Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken

December 1.

2022.12.01. 10:00 színesötletek_team

1_213.jpg

Tavaly indult útjára hagyományteremtő céllal különleges, online adventi naptárunk, és mivel jó visszajelzéseket kaptunk rá tőletek, úgy gondoltuk, idén is készítünk hasonlót nektek. Akárcsak legutóbb, most is minden lapja egy-egy könnyen elkészíthető kézügyes ötletet mutat be – természetesen a karácsonyra hangolva. A válogatás során arra törekedtünk, hogy kicsik és nagyok egyaránt találjanak ízlésüknek megfelelőt a lehetőleg kevés alapanyagból, hulladékszegényen készíthető díszek és apró ajándékok között. A sorozat támogatója a Hobbyművész webáruház, ahol megtaláltok minden hozzávalót, ami épp nem akad a fiókban.
Ebben az időszakban különösen fontos, hogy ne törekedjetek feltétlenül a tökéletességre, inkább az együtt töltött érdemi idő és az alkotás öröme kapják a főszerepet! Készüljetek idén is velünk együtt a legszebb ünnepre - ha pedig elkészítettétek bármelyik ötletünket, mutassátok meg bátran a képek alatti hozzászólásban, szívesen látjuk! Boldog, meghitt, kreatív órákban gazdag adventi várakozást kívánunk mindenkinek! 
 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony advent dekoráció karácsonyfadísz adventi naptár támogatott tartalom hobbyművész art export onile adventi naptár 2022

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

23. nap

2021.12.23. 13:06 színesötletek_team

a_23.jpg
A makramés díszek közül nekünk idén ez a fahéjas változat volt a kedvencünk, ami amilyen egyszerű, olyan szép is. Ha nektek is tetszik, próbáljátok ki! Az elkészítés menetét összefoglaltuk egy könnyen követhető videóban, amit megtaláltok kapcsolódó cikkünkben, sok más hasznos tudnivaló mellett.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent kézimunka karácsonyfadísz csomózás adventi naptár természetes alapanyag karácsonyi dekoráció kézzel készült támogatott tartalom hobbyművész art export újrahasznosított alapanyag anchor crafty online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

21. nap

2021.12.21. 13:06 színesötletek_team

a_21.jpg

Egy elhasználódott kartondoboz még ép részéből vágtuk ki a háromszögeket, amiket maradék fonalból tekertünk körbe. Ezt az alaptechnikát szabadon alkalmazhatjátok, és díszítsétek az ízléseteknek megfelelően. Mi gyöngyöket és hópihéket használtunk, amik már régóra vártak sorsukra a kreatív dobozban, az alapot pedig fakorongok szolgáltatták, de ezt helyettesíthetitek festett kartonkarikákkal is. Kapcsolódó Facebook posztukat sok szép, tőletek érkezett alkotással együtt  ITT találjátok!

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent karácsonyfadísz adventi naptár természetes alapanyag hulladékcsökkentés támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár hulladékból alapanyag

Fahéjtól illatozó makramé karácsonyfadísz

2021.12.21. 10:52 andy_cube

img_0794.JPG
Sokan kértétek a fahéjrudakra csomózott karácsonyi díszek elkészítésének útmutatóját, ezért a lépéseket összefoglaltuk nektek egy könnyen követhető videóban, amit megtaláltok a folytatásban. Meglátjátok, amilyen szép, olyan egyszerű! A fán épp olyan jól mutat, mint ajándékkísérőként, és ha tetszik az ötlet, még az ünnep előtt kipróbálhatjátok.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony dekoráció kézimunka fahéj karácsonyfadísz csomózás makramé támogatott tartalom hobbyművész art export anchor crafty

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

20. nap

2021.12.20. 11:07 színesötletek_team

a_20.jpg
Ez az angyalka ugyan igényel néhány olyan alapanyagot, ami nem biztos, hogy mindenkinél van otthon készleten, de ha igen, vagy beszereztétek, akkor nagyon egyszerűen igényes díszeket készíthettek, amik ajándékként is megállják a helyüket. Útmutatót EBBEN a bejegyzésben találtok.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent angyal karácsonyfadísz adventi naptár természetes alapanyag kézzel készült támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

13. nap

2021.12.13. 16:38 színes_ötletek

a_13.jpg
A makramé technika ismét virágkorát éri, így nem meglepő, hogy a karácsonyi díszek sorában is fel-feltűnik. A természetes anyagok és egyszerű formák rajongóinak kedvence lehet ez a fenyőfácska, ami az egyre kedveltebb alternatív karácsonyfákon is igazán jól mutat. Ebben a bejegyzésben videót is találtok az elkészítéséhez.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent karácsonyfadísz fonal csomózás adventi naptár makramé hobbyművész art export online adventi naptár

Egyszerűen elkészíthető papírdíszek a karácsonyi dekorációhoz

2021.12.13. 09:39 színes_ötletek

0_65.jpg

Legutóbb a Móra Kiadó karácsonyi díszek foglalkoztató füzetei közül az angyalkáknak címzettet mutattuk be, most pedig fellapoztuk a manóknak szólót is! Ahogy ezt már megszokhattuk, ebben is megannyi kedves figurát találtunk, amikből az ügyes kis kezek egyszerűen, különleges eszköztár nélkül varázsolhatnak karácsonyfadíszeket, és más dekorációs elemeket. Amikor a család apraja-nagyja ünnepi hangulatban szorgoskodik, jól jöhet olyan időtöltés, amit a kisebbek örömmel végeznek egyedül is, de ha együtt állítjátok össze a díszeket, az még jobb móka! Készítettünk egy kis videós ízelítőt hozzá, amit a folytatásban meg is nézhettek.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony könyvajánló karácsonyfadísz papírdísz mora kiado gyerekekkel készíthető karácsonyi könyvajánló támogatott tartalom

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

12. nap

2021.12.12. 12:36 színes_ötletek

a_12.jpg
Az angyalkák közül ez a változat egy kedves üzenet, vagy az élményajándék elrejtését is szolgálhatja. Dekoráljátok kedvetek szerint, használhattok hozzá szalagokat, nemezelő gyapjút, gombokat, vagy akár tortapapírt is! ITT láthatjátok, hogyan készül!

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony ajándék advent angyal karácsonyfadísz adventi naptár élményajándék támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

9. nap

2021.12.09. 12:27 színes_ötletek

a_9.jpg
Egy-egy megkezdett gombolyag, ami kötni vagy horgolni már kevés, hasznos alapanyagként szolgálhat a karácsonyi dekoráció készítésekor. A pomponos ötletek végtelen tárházából mi egy cuki fázós manót választottunk, ami karácsonyfadíszként vagy apró ajándékként is megállja a helyét. Mindamellett papírgurigából készül, ami szimpatikussá teheti a low waste megoldások kedvelőinek is. A kapcsolódó cikket ITT találjátok!

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent karácsonyfadísz fonal adventi naptár karácsonyi dekoráció hulladékcsökkentés gyerekekkel készíthető támogatott tartalom maradék anyagból hobbyművész art export online adventi naptár

Színt cserél a tűlevél - Puha fenyőfadíszek makraméfonalból

2021.12.07. 14:07 színesötletek_team

0_59.jpg
Nemrég egy nagyon egyszerűen, akár gyerekekkel együtt is elkészíthető fonalangyalkát mutattunk nektek, ami karacsonyfadíszként éppúgy megállja a helyét, mint apró kísérőajándékként. A mai bejegyzésben egy hasonló tulajdonságokkal bíró, percek alatt készre csomózható fenyődíszt láthattok, a szó összes értelmében, ugyanis fenyőfáról van szó. Bátran próbáljátok ki akkor is, ha még nem ismeritek a makramé technikát, egész biztosan sikerrel jártok!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony tél nyereményjáték dekoráció karácsonyfadísz fonal csomózás makramé kézzel készült környezetbarát alapanyag támogatott tartalom hobbyművész art export újrahasznosított alapanyag anchor crafty

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

6. nap

2021.12.06. 10:18 színes_ötletek

a_6.jpg
Akár a csuhébabát, ezt az angyalkát még a gyerekek is ügyesen elkészíthetik! A képen látható szoknya kifésülhető makraméfonalból készül, de nyugodtan kipróbálhatjátok a hagyományost is. Öltöztessétek kedvenc színeitekbe, készítsetek neki frizurát, díszítsétek gyöngyökkel, ahogy kedvetek tartja! Lépésről lépésre galéria a kapcsolódó cikkünkben található.

 

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent karácsonyfadísz adventi naptár támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

5. nap

2021.12.05. 12:56 színesötletek_team

a_5.jpg
Az origami haladó technikái lélegzetelállító eredményekkel kecsegtetnek ugyan, de idő és gyakorlat kell hozzájuk. A hajtogatás kikapcsoló tevékenységéről nem kell lemondanotok akkor sem, ha abszolút kezdők vagytok, ez a néhány könnyen követhető videó - amiket innen tudtok elérni -, éppen ilyen papírdíszeket mutat be.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony advent karácsonyfadísz adventi naptár karácsonyi dekoráció támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

4. nap

2021.12.04. 16:05 színesötletek_team

a_4.jpg
A süthető gyurma ugyan nem található meg minden fiókban, de aki szereti ezt a sokoldalúan használható alapanyagot, biztosan előveszi az ünnepi készülődés során. Készíthettek belőle karácsonyfadíszeket, gyertyatartókat, vagy akár ajándékba szánt ékszereket. Ebben a cikkben egy kezdőként is bevállalható hóemberdíszt mutatunk.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony advent karácsonyfadísz adventi naptár karácsonyi dekoráció támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Adventi naptár kézügyeskedőknek - Várjuk együtt a karácsonyt!

3. nap

2021.12.03. 13:47 színesötletek_team

a_3.jpg
Decemberben fenyőtoboz minden bizonnyal akad bármelyik háztartásban a szorgos őszi gyűjtésnek, vagy a tavalyi dekorációnak köszönhetően. Pár aprósággal kiegészítve cuki rénszarvast készíthettek, ami remek közös program lehet az adventi várakozás egyik estéjére. adventi_naptar_kezugyeskedoknek_1napItt megnézhetitek, milyen egyszerű!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony advent karácsonyfadísz adventi naptár karácsonyi dekoráció támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár

Karácsonyváró ötletek - Készítsetek aranyos papírdíszeket a fára!

2021.12.03. 11:58 színesötletek_team

0_62.jpg

Nehéz választani a jobbnál jobb karácsonyi kiadványok sorából, hiszen a könyvkiadók ünnepi kínálatában bőven találhatunk könyveket, foglalkoztató füzeteket tele olvasni- és tennivalóval. Minden szülő tudja, hogy ezek igazán jól jönnek úgy a kicsiknek, mint a nagyoknak, hiszen tartalmas időtöltést biztosítanak akár az egész családnak. Az együtt töltött idő pedig - ahogy ez már sokszor szóba került nálunk - talán a legnagyobb ajándék mindenkinek. Ezzel együtt sokszor hasznos, ha a karácsonyi készülődés valamelyik kevésbé kedvelt feladatát, például a takarítást könnyebben el tudjuk végezni, ha addig lefoglaljuk valamivel örökmozgó csemetéinket. A Móra Kiadó karácsonyi kézműveskönyve ebben is a segítségünkre lehet, hiszen a négy évesnél nagyobb gyerekek már egyedül is össze tudják állítani a benne található kedves papírdíszeket, alkalmanként pici segítséggel. Ha nagyobb testvérrel, vagy akár mindannyian közösen fogtok neki, az öröm még nagyobb lesz! 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karácsony papír könyvajánló dísz karácsonyfadísz mora kiado könnyen elkészíthető gyerekekkel készíthető támogatott tartalom

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

 szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

73892-001_crw_banner_300x250px_hu-en.jpg

Hirdetés

meses_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (87) adventi koszorú (23) adventi naptár (35) ajándék (27) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (8) ajándékötletek (10) ajánló (35) ajtódísz (43) akció (5) akrilfesték (14) álarc (21) album (5) alkotás (13) állatfigura (8) anchor crafty (10) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (22) anya vagyok (10) arcmaszk (8) art export (61) asztaldísz (10) baba (5) babamama (6) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (6) befőttesüveg (9) befőzés (10) budapest (7) Budapest Park (14) bútorfelújítás (12) bútorfestés (26) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) család (5) családi rendezvény (18) cser kiadó (8) csináld magad (515) csomagolás (8) csomózás (33) decoupage (15) decoupage alkotósarok (8) DEKA (7) dekor (8) dekoráció (288) design (5) dísz (7) díszítés (57) divat (13) diy (345) DIY (180) dulux (17) dulux simply refresh (5) ecsetfilc (5) ékszer (45) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) erkély (5) esemény (7) fa (6) fajáték (7) fajáték körkép (7) falevél (11) falfestés (15) farmer (8) farsang (46) felújítás (23) fenntarthatóság (48) fenntartható ajándékozás (22) festék (17) festés (83) festészet (7) fesztivál (10) filc (10) filcanyag (14) filctoll (8) FIMO (6) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (9) Föld napja (5) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (64) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) fűszercímke (5) gasztro (5) gesztenye (8) girland (11) gyerekekkel készíthető (78) gyerekeknek (32) gyerekjáték (34) gyerekkel az élet (18) gyereknap (5) gyerekszoba (21) gyerekszoba dekoráció (6) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (15) gyurmaékszer (5) hajtogatás (29) halloween (57) hammerite (6) hangulatfény (5) hazai (16) hazai márka (11) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (6) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (25) hír (10) hobbyművész (64) hóember (8) home decor (5) hópehely (5) horgolás (58) horgolásminta (6) hulladékból alapanyag (27) hulladékcsökkentés (85) hulladékmentes (23) húsvét (101) húsvéti dekoráció (11) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (53) inktober (5) inspiráció (69) irodalom (11) iskola (12) iskolakezdés (16) iskolaszer (9) járványhelyzet (7) játék (90) játékkonyha (7) jeles nap (34) jelmez (17) jelmezkészítés (6) jótékonyság (5) kabala (6) kacatmentés (20) karácsony (221) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (46) karácsonyi ajándékötletek (7) karácsonyi dekoráció (17) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (27) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (14) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (12) képzőművészet (21) keresztszemes (12) kert (84) kertészkedés (23) kézimunka (59) kézműves (23) kézzel készült (57) kiállítás (9) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (9) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (6) kokárda (6) könyajánló (11) konyha (13) könyv (21) könyvajánló (56) környezetbarát alapanyag (8) környezettudatosság (30) környezetvédelem (31) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (41) közösségi (6) kreatív (24) kreatív foglalkozások (6) kreatív hobbi (7) kreatív ötletek (16) krepp-papír (5) krétatábla (5) kultúra (14) láda (6) lakásdekor (7) lakásdekoráció (95) lakásdísz (10) lakásfelújítás (10) lakberendezés (59) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levegőn száradó gyurma (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (25) maradék anyagból (15) március 15 (5) maszk (15) mécses (8) mécsestartó (18) mese (6) mézeskalács (10) Mikulás (5) mikulás (7) minta (13) mintaív (8) mora kiado (41) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (23) műgyanta (6) művészet (10) művészetek völgye (7) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (18) nemadomfel alapítvány (7) nyaklánc (12) nyár (29) nyereményjáték (78) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (12) olvasót nevelek (13) önkéntes pr (10) online adventi naptár (23) origami (19) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (112) őszi dekoráció (17) otthon (37) otthondesign (23) pályázat (46) pannoncolor (8) papír (86) papírdísz (38) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (5) papírhajtogatás (6) papírjáték (6) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (11) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) pici piac (7) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (104) pritt pályázat (8) program (12) programajánló (93) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (7) rajzolás (9) rajzolni jó (8) rajzpályázat (15) rajzshop.hu (6) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (11) recycle (101) régiből újat (26) rendezvény (10) rendszerezés (8) reuse (5) rozsda (5) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (18) szabás (11) szabásminta (10) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szinesinktober (5) szineskert (5) színes papír (5) színes programok (41) szines programok (7) színező (6) szőnyeg (8) szponzoráció (6) támogatott tartalom (103) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (73) tavaszi dekoráció (7) tél (21) télapó (6) terasz (8) termés (5) természetes alapanyag (35) tervezés (8) textil (9) textilfesték (9) textilfestés (14) tízperces trükkök (10) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (12) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (18) tudástár (6) tudatos vásárlás (5) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (5) újrahasználat (23) újrahasznosítás (221) újrahasznosított alapanyag (19) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (10) ünnepi dekoráció (10) üvegfestés (13) Valentin-nap (9) valentin nap (13) varrás (57) vásár (16) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) világnap (7) vintage (5) vintagetiles sal 2022 (10) virág (13) virágtartó (17) vissza a suliba (6) xstitch (6) zene (14) zero-waste (9) zero waste (23) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása