5+1 tipp a környezetbarát iskolakezdéshez

2023.08.25. 16:30 andy_cube

element5-digital-oycl7y4y0bk-unsplash.jpg

Még a rutinosnak számító szülők körében is minden évben okoz némi fejfájást az iskolakezdéshez szükséges eszközök beszerzése. Nemcsak azért, mert költséges és sok utánajárást igényel, de nem kis feladat az sem, hogy egyensúlyba hozzuk a gyerekek kéréseit a lehetőségekkel. Ebben az időszakban nehéz megúszni, hogy néhány feleslegesen megvásárolt holmi is kerüljön a kosárba, és számos termékeknek nincs, vagy csak nehezen elérhető a fenntartható módon gyártott alternatívája. A következőkben összegyűjtöttünk nektek néhány tippet, amikkel egy kicsit környezetbarátabbá tehető az iskolakezdés.

Szólj hozzá!

Címkék: iskola környezetvédelem újrahasznosítás környezettudatosság iskolakezdés fenntarthatóság

Logika, Ügyesség, Kitartás - LÜK képességfejlesztő füzetek

2022.09.20. 11:10 színesötletek_team

0_94.jpg

Ezt a játékos tanulást segítő rendszert már öt évtizede használják 35 országban, köztük több mint 10 éve Magyarországon is. A játékos tanulás lényege nagyon röviden, hogy indirekt módon fejleszti a gyermekek megfigyelőképességét és logikai gondolkodását a sikerélmény és a játék önfeledt örömén keresztül. A sorozat részei között az óvodásoktól a kiskamaszokig minden korosztály számára találtok olyat, ami segítségével új ismeretekre tehetnek szert, akár a formákkal való ismerkedés, az iskolára való felkészülés, vagy már a tanagyag elsajátítása a legfontosabb aktuális feladat. A folytatásban egy kedvcsináló videót találtok a legkisebbeknek szóló BambinoLÜK füzetekhez, de összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat is a LÜK sorozattal kapcsolatban. 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás ajánló könyv iskola fejlesztés óvoda gyerekeknek mora kiado játékos tanulás támogatott tartalom

Vissza a suliba! nyereményjáték - Eredményhirdetés

2022.09.19. 13:45 színesötletek_team

0_boritokep.jpg

Legnagyobb örömünkre szép számmal érkeztek tőletek képek saját készítésű eszközeitekről és kiegészítőitekről a Vissza a suliba! sorozatunk kapcsán meghirdetett nyereményjátékunkra. Voltak, akiket az általunk mutatott tippek inspiráltak, és olyanok is, akik azoktól teljesen eltérő ötleteket valósítottak meg, számunkra mindenesetre nagy boldogság, hogy ilyen kreatívak vagytok az iskolakezdést illetően is. Legtöbben ceruzatartókat készítettetek valamilyen formában, de találkoztunk tolltartókkal, könyvjelzőkkel, füzet dekorációkkal, még vonalzókkal is. Készültünk a beérkezett pályamunkákból válogatott galériával, de biztosan arra is nagyon kíváncsiak vagytok, kiknek kedvezett a szerencse a sorsoláson - mindkettőt megtaláljátok a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: iskola nyereményjáték gyerekeknek iskolakezdés iskolaszer vissza a suliba gyerekekkel készíthető támogatott tartalom nebulo újrahasznosított alapanyag hulladékból alapanyag

Vissza a suliba! - 4. rész - Füzetbox kartondobozból, letölthető sablonnal

Kreatív ötletek iskolakezdéshez újrahasznosított alapanyagokból

2022.08.31. 09:45 színesötletek_team

0_93.jpg

A kartondoboz egy igazán sokoldalú kreatív alapanyag is lehet, ráadásul mivel ma már mindennapos, hogy online rendelünk ezt-azt, szinte minden háztartásban megtalálható néhány darab. Nálunk is gyakran találkozhattok olyan ötletekkel, melyeknek kiindulópontja ez a hétköznapi csomagolóanyag, ami remekül megállja a helyét szinte bármilyen szerepben a dekorációtól a házilag készített játékokig. A folytatásban füzetboxot, ha úgy tetszik, gumis füzettároló dobozt készítünk belőle. A letölthető sablon alapján A/5 méretű, más néven kisalakú füzetekhez valót tudtok összeállítani, de ha van kedvetek, elkészíthetitek nagyobb méretben is, és a díszítés tekintetében is szabadjára engedhetitek a fantáziátokat. Használhattok maradék csomagolóanyagokat, pecsételhettek, vagy rajzolhattok rá filccel, akár saját rajzotokból is ragaszthattok rá matricát! 

Szólj hozzá!

Címkék: iskola tárolás gyerekeknek iskolakezdés kartondoboz iskolaszer vissza a suliba gyerekekkel készíthető támogatott tartalom nebulo újrahasznosított alapanyag hulladékból alapanyag papírragasztás

Vissza a suliba! - 3. rész - Ombre öröknaptár vízfestékkel

Kreatív ötletek iskolakezdéshez újrahasznosított alapanyagokból

2022.08.27. 10:30 színesötletek_team

0_92.jpg

Vissza a suliba! sorozatunk első két fejezetében inkább a kisiskolás korosztálynak mutattunk könnyen elkészíthető ötleteket, ezért most hoztunk valamit a nagyobbaknak is. Öröknaptárunkat kisebb-nagyobb maradék akvarellpapír darabokból, és egy üveg nélkül maradt képkeretből készítettük. Mi egy trendi megoldást, az ombre - hétköznapi nevén színátmenetes  - mintát választottuk, így a vízfestékünk majdnem teljes színpalettáját is kipróbálhattuk, de elkészíthetitek bármilyen egyedi festéssel, ami passzol a tanulósarkotok vagy a szobátok hangulatához. Az útmutatóhoz és a kedvcsináló videóhoz olvassatok tovább!  

Szólj hozzá!

Címkék: iskola gyerekeknek iskolakezdés vízfesték öröknaptár vissza a suliba gyerekekkel készíthető támogatott tartalom nebulo újrahasznosított alapanyag hulladékból alapanyag

Játékos képességfejlesztés ovisoknak és kisiskolásoknak

Tudj meg mindent a LÜK füzetekről, és nyerj!

2022.02.28. 11:16 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_4.jpg

Ismeritek a LÜK képességfejlesztő füzeteket? Logika, Ügyesség, Kitartás. Ezt a játékos tanulást segítő rendszert már öt évtizede használják 35 országban, köztük több mint 10 éve Magyarországon is. Több helyen az oktatási rendszer szerves részét képezi - nálunk ugyan nem, de úgy az otthoni, mint az intézményes fejlesztőmunkához hasznos lehet az óvodában és az iskolában is. A játékos tanulás lényege nagyon röviden, hogy indirekt módon fejleszti a gyermekek megfigyelőképességét és logikai gondolkodását a sikerélmény és a játék önfeledt örömén keresztül. A legkisebbektől a kiskamaszokig minden korosztály számára találtok olyan kiadványt, melyek segítségével új ismeretekre tehetnek szert, akár az iskolára való felkészülés, akár már a tanagyag elsajátítása a legfontosabb aktuális feladat. A folytatásban további információkat találtok a LÜK világáról, és akár egy meg is nyerhettek egy szuper LÜK-csomagot!

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás könyv iskola fejlesztés könyvajánló nyereményjáték gyerekeknek iskolakezdés mora kiado játékos tanulás gyerekkel az élet támogatott tartalom

Nagy Nebulo Kvíz – Megfejtések és eredményhirdetés

2020.07.21. 14:12 színesötletek_team

nyeremeny.jpg

Pénteken éjfélkor lejárt a Nagy Nebulo Kvíz jelentkezési határideje. Nagy örömünkre több száz megfejtés érkezett, sokan ajánlottátok, megosztottátok a sorozatban megjelent cikkeket, amit ezúton is köszönünk nektek mind a Nebulo, mind a Színes Ötletek Blog csapatának nevében. Most pedig itt az eredményhirdetés ideje - olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív játék magyar iskola szponzoráció hazai nyereményjáték eredményhirdetés ragasztás ragasztó iskolaszer nebulo nagy nebulo kviz

Nagy Nebulo Kvíz, 4. fejezet - A nyereményjáték második fordulója

2020.07.09. 10:00 Támogatott_tartalom

nebulo_szo_fb_cover_1200x675_200625.jpg

Itt a Nagy Nebulo Kvíz nyereményjáték második fordulója, benne a második öt kérdéssel! Az előző fejezetekben megismerhettétek a népszerű magyar iskolaszermárka történetét az indulástól egészen napjainkig, így most már biztosan nem okoz majd gondot, hogy helyesen válaszoljatok minden kérdésre. Érdemes játszani, hiszen a megfejtők között a Nebulo termékeiből összeállított értékes ajándékcsomagokat és gyárlátogatást sorsolunk ki, és azok is nyerhetnek, akik segítenek nekünk egy-egy megosztással, ajánlással. A folytatásban jönnek az újabb kérdések, játsszatok minél többen!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív pr játék magyar iskola kvíz szponzoráció nyereményjáték ragasztás ragasztó iskolaszer nebulo nagy nebulo kviz

Nagy Nebulo Kvíz, 3. fejezet - Kínától az értékláncig

A Nebulo története, második rész

2020.07.07. 12:34 Támogatott_tartalom

nebulo_story_02_montage_01.jpg

Folytatódik a Nagy Nebulo Kvíz! Ahogy június utolsó péntekén megígértük, ezúttal ismét egy sztorizós fejezet következik, melyben az első rész múltidézése után elsősorban a Nebulo jelenéről és az idáig vezető útról lesz szó, az iskolaszer márkává fejlődés első lépéseitől a saját gyurmaragasztó gyártásának megkezdéséig. Érdemes tovább olvasni a cég ügyvezetőjével, Lőrincz Bencével készült beszélgetésünket, hiszen amellett, hogy a cikk sokat segít a játék kérdéseinek megválaszolásában, nem kevés tanulsággal szolgálhat azoknak is, akik szeretnének saját vállalkozásba kezdeni. 

1 komment

Címkék: kreatív pr játék magyar iskola olvasmány szponzoráció hazai nyereményjáték ragasztás ragasztó visszatekintő iskolaszer nebulo nagy nebulo kviz

Nagy Nebulo Kvíz, 2. fejezet - A nyereményjáték első fordulója

2020.06.26. 11:00 Támogatott_tartalom

nebulo_szo_fb_cover_1200x675_200625.jpg

Szerdán, a Nagy Nebulo Kvíz sorozatunk első fejezetében már megtudhattatok jó pár érdekességet a márka indulásáról és első időszakáról. Ahogy akkor megígértük, most itt a kapcsolódó nyereményjátékunk első fordulója. Érdemes játszani, hiszen azok között, akik helyesen válaszolnak a játékban feltett összesen tíz kérdésre, a Nebulo termékeiből összeállított értékes ajándékcsomagokat és gyárlátogatást sorsolunk ki, sőt, azok is nyerhetnek, akik segítenek nekünk egy-egy megosztással, ajánlással. A játék részletei és az első öt kérdés a folytatásban olvashatók.

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív pr játék magyar iskola kvíz szponzoráció nyereményjáték ragasztás ragasztó iskolaszer nebulo nagy nebulo kviz

Nagy Nebulo Kvíz, 1. fejezet - A mosókonyha, a platós Wartburg, és egy 1983 óta működő családi vállalkozás hőskora

A Nebulo története, első rész

2020.06.24. 13:48 Támogatott_tartalom

nebulo_story_pic_07.jpg

Ha meghalljuk a Nebulo márkanevet, szinte biztos, hogy a kenőfejes ragasztó jut először eszünkbe, hiszen kreatívkodás közben sokszor van rá szükség, és a kisebbek iskolatáskájából sem hiányozhat. Pedig a harminchét éve létező Nebulo az ismert és közkedvelt ragasztók mellett egy komplett iskolaszer portfóliót ölel fel, a színes ceruzáktól az olajpasztellen át a gyerekeknek készült biztonsági ollókig. Ma már talán nehéz elképzelni, de a cég pontosan úgy indult, mint sok más, korábban ezeken az oldalakon bemutatott vállalkozás - egy jó ötlettel, egy hétvégi ház alagsorában, és persze rengeteg munkával és lelkesedéssel. Most induló játékunkban a Nebulo történetével ismerkedhettek meg, és ha jól figyeltek, értékes ajándékokat és gyárlátogatást is nyerhettek. Érdemes tovább olvasni!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív pr játék magyar iskola olvasmány szponzoráció hazai történetek nyereményjáték ragasztás ragasztó visszatekintő iskolaszer nebulo nagy nebulo kviz

Vidám ceruzadíszek kicsiknek és nagyoknak

2019.09.24. 11:00 színesötletek_team

3_9.jpg

A múlt heti iratpapucsok után az iskolakezdés témakörét tovább boncolgatva most a sok egyforma ceruza személyre szabásához adunk ötletet. Bár manapság a mozivászon minden szereplője megjelenik a szükséges eszközökön, így az írószereken is, de mennyivel szerethetőbb, ha magunk tesszük egyedivé őket. Azért némi szülői segítség nem árt, főképp a ragasztópisztolyos műveleteknél.

1_10.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: iskola diy dekoráció ragasztás zseníliadrót filcanyag gyerekekkel készíthető ceruzadísz

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

05.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (36) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (24) állatok világnapja (8) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (370) dulux (23) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (19) farmer (8) farsang (48) felújítás (39) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (30) festeni jó (5) festés (102) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (96) gyerekeknek (62) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (30) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) herlitz (5) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (6) inspiráció (79) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (116) játékkonyha (7) jeles nap (56) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézműves (31) kézzel készült (89) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (14) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (32) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (98) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (72) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (6) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (90) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (21) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (117) őszi dekoráció (22) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (51) otthondesign (27) pályázat (51) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (5) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (11) rajzolás (18) rajzolni jó (18) rajzpályázat (19) rajzshop.hu (14) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (6) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (167) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (6) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása