Úgy kezdődött, hogy néhány hete kimentünk levélhajózni a gyerekkel. Ez valójában egy körmönfont altatási technika, mivel kislányunk számára a világ általában túl érdekes ahhoz, hogy a délutáni csendespihenőt mindenféle ellenkezés nélkül megkezdje. Ilyenkor a Szinva mentén felfelé sétálunk babakocsival, néhány száz méterenként lemegyünk a partra, keresünk pár száraz levelet, ezeken átszúrunk méretben passzoló botocskákat, és akár naponta többször indulhat is a miniatűr Kékszalag. A trükk az, hogy két-három ilyen megálló után garantált az alvás a babakocsiban. Ráadásul ennél olcsóbb játék nem létezik, pedig az elmúlt években alaposan kimerítettük ezt a témát. (Ettől függetlenül a kisördög folyamatosan ott ül a vállamon, hogy egyszer csináljunk egy elkészítési útmutatót, mintegy dadaista kreatív hobbi cikk gyanánt. Ha megjelent, elcsábultam.) A lényeg, hogy az említett alkalom során csak nem akart összejönni az alvás, így egészen a Bodnár Gábor Cserkészparkig jutottunk. Ott pedig - ahogy sajnos szinte bárhol Magyarországon - szemet szúrt, mennyi szemét csúfítja az amúgy gyönyörű természeti környezetet.
A levélhajóktól az évtizedes gumiabroncsokig - Beszámoló a Színes Ötletek I. Zero Waste Túrájáról
2022.07.20. 10:00 Nihil_AK
Szólj hozzá!
Címkék: beszámoló környezetvédelem újrahasznosítás szemétgyűjtés zöld ötletek hulladékcsökkentés műanyagmentes július zero waste túra
Egy rozoga, rozsdás talicska felvirágzása
2022.07.19. 10:00 színesötletek_team
Környezetünkben sokan tudnak kacatmentő akcióinkról, így általában nem kell messzire mennünk egy-egy felújítandó darabért. Most ez a sokat látott, csupa rozsda, fülsértően nyikorgó talicska talált ránk, Annyi biztos volt, hogy lefestjük, hiszen most sem voltunk elég erősek ahhoz, hogy a vastelepre száműzzük, annak ellenére, hogy nem egy praktikus darab; nagy és nehéz, ugyanakkor a pakolható részében alig fér el valami, így kerti munkához nem állítanánk szívesen csatasorba. Sokáig töprengtünk, míg végül a legelőször elvetett terv lett a befutó, és ültetőládaként funkcionál tovább a kiskertben. Megújulásának történetét megosztjuk veletek a folytatásban!
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad virág felújítás kert ültetés otthon festés virágláda környezettudatosság fenntarthatóság kültér régiből újat DIY hulladékcsökkentés akzo nobel nedobdki támogatott tartalom kacatmentés hulladékból alapanyag hammerite
Hétvégére új fürdőszoba? Simán!
2022.07.15. 15:30 színesötletek_team
A csempefestés igazán vonzó megoldás lehet mindazok számára, akik könnyen és gyorsan szeretnék felújítani fürdőszobájukat, vagy konyhájuk csempézett felületeit. Számos oka lehet annak, hogy nem a burkolást választjuk, kezdve az anyagiaktól az időhiányon át a környezetvédelmi szempontokig. Van úgy, hogy a nagyobb munkálatokat évekkel későbbre tervezzük, amikor egy vezeték- vagy csőcsere egyébként is indokolja a falazatot érintő változtatásokat, de addig sem szeretnénk nézni divatjamúlt burkolatunkat, esetleg ugyanúgy egy kis megújulásra vágyunk bizonyos időközönként, mint más helyiségeket, vagy akár a ruhatárunkat illetően, de nem szeretnénk egy konténernyi szemetet termelni hóbortunkkal. Ránk ezek mindegyike hatott, erről is mesélünk a folytatásban.
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad felújítás fürdőszoba festék fenntarthatóság dulux csempefestés hulladékcsökkentés akzo nobel támogatott tartalom otthondesign dulux simply refresh
Stílusos tároló egyszerű ruháskosárból
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva
2022.07.14. 13:30 andy_cube
Mi is sokszor felhívjuk a figyelmet arra, hogy lehetőleg kerüljük a felesleges vagy környezetbarát alternatívával könnyen kiváltható műanyag termékek vásárlását, de ha már van a birokunkban olyan, amit nem szívesen használunk, mert eredeti funkcióját már nem tölti be, tartósabb anyagból szeretnénk az utódját vagy egyszerűen csak nem tetszik, akkor se dobjuk ki, mert akkor semmit nem ér az alapgondolat. Újítsuk fel, alakítsuk át inkább! Most az otthonok egy inkább praktikus, mint esztétikus darabját szemeltük ki, a ruháskosarat. Ha például sérült, vagy nagyobbra cseréltük, még kereshetünk neki új funkciót a fürdőszobán kívül is. Ezzel az egyszerű eljárással csinos tárolót készíthetünk belőle, az átalakítás ráadásul filléres tételekből megoldható. Csábító, ugye?
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad kötél recycle ragasztópisztoly fonal hulladékcsökkentés műanyagmentes július
Hosszú nyári napok, avagy egy instant bútorfestés története
2022.07.03. 11:20 színesötletek_team
Hosszasan sorolhatnánk, mi az, amit szeretünk a nyárban, de biztosan elsők között kapna helyet, hogy sokkal hosszabbak a nappalok, mint bármikor. Ennek köszönhetően nemcsak hétvégéken vagy a szabadságunk idején kaphatjuk magunkat hirtelen jött ötleteink megvalósításán, hanem, ha úgy tetszik, bármelyik délután. Ha éppen nem a tóparton töltjük hűsöléssel a szabadidőnket, akár egy bútorfestés is belefér! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rétegek száradása miatt azért nem egy nap alatt végeztünk kissé már viseltes fürdőszobaszekrényünk felújításával, de ezzel együtt is gyorsabban ment, mint gondolnátok! A folytatásban beszámolunk a részletekről.
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad felújítás otthon lakberendezés festés fenntarthatóság dulux újrahasználat régiből újat bútorfestés bútorfelújítás bútortuning DIY hulladékcsökkentés akzo nobel nedobdki támogatott tartalom otthondesign dulux simply refresh konyhabútorfesték
Virág- vagy mécsestartó maradék anyagokból
2022.06.21. 10:34 színesötletek_team
Nem először kerül szóba, hogy ha nyitott szemmel járunk, bárhol találhatunk olyan alapanyagot, ami már csak a sorsára vár hulladékként, kezünk munkája által mégis újjászülethet, és akár sok évig használatban maradhat. Mi is sok mindent készítettünk az elmúlt években a lakásdekorációtól a gyerekjátékokig otthon fellelhető, örökölt "kacatokból", de rejtett kincsekre bukkanhatunk egy-egy lomtalanítás során a rokonságban, vagy baráti körben. Kacatmentő sorozatunk legújabb fejezetében egy számunkra ismeretlen funkciójú, talán konyhai akasztós tartót vettünk kezelésbe, hogy ezután mécses- vagy virágtartóként használjuk tovább.
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad felújítás otthon festés virágtartó mécsestartó fenntarthatóság dulux befőttesüveg újrahasználat régiből újat DIY hulladékcsökkentés akzo nobel nedobdki támogatott tartalom otthondesign kacatmentés dulux rapidry hulladékból alapanyag
Régi tárgyaink újragondolása - Porcelánfestés egyszerűen
2022.06.03. 10:00 andy_cube
A porcelánfestéssel mostanában többször is foglalkoztunk, hiszen nagyon érdekes, mégis egyszerű technika, emellett kiváló lehetőség régi, elunt holmink megújítására, vagy egyedi ajándéktárgyak készítésére. Legutóbb virágtartóink egy részét festettük át ezzel a módszerrel, most pedig egy árván maradt régi tányérunkat dobtuk fel - a gyereknapi hangolódás hatása alatt - egy cuki macival. Ha már tárgyakat mentünk, a maradék festéket sem dobjuk ki, így egy újabb kaspó is átöltözött a kezünk alatt egyúttal. Részletek a folytatásban!
Szólj hozzá!
Címkék: üveg porcelán dekoráció üvegfestés üvegfesték porcelánfestés újrahasználat régiből újat kézzel készült hulladékcsökkentés home decor nedobdki támogatott tartalom otthondesign hobbyművész art export art creation
Kacatmentés - Széken innen és túl
2022.06.01. 08:30 színesötletek_team
Kacatmentő sorozatunk következő fejezetében egy mondhatni reménytelennek tűnő vállalkozást teljesítettünk. Ez a valaha szebb napokat látott szék nemcsak új ülőfelületért és friss színekért kiáltott, de a rozsda is alaposan ellepte, így minden téren kezelésbe vettük. A felújítás során éppúgy szempont volt, hogy visszavegyünk egy árnyalatnyit az eredeti retro dizájnból, mint hogy takarékosan bánjunk idővel és energiával egyaránt. A folytatásban meglátjátok, mire jutottunk!
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad felújítás kert otthon festés terasz kötél rozsda környezettudatosság fenntarthatóság kültér régiből újat bútorfestés bútorfelújítás DIY hulladékcsökkentés akzo nobel nedobdki támogatott tartalom kacatmentés hulladékból alapanyag hammerite
Volt egyszer egy Zsebibolt
Avagy zero waste piaci stand saját kezűleg
2022.05.25. 14:10 andy_cube
Nyakunkon a gyereknap, és általában mindannyiunknak fejtörést okoz, melyiket válasszuk az ilyenkor egymást érő gyerekprogramok közül akár családi időtöltés gyanánt. Vajon a kulturális intézmények, múzeumok, állatkertek felé vegyük az irányt, ahol ezen a hétvégén is rengeteg érdekes program várható országszerte, vagy inkább vállaljuk annak a kockázatát, hogy valahogy rávegyük a barkácsolást tervező, morózus családfőt is egy vasárnap délelőtti 100 Folk Celsius koncertre? A bőség zavara enyhe kifejezés, ha családi programot keresünk, de még nagyobb a választék ajándéktippek terén. Néhány napja megjelent cikkünkben azok is találhattak jópofa és könnyen megvalósítható ötleteket, akik saját kezűleg szeretnének meglepetést készíteni, és azoknak is gyűjtöttünk néhányat, akik inkább a készen kapható , de környezettudatosan gyártott termékek között válogatnának szívesebben. Mi kompromisszumos megoldásként ötvöztük a környezettudatos ajándékozás néhány lehetőségét: tulajdonképpen hulladéknak nevezhető alapanyagokból készítettünk egy klassz piaci standot, amit kerti és konyhai kellékekkel, saját kezűleg varrt élelmiszerekkel, innen-onnan beszerzett fa- és filcjátékokkal készítettünk fel a nyitásra. Ha szeretnétek hasonlót, nyugodtan vágjatok bele, annyira egyszerű, hogy még gyereknapra is elkészültök vele, ha van néhány szabad órátok! A folytatásban az elkészítés menetéről olvashattok!
Szólj hozzá!
Címkék: játék csináld magad szerepjáték gyereknap gyerekszoba gyerekjáték környezettudatosság kézzel készült DIY hulladékcsökkentés zerowaste DIY játék maradék anyagból low waste kacatmentés fenntartható ajándékozás hulladékból alapanyag filcételek
Tartós porcelánfestés különféle dekorációs célokra
2022.04.26. 15:32 színesötletek_team
Megunt tárgyainknak sokféleképpen adhatunk új esélyt, ahelyett, hogy megválnánk tőlük. Egy izgalmas, egyben praktikus eljárás ezek közül, ha kiégethető üveg- és porcelánfestékkel öltöztetjük új ruhába őket otthonunk színeinek, vagy ízlésünknek megfelelően. Mi fehér, de más-más formájú és mintázatú kaspóinkat egységesítettük mélykék felületek és fekete kontúrok kombinálásával. A folytatásban beszámolunk tapasztalatainkról!
Szólj hozzá!
Címkék: üveg porcelán gyereknap nyereményjáték dekoráció üvegfestés dekor porcelánfestés újrahasználat kézzel készült hulladékcsökkentés home decor nedobdki támogatott tartalom otthondesign hobbyművész art export art creation
Fali dekoráció befőttes üvegekből a vintage kedvelőinek
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva
2022.04.21. 11:11 boros_tyan
Akár anyák napjára is jól jöhet egy gyorsan elkészíthető, mégis egyedi virágtartó! Leginkább annak lesz jó választás, aki szereti a rusztikus hatású kivitelezést, az otthonához is illik egy ilyen vintage stílusú dekoráció, és szeretne saját kezűleg készített ajándékkal kedveskedni a virág mellé - de a terasz kiegészítői között is remekül mutat. A szükséges alapanyagok és eszközök nagy eséllyel sok háztartásban megtalálhatók, vagy könnyen beszerezhetők, és mindössze 20 perc szabadidő szükséges az alap verzió elkészítéséhez. A folytatásban mutatjuk a teendőket lépésről lépésre!
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad vintage újrahasznosítás anyák napja dekoráció váza virágtartó befőttesüveg tavaszi dekoráció hulladékcsökkentés home decor műanyagmentes július 2021
Gyerekekkel elkészíthető kreatív ötletek a Föld napjára
2022.04.19. 14:30 színesötletek_team
A Föld napját minden évben április 22-én tartjuk azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására. A világ 175 országában különféle programokat, előadásokat, tudományos rendezvényeket, közösségi környezeti megmozdulásokat szerveznek annak érdekében, hogy minél többen komolyan vegyék az üzenetet, akár globális, akár egyéni szinten. A jeles nap 2022-es évre meghirdetett témája: "Invest In Our Planet". A jelmondat arra utal, hogy mindannyiunk érdeke és feladata, hogy már most - és nem később -, befektetésként tekintsünk a Földre, egyének, vállalkozások, közösségek és kormányok szintjén egyaránt. Bármilyen tevékenység hasznos lehet, ami arra figyelmeztet, hogy látszólag jelentéktelen cselekedeteink hatással vannak a környezetünkre. A kérdést számtalan irányból megközelíthetjük a szemétszedéstől a faültetésen át a mindennapi fenntarthatóság trendivé válásáig. Mi a magunk részéről szokás szerint a kreatív ötleteket kerestünk annak érdekében, hogy kézügyeskedés közben taníthassuk gyermekeinket arra, miért is fontos környezetünk védelme. Egyszerű, gyerekekkel elkészíthető tippek a Föld napjára a folytatásban!
Szólj hozzá!
Címkék: környezetvédelem újrahasznosítás diy környezettudatosság fenntarthatóság állatfigura újrahasználat zöld ötletek hulladékcsökkentés Föld napja gyerekekkel készíthető zöldebb gyerekszoba hulladékból alapanyag ötletek a föld napjára
#zerowasteeaster - Avagy újratasak és kimérős finomságok húsvétra
2022.04.14. 16:20 andy_cube
Ahogy mindig, amikor könnyen és gyorsan szeretnénk feldobni, egyedivé varázsolni minta nélküli ruháinkat, konyhai kiegészítőinket, vagy lakberendezési kellékeinket, húsvétkor ismét elővehetjük a textilfestés örök klasszikusnak számító technikáját! Most lenvászon és PUL anyagokból varrt mosható, így sokszor használható textiltasakjainkat öltöztettük át ünnepi mintákba, hogy a meglepetésnek szánt, kimérősen vásárolt édességeink számára biztosítsanak környezetbarát, önmagában is ajándéknak tekinthető csomagolást.
Szólj hozzá!
Címkék: húsvét nyuszi varrás textilfestés mosható fenntarthatóság húsvéti nyuszi kézzel készült textilfesték hulladékcsökkentés DEKA tavaszi ötletek újra felhasználás környezetbarát alapanyag csomagolásmentes maradék anyagból fenntartható ajándékozás textiltasak
6 tipp egy zöldebb húsvétért
Ünnepvárás okosan, kreatívan, lemondások nélkül
2022.04.10. 17:37 andy_cube
A húsvéthoz városi és falusi környezetben egyaránt kapcsolódik egy rakás közhely, a hétfő este spiccesen még betámolygó locsokodóktól egészen addig, hogy ilyenkor zsírt kell enni kilószámra. Talán ezért, talán másért, de manapság sokak körében, mondjuk ki, nem is túl népszerű ez az ünnepkör. Ugyanakkor mint mindig, ezúttal is érvényes, hogy ha nézőpontot váltunk, és a lehetőségek oldaláról tekintünk a közelgő hosszú hétvégére, szinte borítékolhatók a pozitív élmények, hiszen a húsvét kiváló alkalom arra, hogy időt szánjunk szűkebb és tágabb családunkra - meg persze arra is, hogy az ünnepi készülődés ürügyén ismét kreatívkodjunk kicsit! A húsvéti készülődés során hagyományosan felbukkanó teendőkből vettünk sorra néhányat, alternatív megoldásokat kínálva azokra elsősorban a környezettudatosság mentén. A folytatásban érkező ötletekkel a legtöbb esetben időt és pénzt takaríthatunk meg, és így vagy úgy, de jót teszünk velük az egészségünknek is!
Szólj hozzá!
Címkék: tavasz húsvét környezetvédelem dekoráció környezettudatosság fenntarthatóság DIY hulladékcsökkentés hulladékmentes zerowaste fenntartható ajándékozás
Meg tudod varrni! - Mosható arctisztító párnák maradék anyagokból
2022.03.23. 10:19 színesötletek_team
A környezettudatos fürdőszoba fontos elemei a mosható arctisztító párnák, hiszen függetlenül attól, hogy sminkelünk-e vagy sem, sokunk számára az arcápolás elengedhetetlen kellékeit jelentik. Napi több darab, feleslegesen a kukában landoló vattakorongot spórolhattok meg, ha a tartós változatot választjátok. Ezeket számos helyen beszerezhetitek, vásárlásotokkal akár hazai készítőket támogatva, de a saját kezű elkészítésükhöz sem kell képzett varrónőnek lennetek. Sőt, akár a varrással csak éppen ismerkedő kezdők, gyerekek és kiskamaszok is bátran nekivághatnak, a végeremény pedig nem csak saját használatra, de ajándék gyanánt is nagyszerű! Cikkünkben Páli Szilvia, a Budai Alkotóműhely vezetője lesz a segítségünkre, akivel lépésről lépésre végigvesszünk minden munkafázist! Gyertek, és varrjatok velünk!