Színes Ötletek

a kézügyes blog


Rajzolj, fess, nyerj! – Indul a Színes Állatvilág Rajzpályázat
Rajzolj, fess, nyerj! – Indul a Színes Állatvilág Rajzpályázat

blog_cimlapkep_palyazat.jpg

Akik többé-kevésbé rendszeresen olvasnak minket, azoknak talán feltűnt, hogy idén még nem volt kreatív pályázatunk. De csak mostanáig! Örömmel jelentjük, hogy mostantól indul, és közel egy hónapon át várja a fantáziadús rajzokat, festményeket, kollázsokat a Színes Állatvilág Rajzpályázat , amelyben 4 és 12 év közötti gyerekek munkáit várjuk, három korcsoportban. Az állatvilághoz mindenki kapcsolódik valamilyen formában, legyen az egy családtagnak ...

Ügyesen tudsz már cipőt kötni?
Ügyesen tudsz már cipőt kötni?
Ötletes foglalkoztató füzet a Móra Kiadótól akár a nyári szünetre is

20230531_105855.jpg
A nagyobb óvodások körében általában fontos kihívást jelent a cipőfűzés és a csomókötés megtanulása. A  Móra Könyvkiadó  nemrég megjelent, formabontó kivitelű foglalkoztató kiadványa bárhol jól jöhet a hagyományos módszer kiegészítéséhez, hiszen a gyerekek  játszva tanulhatnak a kedves rajzokkal illusztrált oldalak segítségével. Saját lábbelijük bekötésén kívül plusz motivációt jelenthet számukra, hogy teljesíthetik a könyvben olvasható ...

6+1 kreatív tipp vakációs időtöltéshez, útmutatókkal
6+1 kreatív tipp vakációs időtöltéshez, útmutatókkal

4_18_1.jpg

A nemrég közzétett  botos játékok színes, változatos ötletein felbuzdulva összegyűjtöttünk nektek néhány további játékot, amiket a háztartások többségében fellelhető alapanyagokból készíthetnek el gyermekeitek akár segítség nélkül is. A kézügyeskedés önmagában is szórakoztató időtöltés, de még csak ezután következik az igazi móka! Fejlesszétek tovább bátran tippjeinket, hogy egészen egyedi megoldások születhessenek a kicsik és nagyok ...

Kalandozás egy elvarázsolt világban – LapKaland, avagy játékos kapcsolódás szülő és gyermek között
Kalandozás egy elvarázsolt világban – LapKaland, avagy játékos kapcsolódás szülő és gyermek között

cimlapkep_2.jpg

Tavaly indult sorozatunkban, a Fajáték-körképben a hazai játékkészítők közösségének tagjait mutatjuk be, akik egyedi ötleteik mentén szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét, szellemi képességeit fejlesztő, természetes alapanyagú játékokat terveznek és gyártanak. A körképet sokféle más alapanyaggal dolgozó játékkészítők festik igazán sokszínűre, így kitekintőinkben a nemeztől a fonalon át a papírig sok minden ...

Csináld magad! - Óriásbuborék készítő szett egyszerűen
Csináld magad! - Óriásbuborék készítő szett egyszerűen
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

0_20083.jpg

Ahol kisütött végre a nap, ott azért, ahol pedig már nagyon várják, ott azért lehet jó móka saját kezűleg óriásbuborék-fújót készíteni. És persze az is szempont az időzítés tekintetében, hogy kitört a vakáció! Ilyenkor különösen jól jöhetnek a kézügyes ötletek, amikkel kisebbek és nagyobbak játszva üthetik el az időt, lehetőleg a szabadban. A buborékfújás néhány hónapos kortól akár tizenéves korig izgalmas elfoglaltság: a babák ...

Cuki amigurumi vízilovak ingyenes mintákkal
Cuki amigurumi vízilovak ingyenes mintákkal

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_27.jpg

A hatalmas testű víziló nem az a tipikus mesehős alkat, mégis számos kedves történet főszereplője. Ezért, és még sok másért is a gyerekek egyik nagy kedvence, horgolt figurájával nem lőhettek mellé, ha elkészítitek ajándék gyanánt. Mivel horgolással foglalkozó bejegyzés már régen volt, összegyűjtöttünk nektek néhány letölthető mintát ezekhez a kedves amigurumikhoz, válogassatok kedvetekre a kisebb és nagyobb méretű, puha vízilovak között!

...

Nyerj kezdőkészletet a kalligráfia gyakorlásához!
Nyerj kezdőkészletet a kalligráfia gyakorlásához!

20230520_152153_0000.png

Nagy örömünkre olvasóink közül sokan érdeklődnek a kalligráfia iránt, ezért a Rajzshop.hu   csapatával közösen új játékra invitálunk titeket! Érdemes velünk tartanotok, akár a modern, akár a klasszikus irányzat áll közelebb hozzátok, ugyanis mindkettő gyakorlásához kisorsolunk egy-egy klassz készletet. Néhány nap múlva egy Tombow Lettering szett és egy Manuscript tollkészlet talál gazdára azok között, akik megválaszolják a játékben feltett, ...

DIY játékajánló gyereknapra
DIY játékajánló gyereknapra

gyereknap.jpg

Gyereknap alkalmából minden évben klassz ajándékötletek és tartalmas családi programok között válogatunk, ami igazán nem könnyű feladat, hiszen a lehetőségek száma végtelen. Az állatkertektől a múzeumokig minden intézmény a gyerekek szórakoztatására koncentrál ebben az időszakban, így egész biztosan találunk olyan elfoglaltságot, amivel örömet okozhatunk a család aprajának, nagyjának. A folytatásban olyan ötletes, saját kezűleg elkészíthető ...

Föld napja nyereményjáték - Ajándékok a fenntarthatóbb hétköznapokhoz
Föld napja nyereményjáték - Ajándékok a fenntarthatóbb hétköznapokhoz

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0422.jpg

Azon túl, hogy a Föld napja alkalmából összegyűjtöttünk néhány, a mindennapokban is különösebb erőfeszítés nélkül hasznosítható tippet és gyerekekkel együtt megvalósítható kreatív ötletet , egy nyereményjátékkal is szeretnénk felhívni a figyelmet bolygónk védelmének fontosságára. A kisorsolásra váró csomagba ezért olyan ajándékokat tettünk, amiknek akkor is hasznát vehetitek, ha már régóta építgetitek fenntarthatóbb életeteket, és ...

„A legtöbb szülő, még ha nem is így látja magát, nagyon kreatív otthon” - Ismerjétek meg a PAKKLI fejlesztőkártyákat!
„A legtöbb szülő, még ha nem is így látja magát, nagyon kreatív otthon” - Ismerjétek meg a PAKKLI fejlesztőkártyákat!
Fajáték-körkép különkiadás

1_236.jpg

A játékok világa szoros és átvitt értelemben is végtelen, így nem csoda, hogy nálunk is gyakran felbukkan a téma akár kézügyeskedések főszereplőjeként, akár azáltal, hogy kreatív, hasznos, különböző készségeket fejlesztő példákat mutatunk be nektek. A Fajáték-körkép sorozatban már számos hazai játékkészítőt megismerhettetek, és a sornak még közel sincs vége. Ma egy kis kitekintővel fáról papíralapra váltunk, és egy olyan játékcsaládot ...

Űrutazás játékosan, avagy hogyan készítsünk filcből űrhajót - Letölthető sablonnal
Űrutazás játékosan, avagy hogyan készítsünk filcből űrhajót - Letölthető sablonnal

0_125.jpg

1968 óta április 12-én ünnepeljük az űrhajózás világnapját, emlékezve arra, hogy 1961-ben ezen a napon indult  útjára a világ első embert szállító űrhajója, fedélzetén Jurij Gagarin őrnaggyal, aki korábban a szovjet hadsereg vadászpilótájaként szolgált. A jeles napra  a magunk módján egy, a témához kapcsolódó kreatív ötlettel készültünk. Cikkünk eredeti főszereplője egy filcből készített űrhajó - pontosabban inkább visszatérőkabin - volt, ...

Tojásvadászat hulladékmentesen
Tojásvadászat hulladékmentesen

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_59.jpg

Nem könnyű feladat, hogy fenntartható módon, egészséges hozzávalókból oldjuk meg a legkisebbek tojásvadászatát. Akár a korábban összegyűjtött - úgy gondoljuk, mindenkinek ismerős - műanyag tojásokat is megtölthetjük mindenféle finomsággal, hogy azokat rejtsük el a kertben! Csak egy kis papírcsomagolás, egy csinos masni, és készen is vagyunk! Galéria a folytatásban.

...

„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
Fajáték-körkép, 7. rész – Bemutatkozik a Dadu

dadu_00.jpg

Ismét itt a Fajáték-körkép ! A legújabb fejezet főszereplője igazi varázsvilágba kalauzol minket, ami tele van elképesztő, mulatságos, vagy akár éppen ismerősnek tűnő, mégis különleges, a valóságon túlmutató elemekkel. Ebben a sajátos univerzumban találkozhatunk forgatagos építőelemekkel, kiskertészek kedves ágyásaival, és olyan kirakókkal, amelyek láttán elsőre talán nem el sem tudjuk képzelni, mit rakunk majd ki belőlük. A folytatásban a Dadut ...

Saját kis univerzum csillogó gyurmából - Kipróbáltuk a Fimo Effect Galaxy süthető gyurmát
Saját kis univerzum csillogó gyurmából - Kipróbáltuk a Fimo Effect Galaxy süthető gyurmát

0_120.jpg

A gyurmázás kicsiknek és nagyoknak egyaránt kitűnő szórakozás, ráadásul a házi gyurmától a levegőn száradó vagy a süthető változatokig számtalan típus rendelkezésünkre áll, amikből kézügyeskedésünk céljának megfelelően válogathatunk. Ebből a könnyen kezelhető alapanyagból készíthetünk játékokat, ékszereket, divatos és egyedi kiegészítőket, használati- vagy dísztárgyakat is, az ötletek sorának csak a fantáziánk szabhat határt. Vagy még ...

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása