Színes Ötletek

a kézügyes blog


Színes Állatvilág Rajzpályázat - Eredményhirdetés
Színes Állatvilág Rajzpályázat - Eredményhirdetés
Valamint a megszokottnál is nehezebb helyzetben lévő zsűri gondolatai

blog_cimlapkep_palyazat_eredmeny.jpg

Hihetetlenül nehéz feladat egy olyan sikeres pályázat értékelése, mint amilyen az idei Színes Állatvilág volt. Aki próbált már rangsorolni összesen közel 2000 darab, kisebb és nagyobb gyerekek által nagy szeretettel és lelkesedéssel készített rajzot, az tudja, hogy ez bizonyos szempontból a legszebb, ugyanakkor a leghálátlanabb feladat is, amit bárki kaphat. A folytatásban elmondjuk, miért, és persze jön a várva várt eredményhirdetés is! 

...

Babaszékből gyerekszék, avagy egy újabb DIY bútorfelújítás története
Babaszékből gyerekszék, avagy egy újabb DIY bútorfelújítás története

0_141.jpg

Mindig örömmel számolunk be nektek legfrissebb kacatmentéseinkről, amit biztosan átérez mindenki, aki csak egyszer is  újjávarázsolt már saját kezűleg egy-egy viharvert, régi tárgyat. Néhány napja a hazafelé vezető út szélén akadtunk rá egy olyan kisszékre, ami valaha egy kislány vagy kisfiú kedves ülőalkalmatossága lehetett, de azóta igazán szánalmat keltő állapotba került, valószínűleg hosszú hónapokra száműzve lett egy esőáztatta, de ...

Vintage dekoráció vagy szúnyogűző partykellék egy régi olajlámpából
Vintage dekoráció vagy szúnyogűző partykellék egy régi olajlámpából

0_138.jpg

Ha kedvelitek a retro cuccokat, a vintage dekorációt, vagy környezetvédelmi meggyőződésből szívesen újítjátok fel a régi, kopott használati tárgyakat, biztosan ti sem mennétek el egy ilyen klasszikus olajlámpa mellett, ha már valaki úgy gondolta, inkább a lomos konténerben a helye. A kacatmentésben mindig jelen van kockázati tényezőként, hogy a mentett darab esetleg hibás, vagy más okból nem használható eredeti funkciója szerint, de ezzel csak izgalmasabbá ...

Fafelületek és kerti bútorok ápolása az őszi szezonban
Fafelületek és kerti bútorok ápolása az őszi szezonban

cimlapkep_4.jpg

Mint arról nemrég írtunk , aktuális teraszfelújítós projektünk meglehetősen körülményesen halad. Mentségünkre szóljon, a nyári hónapokban még egy túlárazott strandbüfé is csalogatóbb alternatíva annál, hogy a negyven fokban izzadjunk egy-egy jól megérdemelt szabadnapon, szóval ilyenkor még az is halogatja az ilyen feladatokat, aki amúgy az „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” ősi bölcsessége szerinte vezeti az életét. Az ősz kezdete viszont, ...

Színezd újra! - Ékszertartók konyhai kínálótálakból
Színezd újra! - Ékszertartók konyhai kínálótálakból
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

szo_keret_01_blog_cimlapkep_2_1.jpg

Kissé régimódi konyhai kínálótálakat - vagy bármilyen hasonló eszközt - gondolhatsz újra, ha ezeket te inspirálónak találod! Ahelyett, hogy kidobnád a polcon porosodó, nem használt tárgyaidat, keress nekik új funkciót, vagy akár azt megtartva csak újítsd fel ízlésed szerint! Ezek a tálak nem csak ékszertartóként mutatnak remekül a komódon, ha továbbra is mogyorót tálalsz velük, akkor is biztosan bezsebelhetsz néhány dicsérő szót vendégeidtől.

...

New Tiles Till The Afternoon? - Paint And What's Underneath
New Tiles Till The Afternoon? - Paint And What's Underneath
We tried the Dulux Simply Refresh Tile Paint

blog_cover.jpg

I've been thinking about painting tiles for a long time, but I haven't dared to do it yet, even though I've read many positive reviews about it. Time and again the idea has come to the fore, I've browsed through the reviews, but somehow the indecision has always won, until now. The occasion was the replacement of the floor tiles in the surrounding rooms, including the corridor leading to the bathroom. There were no plans to renovate the bathroom block, but I insisted that the tiling should ...

Murphy időjárásjelentése, avagy egy teraszkorlát felújításának kalandos története
Murphy időjárásjelentése, avagy egy teraszkorlát felújításának kalandos története

0_133.jpg

Hogy a nyár nemcsak a pihenés, de a kül- és beltéri felújítások, barkácsolások szezonja is, az már-már közhely. Ugyanakkor idén valószínűleg Murphy törvényei alapján működik az időjárás, legalábbis mifelénk, hiszen amikor épp találnánk némi szabadidőt arra, hogy valami nagyobb lélegzetű munkába kezdjünk a kertben vagy a telken, általában pont akkorra meg is érkezik egy jó kis hidegfront, és vele épp annyi eső, ami lehetetlenné teszi, hogy fával ...

Egy régi varrógép újjászületése kerti asztalként
Egy régi varrógép újjászületése kerti asztalként

0_134.jpg
Ahogy ezt már sokan tudjátok, ha lehetőségünk nyílik rá, inkább megmentjük a régi, kissé már viharvert holmikat, mintsem kidobnánk őket. Egy-egy Singer vagy más márkájú, régi varrógép sokak pincéjében megbújhat, és bár tele az internet jobbnál jobb ötletekkel a felújítást illetően, több okból is előfordulhat, hogy mégis nehezen vágunk bele. A régi festék eltávolítása nem egyszerű feladat, ahogy az állvány részletgazdag, díszes elemeinek festése ...

Unaloműző játékok nyárra - Szivárványos lávafesték
Unaloműző játékok nyárra - Szivárványos lávafesték
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

lavafestek_cover.jpg

Folytatjuk nyári unaloműző sorozatunkat. A mai kreatív ötlet esős napokra szabadtéri időtöltés lévén nem alkalmas, és leginkább azoknak ajánljuk, akiknek van a környékén vagy háza előtt olyan járda, amit szívesen feldobna színpompás festékfoltokkal, és persze biztos abban, hogy ezzel nem haragítja magára a környék lakóközösségét. Saját udvarral az előző megjegyzés zárójelbe tehető. A folytatásban jön a recept, ami egy egyszerű trükkel ...

Csempefestés - Újabb tapasztalataink a gyors és egyszerű felújításról
Csempefestés - Újabb tapasztalataink a gyors és egyszerű felújításról

14_51.jpg

Két éve már megismerkedtünk a csempefestés egyik egyszerű és gyors módszerével, amikor felmerült a kérdés,  lehet-e új csempénk délutánra? Akkor az előkészítéssel és visszapakolással együtt is összesen egy hétvége alatt végeztünk a nyaralóban található fürdőszoba falainak felújításával, ráadásul a bontást is megspóroltuk. Jó tapasztalataink birtokában újra és újra nekifutunk egy-egy csempefestős projektnek, hiszen mindig akad a ...

Unaloműző játékok nyárra - Varázslatos sóképek
Unaloműző játékok nyárra - Varázslatos sóképek
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

sokep_cover.jpg

Szerkesztés közben egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy vajon nem önellentmondás-e az „unaloműzés” szófordulat egy gyerekeknek szóló elfoglaltságról szóló kreatív hobbi posztban? Hiszen a saját gyerekkoromból - amikor olyan kemény idők jártak, hogy egy cipősdobozban laktunk az út közepén  és vizes rongyot ettünk vacsorára - , és ezzel szerintem lesznek még így páran, nem jut eszembe olyan pillanat, amikor unatkoztam volna, mivel némi uszadékfával ...

Egy régi szék új szerepe a kertben
Egy régi szék új szerepe a kertben

png_20230711_180031_0000_1.png

Személy szerint nagyon kedvelem a régi székek, fiókok, polcok, hokedlik felújítását célzó ötleteket, talán azért, mert valahogy sokkal több ilyesmi kerül hozzám ilyen-olyan lomtalanításokból, mint amennyire eredeti funkcióját megőrizve szükségem és helyem lenne. Mivel az újrahasznosítás is legalább olyan fontos számomra, mint a kreatív elfoglaltságok, most is épp várakozik legalább három nehéz sorsú kisbútor a garázsban, hogy majd némi ...

Kis szekrénykéink új ruhája, avagy bútorfestés régi, sérült és beszürkült felületeken
Kis szekrénykéink új ruhája, avagy bútorfestés régi, sérült és beszürkült felületeken

11_81.jpg

Nem egészen friss kacatmentésünk termése volt ez a két, valaha csodaszép kis szekrényke, de sokáig nem találtunk nekik helyet és új funkciót. Nem elég, hogy szegények felett láthatóan eljárt az idő, a nem megfelelő tárolás következményeként felületük fakó és beszürkült, a tetejük repedezett volt, a vízszintes elemek felső rétege egészen felpattogzott, sok helyen levált. Kecses formájuk, ívelt díszítőelemeik mégis olyan kedvessé tették őket ...

Hosszú élettartamú, időjárásálló homlokzatok és vakolatok
Hosszú élettartamú, időjárásálló homlokzatok és vakolatok
A Dulux Weathershield termékcsalád

298286053_1.jpg

Az idei különösen hideg és csapadékos tavasz után sok helyen még csak most indul be igazán a kültéri felújítások szezonja, szóval talán pont a legjobb időpontban hívjuk fel a figyelmeteket egy olyan újdonságra, ami áprilisban érkezett meg Magyarországra, és amivel rengeteg olyan munkát megspórolhattok, amire máskülönben néhány évente óhatatlanul sor kerülne. A Dulux új vakolatrendszere ugyan nem elsősorban DIY termék, számunkra mégis érdekes, mert ...

Csináld magad! - Óriásbuborék készítő szett egyszerűen
Csináld magad! - Óriásbuborék készítő szett egyszerűen
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

0_20083.jpg

Ahol kisütött végre a nap, ott azért, ahol pedig már nagyon várják, ott azért lehet jó móka saját kezűleg óriásbuborék-fújót készíteni. És persze az is szempont az időzítés tekintetében, hogy kitört a vakáció! Ilyenkor különösen jól jöhetnek a kézügyes ötletek, amikkel kisebbek és nagyobbak játszva üthetik el az időt, lehetőleg a szabadban. A buborékfújás néhány hónapos kortól akár tizenéves korig izgalmas elfoglaltság: a babák ...

Öreg szekrény nem vén szekrény
Öreg szekrény nem vén szekrény
Bútorfestés egyszerűen és gyorsan

0_128.jpg

Régi tervünk valósult most meg azzal, hogy új ruhába öltöztettük azt a közel százéves szekrényt, ami még nagymamánk lánykorából maradt ránk, és amit éppen ezért nem csak hasznos funkciót ellátó bútordarabként, hanem emlékként is őriztünk. Ezzel együtt annál jobb sorsra érdemesnek tartottuk, mint hogy a nyaralóban tárolt, szem elé nem való holmikat tüntessük el benne. Tudjuk, hogy számos módja van egy-egy ilyen régi darab felújításának a bútor ...

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása