Színes Ötletek

a kézügyes blog


Szeptember 18 és 20 között ismét Kerekdomb Fesztivál Tállyán
Szeptember 18 és 20 között ismét Kerekdomb Fesztivál Tállyán

1nap_kerekdomb_kriza_marton-339_jpg_masolata.jpgSzeptember harmadik hétvégéjén immár 11. alkalommal indul útjára a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, hogy a három nap során ismét közös kulturális térré változzon a Tokaj-Hegyalja egyik legszebb települése. A háromnapos fesztivál ideje alatt a borászatok udvarai koncerttermekké változnak, a történelmi falak között színházi előadások kelnek életre, az evangélikus templom boltozatai alatt klasszikus zene szól, a dűlők ösvényein pedig túrázók indulnak ...

Szeptember 6-án JusTeenTime a Budapest Parkban
Szeptember 6-án JusTeenTime a Budapest Parkban
Idén is visszatér az ország legnagyobb tinibulija

justeentim_1_kredit_rosta_mark.jpgSzeptember 6-án, immár negyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Park JusTeenTime rendezvényét, amely a kiskamaszokat és tinédzsereket szólítja meg, ugyanakkor minden érdeklődőt szívesen lát. Idén Moriones és STAiR koncertje, előadók és influencerek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés, valamint számos más izgalmas program várja a látogatókat. A részletekért olvassatok tovább! 

...

Augusztus 8-án, szombaton ismét ArtPiknik Cered
Augusztus 8-án, szombaton ismét ArtPiknik Cered
Kortárs művészet és nyári fesztivál egy nógrádi faluban

artpiknik_cered_cover.jpgEgy napra megnyílnak a műtermek, életre kelnek a kiállítások, koncert, színház, tárlatvezetések és palóc ízek várják a látogatókat - augusztus 8-án, az ArtPiknik Cered en bárki bepillanthat abba a különleges világba, ahol a világ tíz országából érkezett művészek alkottak együtt az elmúlt hetekben. Az apró nógrádi település minden nyáron néhány hétre a kortárs művészet nemzetközi találkozóhelyévé válik. Ilyenkor a kertekben szobrok készülnek, ...

10 nap, 140 ezer látogató, 40 helyszín, 4300 program – Véget ért a 35. Művészetek Völgye
10 nap, 140 ezer látogató, 40 helyszín, 4300 program – Véget ért a 35. Művészetek Völgye

9nap_karina-16.jpgVasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának jubileumi kiadása. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend idén is rengeteg Völgylakót fogadott, a szervezők pedig már el is kezdtek a következő 35 éven dolgozni. A jövő évi fesztivál időpontját már be is jelentették, és elindult a kedvezményes bérlet értékesítés is. 2027-ben július 23. és augusztus 1. között válhat mindenki Völgylakóvá immáron 36. alkalommal.

A 2026-os ...

Új éves bérletekkel várja látogatóit a Szépművészeti Múzeum
Új éves bérletekkel várja látogatóit a Szépművészeti Múzeum
Fedezz fel, találkozz, kapcsolódj, játssz – és térj vissza bármikor!

szepmu_allando_berlet.jpgA Szépművészeti Múzeum júniustól többféle éves bérletet kínál, hogy a látogatók még kedvezőbb feltételekkel fedezhessék fel az ország leggazdagabb képzőművészeti gyűjteményét. Az új konstrukciók nemcsak a gyakori látogatást teszik lehetővé, de alkalmat teremtenek a családi múzeumlátogatásra és a közös kulturális élmények szerzésére is. Olvassatok tovább! 

...

Megújult köztérrel nyit a 35. Művészetek Völgye
Megújult köztérrel nyit a 35. Művészetek Völgye

mv_cover_260714.jpgA Művészetek Völgye Fesztivál és annak fő tulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztési Alapítvány a 35. jubileumi fesztivál alkalmából egy teljesen megújult közterület átadását tervezi Kapolcs szívében. A falu központi buszmegállója és az evangélikus templom közötti tér nem csupán új arculatot kap, de bemutató is teret biztosít a fesztivál kortárs gyűjteménye legújabb darabjának, Szilágyi Csilla MIKROKOZMOSZ III. című szobrának is.

A Művészetek ...

Fenntarthatósági különdíjat nyert a Művészetek Völgye a Flash Award gálán
Fenntarthatósági különdíjat nyert a Művészetek Völgye a Flash Award gálán

flash_award_2026_035.jpgÚjabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.

...

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál
A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

516645813_1317294983098852_2192388478902818054_n.jpgAz idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.  A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az ...

Az anyós nyelvétől a láthatatlan játékig - Megérkeztek a Művészetek Völgye színházi programjai
Az anyós nyelvétől a láthatatlan játékig - Megérkeztek a Művészetek Völgye színházi programjai

2nap_tibike-7480_1.jpgJúlius 24. és augusztus 2. között immár 35. alkalommal válik Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a magyar kulturális élet központjává, a Művészetek Völgye ismét különleges programokkal tölti meg a Balaton-felvidék szívét. A fesztivál idén már számos fellépőt bejelentett: idén színpadra lép a svéd énekes-dalszerző, José González , és a jubileumi kiadásra visszatér az egyik legkülönlegesebb helyszín, a Klastrom is, ahol egyedi műsorok, illetve ...

Július 15 és 18 között ismét Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Július 15 és 18 között ismét Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen

deryne_zenekar_3.jpgSzínház, zene és közösségi együttlét finom borok társaságában a festői Zemplénben. Július 15. és 18. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál . Négy napon át, több mint félszáz ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit. Boldogságkeresés, szerelem, tánc és mediterrán szenvedély a színházi programban, a legnépszerűbb hazai együttesek a zenei palettán. Fellép többek között a 4S Street, Biebers, Bohemian Betyars, ...

Újabb nevekkel bővült a Kerekdomb Fesztivál programja
Újabb nevekkel bővült a Kerekdomb Fesztivál programja
A korábban bejelentett fellépők mellé érkezik a Blahalouisiana, a Ferenczi György és a Rackajam, a Cimbaliband Trio, a Kale Lulugyi, a Shakar Trio, és még sokan mások

kerekdomb_cover_1000x525_1.jpgIdén szeptember 18 és 20.-a között ismét megtelik élettel Európa mértani közepe: Tállyán újra találkozik zene, bor, természet és közösség a Kerekdomb Fesztiválon , a feledhetetlen hangulatot pedig a legújabb nevek is garantálják.  Az ősznyitó, nyárbúcsú összművészeti borünnep évről évre bebizonyítja, hogy a fesztiválszezon nem ér véget augusztusban. A 2025-ös, minden eddiginél sikeresebb kiadás után a szervezők már 11. alkalommal fogják ötvözni ...

Január 10-én Blake the Silence a Szépművészetiben
Január 10-én Blake the Silence a Szépművészetiben
Az ország első múzeumi Silent Disco-ja Дeva és Zságer Balázs közreműködésével

blake_the_silence_cover_1000x525.jpgFormabontó zenés program várja a Szépművészeti Múzeum látogatóit 2026. január 10-én, szombaton. A Blake the Silence nevet kapott eseményen a közönség párhuzamosan nézheti meg a Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című kiállítást és bulizhat a csarnokokban Дeva, Zságer Balázs és további előadók zenéjére!

...

A Művészetek Völgye az év fenntartható művészeti kezdeményezése
A Művészetek Völgye az év fenntartható művészeti kezdeményezése

2nap_tibike-8334.jpgAz ország legnagyobb összművészeti fesztiválja nemcsak klasszikus kulturális értéket képvisel, hanem sokat tesz a közösségért is, többek között a fenntarthatóságra is törekszik. Ezt értékelte most az Art is Business december 10-i díjátadóján, ahol a Művészetek Völgye a Fenntartható művészeti kezdeményezés kategóriájában vehette át a díját.

...

Az öröklét őrei – A világ egyik leglátványosabb régészeti kiállítása a Szépművészeti Múzeumban
Az öröklét őrei – A világ egyik leglátványosabb régészeti kiállítása a Szépművészeti Múzeumban

az_oroklet_orei_cover_1000x525.jpgNovember utolsó péntekétől egészen 2026. május 25.-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum „Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái” című legfrissebb időszaki kiállítása. A látványos tárlat, melyen több mint százötven ókori műtárgy, fegyverek, szertartási tárgyak, jelképek, és az első császár agyaghadseregéből tíz eredeti példány is megtekinthető, a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike, mely tágabb értelemben az ...

Akció

11547.jpg 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása