A nagytakarítás lavinája, avagy nyílászáróink őszi karbantartása

Tartós védelem a kültéri faanyagoknak Sadolin Extreme lazúrral

2023.11.29. 13:25 színesötletek_team

4_2_2.jpg

November végén nem kevés aggodalommal tölt el minket az, hogy virágzik az eper a kertben, de a globális felmelegedés ellen csak saját környezetünkben tehetünk. Ezért inkább igyekszünk kihasználni az igencsak késői meleg napokban rejlő lehetőségeket, arra számítva, hogy talán áprilisban esik majd hó. Az olyan elmaradt házimunkák mentén, mint az ablakpucolás, idén ősszel már festettünk konyhát és radiátort is, most pedig egy bejárati ajtót és a hozzá kapcsolódó világító ablakot hoztunk rendbe. Nemcsak azért, mert a rendszeres karbantartásnak jött el az ideje, de egy korábbi felújításkor lemaradt néhány szegőléc, illetve két elemet cserélni kellett rajta, szóval ismét összekötöttük a hasznost a még hasznosabbal. Tavaszra terveztünk ezek felhelyezését, de ha már így alakult, belefogtunk és nyílászárónk egyúttal kapott egy plusz Sadolin Extreme védőréteget is. Beszámolónk a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad karbantartás felújítás kert otthon festés festék kültér DIY lazúrozás akzo nobel támogatott tartalom sadolin

Penészgátló, mosható, légáteresztó falfelület nedves, párás helyiségekben

Kipróbáltuk a Dulux EasyCare Konyha- és Fürdőszobafestéket

2023.11.06. 14:30 boros_tyan

0_143.jpg

Előző DIY felújítással foglalkozó cikkünkben is szó esett arról a bizonyos „lavinahatásról”, ami az ablakok tisztításától indult, átvitt értelemben kézen fogta a radiátorfestést, és ahogy ez lenni szokott, nem állt meg félúton, hanem belesodort minket egy konyha kifestésébe. Valószínűleg ti is jártatok már úgy, hogy belekezdtetek egy karikacsapásnak tűnő csinosításba a házban, vagy a ház körül, és amint végeztetek, az újjávarázsolt felület mellett nagyon szembetűnővé vált valami másnak a hibája. Így történt most nálunk is: a csillogó hófehér radiátor mögött harsányan kiáltott festésért a néhol olaj- vagy zsírfoltos, máshol kisgyermekünk keze nyomát viselő falfelület. Ráadásul az őszi és téli hónapok alatt sok háztartás harcol a penész ellen, ami kifejezetten szereti az olyan párás környezetet, mint a konyha, szóval kapóra jött, hogy egyúttal az amiatt kialakuló fejfájást is megspórolhatjuk. Így minden adott volt ahhoz, hogy kipróbáljuk a Dulux EasyCare sorozatának egyik új, Konyha- és Fürdőszoba néven futó festékét, amit kifejezetten az ilyen fokozottan igénybe vett felületek védelmére fejlesztett ki a gyártó. Penészgátló, mosható, ellenáll a foltoknak, remek színtartósságot ígér, miközben lég- és páraáteresztő, szagtalan és vízbázisú. A folytatásban megtudhatjátok, milyen tapasztalatokat szereztünk! 

Szólj hozzá!

Címkék: konyha felújítás otthon lakberendezés diy festés fürdőszoba festék falfestés mosható dulux akzo nobel támogatott tartalom otthondesign easycare konyha- és fürdőszoba easycare+

Őszi ablaktisztítás extrákkal, avagy egy instant radiátorfestés története

2023.11.03. 12:45 boros_tyan

0_144.jpg

Sokszor tapasztaljuk, hogy egy-egy tevékenység mentén elindul a lavina, ami most az őszi nagytakarítás keretében egy gyors radiátorfestést is magával hozott. Ha szerencsénk van, egy ragyogó napsütéses, enyhén szeles napot éppen hétvégén fogunk ki, amikor - ha épp nem kirándulásra használjuk ki azt - belevághatunk végre az olyan, régóta tologatott házimunkákba is, mint az ablakpucolás, amit - ezt minden háziasszony jól tudja - bármikor nem végezhetünk. Így történt ez nálunk is a minap: minden ablakot kitárva élveztük az őszi nap sugarait, és szorgos tisztogatásba kezdtünk. Igen ám, de a tavaszi radiátorcserét megúszta az egyik darab azzal, hogy újabb, mint a többiek és hibátlanul működik, ezzel együtt bántotta a szemünket, hogy bár a festés ép, de besárgult már és itt-ott és halvány rozsdapöttyök is felbukkantak a felületén azóta. Ha már elpakoltunk mindent az ablakpucolás érdekében, hozzátettünk egy kis plusz munkát, hogy lapradiátorunk is megújult külsővel fogadhassa az idén egészen későn érkező fűtési szezont. 

Szólj hozzá!

Címkék: ősz felújítás otthon diy festés festék rozsda akzo nobel támogatott tartalom radiátorfestés hammerite

Különleges dekorációs ötletek - Hogyan fessünk színátmenetes falat?

Kipróbáltuk az ombre festést és a Dulux Nagyvilág színei termékcsalád új árnyalatait

2023.10.30. 11:40 színesötletek_team

01_blog_cimlapkep_v1.jpg

A színátmenetekre épülő érdekes vizuális hatással szinte már bárhol találkozhatunk a divatbemutatók kifutóitól kezdve a lakberendezésen át a dekorációk világáig. Az ombre kifejezést hallva elsőre talán a kedvelt hajfestési eljárás, esetleg néhány különleges ruhadarab jut eszünkbe - vagy ezek sem, hiszen, mint nem reprezentatív felmérésünkből kiderült, a férfiak körében a szó jellemzően ismeretlen, és inkább a westernfilmek mexikói szereplőire asszociálnak róla. Pedig a színek összemosását, fokozatos halványítását számos más területen is bevethetjük annak érdekében, hogy a megszokottól eltérő, figyelemfelkeltő felületeket hozzunk létre. Számunkra nagyon inspiráló volt látni a 2024-es Év színe cikkünkhöz gyűjtött galériában megjelenő enteriőröket, köztük ezt az igazán izgalmas falfestési technikát. Amikor a Dulux piacra dobta a Nagyvilág színei termékcsoport legújabb, Magyarország néven futó falfestéksorozatát, úgy gondoltuk, egyből két újdonságot is kipróbálunk, és velük festünk színátmenetes falat egy kis home-office iroda optikai elválasztásához. Ha nektek is tetszik az ombre, és kedvelitek a DIY módszereket, olvassatok tovább! Nem árulunk el nagy meglepetés azzal, hogy a cikkből kiderül: különösebb szakértelem nélkül is létrehozhattok hasonló felületeket otthonotokban, ha szeretnétek valamit kiemelni, ugyanakkor egy, a geometriai vagy más bonyolult mintáknál egyszerűbben kivitelezhető megoldást kerestek. 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad felújítás otthon lakberendezés festés festék dekoráció falfestés mosható kreatív ötletek dulux lakberendezési ötletek ombre enteriőr design DIY akzo nobel dekorációs falfestés nagyvilág színei színátmenetes fal

Mindannyiunk történetei - Ismerd meg a Dulux Nagyvilág Színei termékcsaládjának Magyarország palettáját!

2023.10.27. 12:14 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_67.jpg

Néhány hete olvashattatok a Dulux által az év színének választott Érzéki érintésről, és az azt kiegészítő további árnyalatokról. Az AkzoNobel Globális Esztétikai Központja (Global Aesthetic Center of AkzoNobel) számára a 2024-es év legfontosabb motívuma az otthon, hiszen a mostani turbulens időkben mindenki számára egyre fontosabb, hogy kapcsolódjunk saját mindennapi terünkhöz, és jól érezzük magunkat közvetlen környezetünkben. A gondolat mentén ősz elején kifejezetten a hazai közönség számára összeállított, magyar tájak és történetek által inspirált színvilágú termékek is megjelentek a kínálatban. A Nagyvilág Színei sorozat magyarországi kiadását olyan izgalmas, derűs, természetet idéző, mégis visszafogott árnyalatok alkotják, mint a Kender zsúp, a Tüskevár, a Füvészkert, a Kerek erdő, az Üveghegy és a Kőleves, melyek már kaphatók a legtöbb viszonteladónál. Inspirálódni az év bármely szakában lehet, beltéri festéshez meg sosincs késő, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad újdonság felújítás otthon nyereményjáték festés festék dulux lakásdekoráció DIY akzo nobel dekorációs falfestés

Babaszékből gyerekszék, avagy egy újabb DIY bútorfelújítás története

2023.09.29. 11:10 boros_tyan

0_141.jpg

Mindig örömmel számolunk be nektek legfrissebb kacatmentéseinkről, amit biztosan átérez mindenki, aki csak egyszer is újjávarázsolt már saját kezűleg egy-egy viharvert, régi tárgyat. Néhány napja a hazafelé vezető út szélén akadtunk rá egy olyan kisszékre, ami valaha egy kislány vagy kisfiú kedves ülőalkalmatossága lehetett, de azóta igazán szánalmat keltő állapotba került, valószínűleg hosszú hónapokra száműzve lett egy esőáztatta, de legalábbis nedves helyre. Az utolsó takarítás vagy elmaradt, vagy tárolás közben folyt rá valami, mindenesetre szegény olyan reménytelen helyzetben várta a szemétszállítást, ami még a magunkfajta rutinosnak számító kacatmentők számára is kétségesnek tűnt. De felülkerekedett a meggyőződés - és kislányunk kérlelő pillantása -, ezért bedobtuk a csomagtartóba, és már másnap neki is láttam a munkának. Utólag úgy látom, sokkal könnyebb dolgunk volt, mint amire elsőre, a látvány alapján számítottunk, így csak biztatni tudok mindenkit, akinek tetszik a végeredmény és a bútorfelújítás terén is szereti a DIY megoldásokat: vágjatok bele bátran, ha hasonlóra akadtok akár a otthon, a padláson. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha épp nem ér rá egy ügyeskezű férfiember a családban, egy kisgyermekes anyuka hogyan is végezhetné el ezeket a feladatokat? Elárulom, nekem hogyan sikerült: úgy, ahogy általában minden más is, részletekben! Olvassatok tovább a teljes történetért!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad fa felújítás kert otthon festés festék gyerekszoba gyerekjáték kültér régiből újat bútorfestés bútorfelújítás DIY faápolás akzo nobel támogatott tartalom kacatmentés sadolin

Vintage dekoráció vagy szúnyogűző partykellék egy régi olajlámpából

2023.09.28. 11:00 színesötletek_team

0_138.jpg

Ha kedvelitek a retro cuccokat, a vintage dekorációt, vagy környezetvédelmi meggyőződésből szívesen újítjátok fel a régi, kopott használati tárgyakat, biztosan ti sem mennétek el egy ilyen klasszikus olajlámpa mellett, ha már valaki úgy gondolta, inkább a lomos konténerben a helye. A kacatmentésben mindig jelen van kockázati tényezőként, hogy a mentett darab esetleg hibás, vagy más okból nem használható eredeti funkciója szerint, de ezzel csak izgalmasabbá válik a feladat! A mi lámpánk olyan rozsdás volt, amikor rátaláltunk, hogy borítékolható volt a probléma, miszerint a lemez már átlyukadt, így folyadékot nem tudunk majd beletölteni, de a "száraz" verzióra is rögtön volt ötletünk, ezért belevágtunk a felújításába. Azok, akik rendszeresen olvasnak minket, biztosan sejtik, hogy fő segítőtársunk ismét a Hammerite lesz, amit sokszor próbára tettünk már a rozsda ellen, fémfelületeink megóvása érdekében. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan oldottuk meg a felmerülő problémákat, és milyen funkciót találtunk ennek a jobb sorsa érdemes lámpának, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: retro csináld magad vintage ősz nyár lámpa felújítás festés terasz festék dekoráció rozsda lakásdekoráció kültér újrahasználat őszi dekoráció régiből újat DIY akzo nobel támogatott tartalom kacatmentés hammerite

Fafelületek és kerti bútorok ápolása az őszi szezonban

2023.09.19. 14:00 színes_ötletek

cimlapkep_4.jpg

Mint arról nemrég írtunk, aktuális teraszfelújítós projektünk meglehetősen körülményesen halad. Mentségünkre szóljon, a nyári hónapokban még egy túlárazott strandbüfé is csalogatóbb alternatíva annál, hogy a negyven fokban izzadjunk egy-egy jól megérdemelt szabadnapon, szóval ilyenkor még az is halogatja az ilyen feladatokat, aki amúgy az „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” ősi bölcsessége szerinte vezeti az életét. Az ősz kezdete viszont, amíg nem jönnek az igazán hideg napok, ideális a tavasszal elmaradt felújítások pótlására, netán befejezésére, és arra is, hogy kültéri fafelülteinket felkészítsük a télre. Tervezgetni és ötletelni meg bármikor lehet.

Mivel a teraszunk járófelületét illetően egyelőre a simított beton fázisában tartunk, ami valószínűleg a következő szezonig már így is marad, jelenleg is keresgéljük a megfelelő burkolóanyagot, és ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ragaszkodjunk-e kültéren a hagyományos megoldásokhoz, netán válasszuk a népszerű, kevésbé ápolásigényes alternatívát, a WPC-t, ami ugyan nem valódi fa, de megfelelő ápolás mellett nagyon tartós és szép padlóburkolatot hozhatunk létre vele. Erről és egy igazán sokoldalú olajról is szó lesz a folytatásban, amit nemcsak a WPC, de vörösfenyő és mindenféle keményfa felületen is bevethetünk akár a kültéri bútoraink ápolása és tartós védelme érdekében is. Ha a kellemes, őszi kerti grillezésekhez varázsolnátok újjá a kerti garnitúrát vagy a teraszt, vagy a zordabb időjárás ellen vérteznétek fel még időben, akkor is olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad ősz felújítás kert otthon lakberendezés diy festés terasz festék kerti bútor őszi ötletek kültér faápolás akzo nobel sadolin

Otthon egy bonyolult világban - Itt a 2024-es év színe, az Érzéki érintés

2023.09.15. 11:11 színesötletek_team

sweet-embrace-colour-story-homeoffice-inspiration-global-24.jpg
Ahogy ezt olvasóink szeptember második felében megszokhatták, 2023-ban is megérkezett „Az év színe!” És mivel évek óta hírt adunk az aktuális palettáról, a magunk részéről kíváncsian vártuk, mi követi majd a Merész Kezdetet, a Ragyogó Égboltot és a Szertelen képzeletet. Vajon a szakemberek olyasmit szánnak a következő időszakot meghatározó árnyalatoknak, amelyek a mi fejünkben is megfordultak, esetleg valami teljesen mást? Nos, a 2024-es év színe kellemes meglepetést jelent számunkra, hiszen sokkal pozitívabb érzés- és hangulatvilágot közvetít, mint amire az elmúlt időszak alapján számíthatott bárki, aki jól - vagy épp nem annyira jól, nézőpont kérdése - körülnézett a világban. Ismerjétek meg az Érzéki érintést és kísérő színpalettáit!

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció színek építészet felújítás lakberendezés falfestés belsőépítészet dulux színtrend lakásdekor akzo nobel dulux év színe

Murphy időjárásjelentése, avagy egy teraszkorlát felújításának kalandos története

2023.08.23. 10:30 színesötletek_team

0_133.jpg

Hogy a nyár nemcsak a pihenés, de a kül- és beltéri felújítások, barkácsolások szezonja is, az már-már közhely. Ugyanakkor idén valószínűleg Murphy törvényei alapján működik az időjárás, legalábbis mifelénk, hiszen amikor épp találnánk némi szabadidőt arra, hogy valami nagyobb lélegzetű munkába kezdjünk a kertben vagy a telken, általában pont akkorra meg is érkezik egy jó kis hidegfront, és vele épp annyi eső, ami lehetetlenné teszi, hogy fával és festékkel dolgozzunk. A teraszkorlát felújítása így most már hetek – sőt, ha őszinték akarunk lenni, nyugodtan leírhatjuk, hogy hónapok - óta húzódott, de persze némi tervezés árán, a kifejezetten faápoláshoz fejlesztett Sadolin termékcsalád gyors száradási idejét segítségül hívva teljesítettük a missziót. A folytatásban megosztjuk veletek tapasztalatainkat, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad fa felújítás kert otthon diy festés terasz festék kültér régiből újat faápolás lazúrozás akzo nobel támogatott tartalom otthon kreatívan hammerite sadolin

Egy régi varrógép újjászületése kerti asztalként

2023.08.16. 18:00 színes_ötletek

0_134.jpg
Ahogy ezt már sokan tudjátok, ha lehetőségünk nyílik rá, inkább megmentjük a régi, kissé már viharvert holmikat, mintsem kidobnánk őket. Egy-egy Singer vagy más márkájú, régi varrógép sokak pincéjében megbújhat, és bár tele az internet jobbnál jobb ötletekkel a felújítást illetően, több okból is előfordulhat, hogy mégis nehezen vágunk bele. A régi festék eltávolítása nem egyszerű feladat, ahogy az állvány részletgazdag, díszes elemeinek festése sem, ráadásul általában nehéz, helyigényes darabokról van szó, melyeknek sokszor nem találjuk az átalakítást követő helyét, vagy új funkcióját. Nálunk is sokáig várt jobb sorsára egy ilyen, mígnem megelégeltük a poros, rozsdás váz és a pattogzó fedlap szomorú látványát és végleges helye előtt kerti asztalként tesszük próbára. Maga az átalakítás önmagában nem éppen forradalmi ötlet, hiszen jellemzően asztalkaként születnek újjá a hasonló varrógépállványok, a folytatásban viszont egy olyan módszert osztjuk meg veletek, ami egyszerű, gyors, mégis tartós. Olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad vintage felújítás kert bútor otthon diy festés festék rozsda kültér régiből újat bútorfelújítás bútorátalakítás akzo nobel nedobdki támogatott tartalom kacatmentés hammerite sadolin

Csempefestés - Újabb tapasztalataink a gyors és egyszerű felújításról

2023.08.04. 10:10 színes_ötletek

14_51.jpg

Két éve már megismerkedtünk a csempefestés egyik egyszerű és gyors módszerével, amikor felmerült a kérdés, lehet-e új csempénk délutánra? Akkor az előkészítéssel és visszapakolással együtt is összesen egy hétvége alatt végeztünk a nyaralóban található fürdőszoba falainak felújításával, ráadásul a bontást is megspóroltuk. Jó tapasztalataink birtokában újra és újra nekifutunk egy-egy csempefestős projektnek, hiszen mindig akad a környezetünkben olyan helyiség, ami felett kicsit eljárt az idő és megérdemel egy kis törődést, a teljes burkolatcsere viszont - bármilyen okból - nem megoldható. A burkolatárak és munkadíjak az egekben, ráadásul mindenki ismeri a felújítások dominó elvét: a bontás általában magával hozza a vezetékek cseréjét is, ami szintén növeli a költségeket, és ott van még a bontással járó hulladék és por okozta fejfájás. Mindezek mentén jól jön egy költség- és időhatékony alternatíva, ha középtávú megoldásban gondolkodunk, mert későbbre tervezzük a ház teljeskörű felújítását, mert béreljük az ingatlant, esetleg mert a csempézett felület egy kevésbé központi helyiségben található. A folytatásban következő apró mosdó egy garázs mellékhelyisége, és bár a kezdeti állapotról készült képek magukért beszélnek a felújítás szükségességéről, jelenleg a lakóházon van a fókusz, így talán évek is eltelhetnek, mire sorra kerülne. Miért ne lehetne sokkal szebb addig is? A kérdés költői, a projektnapló a folytatásban olvasható. 

Szólj hozzá!

Címkék: felújítás otthon festés festék csempe fürdőruha dulux bontás nélkül csempefestés DIY hulladékmentes akzo nobel támogatott tartalom otthondesign csempe festése dulux simply refresh

Kis szekrénykéink új ruhája, avagy bútorfestés régi, sérült és beszürkült felületeken

2023.06.19. 11:05 színesötletek_team

11_81.jpg

Nem egészen friss kacatmentésünk termése volt ez a két, valaha csodaszép kis szekrényke, de sokáig nem találtunk nekik helyet és új funkciót. Nem elég, hogy szegények felett láthatóan eljárt az idő, a nem megfelelő tárolás következményeként felületük fakó és beszürkült, a tetejük repedezett volt, a vízszintes elemek felső rétege egészen felpattogzott, sok helyen levált. Kecses formájuk, ívelt díszítőelemeik mégis olyan kedvessé tették őket számunkra, hogy muszáj volt mentőakciót szerveznünk, pláne, hogy ezektől az esztétikai hibáktól eltekintve szerkezetileg ép, masszív darabokról van szó. Némi csiszolás, festés és lazúrozás mellett alkalmunk nyílt kipróbálni egy igazán látványos eredményeket ígérő anyagot, a Sadolin Fresh-t, ami egy felújító és fehérítő folyadék kifejezetten fához. Főszerepben majd a kerti bútoroknál láthatjátok, de most is a segítségünkre volt. Ha kedvelitek a régiből újat sorozatunkat, van festésre vagy lazúrozásra váró régi bútorotok vagy most tervezitek kerti garnitúrátok szezonnyitó ápolását, olvassatok tovább!

1 komment

Címkék: fa felújítás lakberendezés diy festés festék kerti bútor dulux lazúr régiből újat faápolás lazúrozás akzo nobel nedobdki támogatott tartalom hammerite sadolin

Hosszú élettartamú, időjárásálló homlokzatok és vakolatok

A Dulux Weathershield termékcsalád

2023.06.13. 10:20 színes_ötletek

298286053_1.jpg

Az idei különösen hideg és csapadékos tavasz után sok helyen még csak most indul be igazán a kültéri felújítások szezonja, szóval talán pont a legjobb időpontban hívjuk fel a figyelmeteket egy olyan újdonságra, ami áprilisban érkezett meg Magyarországra, és amivel rengeteg olyan munkát megspórolhattok, amire máskülönben néhány évente óhatatlanul sor kerülne. A Dulux új vakolatrendszere ugyan nem elsősorban DIY termék, számunkra mégis érdekes, mert védi a homlokzatokat és más kültéri falfelületeket a különféle környezeti hatásoktól. Emellett tartós és dekoratív, ugyanakkor a Dulux CMS rendszerével kétszáznál is több ragyogó árnyalatra színezhető - ezzel a tulajdonságával pedig egyedülálló lehetőségeket tartogat harmónia és dizájn tekintetében. Ha mostanában terveztek kültéri felújítást, szeretnétek hőszigetelő rendszerrel ellátni otthonotokat, esetleg építkeztek, mindenképp olvassatok tovább! Akkor is érdemes megismernetek ezt a vakolatrendszert, ha szívesen összehangolnátok a festett és vakolt falfelületek színeit vagy akár beltérre kerestek különleges megoldást az erőteljesen igénybe vett helyiségek falainak védelmére. Hasznos információk és szakmai vélemény a folytatásban.

Szólj hozzá!

Címkék: színek felújítás tapasztalat tervezés otthon lakberendezés festés terasz szakmai festék vakolat dulux kültér akzo nobel otthondesign kültéri dekoráció

Öreg szekrény nem vén szekrény

Bútorfestés egyszerűen és gyorsan

2023.05.19. 11:40 színesötletek_team

0_128.jpg

Régi tervünk valósult most meg azzal, hogy új ruhába öltöztettük azt a közel százéves szekrényt, ami még nagymamánk lánykorából maradt ránk, és amit éppen ezért nem csak hasznos funkciót ellátó bútordarabként, hanem emlékként is őriztünk. Ezzel együtt annál jobb sorsra érdemesnek tartottuk, mint hogy a nyaralóban tárolt, szem elé nem való holmikat tüntessük el benne. Tudjuk, hogy számos módja van egy-egy ilyen régi darab felújításának a bútor állapotától függően a szakember által végzett restaurálástól kezdve a különféle speciális javító alapanyagok és festékek használatáig. A folytatásban most mégsem ezekre térünk ki, hanem egy egyszerű és költséghatékony módszerre, a saját kezűleg, ráadásul hétköznapi, egyszerűen beszerezhető zománcfestékkel végzett bútorfestésre. Persze azért lesz egy kisebb csavar a történetben, már csak ezért is olvassatok tovább! 

1 komment

Címkék: csináld magad vintage felújítás otthon lakberendezés festés festék dulux újrahasználat régiből újat bútorfestés bútorfelújítás DIY hulladékcsökkentés akzo nobel támogatott tartalom otthondesign dulux rapidry

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (113) adventi koszorú (24) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (41) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (17) bútorfestés (30) bútortuning (6) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (6) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (319) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (58) divat (13) diy (373) DIY (202) dulux (27) dulux simply refresh (7) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (10) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (12) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (35) festeni jó (6) festés (110) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (14) hangulatfény (6) hazai (21) hazai márka (20) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (37) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (45) koszorúkészítés (8) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (53) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (101) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (23) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (6) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (105) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (39) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) színes programok (52) szines programok (8) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (169) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (48) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (26) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása