Penészgátló, mosható, légáteresztó falfelület nedves, párás helyiségekben

Kipróbáltuk a Dulux EasyCare Konyha- és Fürdőszobafestéket

2023.11.06. 14:30 boros_tyan

0_143.jpg

Előző DIY felújítással foglalkozó cikkünkben is szó esett arról a bizonyos „lavinahatásról”, ami az ablakok tisztításától indult, átvitt értelemben kézen fogta a radiátorfestést, és ahogy ez lenni szokott, nem állt meg félúton, hanem belesodort minket egy konyha kifestésébe. Valószínűleg ti is jártatok már úgy, hogy belekezdtetek egy karikacsapásnak tűnő csinosításba a házban, vagy a ház körül, és amint végeztetek, az újjávarázsolt felület mellett nagyon szembetűnővé vált valami másnak a hibája. Így történt most nálunk is: a csillogó hófehér radiátor mögött harsányan kiáltott festésért a néhol olaj- vagy zsírfoltos, máshol kisgyermekünk keze nyomát viselő falfelület. Ráadásul az őszi és téli hónapok alatt sok háztartás harcol a penész ellen, ami kifejezetten szereti az olyan párás környezetet, mint a konyha, szóval kapóra jött, hogy egyúttal az amiatt kialakuló fejfájást is megspórolhatjuk. Így minden adott volt ahhoz, hogy kipróbáljuk a Dulux EasyCare sorozatának egyik új, Konyha- és Fürdőszoba néven futó festékét, amit kifejezetten az ilyen fokozottan igénybe vett felületek védelmére fejlesztett ki a gyártó. Penészgátló, mosható, ellenáll a foltoknak, remek színtartósságot ígér, miközben lég- és páraáteresztő, szagtalan és vízbázisú. A folytatásban megtudhatjátok, milyen tapasztalatokat szereztünk! 

Szólj hozzá!

Címkék: konyha felújítás otthon lakberendezés diy festés fürdőszoba festék falfestés mosható dulux akzo nobel támogatott tartalom otthondesign easycare konyha- és fürdőszoba easycare+

Különleges dekorációs ötletek - Hogyan fessünk színátmenetes falat?

Kipróbáltuk az ombre festést és a Dulux Nagyvilág színei termékcsalád új árnyalatait

2023.10.30. 11:40 színesötletek_team

01_blog_cimlapkep_v1.jpg

A színátmenetekre épülő érdekes vizuális hatással szinte már bárhol találkozhatunk a divatbemutatók kifutóitól kezdve a lakberendezésen át a dekorációk világáig. Az ombre kifejezést hallva elsőre talán a kedvelt hajfestési eljárás, esetleg néhány különleges ruhadarab jut eszünkbe - vagy ezek sem, hiszen, mint nem reprezentatív felmérésünkből kiderült, a férfiak körében a szó jellemzően ismeretlen, és inkább a westernfilmek mexikói szereplőire asszociálnak róla. Pedig a színek összemosását, fokozatos halványítását számos más területen is bevethetjük annak érdekében, hogy a megszokottól eltérő, figyelemfelkeltő felületeket hozzunk létre. Számunkra nagyon inspiráló volt látni a 2024-es Év színe cikkünkhöz gyűjtött galériában megjelenő enteriőröket, köztük ezt az igazán izgalmas falfestési technikát. Amikor a Dulux piacra dobta a Nagyvilág színei termékcsoport legújabb, Magyarország néven futó falfestéksorozatát, úgy gondoltuk, egyből két újdonságot is kipróbálunk, és velük festünk színátmenetes falat egy kis home-office iroda optikai elválasztásához. Ha nektek is tetszik az ombre, és kedvelitek a DIY módszereket, olvassatok tovább! Nem árulunk el nagy meglepetés azzal, hogy a cikkből kiderül: különösebb szakértelem nélkül is létrehozhattok hasonló felületeket otthonotokban, ha szeretnétek valamit kiemelni, ugyanakkor egy, a geometriai vagy más bonyolult mintáknál egyszerűbben kivitelezhető megoldást kerestek. 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad felújítás otthon lakberendezés festés festék dekoráció falfestés mosható kreatív ötletek dulux lakberendezési ötletek ombre enteriőr design DIY akzo nobel dekorációs falfestés nagyvilág színei színátmenetes fal

Otthon egy bonyolult világban - Itt a 2024-es év színe, az Érzéki érintés

2023.09.15. 11:11 színesötletek_team

sweet-embrace-colour-story-homeoffice-inspiration-global-24.jpg
Ahogy ezt olvasóink szeptember második felében megszokhatták, 2023-ban is megérkezett „Az év színe!” És mivel évek óta hírt adunk az aktuális palettáról, a magunk részéről kíváncsian vártuk, mi követi majd a Merész Kezdetet, a Ragyogó Égboltot és a Szertelen képzeletet. Vajon a szakemberek olyasmit szánnak a következő időszakot meghatározó árnyalatoknak, amelyek a mi fejünkben is megfordultak, esetleg valami teljesen mást? Nos, a 2024-es év színe kellemes meglepetést jelent számunkra, hiszen sokkal pozitívabb érzés- és hangulatvilágot közvetít, mint amire az elmúlt időszak alapján számíthatott bárki, aki jól - vagy épp nem annyira jól, nézőpont kérdése - körülnézett a világban. Ismerjétek meg az Érzéki érintést és kísérő színpalettáit!

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció színek építészet felújítás lakberendezés falfestés belsőépítészet dulux színtrend lakásdekor akzo nobel dulux év színe

Színes Ötletek Best of 2022, 2. helyezett – Festés csempétől a bútorig

2023.01.12. 16:20 színesötletek_team

szo_bo2022_0202.jpg

Lehet, hogy csak álmodtam, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Facebook hírfolyama már többször elém dobta azt az amúgy jó eséllyel nem is valós személytől származó idézetet, hogy „mutass egy boldog másodikat, és megmutatom benne az örök vesztest!” Piha! Lefogadom, elég sokan szerettek volna Buzz Aldrin helyében lenni, amikor másodikként tette meg azt a bizonyos nagy lépést. Végül is ha az első nagy lépés egyben az utolsó is, soha nem jutnánk el sehová, nem igaz? Persze ennek csak annyi köze van a mai poszthoz, hogy a Best of 2022 második helyezettjéhez érkeztünk. A folytatásban festünk, nem keveset.

Szólj hozzá!

Címkék: felújítás festés lakásfelújítás falfestés padló visszatekintő csempefestés DIY best of 2022

Láthatatlan védelem a falakon - Kipróbáltuk az új Dulux EasyCare+ festéket

2022.10.09. 11:00 színesötletek_team

0_98.jpg

Nyár végére csak egy dekorációs falfestést terveztünk az előszobában, de a terveinket két dolog is felülírta. Az egyik, hogy az egyik ajtó javítási munkálatai a környező falakét is magával húzták. A másik, hogy a Dulux palettája az EasyCare+ falfestékkel bővült, amit ki kellett próbálnunk, mégpedig egy erősen igénybevett helyiségben, ugyanis az új anyag a moshatóság mellett kopásállóságot is ígér. A legtöbb otthonban a konyha mellett holtversenyben az előszoba az, ahol a falak tisztántartása igazán nagy kihívás, nem véletlenül. Ide lépünk be először akár bőrig ázva, akár a heti nagybevásárlás után, itt dobálja szét gyermekünk a gumicsizmáit pocsolyázás után, ide toljuk be a bringát, a babakocsit, vagy éppen az új szekrénysort. Így szinte elkerülhetetlen, hogy lassan, de biztosan ne gyűljenek össze életünk nyomai a falakon is. Ha már ez a két esemény így összejött, végül nemcsak a mintásra tervezett kéményfalat vettük kezelésbe, hanem az egész helyiséget, és kíváncsian várjuk, hogyan teljesít majd a gyakorlatban. A folytatásban összegyűjtöttük tapasztalatainkat és sok mindent megtudhattok erről az univerzális anyagról is.

Szólj hozzá!

Címkék: javítás felújítás otthon lakberendezés diy festés kipróbáltuk lakásfelújítás falfestés mosható dulux akzo nobel támogatott tartalom otthon design dekorációs falfestés dulux easycare+

Pozitív energiát hoz életünkbe 2023 színe, a Szertelen képzelet

2022.09.23. 15:00 színesötletek_team

0_97.jpg
Az AkzoNobel, a világ egyik vezető festékgyártója immár huszadik éve dolgozza ki az adott évre jellemző új színpalettákat, trendeket, és jelöli ki minden ősszel a következő év színét. A nemzetközi szakemberekből álló designer- és színszakértő csapat választása a korábbi évek Merész kezdete és Ragyogó égboltja után idén a Szertelen Képzelet nevű árnyalatra esett, ami energiával és pozitivitással tölti meg élettereinket. Az igazat megvallva ránk is fér ez most talán még inkább, mint korábban. A 2023-mas év színének kiválasztásakor a szakértőgárda szerint a természet ismét globálisan fókuszba került, hiszen fontos, hogy tőle is tanuljunk, ne csak róla, hogy megértsük, a természet mindennek a forrása: vigasztalást, ihletet, anyagokat, ötleteket és számtalan új tervet hoz életünkbe. A folytatásban jövünk a sorozatban már megszokott színpalettákkal, a hozzájuk kapcsolódó inspiráló enteriőrfotókkal.

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció színek építészet felújítás lakberendezés festés lakásfelújítás falfestés belsőépítészet dulux színtrend lakásdekor akzo nobel dulux év színe

Praktikus, mosható falfelület a konyhában - vagy ahol épp szükség van rá

2022.07.28. 11:00 színesötletek_team

0_76.jpg

Bizonyára mindenki érezte már azt a bosszúságot, amit egy, a tiszta, gondosan kiválasztott színárnyalatú falunkra került folt vagy paca okozhat. Kisgyermekes családokban nem is olyan ritkák az ilyen pillanatok, különösen, ha az aprónép még rajzolós kedvében is van. Nálunk is elérkezett ez a korszak, vele együtt zsírkréta- és tollrajzok kerültek az etetések és a felnőttek ügyetlenkedéseinek nyomai mellé az egyetlen nagyobb szabad falfelületre. Az előre gondolkodás lett volna a leggyorsabb megoldás, de ha már elmaradt, egy másik instant lehetőséghez nyúltunk a foltok elleni győzelem érdekében, ami nem más, mint a részleges falfestés. Annak érdekében, hogy később festés helyett csak takarítanunk kelljen, Dulux EasyCare mosható és víztaszító falfestéket választottunk a javításra. A folytatásban kiderül, mire jutottunk, ráadásul még játszhattok is!

Szólj hozzá!

Címkék: javítás felújítás otthon festés festék lakásfelújítás gyerekszoba falfestés mosható dulux DIY akzo nobel támogatott tartalom otthon design easycare

Ragyogó Égbolt a Merész Kezdet után - Felszabadultságot és életerőt szimbolizál a 2022-es év színe

2021.09.23. 10:44 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_10.jpg
Nem tudom, hányan tudjátok, de a harcművészetekben használatos, a hagyomány szerint Jigorō Kanōtól, a judo megalapítójától, illetve mai formájában Mikonosuke Kaiwashitól eredeztethető övrendszernek szimbolikus jelentése van. A rendszer szélesebb körű bevezetésekor, a harmincas évek második felében ugyanazt az övet festették más színűre, így lett egyre sötétebb a szín. A kezdők által hordott fehér öv például az ártatlanságot, az érintetlen szellemet szimbolizálja, az utána következő citromsárga a nap fényét, a tanítvány számára felvirradó új napot, és így tovább, a lenyugvó nap narancsárgájától a sarjadó növényeket jelképező zöldön, a távlatokat nyitó égbolt kékjén, a föld állandóságára utaló barnán át az összes színt magában foglaló feketéig. Lehet, hogy kissé hajánál fogva előrángatott párhuzam, de szerintem érdekes analógia, ha felmerül bennünk a kérdés, miért fontos egy festékek gyártásával foglalkozó cég számára, hogy szeptemberben - idén már tizenkilencedik alkalommal - közzétegye az év színét.

Szólj hozzá!

Címkék: inspiráció színek építészet lakberendezés festés lakásfelújítás falfestés dulux színtrend lakásdekor akzo nobel dulux év színe

Ötletek falfestéshez

2020.08.16. 15:04 kreablogger

25e897fb54b069fe5133a01bbd736cb9.jpg

Még javában tart a kicsit későn érkezett nyár, ilyenkor sokan vágnak bele saját kezűleg kisebb-nagyobb felújításokba a házon belül és körülötte is. A falfestés, tisztasági meszelés tipikusan ilyen munka, mi is magunk végezzük, a kezdeti bénázások után ma már egyre nagyobb rutinnal. Aki nem elégszik meg az egyszínű falakkal, bizonyára eljátszott már a gondolattal, hogy valamilyen mintát is pingáljon egy-egy szabad falfelületre.

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad diy festés falfestés lakásdekoráció

Egyedülálló falfesték a makulátlan falakért

Dulux EasyCare

2016.09.29. 15:25 kreablogger

dulux

Egészen egyedülálló újdonság robbant be nemrég a hazai festékpiacra. A Dulux EasyCare különlegessége a vízlepergető, foltálló és tisztítható felület, amely megoldást jelent az időtálló, tartósan szép falak megőrzéséhez. 

Szólj hozzá!

Címkék: felújítás otthon festés festék lakásfelújítás falfestés dulux

Lélegzetelállító családfa a falon

2016.06.06. 11:01 kreablogger

Sokféle falra festett családfás ötletet mutattam már nektek itt a blogon (ITT, ITT és ITT), egyszerűt, gyermekszobába valót, egészen terjedelmes méretűt, tekerdő mintájút vagy épp modern vonalvezetésűt, de ez most mindent visz nálam. Egyszerűen lenyűgöző a látvány, nektek hogy tetszik?

festés falfestés

Forrás: FabArt


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

 

Szólj hozzá!

Címkék: festés falfestés

A nagy lépcsőfestés - avagy álmaim lépcsője 

2015.11.25. 09:10 kreablogger

Úgy kezdődött, hogy volt egy unalmas, jellegtelen előregyártott lépcsőnk. Az akkori kereteinkbe épphogy beleférő, olcsó, de azért célnak megfelelő London fantázianevű negyedfordulós lépcső. Aztán évekig csak nézegettem, mit lehetne kihozni belőle, mert hülye formájú, szűkös helyen van, és csak kopott-kopott, koszolódott, használódott, de semmit sem kezdtem vele. Aztán idén nyáron elhatároztam, hogy bármi is lesz, megcsinálom. 

bútorfestés polifarbe trinát trilak obi lépcső lépcsőfestés DIY csináld magad falfestés

3 komment

Címkék: csináld magad lépcső falfestés obi trinát bútorfestés DIY trilak polifarbe lépcsőfestés

Fessünk családfát!

2015.07.10. 11:36 kreablogger

Korábban már készítettem nektek összeállításokat falra festett családfákról. Az ötlet fantasztikus, az alapja, hogy a jelenkori és a régi családi fotókat, képeket egy falra festett fán rendezzük el igényeink, ízlésünk szerint.

 

A családfa kutatása önmagában is szórakoztató időtöltés, hiszen különleges élmény visszapillantani azokba a régmúlt időkbe, amelyekben mi még nem éltünk, és így felmenőink történetét kicsit máris magunkénak érezhetjük. A kisebb és nagyobb családfákat és így a családi fotókat is megeleveníthetjük, ha nem csupán családfaként emlegetjük, hanem a valóságban is eképpen ábrázoljuk. Erre a legjobb ötlet, ha egyszerűen felfestjük egy üresen álló falra. Egy-egy ilyen falfestés önálló bútordarabként is megállja a helyét. A festéshez falfestéket, vagy a jól bevált akrilfestéket is használhatjuk, a színárnyalatokat pedig mi magunk is kikeverhetjük. Az előző bejegyzésem óta eltelt időben újabb és újabb ötleteket gyűjtöttem a témához, ezeket láthatjátok most. A korábbi posztokat pedig itt és ittérhetitek el.

Forrás pinterest

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-csoportjához, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több ötletre szomjazol, kövess minket a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: családfa falfestés

Kézzel festett családfák és egyéb szépségek

2015.01.15. 09:44 kreablogger

Két évvel ezelőtt már készítettem nektek egy összeállítást falra festett családfákról. Az ötlet fantasztikus, az alapja, hogy a jelenkori és a régi családi fotókat, képeket egy falra festett fán rendezzük el igényeink, ízlésünk szerint. 

A családfa kutatása önmagában is szórakoztató időtöltés, hiszen különleges élmény visszapillantani azokba a régmúlt időkbe, amelyekben mi még nem éltünk, és így felmenőink történetét kicsit máris magunkénak érezhetjük. A kisebb és nagyobb családfákat és így a családi fotókat is megeleveníthetjük, ha nem csupán családfaként emlegetjük, hanem a valóságban is eképpen ábrázoljuk. Erre a legjobb ötlet, ha egyszerűen felfestjük egy üresen álló falra. Egy-egy ilyen falfestés önálló bútordarabként is megállja a helyét. A festéshez falfestéket, vagy a jól bevált akrilfestéket is használhatjuk, a színárnyalatokat pedig mi magunk is kikeverhetjük. Az előző bejegyzésem óta eltelt időben újabb és újabb ötleteket gyűjtöttem a témához, ezeket láthatjátok most. A korábbi posztot pedig itt érhetitek el.

A konkét családfák festésén kívül egyéni ötletekkel, stílusos elrendezésekkel is próbálkozhazunk, így a szívünknek oly kedves családi fotók szinte önálló bútordarabbá nemesülnek.

Forrás: creative ideas és stylish eve

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-csoportjához, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több ötletre szomjazol, kövess minket a Pinteresten is.

Szólj hozzá!

Címkék: falfestés

Mi mindenre jó az akrilfesték egy gyerekszobában?

2014.12.30. 13:29 kreablogger

Most egy olyan gyerekszobát mutatunk, amiben nagyon jópofa ötletek kerültek megvalósításra, és a dizájn ellenére a szoba átalakítása abszolút költséghatékony volt! Hogy mi kell ehhez? Megfelelő alapanyagok és néhány nap kitartó munka...

 

 
De nézzük előbb, milyen volt a szoba, mert úgy lesz csak igazán látványos a változás:

 

A szoba maga 12.5 m2, két ablakkal, elég jó adottságokkal. A fal árnyalata vajszínű volt, amit Micimackós karakterek matricái díszítettek.

 

Gyakorlatilag az egyetlen biztos megmaradó elem a kétajtós sarokszekrény és a mellette lévő pelenkázó szekrény, amit a hátsó elem kivételével kismélységű pakolós szekrénnyé lehet alakítani. Egy új falszínnel, néhány színes elemmel, mint pl. a festett fa figurák, vagy színes gömblámpák, és jópofa mintákkal a szoba karaktere máris mást fog mutatni!

 


Az új ágy melleti falra csillagminták kerültek fel, amiket akrilfestékkel és szivacsecsettel a legcélszerűbb a falra vinni! Az akrilfesték jóban van a diszperziós falfestékkel ;) A csillagokhoz készíthetünk sablont is, vagy dolgozhatunk maszkolószalaggal.


És lássuk milyen lett a szoba összképe:

Egy baldachin közepén lógnak le a metál és matt akrilfestékkel festett fa szivecskék – ehhez dekorfestéket is használhatunk - amik akkor is látszódnak, ha a baldachin oldalra van rögzítve.

 

Nézzétek csak mennyire szuperek ezek a sarokpolcról lelógó élénk színű gömblámpák!

 

Egy régi szekrényt is egyszerűen látványossá tehetünk, ha pl. új bútorgombokat teszünk rá! Itt még egy kis matricázás és a szobában lévő színekkel harmonizáló szalagok is feldobják a szekrény oldalát és frontjait.

Sőt, a szekrényre még festett fa betűk is ragaszthatók! Ebből máris kiderül, ki a szoba és a szekrény tulajdonosa.

 

 

Még több izgalmas fotót ITT találtok a szobáról, érdemes kattintani!

Design, kivitelezés, fotó és styling: Varga Judit

Az anyagot az  A Mi Otthonunk magazin 2014. júniusi számában is megtaláljátok!

További technikák:

Pentartdekor blog

Keresd a Pentart ötleteket a Facebookon is! 

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad falfestés pentart

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (111) adventi koszorú (23) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (40) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (16) bútorfestés (29) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (5) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (318) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) diy (373) DIY (199) dulux (26) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (8) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (11) fajáték körkép (14) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (34) festeni jó (6) festés (109) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (52) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (99) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (22) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (5) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (104) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (38) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (51) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (168) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (25) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása