Az április 22-én közzétett, a Föld napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatunkra legnagyobb örömünkre rengeteg pályamunka érkezett tőletek. A pályázat során olyan rajzokat, festményeket, esetleg kollázsokat vártunk tőletek, melyek valamilyen formában megmutatják, mit jelent számotokra a Föld napja. A feladat nem volt igazán könnyű, így még felemelőbb volt látni, milyen nagy lelkesedéssel, érzékenységgel és kreativitással közelítettétek meg a témát. Sok versenyzőnket inspirálta az állatok védelme, a környezetbarát közlekedés, a szemétszedés, vagy a szelektív hulladékgyűjtés, számos pályázat pedig az emberiség jó és rossz cselekedeteinek pozitív, vagy épp káros következményeit mutatta meg valamilyen formában. Mindenki mindig ezt mondja, de ezúttal túlzás nélkül nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek. Korábbi pályázataink során is rengeteg kitűnő alkotást kaptunk, de most különösen: rengeteg nem mindennapi tehetséggel megvalósított kép érkezett, és sokszor az eszközök és anyag kiválasztása is meglepetést okozott, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a felső korhatár 14 év volt. Az is megérintett minket, hogy pályázóink már gyerekfejjel is kifejezetten sokrétűen gondolkodnak a környezetvédelemről, bolygónk jövőjéről. A végleges sorrend végül bő fél napnyi értékelés után állt össze. A folytatásból megtudhatjátok, ezúttal kik lettek a győztesek.
Rajzpályázat a Föld Napja alkalmából - Eredményhirdetés
2022.06.05. 16:55 színesötletek_team
Szólj hozzá!
Címkék: játék pályázat környezetvédelem rajzpályázat festés gyerekeknek rajzolás fenntarthatóság cser kiadó támogatott tartalom zöldbolt hobbyművész art export föld napja rajzpályázat 2022
Rajzpályázatunk már a célegyenesben - Mutatjuk a nyereményeket!
2022.05.17. 15:33 színesötletek_team
A Föld napja alkalmából meghirdetett rajzpályázat utolsó hetéhez érkeztünk. Ne feledjétek, május 22-én éjfélig még van időtök jelentkezni - legyetek bátrak és kreatívak! Folyamatosan érkeznek az alkotások, mi pedig amilyen gyorsan csak tudjuk, feldolgozzuk őket és megosztjuk veletek, hátha még többen kedvet kaptok, és ceruzát, ecsetet ragadtok, hogy versenybe szálljatok az értékes ajándékcsomagokért. Hogy mit találtok bennük pontosan, annak egy része meglepetés, de sok mindent elárulunk a legfrissebb alkotásokból készített galéria után, olvassatok tovább!
Szólj hozzá!
Címkék: pályázat alkotás környezetvédelem rajzpályázat festés gyerekeknek rajzolás környezettudatosság fenntarthatóság cser kiadó támogatott tartalom zöldbolt hobbyművész art export föld napja rajzpályázat 2022 föld napja palyazat nyeremenyek
Föld napja rajzpályázat - Ízelítő a nyereményekből, galéria a pályamunkákból
2022.05.12. 09:15 színesötletek_team
Legnagyobb örömünkre folyamatosan és szép számmal érkeznek a pályamunkák kisebbektől és nagyobbaktól egyaránt. A Föld napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatunkra továbbra is kíváncsian várjuk az új jelentkezőket, küldjétek be bátran alkotásaitokat! A kedvenceitekre szavazhattok a Facebookon a "Föld Napja rajzpályázat - Pályamunkák és szavazás” albumban, de közönségszavazással csak egy nyertest választunk, a másik kilencről a zsűri értékelése dönt majd - így többféle esélyetek is van, hogy tiétek legyen valamelyik értékes ajándékcsomag! A folytatásban újabb nyereményeket mutatunk meg, és a legfrissebb pályázatokat is megnézhetitek!
Szólj hozzá!
Címkék: pályázat alkotás környezetvédelem rajzpályázat festés gyerekeknek rajzolás fenntarthatóság cser kiadó támogatott tartalom zöldbolt art export föld napja rajzpályázat 2022 föld napja palyazat nyeremenyek
Föld napja rajzpályázat - Érkeznek a pályamunkák, bemutatjuk a nyereményeket
2022.05.04. 17:00 színesötletek_team
Ahogy azt már biztosan tudjátok, 2022. április 22-én, a Föld napja alkalmából elindult idei rajzpályázatunk, amire környezetvédelemmel kapcsolatos témában várjuk alkotásaitokat. Legnagyobb örömünkre folyamatosan érkeznek az igazán kreatív pályamunkák, amiket igyekszünk a lehető leghamarabb feldolgozni és megmutatni nektek, az első galériát el is készítettük. A pályázók munkái mellett biztosan kíváncsiak vagytok már a nyereményekre is, ezért a hamarosan gazdára találó ajándékcsomagokból egy kis ízelítőt is találtok a folytatásban!
Szólj hozzá!
Címkék: játék tavasz pályázat környezetvédelem rajzpályázat festés gyerekeknek rajzolás fenntarthatóság cser kiadó támogatott tartalom zöldbolt art export föld napja rajzpályázat 2022 föld napja palyazat nyeremenyek
Rajzpályázat a Föld Napja alkalmából
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
2022.04.22. 10:50 színesötletek_team
A Föld természeti értékeinek megóvása az elmúlt két év eseményeinek tükrében talán még fontosabbnak tűnik, mint eddig bármikor. Saját tapasztalatunk, hogy nemcsak a felnőttek, de a gyerekek számára is sokszor feltöltődést, menedéket, kikapcsolódási lehetőséget biztosított a természeti környezet a járványhelyzethez kapcsolódó korlátozások idején. Abban is biztosak vagyunk, hogy hozzánk hasonlóan sokan sok mindent átgondoltak egy-egy erdei séta, családi kirándulás során fogyasztási szokásainkkal és valós szükségleteinkkel kapcsolatban. Ezért gondoltuk úgy, hogy idén nem a húsvéti ünnepkör, hanem a Föld napja köré szervezzük rajzpályázatunkat, lehetőséget adva a gyerekeknek arra, hogy élményeiket kreatív eszközökkel feldolgozva kifejezhessék a témával kapcsolatos gondolataikat akár komoly, akár vicces vagy játékos formában. Érdemes beküldeni az alkotásokat, mert a legjobb munkákat értékes ajándékcsomagokkal díjazzuk! A további részletekért olvassatok tovább! (Illusztráció: Hahn Petra)