Állatok Világnapja 2023 - Kreatív ötletek papírból

Egy bármikor kézbe vehető lepke, egy mozgatható temetőbogár és egy remélhetőleg elegáns időkérés

2023.10.04. 14:00 színesötletek_team

0_tripla_blog_cimlaphoz_1.jpg

A Színes Ötletek stábjának nevében bevallhatjuk, kicsit gondban vagyunk az Állatok Világnapjára szánt idei cikkel, hiszen amíg ezeket a sorokat írom, csapatunk másik fele épp az olvasóink által ezres nagyságrendben beküldött pályázatok feltöltésén és értékelésén dolgozik, és nem árulunk zsákbamacskát, ha elmondjuk, már most látjuk, hogy az eredményhirdetés biztosan nem valósulhat meg az eredetileg tervezett időpontban. Ez persze bizonyos szempontból akár csalódás is lehetne, számunkra viszont hatalmas öröm, még ha egy kis türelmet is kell kérnünk tőletek, hiszen azt már most elmondhatjuk, hogy még egy kreatív pályázatunkat sem fogadtátok ekkora lelkesedéssel. Soha nem kaptunk még ennyi és ilyen színvonalú pályamunkát, ami különösen nagy szó akkor, ha számításba vesszük, hogy ezúttal a legkisebb alkotók, a 4 és 12 év közötti gyerekek pályamunkáit vártuk. Hálásak vagyunk nektek mindezért, és biztosak vagyunk abban, hogy akárkik is kerülnek végül a legjobbak közé, megérdemelt lesz minden nyeremény. Azt már most látjuk, hogy nagyon nehéz lesz a döntés. Amíg minden beérkezett pályamunkát feldolgozunk és értékelünk, itt az alkalom, hogy megemlékezzünk az idei pályázatot ihlető jeles napról, emellett hoztunk nektek egy kis meglepetést is kreatív tennivalók formájában. Olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív színezés ismeretterjesztő rajz diy gyerekeknek ragasztás állatok világnapja állatfigura jeles nap pelikan gyerekekkel készíthető herlitz letölthető sablon színes állatvilág rajzpályázat 2023

Színes, mókás állatsereg - Újabb kreatív ötletek a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményeivel

2023.09.25. 13:00 színesötletek_team

0_142.jpg

Elérkeztünk a Színes Állatvilág Rajzpályázat utolsó hetéhez, de még most sem késő munkához látnotok, hiszen egészen október 1-én vasárnap éjfélig várjuk a 4 és 12 év közötti gyerekek alkotásait. Az eredményhirdetésre október 4-én, az Állatok Világnapján kerül sor! Hamarosan kiderül tehát, kik nyerik meg a Herlitz Hungária által felajánlott, klassz rajzeszközöket tartalmazó Pelikan ajándékcsomagokat, amik közül megint kipróbáltunk néhányat. A sorozat legutóbbi fejezetében többek között fekete rajzkartonon is remekül érvényesülő, metál színű filceket használtunk, a folytatásban pedig igazán mókás és vibrálóan színes ötletek következnek filctoll, vízfesték, akvarellpapír és kis kézügyes kezek főszereplésével. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék pályázat rajzpályázat nyereményjáték világnap gyerekeknek rajzolás állatok világnapja pelikan gyerekekkel készíthető herlitz támogatott tartalom festeni jó rajzolni jó színes állatvilág rajzpályázat 2023

Fémes ragyogás a fekete rajzlapon - Kipróbáltunk néhányat a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményei közül

2023.09.21. 09:00 színesötletek_team

blog_cimlaphoz_2_1.jpg

Legnagyobb örömünkre folyamatosan érkeznek az e-mailek szebbnél szebb rajzokkal és festményekkel. Eddig több mint 150 pályázat futott be, és hátravan még majdnem két hét! Ha úgy vesszük, nincs is szükség kedvcsinálóra, hiszen a gyerekek enélkül is rendkívül kreatívak és nagyon sokszínűen fogalmazzák meg érzéseiket az állatvilággal kapcsolatban, sok esetben bőven túlmutatva azon, hogy megörökítik saját házikedvenceiket. A 4 és 12 év közötti gyerekek alkotásait három korcsoportban, egészen október 1., vasárnap éjfélig várjuk, az eredményhirdetésre pedig az Állatok Világnapján, október 4-én kerül majd sor. Előző cikkünkben részletesen bemutattuk, miket tartalmaznak a pályázat támogatója, a Herlitz Hungária által felajánlott Pelikan ajándékcsomagok, most pedig ki is próbáltunk közülük néhány különleges eszközt. Főszerepben a fekete rajzblokk és a csillogó metál filctoll-és ceruzakészletek, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: játék pályázat rajzpályázat nyereményjáték világnap gyerekeknek rajzolás állatok világnapja pelikan gyerekekkel készíthető herlitz támogatott tartalom festeni jó rajzolni jó színes állatvilág rajzpályázat 2023

Unaloműző játékok nyárra - Szivárványos lávafesték

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2023.08.12. 12:12 színesötletek_team

lavafestek_cover.jpg

Folytatjuk nyári unaloműző sorozatunkat. A mai kreatív ötlet esős napokra szabadtéri időtöltés lévén nem alkalmas, és leginkább azoknak ajánljuk, akiknek van a környékén vagy háza előtt olyan járda, amit szívesen feldobna színpompás festékfoltokkal, és persze biztos abban, hogy ezzel nem haragítja magára a környék lakóközösségét. Saját udvarral az előző megjegyzés zárójelbe tehető. A folytatásban jön a recept, ami egy egyszerű trükkel látványos eredményt ígér, és amihez bármelyik konyhában fellelhetők az alapanyagok!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív nyár szabadidő festés szünidő gyerekekkel készíthető nyári unaloműzés otthon fellelhető anyagokból

Unaloműző játékok nyárra - Varázslatos sóképek

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2023.08.03. 15:51 boros_tyan

sokep_cover.jpg

Szerkesztés közben egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy vajon nem önellentmondás-e az „unaloműzés” szófordulat egy gyerekeknek szóló elfoglaltságról szóló kreatív hobbi posztban? Hiszen a saját gyerekkoromból - amikor olyan kemény idők jártak, hogy egy cipősdobozban laktunk az út közepén és vizes rongyot ettünk vacsorára - , és ezzel szerintem lesznek még így páran, nem jut eszembe olyan pillanat, amikor unatkoztam volna, mivel némi uszadékfával is el tudtam magam foglalni a patak partján, ha úgy adódott. Szóval lehet, hogy érdemes lenne átnevezni utólag a rovatot, és mostantól „Kreatív ötletek kisebbeknek esős nyári napokra” címen megjelentetni ezeket az egyszerű, ötletes és szórakoztató elfoglaltságokat. Amíg ezt eldöntjük, a legutóbbi buborékkígyó után most sóképeket fogunk készíteni, olvassatok tovább!  

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív nyár szabadidő festés gyerekekkel készíthető nyári unaloműzés sóval festés otthon fellelhető anyagokból

Hulladékból készíthető kézügyes ötletek gyerekeknek

2023.07.25. 08:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_37.jpg

Otthonunkban rengeteg olyan alapanyag található a papírgurigától kezdve a tojásos dobozig, amiket elsőre hulladékként azonosítunk, pedig alkotói szemszögből mindből potenciális játékok lehetnek a gyerekek számára. Ha ezeket is felhasználjátok kreatív tevékenységeitekhez, nemcsak időt és pénzt takaríthattok meg, de jót tesztek a környezetünkkel is, és persze jó példával járhattok elöl az ökotudatos nevelés, a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás, a hulladék csökkentése terén, legalább személyes szinten. Mai gyűjteményünkben egyaránt találtok érdekes, szép, vagy éppen szórakoztató ötleteket, válasszátok ki kedvenceiteket!

Szólj hozzá!

Címkék: nyár gyerekjáték kreatív ötletek hulladékcsökkentés gyerekekkel készíthető hulladékból alapanyag

Unaloműző játékok nyárra - Fújjunk buborékkígyót!

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2023.07.19. 14:41 színes_ötletek

sbs_cover_01.jpg

Nyáron a szokottnál is gyakrabban merül fel a kérdés, mivel foglaljuk el a gyerekeket, hiszen az iskolai vagy óvodai szünet teljes időtartamát a nyaralás a legtöbb esetben nem fedi le, és bár sokszor egy-egy kedvenc játék, vagy délutáni meseolvasás segítséget jelenthet, néha muszáj újítanunk a rendelkezésre álló eszközök segítségével. Szerencsére mindig találhatunk néhány könnyen és gyorsan megvalósítható ötletet, melyek bármikor előkaphatók, és még túl sok eszközre sincs szükség az elkészítésükhöz. A folytatásban - ha már nemrég szóba került az óriásbuborék - szivárványos buborékkígyókat fújunk, melyekhez csak néhány otthon is fellelhető, más esetben simán kidobásra ítélt hozzávalóra van szükségetek.

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív szabadidő buborékfújó gyerekekkel készíthető hulladékból alapanyag nyári unaloműzés

6+1 kreatív tipp vakációs időtöltéshez, útmutatókkal

2023.07.04. 14:00 boros_tyan

4_18_1.jpg

A nemrég közzétett botos játékok színes, változatos ötletein felbuzdulva összegyűjtöttünk nektek néhány további játékot, amiket a háztartások többségében fellelhető alapanyagokból készíthetnek el gyermekeitek akár segítség nélkül is. A kézügyeskedés önmagában is szórakoztató időtöltés, de még csak ezután következik az igazi móka! Fejlesszétek tovább bátran tippjeinket, hogy egészen egyedi megoldások születhessenek a kicsik és nagyok kezei alatt. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék nyár vakáció gyerekjáték kreatív ötletek természetes alapanyag könnyen elkészíthető anya vagyok gyerekekkel készíthető hulladékból alapanyag

5+1 instant tipp húsvétra

2023.04.07. 10:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_58.jpg

A kedves ünnepi dekorációk sorából összegyűjtöttünk néhányat, amit percek alatt elkészíthettek és semmi más nem kell hozzájuk, csak néhány olyan alapvető hozzávaló, mint a színes papír, olló vagy a ragasztó. Az ötletek jól jöhetnek, ha kertészkedés, ablakpucolás vagy éppen a konyhai teendők miatt kicsúsztatok az időből, de a gyerekek kedvéért szeretnétek hozzátenni még néhány apróságot a húsvéti díszekhez.

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz húsvét újrahasznosítás kartondoboz húsvéti dekoráció tavaszi dekoráció könnyen elkészíthető tavaszi ötletek gyerekekkel készíthető színes papír tízperces trükkök újrahasznosított alapanyag papírragasztás

Készségfejlesztő játék otthon fellelhető alapanyagokból a víz világnapjára

2023.03.22. 11:00 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_57.jpg

Tudtátok, hogy idén harminc éve ünnepelték először a víz világnapját? A jeles napot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a tiszta édesvíz fontosságára és a vízkészletek veszélyeztetettségére 1993 óta minden évben március 22-én tartják. Bár a világnapot elsősorban a globális problémák kezelése érdekében tett lépések hívták életre, fontos célkitűzése az is, hogy gyermekeink előtt jó példával járva környezetvédelmi szempontokból helyes és fenntartható vízhasználati szokások kialakítására ösztönözzük őket. Számtalan módja van annak, hogy játszva beszélgessünk akár a természetben, akár az otthon található, nálunk szerencsére még könnyen elérhető vízről; a nagyobbak tudását klassz könyvekkel is mélyíthetjük, ugyanakkor a kisebb gyerekekhez legkönnyebben a játékon keresztül juttathatjuk el az információkat. A folytatásban egy máskor is bevethető készségfejlesztő játékot mutatunk, aminek akár az elkészítésébe is bevonhatjátok őket. A hozzávalókért pedig csak körül kell néznetek a konyhában!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad víz gyerekjáték víz világnapja fenntarthatóság jeles nap készségfejlesztő gyerekekkel készíthető gyerekkel az élet

Tízperces trükkök - Ügyességi játék húsvéti hangulatban

2023.03.16. 13:20 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep.jpg

Annyi kedves húsvéti hangulatra szabott ötlet akad különféle játékokat és dekorációt illetően is, hogy alig győzünk válogatni. Mindenesetre inkább készítsünk tíz papírnyuszit, mint meggondolatlanul vásároljunk egy igazit! Ugyan a kézügyeskedés már önmagában is jó móka, a mai bejegyzésben olyat készítünk, ami játék is egyben. Az egyszerű golyóvezető ügyességi játékok mintájára készült egy peremes kartondoboz felhasználásával, percek alatt, és teljesen hulladékmentesen. Azt nem állítjuk, hogy évekig használatban lesz, de amíg az átlagos érdeklődési idő tart, addig biztosan - és legalább nem a műanyag megfelelője lapul majd a szekrény mélyén, míg végül a szemetesbe kerül. Bár nem nehéz kitalálni, de a folytatásban mutatjuk, hogyan készül!

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét csináld magad nyuszi gyerekjáték karton hulladékcsökkentés hulladékmentes tavaszi ötletek zerowaste gyerekekkel készíthető tízperces trükkök hulladékból alapanyag

Gyerekekkel készíthető nemzeti színű papírdíszek

2023.03.14. 12:15 boros_tyan

20220313_112712.jpg

Közeleg március 15-e, ennek alkalmából nagyon könnyen elkészíthető nemzeti színű papírdíszeket mutatunk nektek, amit akár az ovis korú kicsik bevonásával is összeállíthattok. A harmonika hajtogatás számtalan dekoráció alapja, mert amilyen egyszerű, olyan dekoratív is - most is ezt a módszert vetjük be!

Szólj hozzá!

Címkék: március 15 papír megemlékezés nemzeti ünnep kokárda jeles nap papírhajtogatás gyerekekkel készíthető

Készítsétek el velünk a kedvenc vadállataitokat tojástartóból!

2023.03.03. 16:00 színesötletek_team

0_122.jpg

Az ENSZ közgyűlése éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadon élő állatok világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Ebben a cikkben számos érdekességet olvashattok a témával kapcsolatban, a folytatásban viszont amolyan Színes Ötletek módra hívjuk fel a figyelmet a jeles napra, egyben az élő környezetünk védelmének fontosságára - azaz kreatív mókázásra invitálunk titeket! A kézügyeskedés elsődleges hozzávalója most is ugyanaz, mint a Színes Medvehét egyik legkedveltebb, "Mackó koma tojástartóból" című bejegyzésében. Engedjétek szabadon a fantáziátokat, fessetek, rajzoljatok, ragasszatok, és készítsétek el ebből a sokoldalúan újrahasznosítható alapanyagból kedvenc vadon élő állataitokat!

Szólj hozzá!

Címkék: játék újrahasznosítás állatvilág papír egyszerűen gyerekeknek vadállatok kreatív ötletek állatfigura tojástartó jeles nap gyerekekkel készíthető kreatív foglalkozások újrahasznosított alapanyag

Készítsetek puha mackót a saját rajzotok alapján!

2023.02.05. 11:50 boros_tyan

0_116.jpg

A Színes Medvehét utolsó napjára egy varrós, egyben újrahasznosítós ötletet hoztunk. Géppel vagy kézzel is megvarrhatjátok saját mackótokat, az elkészítésbe pedig a nagyobb gyerekek is bevonhatók! A folytatásban útmutatót és galériát is találtok, amik segítségetekre lehetnek az elkészítésben.

Szólj hozzá!

Címkék: játék medve újrahasznosítás hagyomány gyerekeknek varrás szabás rajzolás népszokás gyerekjáték szabás varrás egyedi ajándék DIY hulladékmentes gyerekekkel készíthető maradék anyagból hulladékból alapanyag színes medvehét

Mackó koma tojástartóból - Kézügyes ötletek újrahasznosítással

2023.02.04. 11:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_51.jpg

Mi általában eltesszük a tojástartókat kreatív célokra, mert egy nagyon jól feldolgozható, festhető, vágható alapanyag, amiből számos nagyszerű kreatív ötlet megvalósítható. Korábban készítettünk belőle például merített papírt, hamarosan pedig a tavaszi virágözön elkészítéséhez vetjük be, de akár mackókészítéshez is felhasználhatók. Galéria a folytatásban! 

Szólj hozzá!

Címkék: játék medve papír báb festés népszokás kreatív ötletek kreatív játék gyerekekkel készíthető gyerekkel az élet hulladékból alapanyag színes medvehét

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Ajánló

05.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (36) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (24) állatok világnapja (8) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (370) dulux (23) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (19) farmer (8) farsang (48) felújítás (39) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (30) festeni jó (5) festés (102) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (96) gyerekeknek (62) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (30) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) herlitz (5) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (6) inspiráció (79) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (116) játékkonyha (7) jeles nap (56) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézműves (31) kézzel készült (89) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (9) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (14) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (32) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (98) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (72) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (6) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (90) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (21) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (117) őszi dekoráció (22) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (51) otthondesign (27) pályázat (51) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (5) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (11) rajzolás (18) rajzolni jó (18) rajzpályázat (19) rajzshop.hu (14) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (6) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (167) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (6) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása