10 Bullet Journal ötlet diákoknak, avagy sulikezdés személyre szabott naplóval

2023.09.02. 12:00 andy_cube

0_135.jpg

A Rajzshop.hu-val közösen indított sorozatunk előző fejezetéből megtudhattátok, mi is az Bullet Journal, más néven kreatív napló, hogyan és egyáltalán miért érdemes belekezdeni, és gyűjtöttünk pár hasznos tippet is, ami jól jöhet akár a tervezés, akár az eszköztár összeállítása során. Akkor csak érintőlegesen tértünk ki rá, hogy a BuJo a diákok számára is nagyszerű eszköz lehet az órarend mellett minden iskolai és iskolán kívüli elfoglaltság rögzítésére. Helyet kaphatnak benne a fontos időpontok, határidők, az elvégzendő feladatok és bármilyen más check-list onnan kezdve, hogy miket pakoljatok össze hétről hétre a koliba való visszaköltözéskor egészen addig, hogy mit vigyetek magatokkal az osztálykirándulásra. Korosztálynak megfelelően nyilvántarthatjátok benne a dolgozatok, vizsgák dátumait és még a felkészülésetek alaposságát is ellenőrizhetitek. A BuJoban az a legjobb, hogy abszolút testre szabható, semmilyen felesleges lapot nem tartalmaz, viszont minden olyat igen, amire szükségetek van. És ami a legfontosabb, nélkülözi a határidőnaplók unalmas egyformaságát, hiszen úgy díszítitek, ahogy nektek tetszik. Követhető rendszer és korlátlan szabadság egyben? Miért is ne! Ha a sulikezdéssel összehangolva szeretnétek ti is belekezdeni saját kreatív naplótokba és jól jönne néhány ötlet, hogyan érdemes saját igényeitek mentén alakítani egy klasszikus tematikát, olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció napló írás rajzolás kézírás rendszerezés kézzel készült támogatott tartalom Post-It BulletJournal BuJo rajzolni jó rajzshop.hu

Bullet Journal tippek kezdőknek - Mi az a kreatív napló és hogyan kezdj hozzá?

2023.08.18. 18:00 színes_ötletek

0_1.jpg

A  mai digitális világban talán úgy gondoljuk, egy valódi, kézzelfogható és kézzel vezetett naplónak vagy határidőnaplónak nincs is létjogosultsága. Pedig ha belegondolunk, mi mindent használunk egyszerre rendszerezésre, rájöhetünk, hogy bizony nagy kincs, ha valami egyben tartalmaz minden információt a mindennapjainkkal vagy akár a hosszabb távú terveinkkel kapcsolatban. Szinte mindenre van egy alkalmazásunk, sorra kapjuk az sms, push vagy e-mailes értesítőket, rögzítjük a fontos eseményeket a Google Naptárba, van egy jegyzettömbünk a megnézendő filmek számára, post-it a telefonunkban - vagy ha van még papír az életünkben, akkor a hűtőnkön - a bevásárlólistával, és sorolhatnánk a végtelenségig. De milyen klassz az, ha ezt az egészet egy jól átlátható füzetben tarthatjuk nyilván, ami utat mutat a káoszban, segít rendet tartani a teendőink és jegyzeteink között, ráadásul remek kikapcsolódás megtervezni, elkészíteni, és rendszeres kreatív időtöltést garantál nap, mint nap! A mai cikk főszereplője, ahogy ezt már biztosan kitaláltátok, nem más, mint a Bullet Journal, röviden BuJo, magyarul kreatív napló, azaz egy kézzel készített, teljes mértékben személyre szabott határidőnapló és jegyzettömb egyben. Olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció napló írás rajzolás kézírás rendszerezés kézzel készült támogatott tartalom Post-It BulletJournal BuJo rajzolni jó rajzshop.hu

Kalligráfia kezdőknek - Hasznos tippek és letölthető gyakorlólapok

2023.05.13. 15:15 színes_ötletek

0_130.jpg

Nemrég megjelent cikkünkben a kalligráfia volt a főszereplő, amit rengeteg gyakorlással és türelemmel akár művészi szintre is emelhetünk. Ez egyelőre nem célunk, az viszont igen, hogy inspiráljunk titeket az első lépések megtételéhez, ha már régen szemeztek vele, de úgy gondoltátok, csak annak érdemes belefognia, akinek eleve csodaszép a kézírása. Ez az aktív meditációnak is kiváló elfoglaltság akkor is jól jön, ha hobbinkat a szellemi pihenés szolgálatába szeretnénk állítani, vagy ha szívesen kiaknáznátok a benne rejlő kreatív lehetőségeket számtalan területen az ajándék- vagy dísztárgykészítéstől kezdve a naplóvezetésig. A folytatásban hoztunk nektek néhány letölthető gyakorlólapot, és összegyűjtöttünk pár hasznos tippet is azoknak, akik kezdőként vágnak bele a kalligrafikus íráshoz szükséges készségek fejlesztésébe.

Szólj hozzá!

Címkék: sketchbook toll dekoráció betű kalligráfia kézírás lettering kézzel készült betűdekoráció támogatott tartalom ecsetfilc rajzshop.hu

Kalligráfia kezdőknek - Eszközök, tippek és anyák napi inspiráció

2023.04.29. 11:15 színesötletek_team

0_127.jpg

Kalligráfia. Ahogy az enciklopédia fogalmaz, „kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben.” Nos, nem is csodálkozhatunk a záró félmondaton, hiszen saját tapasztalat, hogy a tízujjas gépelés népművészetté válásával párhuzamosan már csak akkor vesszük elő a tollat, ha alá kell írnunk egy számlát. Népszerű, sikeres művészek és hírességek esetleg még leírják a nevüket egy-egy könyv kolofonoldalára, egy limitált példányszámban készült bakelitlemezre, netán ruhadarabra vagy testrészre, de tegye fel a kezét, ki az, aki az elmúlt években több oldalnyi szöveget írt volna saját kezűleg bármilyen célból! 

Most arra teszünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk, különösebb előképzettség nélkül meddig juthat a mindennapi kalligráfia területén olyasvalaki, aki mindig szeretett volna szépen írni, de meggyőzte magát, hogy ez neki úgysem megy, hiszen biztosan csak tehetség kérdése. Számos olyan alkalom sorakozik a naptárban, amikor sok szempontból jó hasznát vehetjük ennek az újra megtalált vagy felébresztett képességnek - gondoljunk például a közelgő anyák napjára! Célunk egyelőre nem a kalligráfia művészi szintű gyakorlása - ahogy Virág Árpád mondta: „Vannak, akik ezt jobban tudják!” -, sokkal inkább az, hogy megtegyük az első lépéseket, ha úgy tetszik, abba az időbe, amikor az ilyesmi még mindennapos volt. Tartsatok velünk és a Rajzshop.hu csapatával a kaland során - és ha van kedvetek, ragadjatok ti is tollat, biztosan jól fogunk szórakozni!

2 komment

Címkék: sketchbook képeslap toll anyák napja dekoráció betű kalligráfia ajándékötletek kézírás lettering kézzel készült betűdekoráció támogatott tartalom ecsetfilc rajzshop.hu

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása