Filcből készült pizza, egyenesen a babakonyhából

2022.02.24. 11:04 andy_cube

0_blog_cimlapkep_0.jpg

Az évet egy öreg hokedli megújulásának történetével indítottuk, ami sokatok kedvence lett. Nekünk nemkülönben. A felújítás egyszerű, bárki által elvégezhető műveletekből állt, a több mint hatvanéves bútordarab pedig ahelyett, hogy egy hulladékgyűjtő konténerében várna sorsára, immár egy gyerekszobában éli új életét. DIY játékkészítő sorozatunkban később is találkozhattok majd hasonló projektekkel, de olyan tippekkel is, melyekkel abban segítünk, hogy akár percek alatt hozzatok létre valami új játékot, amiket a kicsik még évek múltán is elővesznek.

Bizonyára ti is ismeritek az érzést, amikor egy-egy tevékenyság mentén elindul a lavina, mi legalábbis nagyon sokszor tapasztaljuk. Saját készítésű játékaink esetében is egymást követik a különböző kiegészítők, amikkel teljessé tehetjük az élményt, vagy épp új funkciót adunk egy már elkészített eszköznek. Legutóbb az autórajongóknak kedveztünk különféle, többnyire újrahasznosított alapanyagokból készült pályákkal - ezt a cikket ITT találjátok -, ma pedig ismét a konyha felé vesszük az irányt, hogy a filcfánkok után egy másik nagy kedvenchez, a pizzához adjunk ötleteket, amiket némi fantáziával a saját ízlésetek szerint alakíthattok. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék csináld magad filc varrás gyerekjáték babakonyha játékkészítés kézzel készült filcanyag játékkonyha DIY fenntartható játék filcételek

Kedves, állatos ceruzadíszek saját kezűleg

2021.07.19. 15:12 boros_tyan

0_42.jpg

Akár már az iskolakezdésre is készülhettek ezzel a mókás állatsereglettel, de az otthoni készletek díszítésére ugyanúgy alkalmasak, az elkészítésük pedig nagyszerű szórakozás lehet, amikor a négy fal közé húzódva kell elütni az időt!. Tervezzétek meg együtt a figurákat a gyerekek kedvenc állataiból! Megígérni nem tudjuk, de talán nagyobb kedvvel ragadják meg a saját kezük által alkotott eszközöket egy kis gyakorlás céljából is, habár tombol a nyári szünet! Az elkészítés menetét megmutatjuk a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad tolltartó írószer filcanyag gyerekekkel készíthető ceruzadísz műanyagmentes július 2021

Két nagy kedvenc: baglyok és játék a láthatáron!

Kézügyes ötletek Firkafalváról

2021.02.23. 14:00 színesötletek_team

cover_3.jpg

A Bagolyfióka foglalkoztatók legújabb sorozata debütált februárban, ezért most - ahogy már megszokhattátok - az ebben megjelenő meséhez kapcsolódva kézműveskedhettek velünk. A füzetben két kis fióka első fészken kívüli kalandját ismerhetitek meg, ezért ezúttal aranyos kis bagolyfigurákat készítünk! Ez a különleges madár sokak kedvence, nálunk is esett már szó róla, és úgy gondoljuk, a mai bejegyzés közel sem az utolsó ilyen alkalom. 

Szólj hozzá!

Címkék: bagoly ragasztás gyurma színező toboz foglalkoztató filcanyag gyerekekkel készíthető Firkafalva

Karcsúsító édességek bikiniszezonra

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2020.06.23. 11:00 decormania

filc2_1_1.jpg

Habos, krémes, édes kalóriabombák, mégsem hizlalnak! Létezik ilyen egyáltalán? Megtaláltam a nyár legtutibb süteményeit, filcanyag, tű és cérna legyen kéznél!

Szólj hozzá!

Címkék: kreatív filc dekoráció varrás szabás filcanyag filcsütemény filcételek

Vidám ceruzadíszek kicsiknek és nagyoknak

2019.09.24. 11:00 színesötletek_team

3_9.jpg

A múlt heti iratpapucsok után az iskolakezdés témakörét tovább boncolgatva most a sok egyforma ceruza személyre szabásához adunk ötletet. Bár manapság a mozivászon minden szereplője megjelenik a szükséges eszközökön, így az írószereken is, de mennyivel szerethetőbb, ha magunk tesszük egyedivé őket. Azért némi szülői segítség nem árt, főképp a ragasztópisztolyos műveleteknél.

1_10.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: iskola diy dekoráció ragasztás zseníliadrót filcanyag gyerekekkel készíthető ceruzadísz

Virágok filcanyagból

2018.04.04. 05:00 kreablogger

Filcanyagból elképesztően sok látványos dolgot készíthetünk, így a tavasz kellős közepén pedig mi sem aktuálisabb a gyönyörű színekben pompázó virágoknál. Szívbéli nagy örömmel állítottam össze nektek a mai válogatást, inspirálódjatok, fogadjátok szeretettel!

picmonkey_collage12.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: virág filcanyag

Csipcsiripp madárkák

2018.01.23. 08:41 kreablogger

A filcanyaggal könnyű bánni, legyen szó valamilyen dekorációs felhasználásról vagy éppen varrásról. Gyönyörű színei, természetes mivolta, erős tartása, és időtállósága miatt is csábít az alkotótevékenységre. 

befunky_collage1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szabás varrás szabásminta filcanyag

Tüneményes filcállatkák

2018.01.08. 12:55 kreablogger

befunky_collage3.jpg

Hosszú borongós hétvégéken ha egy kis alkotótevékenységhez lenne kedvünk, egy-egy ilyen filctünemény elkészítése pont ideális lehet.

Szólj hozzá!

Címkék: varrás filcanyag

Szívecskék filcanyagból

2017.04.19. 13:26 kreablogger

Filcanyagból elképesztően sok látványos dolgot készíthetünk, anyák napjához közeledvén pedig úgy gondoltam, igazán aktuálisak ezek a bájos szívecskék. Nagy örömmel állítottam össze nektek a mai válogatást, inspirálódjatok, fogadjátok szeretettel!

picmonkey_collage2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: anyák napja filcanyag filcszív

Húsvéti tojások filcanyagból

2017.03.09. 13:50 kreablogger

Egy bő hónapunk van húsvétig, úgyhogy épp itt az ideje a kreatív felkészülésnek. Én nagyon szeretem a húsvéti készülődést, főleg, mert összekapcsolódik a tavaszvárással, ilyenkor annyi színt, anyagot, tömény életet lehet vinni a kreatív alkotótevékenységbe. A mai alkalommal bűbájos filcdíszeket mutatok nektek.

 

húsvét filcanyag filcdísz húsvéti dísz

 

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét húsvéti tojás filcanyag filcdísz húsvéti dísz

Okostokok saját kezűleg

2017.01.13. 12:48 kreablogger

Napjainkban már sokunk életének szerves részévé váltak a különféle okoskütyük (telefonok, tabletek, eBook olvasók), amelyek persze mindenhová velünk is jönnek. Miért is ne készítenénk mi magunk, saját kezűleg egyedi, személyiségünket tükröző tokot nekik?

varrás mobiltok telefontok filcanyag

Szólj hozzá!

Címkék: varrás telefontok mobiltok filcanyag

Készítsünk fogtündért!

2016.08.19. 09:03 kreablogger

Akinek van óvodáskorú gyermeke, az előbb-utóbb szembesül a fogváltás nehézségeivel és örömeivel. Egy igazi, személyes fogtündér viszont biztosan megszépíteni majd az első fogacskák elvesztésének bánatát. 

filcanyag fogtündér kabala szabás_varrás

Némi filcanyag, minimális varrástudás és egy hosszú, borongós délután szükséges az elkészítéshez. Díszíthetjük gombokkal, fodrokkal, csipkével, hímzéssel. Készülhet kisebb kabala vagy nagyobb plüssfigura vagy akár kispárna is, hisz a szabásminta tetszés szerint nagyítható.

 filcanyag fogtündér kabala szabás_varrás

A részletes elkészítést és a szabásmintát is megtaláljátok az alábbi képre kattintva.

filcanyag fogtündér kabala szabás_varrás

Odavagyok értük!

filcanyag fogtündér kabala szabás_varrás

Forrás: mmmcrafts

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: kabala fogtündér szabás varrás filcanyag

A legtündéribb filcfigurák - szabásmintával

2016.02.19. 10:44 kreablogger

A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. A mai összeállításunkkal a varrni szerető anyukák kedvében szeretnénk járni!

szabás varrás filcanyag kabala filcfigura

Szólj hozzá!

Címkék: kabala varrás szabás filcanyag filcfigura

Bájos kis fácskák filcanyagból

2014.09.17. 13:33 kreablogger

Amikor megláttam ezeket a tüneményes fácskákat, teljesen új megvilágításba kerültek a filcanyagok felhasználásának lehetőségei. Persze eddig is tudtuk, hogy rengeteg dologra használhatók, de hogy ilyen mesebéli élővilágot is teremthetünk, eszembe sem jutott!

Szólj hozzá!

Címkék: varrás filcanyag

Korcsolyás karácsonyfadísz gemkapocsból

2013.12.09. 19:39 kreablogger

Mára egy gyorsan elkészíthető, nagyon vidám kis ötletet hoztam! Karácsonyfára is akaszthatjátok, de ajándékkísérőnek,  dekorációnak a terítékhez szintén jól mutat!

0.jpg

00.jpg

 

 

Szükséges anyagok:

  • Ragasztó
  • Filcanyag
  • Szalag
  • Színes gemkapocs
  • Hímzőfonal, tű, olló

 

 

1.jpg

Az elkészítés szerencsére nem nagy kihívás, csak arra kell figyelni, hogy a korcsolyacipő kivágásánál az alsó részt ne vágjátok át, mert az tartja a gemkapcsot. A többi már csak fantázia kérdése, egyszerűen össze is fércelhetitek, de gyöngyökkel, flitterekkel, gondos hímzéssel is díszíthetitek!

2.jpg

3.jpg

Forrás: krokotak

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

1 komment

Címkék: csináld magad karácsony korcsolya diy dekoráció karácsonyfadísz filcanyag

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (113) adventi koszorú (24) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (41) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (17) bútorfestés (30) bútortuning (6) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (6) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (319) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (58) divat (13) DIY (202) diy (373) dulux (27) dulux simply refresh (7) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (10) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (7) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (12) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (35) festeni jó (6) festés (110) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (14) hangulatfény (6) hazai (21) hazai márka (20) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (11) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (58) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (37) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (45) koszorúkészítés (8) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (53) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (101) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (6) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (23) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (6) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (105) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (39) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (52) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (169) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (48) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (26) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása