindig néhány miliméterrel a munkánk felett vezessük, és igyekezzünk egyenletesen nyomni a tubust, hogy szép vonalmintát kapjuk. A tollakat szintén ragasztópisztollyal rögzíthetitek. Félgyöngyöt is ragaszthattok rá, de flitterrel is jól mutat.

Íme a videó:

álarc diy farsang festés karnevál maszk szemmaszk velencei

álarc diy farsang festés karnevál maszk szemmaszk velencei

További farsangi kellékeket és alapanyagokat találsz ITT!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is! 

Szólj hozzá!

Címkék: farsang álarc diy festés maszk karnevál velencei szemmaszk

Elbűvölően elegáns szemmaszk 10 perc alatt

2012.01.27. 12:08 kreablogger

 Ez a lenyűgöző szemmaszk pont azt sugallja, amit viselője a tudatni akar. Elegáns, ugyanakkor titokzatos, nőies, rendkívül egyedi és modern. Kell ennél több? Bárhol viselheted, garantáltan sikert arat. Ja, és az sem elhanyagolható, hogy 200 Ft-ból, nagyjából 10 perc alatt elkészítheted.

Mi kell hozzá? Dekorgumi és egy hegyes, éles olló. A dekorgumit nem győzöm dicsérni, olcsó, és könnyebb bánni vele, mint a papírral, de ugyanúgy festhető, vágható, dekorálható, nem ázik át, nem hullámosodik, nem fakul, nem szakad, mindezek miatt sokkal tartósabb is. Mintát kereshettek az interneten vagy megtervezhetitek ti is. A vágáshoz hegyes és éles ollót használjatok, hogy minden apró szeglethez könnyen hozzáférjetek. Én szaténszalaggal kötném fel, mert nagyon elegánsnak találom egy ilyen stílusú álarchoz. Voltaképpen ezzel el is készült a mű, de azért tovább lehet gondolni. Néhány ragasztható strasszkő, egy leheletnyi csillámpor azért elfér rajta. Persze a hozzá illő sminkkel lesz tökéletes az összhang. 

Van 10 percetek elkészíteni?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Forrás: Etsy

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, így a következőről sem maradsz le.

 

2 komment

Címkék: farsang diy karnevál szemmaszk

Aranyló velencei stílusú szemmaszk

2012.01.26. 19:13 kreablogger

Ha farsangi szezon, akkor nekem egyértelműen a velencei stílusú álarcok a nyerők. Idén egy csupa aranyba öltözött, fekete tollakkal megspékelt darabbal készülök. Nézzétek meg, hogyan készítettem!

Szólj hozzá!

Címkék: farsang álarc diy festés maszk karnevál velencei szemmaszk

Farsangi álarcok - tippek és ötletek a kezdő lépésektől a befejezésig

2012.01.24. 19:33 kreablogger

Tapasztalataim szerint egy saját kezűleg elkészített álarcnál sokszor nem is maga az elkészítés és a díszítés a legnehezebb fázis, sokkal inkább az első lépések, a megfelelő színek és minták kiválasztása. És valójában itt van a kutya elásva, mert ha ezeket jó érzékkel eltaláljuk, nyert ügyünk van. Készítsünk álarcot saját kezűleg -tippek, tanácsok a kezdő lépésektől a befejező fázisokig. 

1 komment

Címkék: farsang álarc diy maszk karnevál álarckészítés maszkkészítés

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

banner_vvm.jpg

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (52) adventi koszorú (20) adventi naptár (6) ajándék (17) ajándékcsomagolás (6) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) antikolás (9) anyák napja (18) arcmaszk (8) asztaldísz (9) befőttesüveg (6) befőzés (5) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (6) csináld magad (395) csomagolás (5) csomózás (18) decoupage (13) decoupage alkotósarok (8) dekor (5) dekoráció (225) dísz (5) díszítés (53) divat (12) DIY (134) diy (324) ékszer (42) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farsang (39) festés (50) filcanyag (12) flitter (6) fonal (11) fonás (13) furdancs (8) gesztenye (7) girland (7) gyerekekkel készíthető (24) gyerekjáték (5) gyertya (17) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (5) hajtogatás (26) halloween (51) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hóember (6) hópehely (6) horgolás (51) hulladékcsökkentés (6) húsvét (82) húsvéti dekoráció (5) inspiráció (8) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (38) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) karácsony (162) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (23) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (6) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (9) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (41) könyajánló (5) konyha (8) könyvajánló (37) környezetvédelem (6) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (39) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (79) lakásdísz (9) lakberendezés (47) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) levendula (7) magyar (6) makramé (11) maszk (14) mécses (8) mécsestartó (16) mézeskalács (8) mikulás (6) minta (11) mintaív (8) mozaik (17) mozaikozás (13) nagy nebulo kviz (6) nebulo (6) nyaklánc (12) nyár (22) nyereményjáték (37) nyuszi (5) önkéntes pr (5) origami (16) ősz (96) pályázat (30) papír (73) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (6) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (8) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (41) quilling (8) ragasztás (37) ragasztó (12) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (7) recycle (99) sablon (11) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (12) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (11) szalvéta (5) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (6) táska (5) tavasz (55) tavaszi dekoráció (5) tél (17) télapó (5) terasz (7) természetes alapanyag (10) tervezés (8) textil (5) tojás (9) tojásdíszítés (5) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (21) tökdekoráció (8) tökdíszítés (5) tökfaragás (28) töklámpás (13) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasznosítás (183) ültetés (9) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (11) varrás (38) váza (6) velencei (6) vendégposzt (11) virág (11) virágtartó (12) zokni (5) Címkefelhő

Hirdetés

levendula_logo_hatteres_1.png

Szeretjük

furdancs-logo.png

kapanyellogo.png

redesigned by

VVM