Színes Inktober 2023 - Idén is rajzos kihívásra és nyereményjátékra invitálunk titeket!

2023.09.27. 14:00 színesötletek_team

00_12.jpg

Szeptember utolsó hetéhez érkeztünk, ami egyben azt jelenti, hogy hamarosan indul az idei Inktober kihívás, amit talán ti is annyira vártatok, mint mi! Akik rendszeresen olvasnak minket, talán emlékeznek arra, hogy tavaly egészen saját képünkre szabtuk az egyébként világszerte a szabadkézi rajz szerelmeseinek sokaságát vonzó, mindennapos alkotásra buzdító kezdeményezést. Egy teljes történetet meséltünk el egymással összefüggő képekben, emellett nyereményjátékot is hirdettünk azok számára, akik részben vagy egészben velünk tartottak a kihívás napjai alatt. Sokan szerettétek a játékot, nagy örömünkre már az első pályázatra is kiemelkedően sok, több mint 300 alkotás érkezett a lelkes, nem mellesleg tehetséges és kitartó résztvevőktől. Mivel kézügyes blogként fontos célunk, hogy népszerűsítsük a kreatív tevékenységeket, ezért idén is részt veszünk a kihívásban, bízunk abban, hogy veletek együtt! Támogató partnerünk, ahogy tavaly, ismét a Rajzshop.hu lesz, akiknek a termékpalettáján nemcsak a kisorsolásra váró nyereményeket, de mindenféle professzionális kelléket is megtaláltok, amire a rajzolás, festés, kalligráfia vagy sok más hobbi gyakorlása során szükségetek lehet. A folytatásban minden részlet kiderül, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: tudástár napirajz inspiráció nyereményjáték kihívás tus rajzolás filctoll kézzel készült inktober támogatott tartalom szinesinktober rajzolni jó rajzshop.hu szinesinktober 2023

Horgolt süni könnyen követhető videós útmutatóval

2023.09.25. 09:00 andy_cube

hedgehog-amigurumi-1.jpg
Ennél a kis süninél nehéz aranyosabbat elképzelni, az elkészítése pedig egészen egyszerű, tehát akár kezdők is nyugodtan belevághatnak. Ha megtanuljátok a technikát, egész sereget gyárthattok viszonylag rövid idő alatt, ami kedves ajándék lehet akár gyerek, akár felnőtt számára, hiszen a süni sokak kedvence. Nemrég minket is meglátogatott egy a kertben, amíg a teraszon töltöttük az időt, mindig izgalmas élmény csendben megfigyelni őket! A fonalból készült példányokhoz videós segítséget is találtok, lapozzatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: játék ajándék sün kézimunka minta fonal horgolás állatfigura amigurumi kézzel készült horgolásminta

Arrrr... Kreppvirágok kalóznyelven

Avagy korábban megjelent cikkünk alternatív változata egy mókás világnap alkalmából

2023.09.19. 09:19 vetesivm

krepp_kalozok_cover.jpg

Mindenki a fedélzetre, kutyák! Barnaszakáll kapitány nem tűri a henyélést! Aki ma nem kézügyeskedik, azt menten áthúzatom a káplárral a hajófenék alatt, hogy megtanulja, hol lakik az úristen! Rendeződjetek sorokba, férgek, amíg elmondom, amit hallanotok kell! Már hetek óra itt veszteglünk a Sargasso-tengeren a szélcsendben, kirabolható hajót egyet sem láttunk, csak ezek a fránya sirályok piszkítanak az árbócra folyton, hogy a hét tenger ördöge sütögesse meg őket kondérban mind egy szálig az ítélet napján! Figyeljetek rám, és hallgassátok a napiparancsot!! A kapitány úgy döntött, hogy elég a tétlenségből: a felesége, Horgony Ludovika bárónő kreppvirágokra áhítozik, hogy kidíszítse velük a kabinját őszre. A ti dolgotok lesz, hogy elkészítésetek ezeket, de olyan szépek legyenek ám, hogy a méhek eltévedjenek, ha rájuk néznek. Megértettétek? Vitorlákat fel, a folytatásban elmondom, hogyan csináljátok!

Szólj hozzá!

Címkék: remix ősz papír otthon dekoráció világnap dísz egyszerűen virágdísz kézzel készült krepp-papír kreppvirágok kalóznyelven alternatív változat beszélj úgy mint egy kalóz diy ötletek szárazföldi patkányoknak

Őszi levéldekoráció makramé technikával

2023.09.14. 13:30 színesötletek_team

10_99.jpg

A mai borongósan induló nap eszünkbe juttatta, hogy ideje elővenni az esőkabátokat és cserélni a dekorációt, lélekben ugyanis még javában a nyári élmények hatása alatt vagyunk. Bevalljuk, nálunk még a tavaszi dekorok közül is felbukkan néhány a lakás egy-egy pontján, részben azért, mert megszerettük őket, részben pedig azért, mert az évszakváltás mindig nehezen megy, hiszen olyan sok színes élménnyel kötődünk egy-egy magunk mögött hagyott időszakhoz. Elővettük hát a őszi dekoros dobozt, hogy megtudjuk, mi az, ami használható, mi igényel egy kis gondoskodást, és mit tudunk felhasználni alapanyagként valami újdonsághoz. Tavaly - egy nagyon egyszerű, kezdőknek is sikerélményt garantáló makramé technikával - készített leveleink tökéletes állapotban várták az idei őszt, csak át kellett fésülni őket egy kicsit, és már mehetnek is a falra. Önállóan vagy girlandként felfűzve is kedves dekorációt készíthettek ezzel a módszerrel, érdemes kipróbálnotok!

Szólj hozzá!

Címkék: ősz otthon dekoráció kézimunka egyszerűen fonal csomózás őszi ötletek makramé őszi dekoráció kézzel készült

Őszi papírdekoráció - Kreppvirág készítés kezdőknek

2023.09.05. 12:50 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_1_13.jpg

Többen talán úgy gondoljátok, hogy a kreppvirágok készítése kizárólag óriási türelemmel és kiemelkedő kézügyességgel rendelkezőknek való, akárcsak a gyöngyfűzés, de mi kísérletet tettünk arra, hogy bebizonyítsuk az ellenkezőjét. Beköszöntött az ősz és egyszerre megjelent az igény a hangulatát idéző dekorációkra, az esőnapi elfoglaltságokra is. Egy véletlenül elkapott videó inspirációjára kezdtünk el kreppvirágokkal kísérletezni, és azt tapasztaltuk, hogy ennek az igazán kikapcsoló és stresszűző foglalatosságnak a sikere sokkal inkább múlik a lelkesedésen, a jól kiválasztott - egyszerű - mintán, és a minőségi virágkrepp-papíron, mint az említett képességeken. Vágjatok bele nyugodtan, ha hasonló okok miatt nem tettétek eddig! A műalkotásnak mondható verziók mellett olyan is létezik, amit aránylag gyorsan és egyszerűen elkészíthetünk, ezekből mutatunk most egyet a videónkban!

Szólj hozzá!

Címkék: ősz papír otthon dekoráció egyszerűen virágdísz őszi dekoráció kézzel készült őszi dísz krepp-papír kreppvirágok

10 Bullet Journal ötlet diákoknak, avagy sulikezdés személyre szabott naplóval

2023.09.02. 12:00 andy_cube

0_135.jpg

A Rajzshop.hu-val közösen indított sorozatunk előző fejezetéből megtudhattátok, mi is az Bullet Journal, más néven kreatív napló, hogyan és egyáltalán miért érdemes belekezdeni, és gyűjtöttünk pár hasznos tippet is, ami jól jöhet akár a tervezés, akár az eszköztár összeállítása során. Akkor csak érintőlegesen tértünk ki rá, hogy a BuJo a diákok számára is nagyszerű eszköz lehet az órarend mellett minden iskolai és iskolán kívüli elfoglaltság rögzítésére. Helyet kaphatnak benne a fontos időpontok, határidők, az elvégzendő feladatok és bármilyen más check-list onnan kezdve, hogy miket pakoljatok össze hétről hétre a koliba való visszaköltözéskor egészen addig, hogy mit vigyetek magatokkal az osztálykirándulásra. Korosztálynak megfelelően nyilvántarthatjátok benne a dolgozatok, vizsgák dátumait és még a felkészülésetek alaposságát is ellenőrizhetitek. A BuJoban az a legjobb, hogy abszolút testre szabható, semmilyen felesleges lapot nem tartalmaz, viszont minden olyat igen, amire szükségetek van. És ami a legfontosabb, nélkülözi a határidőnaplók unalmas egyformaságát, hiszen úgy díszítitek, ahogy nektek tetszik. Követhető rendszer és korlátlan szabadság egyben? Miért is ne! Ha a sulikezdéssel összehangolva szeretnétek ti is belekezdeni saját kreatív naplótokba és jól jönne néhány ötlet, hogyan érdemes saját igényeitek mentén alakítani egy klasszikus tematikát, olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció napló írás rajzolás kézírás rendszerezés kézzel készült támogatott tartalom Post-It BulletJournal BuJo rajzolni jó rajzshop.hu

Búzakalász hímzése lépésről lépésre

2023.08.20. 10:00 színes_ötletek

cimlapkep_buzakalasz.jpg

Az új lisztből készült kenyér az államalapítás ünnepének jelképe is egyben, túl azon, hogy az aratás időszakának végét jelzi, hiszen a hagyomány szerint Szent István-napra sütöttek először a frissen aratott búzából. Augusztus 20-ra korábban egy gyönyörű kopogtató elkészítésének menetét mutattuk meg nektek - a cikk végén egy látványos asztalidíszekből összeállított galériát is találtok -, a mai bejegyzésben pedig a hímzés szerelmeseinek kedvezünk ezen a jeles napon. Az igényes alkotás Mary Corbet munkája, aki lépésről lépésre végigvezet minket a minta letöltésétől kezdve az alapanyagválasztáson át a hímzésig minden tennivalón - a végeredmény egy ötszálas búzacsokor, ötféle hímzéssel! Olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad augusztus 20 kézműves nyár dekoráció kézimunka hímzés fonal jeles nap kézzel készült DIY

Bullet Journal tippek kezdőknek - Mi az a kreatív napló és hogyan kezdj hozzá?

2023.08.18. 18:00 színes_ötletek

0_1.jpg

A  mai digitális világban talán úgy gondoljuk, egy valódi, kézzelfogható és kézzel vezetett naplónak vagy határidőnaplónak nincs is létjogosultsága. Pedig ha belegondolunk, mi mindent használunk egyszerre rendszerezésre, rájöhetünk, hogy bizony nagy kincs, ha valami egyben tartalmaz minden információt a mindennapjainkkal vagy akár a hosszabb távú terveinkkel kapcsolatban. Szinte mindenre van egy alkalmazásunk, sorra kapjuk az sms, push vagy e-mailes értesítőket, rögzítjük a fontos eseményeket a Google Naptárba, van egy jegyzettömbünk a megnézendő filmek számára, post-it a telefonunkban - vagy ha van még papír az életünkben, akkor a hűtőnkön - a bevásárlólistával, és sorolhatnánk a végtelenségig. De milyen klassz az, ha ezt az egészet egy jól átlátható füzetben tarthatjuk nyilván, ami utat mutat a káoszban, segít rendet tartani a teendőink és jegyzeteink között, ráadásul remek kikapcsolódás megtervezni, elkészíteni, és rendszeres kreatív időtöltést garantál nap, mint nap! A mai cikk főszereplője, ahogy ezt már biztosan kitaláltátok, nem más, mint a Bullet Journal, röviden BuJo, magyarul kreatív napló, azaz egy kézzel készített, teljes mértékben személyre szabott határidőnapló és jegyzettömb egyben. Olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció napló írás rajzolás kézírás rendszerezés kézzel készült támogatott tartalom Post-It BulletJournal BuJo rajzolni jó rajzshop.hu

Színes levéláradat makramé technikával

2023.08.06. 16:50 andy_cube

level_2.jpg

A mai bejegyzésünk a türelmesebb olvasóinknak szól, viszont aki veszi a fáradtságot az aprólékos munkához, ezekkel a hihetetlenül szép levelekkel - vagy ha úgy jobban tetszik, tollakkal - díszítheti otthonát. El tudom képzelni pici és nagy méretben, csak önmagában a falon vagy térelválasztó füzérként, finom pasztell színekben babaszoba dekorációjaként vagy álomfogóra függesztve. Nektek melyik megoldás tetszik?

Szólj hozzá!

Címkék: levelek diy dekoráció kézimunka babaszoba fonal csomózás lakásdekoráció lakásdísz lakásdekor makramé természetes dekoráció függődísz kézzel készült

5+1 tipp üres lap szindróma ellen - Urban Sketching kezdőknek

2023.07.25. 15:30 színes_ötletek

11_82.jpg

A vakáció kiváló időszak arra, hogy kicsit lelassuljunk, és a határidőkkel, tennivalók sorával terhelt mindennapok után olyan tevékenységgel töltődjünk fel, amiben igazán elmélyülhetünk anélkül, hogy meg kellene osztani a figyelmünket, és ami feledteti velünk a rohanást. Nem véletlen, hogy az Urban Sketching mozgalom által inspirált (városi) vázlatrajzolást épp a nyár első hónapjában ajánlottuk nektek ebben a korábbi cikkünkben, amiben néhány hasznos tippet is összegyűjtöttünk. Ilyenkor hosszabbak a napok, több a szabadidő, a nyaralás alatt pedig válogathatunk az érdekes témák között. Ugyanakkor kezdőként könnyen előfordulhat velünk, hogy leblokkolunk az üres lap láttán, és tartunk az eredménytől rajzi tudásunk hiányosságai, a témaválasztás bizonytalansága vagy bármilyen más vélt vagy valós korlátunk miatt. Ezek feloldásához hoztunk néhány gondolatot a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: rajz nyár szabadidő sketchbook vázlat vakáció tippek trükkök szabadtér filctoll kézzel készült tombow támogatott tartalom ecsetfilc rajzolni jó rajzshop.hu urban sketching városi vázlatkészítés

A klassz nyereményjátékok mögött egymást támogató összefogás rejlik

Köszönetnyilvánítás Színes Ötletek módra

2023.07.10. 17:17 színes_ötletek

blog_cimlapkep_0_8.jpg

Akik figyelemmel kísérik Fajáték-körképünket, tudhatják, hogy a sorozat egy több műhely és vállalkozás által szervezett nyereményjáték kapcsán indult annak idején, amikor felfigyeltünk erre a rendkívül szimpatikus, egymást támogató közösségre. Az eddigi fejezetekben számos játékkészítő műhellyel megismerkedhettetek külön-külön is. Most egy hasonló közös kezdeményezés alkalmával épp a Színes Ötletek egyik stábtagjának kedvezett a szerencse - aki ráadásul olyannyira nem a nyereményre hajtott részvételével, hogy két napig keresni kellett a játékosok között az eredményhirdetés miatt -, ennek apropóján a folytatásban a játék szervezőit mutatjuk be nektek egyfajta köszönetnyilvánítás gyanánt. Csupa egyedi kézműves- és dizájnterméket létrehozó hazai vállalkozást ismerhettek meg, akiknek a palettáján a fényképes faékszerektől a horgolt és más, természetes anyagokból készített kiegészítőkön át a festményekkel díszített fülbevalókig mindenfélét találhattok - érdemes tovább olvasnotok!

Szólj hozzá!

Címkék: közösség kézműves inspiráció ékszer hazai történetek dekoráció egyedi ajándék kézzel készült dekoriáció hazai márka egyedi darabok

Vakációs ötletek gyerekekkel - Próbáljuk ki a hagyományos nemezelést!

2023.07.07. 17:30 színes_ötletek

blog_cimlapkep_0_7.jpg

Nemrég egy néhány hétig tartó betegséggel terhelt időszak során - mint ilyenkor általában - előkerült a kreatív kelléktár, hogy a kényszerű óvodai szünet alatt a sok mese, szabad- és beltéri játék mellett a kézügyeskedést is bevessük a közös időtöltéshez. Ha úgy gondolnátok, hasonló korú kicsikkel nem éppen a nemezelés az, amit érdemes kipróbálnotok, mindenképpen olvassatok tovább! A folytatásban nemcsak saját beszámolónkat, de B. Szilágyi Edit, a több ezer éves titkokat rejtő Varázs Padlás megálmodójának szakmai segítségét is megtaláljátok, ami alapján mi is dolgoztunk. Elkészült virágainkból került néhány az évszakasztal mesebirodalmába és még az egyszerű hímzőrámából korábban készített tavaszi ajtódíszünket is aktualizáltuk!

Szólj hozzá!

Címkék: mese nyár báb hagyomány dekoráció hagyományőrzés gyerekeknek figurák gyapjú gyerekjáték természetes alapanyag nemezelés kézzel készült

Urban Sketching, avagy rajzolj a szabadban!

2023.06.23. 17:30 színes_ötletek

0_131.jpg

Itt a nyár! Teljesen mindegy, hogy otthon töltöd a szabadidőt vagy utazol, ez egy kiváló időszak arra, hogy vázlatfüzetet és rajzeszközt ragadj, és megörökítsd a számodra fontos eseményeket és helyszíneket! Persze a fényképezés sokkal gyorsabb, több százat fotózhatsz annyi idő alatt, míg egy rajz elkészül, de pont a sebesség az, ami miatt sokszor nem is mélyülünk el az adott pillanatban, nem vizsgáljuk meg a látvány minden részletét. A téma lehet akár szeretett lakóhelyed, közvetlen környezeted, egy kedves utca, egy pezsgő fesztivál, vagy az olyan kisebb részletek, mint egy finom étel, egy csinos bögre a kávézóban, vagy egy melléd szegődő barátságos cica. A rajzokat kedvenc eszközeink bármelyikével készíthetjük és közel sem kell tökéletességre törekednünk. A lényeg, hogy lelassítsunk és élvezzük az alkotás örömét! A Rajzshop.hu csapatával közösen kedvcsinálóként összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet az urban sketching gyakorlásához, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: rajz nyár szabadidő sketchbook vázlat filc vakáció tippek trükkök rajzolás szabadtér kézzel készült tombow támogatott tartalom ecsetfilc rajzolni jó rajzshop.hu urban sketching városi vázlatkészítés

Makramé és csavaranya - egy nyerő páros nyárra!

2023.06.17. 11:00 színes_ötletek

7_111.jpg

Bármikor kikapcsoló elfoglaltság lehet az ékszerkészítés, de az biztos, hogy nyáron különösen jól jönnek az egyedi kiegészítők, akár a kedvenc nyári ruhánkat szeretnénk feldobni, akár fesztiválozáshoz keresünk egy vagány darabot! Ha kallódik néhány csavaranya a garázsban, amit nem igazán tudtok az eredeti funkciója szerint hasznosítani, imádjátok a makramé karkötőket, és nincs fémallergiátok, ez a karkötő éppen nektek való! A folytatásban útmutatót is találtok az elkészítéséhez.

Szólj hozzá!

Címkék: kiegészítő nyár ékszer karkötő csomózás makramé kézzel készült csomózott karkötő karkötő készítése

Cuki amigurumi vízilovak ingyenes mintákkal

2023.06.07. 11:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_27.jpg

A hatalmas testű víziló nem az a tipikus mesehős alkat, mégis számos kedves történet főszereplője. Ezért, és még sok másért is a gyerekek egyik nagy kedvence, horgolt figurájával nem lőhettek mellé, ha elkészítitek ajándék gyanánt. Mivel horgolással foglalkozó bejegyzés már régen volt, összegyűjtöttünk nektek néhány letölthető mintát ezekhez a kedves amigurumikhoz, válogassatok kedvetekre a kisebb és nagyobb méretű, puha vízilovak között!

Szólj hozzá!

Címkék: játék ajándék kézimunka gyerekeknek ajándékötlet horgolás amigurumi kézzel készült ingyenes minta horgolásminta

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

05.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (36) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (24) állatok világnapja (8) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (370) dulux (23) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (19) farmer (8) farsang (48) felújítás (39) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (30) festeni jó (5) festés (102) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (96) gyerekeknek (62) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (30) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) herlitz (5) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (6) inspiráció (79) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (116) játékkonyha (7) jeles nap (56) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézműves (31) kézzel készült (89) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (14) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (32) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (98) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (72) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (6) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (90) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (21) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (117) őszi dekoráció (22) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (51) otthondesign (27) pályázat (51) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (5) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (11) rajzolás (18) rajzolni jó (18) rajzpályázat (19) rajzshop.hu (14) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (6) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (5) színes medvehét (9) színes papír (7) színes programok (49) szines programok (7) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (167) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (6) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása