Egy a 2200-ból - Mondd el, melyik programot várod legjobban az idei Művészetek Völgyében, és nyerj páros fesztiválbérletet!

2023.07.12. 16:46 színesötletek_team

volgy_koncert_hangulat.jpg

Már csak néhány nap, és kezdetét veszi a 32. Művészetek Völgye. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 21 és 30 között több mint 2200 programmal várja majd a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden, köztük rengeteg olyannal, ami egyaránt érdekes lehet azoknak, akik családjukkal együtt érkeznek a Völgybe, vagy a koncertek és zenés produkciók mellett érdeklődnek a képzőművészet, a kézügyeskedés és a zöld programok iránt. Utóbbiakról nemrég mi is közöltünk egy teljesség igénye nélkül készült összefoglalót, most azonban azoknak érdemes figyelniük, akik az utolsó pillanatra halasztották a jegyvásárlást, hiszen a folytatásban páros fesztiválbérletet nyerhettek!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív zene fesztivál képzőművészet kapolcs nyereményjáték művészetek völgye taliándörögd vigántpetend

„Mao, holnap én…” - Az Albertina Modern Andy Warholtól Damien Hirstig kiállításán jártunk

2023.06.15. 17:00 boros_tyan

mao_holnap_en_01_1200x800.jpg

Van egy régi vicc az anyósról, aki a Kreml falában szeretne nyugodni, a végén a poén így kezdődik: „Mama, ne kérdezze, hogy intéztük el…” Valami ilyesmi jutott eszembe annak kapcsán, hogyan is vetődtem el nemrég a bécsi Albertina Modern Andy Warholtól Damen Hirstig - A sokszorosító grafika forradalma című kiállítására. Az élmény maradandónak bizonyult, a tárlat augusztus 13-ig megtekinthető, az osztrák főváros meg viszonylag egyszerűen útba ejthető hazánkból is, így már három érvet is találtam arra, miért is írjam meg, mit láttam ott. 

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló bécs kiállítás képzőművészet kortárs pop art albertina museum albertina modern sokszorosító grafika

Jótékonysági aukció a Képzőn a török földrengés áldozatai javára

2023.03.23. 10:54 színesötletek_team

mke_andrassy_homlokzat.JPG

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központ jótékonysági aukciót szervez a török földrengés áldozatainak megsegítésére. Az online adománygyűjtéshez a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói 100 tervezőgrafikai alkotást ajánlottak fel. A többségében dedikált, egyedi művészeti alkotásokhoz bárki hozzájuthat, aki a leggyorsabban adakozik. További részletek a folytatásban.

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás közösség képzőművészet művészet jótékonyság adomány mke magyar képzőművészeti egyetem

Láncfűrésztől az okoskapáig - Nemzetközi szintű kiállítás Bukta Imre műveiből a Godot-ban

2022.11.25. 14:00 színesötletek_team

20221122_183212.jpeg

Műveljük kertjeinket! címmel látható a Godot Kortárs Művészeti Intézet több mint ezer négyzetméter alapterületű óbudai kiállítóterében Bukta Imre kortárs képzőművész legfrissebb műveiből válogató tárlat. Az elmúlt tíz évben nem volt hasonló jelentőségű, hazai művész által jegyzett kiállítás, így a nagyközönség előtt november 27-én nyíló tárlat kivételes művészeti eseménynek ígérkezik. Részletes ajánló a folytatásban! 

Szólj hozzá!

Címkék: programajánló hír kiállítás képzőművészet bukta imre színes programok godot kortárs művészeti intézet

A Képző az Art Marketen - Nemzetközi hallgatói alkotások a kortárs képzőművészeti vásáron

2022.09.19. 16:10 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_39.jpg

A 2011-ben létrejött Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár kiemelten kezeli a friss, inspiráló művészeti tartalmakat és a jövő tehetségeit. Egy különleges platform, ami friss impulzusokkal szolgál mind az európai, mind a globális művészeti színtér számára. Rendhagyó módon a Magyar Képzőművészeti Egyetem idén egy különleges nemzetközi válogatással jelentkezik az Art Marketen. A Képző Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi szakmai vásárán négy képzőművészeti egyetem – a római, a drezdai, a rigai és a budapesti - hallgatóinak munkáit mutatja be, melyek az EU4Art projekt keretében készültek. A rendezvény 2022. október 6-9 között látogatható Budapesten, a Bálna kulturális, vendéglátó és kereskedelmi központban. (Illusztráció: Farkas Panna, forrás: MKE)

Szólj hozzá!

Címkék: budapest közösség kultúra vásár kiállítás képzőművészet művészet kortárs art market

Elindult az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency

2022.08.08. 14:25 színesötletek_team

katarina_balunova.JPG
Augusztus 1-jén kezdetét vette az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely 
és Art Residency, ahol két héten át tíz hazai és öt külföldi képzőművész alkothat idilli körülmények között. A művésztelep résztvevőinek munkáját Keresztesi Botond képzőművész mentorálja, az elkészült alkotásokból pedig kiállítás is nyílik augusztus 13-án, Szóládon. A mindössze 550 lelket számláló településre nemcsak ezért, és a Balaton közelsége miatt érdemes ellátogatnotok, hiszen a szoborparktól a löszpincesorig számos látnivaló vár még titeket. Részletek a folytatásban! (Illusztráció: Katarina Balunova, Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kultúra programajánló alkotás képzőművészet művészet alkotóműhely színes programok

Harmincegy gondolat az idén 31. alkalommal megrendezett Művészetek Völgyéről

2022.07.19. 14:00 színes_ötletek

volgyhangulat21.jpg

Nemrég játékot hirdettünk, melyben annyit kértünk tőletek, írjátok le egy mondatban, mi jut eszetekbe Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljáról. Nagy örömünkre rengetegen vettétek a fáradtságot, hogy megosszátok velünk a gondolataitokat. A most következő összeállításban az általatok írt sorokból idézünk, hogy kedvet csináljunk a pénteken kezdődő rendezvénysorozathoz. Legszívesebben minden választ közöltünk volna, és elsősorban terjedelmi okokból döntöttünk úgy, hogy stílszerűen 31 idézetet választunk ki.

Szólj hozzá!

Címkék: zene játék fesztivál színház kézműves idézet képzőművészet kapolcs művészetek völgye kedvcsináló támogatott tartalom

Menny és pokol testközelből, kóla nélkül - A Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállításán jártunk

2022.07.08. 11:30 boros_tyan

bosch_cut.jpg

Hiába, Bosch kicsit olyan a festészetben, mint mondjuk a Pink Floyd a popzenében. Közismert, megkerülhetetlen, hírértékű mindenkinek, akit az adott téma kicsit is foglalkoztat. Ugyanakkor nem csak emiatt gondoltuk, hogy a sor végére beesve érdemes írnunk a Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa címet kapott tárlatról. Hanem azért is, mert jövő vasárnapig még megtekinthető, vele párhuzamosan pedig néhány napja már látogatható a Henri Matisse - A gondolatok színe című kiállítás is, szóval, ha valaki szívesen töltene akár egy teljes napot azzal, hogy maradandó képzőművészeti élményeket szerezzen, a következő napokban kitűnő alkalmat találhat erre.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló kiállítás képzőművészet festészet bosch szépművészeti múzeum hieronymus bosch

Múzeumok Éjszakája a Képzőn

2022.06.23. 13:33 színesötletek_team

16_eu4art_walk_and_performance_2.jpg

Június 25-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A Múzeumok Éjszakáján kiállításokkal, előadásokkal, és sok más érdekes programmal várják a közönséget. Ha szívesen barangolnátok az egyetem kultikus helyszínein, olvassatok tovább, mert a folytatásban adunk egy kis ízelítőt a programkínálatból, amiben a audiovizuális tánc-performansztól a gitárkoncerten át a klasszikus tárlatvezetésig igazi különlegességeket is találtok. (Illusztráció: Gabelics Antal / MKE)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló programajánló képzőművészet művészet Múzeumok Éjszakája színes programok

Heti inspiráció - 2022. május 16.

Tamara de Lempicka

2022.05.16. 10:18 színesötletek_team

tamara-de-lempicka-2.jpg

Hétfőnként esedékes hétindító idézetünket mindig valamilyen jeles naphoz, évfordulóhoz vagy születésnaphoz kapcsolódva választjuk ki. Ennek mentén mára Tamara de Lempicka, a viharos életű lengyel emigráns festőnő szavait választottuk, aki ezen a napon látta meg a napvilágot 1898-ban. Gazdag és előkelő család tagjából vált nincstelen menekültté, majd a felső tízezer egyik legkedveltebb portréfestőjévé, és a bohém párizsi élet egyik főszereplőjévé. Nem mindennapi festményeiért számos hollywoodi csillag rajong napjainkban is. Az art deco és a kubizmus különös ötvözéséből született művei szinte kivétel nélkül magántulajdonban vannak, és csillagászati összegekért cserélnek gazdát. A folytatásban legismertebb portréi között lapozgathattok!

Szólj hozzá!

Címkék: idézet alkotás képzőművészet inspiráció festészet heti inspiráció hetiegy

Heti inspiráció - 2022. április 25.

Karel Appel

2022.04.25. 12:21 színesötletek_team

1200px-karel_appel_1982_2.jpg

1921-ben a mai napon született Karel Appel (Christiaan Karel Appel 1921-2006), holland absztrakt expresszionista festő- és szobrászművész, költő. Tizennégy évesen készítette el első igazi vászonképét, egy gyümölcskosaras csendéletet, majd következő születésnapjára festőkészletet és állványt kapott gazdag nagybátyjától, aki maga is lelkes amatőr festő volt. Bár szülei nem támogatták döntését, a művészeti pályát választva a negyvenes években az amszterdami Rijksakademie-n, a hollandiai Állami Képzőművészeti Egyetemen tanult. A CoBrA nevű európai avantgárd mozgalom egyik alapító tagja volt más kísérletező szellemű művészek - Christian Dotremont, Constant Nieuwenhuys, Corneille Guillaume Beverloo, Asger Jorn és Joseph Noiret - mellett. Az általuk gyakorolt, az ösztönösséget, valamint a gyermekek és az elmebetegek képalkotási gyakorlatát fókuszba helyező, önkifejezési mód Hollandiában nem örvendett nagy népszerűségnek, de többek között a dán közönség örömmel fogadta a teljes szín- és formaszabadsággal megfogalmazott, némelykor botrányokat kiváltó alkotásokat. A folytatásban egy kis ízelítőt állítottunk össze Appel Picasso, Matisse, Dubuffet, és az amerikai akciófestészet által inspirált életművéből. 

Szólj hozzá!

Címkék: idézet képzőművészet művészet inspiráció festészet jeles nap hetiegy

Inspiráló! - Múzeumi rajzszakkör felnőtteknek

2022.04.16. 10:23 színesötletek_team

5838_kep_1920x770-1160x465.jpg

Tudtátok, hogy a Szépművészeti Múzeum szervezésében különleges rajzszakkörökön is részt vehettek? A programsorozatból még három alkalom van hátra, ezért ha szívesen csatlakoznátok a 10 főre limitált csoportok valamelyikéhez, tegyétek meg mielőbb! A foglalkozásokon képzőművész vezetésével mindig más korszakot dolgoznak fel a résztvevők az ókori Egyiptom művészetétől egészen a 17. századi barokk festményekig. További részletek a folytatásban.

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra programajánló rajz alkotás képzőművészet múzeum szépművészeti múzeum színes programok

Mama, nézd! - Tárlatvezetés babákkal együtt érkezőknek a Szépművészeti Múzeumban

Programajánló

2022.04.10. 10:22 színesötletek_team

mama4.jpg

Április 12-én ismét családi tárlatvezetésre invitálja a Szépművészeti Múzeum azokat az újdonsült édesanyákat és édesapákat, akik úgy szeretnének meglátogatni egy-egy kiállítást, hogy közben gyermekük társaságát sem kell nélkülözniük. A hiánypótló kezdeményezés 2018 óta biztosít lehetőséget a közös elmélyülésre, és persze arra, hogy a kicsik is idejekorán részesülhessenek ilyen típusú élményekben. A havonta megrendezésre kerülő Mama, nézd! sorozat következő részénben a 17. századi holland művészet különböző irányzataival ismerkedhetnek meg a látogatók. 

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra képzőművészet múzeum baba festészet tárlat szépművészeti múzeum babamama gyerekkel az élet színes programok gyerekekkel látogatható

Alkoss szörnyeket! - A Szépművészeti Múzeum gyermek- és ifjúsági rajzpályázata

2022.04.07. 10:23 színesötletek_team

gra-1200-e1647959968603.png

A Szépművészeti Múzeum a klasszikus tárlatlátogatások lehetőségén túl is rendszeresen érdekes, interaktív, mindenféle korosztálynak szóló programokkal várja közönségét a babákkal együtt látogatható kiállításoktól kezdve a múzeumi környezetben látogatható rajzszakkörökig. Ezek közül most egy izgalmas témáival és értékes nyereményeivel egyaránt motiváló, általános és középiskolás korosztály számára meghirdetett Szép szörnyek című rajzpályázatot ajánljuk figyelmetekbe. Még kereken két hétig adhattok be pályamunkákat, de addig még előttünk áll egy négynapos hétvége, szóval közel sem megoldhatatlan a feladat! A részletekért olvassatok tovább! (Illusztráció: E. S. mester: Harc a griffel, rézmetszet, 1450. Forrás: Szépművészeti Múzeum)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló pályázat rajz alkotás képzőművészet rajzpályázat gyerekeknek szépművészeti múzeum színes programok

Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa

2022.04.05. 11:00 színesötletek_team

bosch_web_800x340_3.jpg

Szombattól egészen július harmadik vasárnapjáig Közép-Európa valaha volt legnagyobb Bosch-kiállításával várja a közönséget a Szépművészeti Múzeum, amely a nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb ilyen tárlatának ígérkezik. A világhírű németalföldi festő saját kezű festményei és rajzai mellett az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, továbbá műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekművei is láthatók lesznek április 9. és július 17. között. (Illusztráció: Földi gyönyörök kertje - triptichon; Madrid, Museo Nacional del Prado; szepmuveszeti.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: programajánló képzőművészet múzeum szépművészeti múzeum színes programok

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

05.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (36) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (24) állatok világnapja (8) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (370) dulux (23) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (19) farmer (8) farsang (48) felújítás (39) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (30) festeni jó (5) festés (102) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (96) gyerekeknek (62) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (30) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) herlitz (5) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (6) inspiráció (79) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (116) játékkonyha (7) jeles nap (56) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézműves (31) kézzel készült (89) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (14) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (32) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (98) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (72) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (6) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (90) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (21) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (117) őszi dekoráció (22) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (51) otthondesign (27) pályázat (51) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (5) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (11) rajzolás (18) rajzolni jó (18) rajzpályázat (19) rajzshop.hu (14) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (6) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (5) színes medvehét (9) színes papír (7) színes programok (49) szines programok (7) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) tamogatott tartalom (5) támogatott tartalom (167) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (6) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása