Akik figyelemmel kísérik Fajáték-körképünket, tudhatják, hogy a sorozat egy több műhely és vállalkozás által szervezett nyereményjáték kapcsán indult annak idején, amikor felfigyeltünk erre a rendkívül szimpatikus, egymást támogató közösségre. Az eddigi fejezetekben számos játékkészítő műhellyel megismerkedhettetek külön-külön is. Most egy hasonló közös kezdeményezés alkalmával épp a Színes Ötletek egyik stábtagjának kedvezett a szerencse - aki ráadásul olyannyira nem a nyereményre hajtott részvételével, hogy két napig keresni kellett a játékosok között az eredményhirdetés miatt -, ennek apropóján a folytatásban a játék szervezőit mutatjuk be nektek egyfajta köszönetnyilvánítás gyanánt. Csupa egyedi kézműves- és dizájnterméket létrehozó hazai vállalkozást ismerhettek meg, akiknek a palettáján a fényképes faékszerektől a horgolt és más, természetes anyagokból készített kiegészítőkön át a festményekkel díszített fülbevalókig mindenfélét találhattok - érdemes tovább olvasnotok!
A klassz nyereményjátékok mögött egymást támogató összefogás rejlik
Köszönetnyilvánítás Színes Ötletek módra
2023.07.10. 17:17 színes_ötletek
Szólj hozzá!
Címkék: közösség kézműves inspiráció ékszer hazai történetek dekoráció egyedi ajándék kézzel készült dekoriáció hazai márka egyedi darabok
Készítsetek puha mackót a saját rajzotok alapján!
2023.02.05. 11:50 boros_tyan
A Színes Medvehét utolsó napjára egy varrós, egyben újrahasznosítós ötletet hoztunk. Géppel vagy kézzel is megvarrhatjátok saját mackótokat, az elkészítésbe pedig a nagyobb gyerekek is bevonhatók! A folytatásban útmutatót és galériát is találtok, amik segítségetekre lehetnek az elkészítésben.
Szólj hozzá!
Címkék: játék medve újrahasznosítás hagyomány gyerekeknek varrás szabás rajzolás népszokás gyerekjáték szabás varrás egyedi ajándék DIY hulladékmentes gyerekekkel készíthető maradék anyagból hulladékból alapanyag színes medvehét
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 19.
2022.12.19. 11:30 színesötletek_team
Ha megfogadtuk, hogy az év utolsó napjait nem rohanással töltjük, talán arra is marad időnk, hogy ecsetet ragadjunk, akár magunkban, akár a család aprajával közösen. A kikapcsoló szórakozásért mindenképp megéri, de mondanunk sem kell, sok esetben egy-egy saját kezű alkotás önálló ajándékként is tökéletes! A linkre kattintva minden hasznos eszközt megtaláltok az akvarellfestéshez.
Szólj hozzá!
Címkék: karácsony advent akvarell egyedi ajándék sonnet kézzel készült támogatott tartalom hobbyművész art export online adventi naptár 2022 akvarellfestés
Kézügyes tippek minden napra - Online adventi naptár a Színes Ötleteken
December 4.
2022.12.04. 10:00 színesötletek_team
Már többször is foglalkoztunk a porcelán- és üvegfestéssel, ami egy igazán kreatív lehetőségeket rejtő technika, ezért a karácsonyi kollekcióból sem maradhatott ki. Most is a jól bevált Kreul Chalky porcelánfilcet kaptuk elő, hogy téli hangulatává varázsoljuk egyszínű, fekete bögrénket. Ha szeretnétek, élénkebb színeket is kipróbálhattok, de nekünk nagyon megtetszett ez a párosítás. Az eszközről és a használatával kapcsolatos hasznos tudnivalókról ITT olvashattok.
Szólj hozzá!
Címkék: csináld magad karácsony advent egyedi ajándék adventi naptár karácsonyi ajándékötletek porcelánfestés támogatott tartalom hobbyművész art export kreul online adventi naptár 2022
Apró adventi ajándékok bagolyrajongóknak
2021.11.24. 16:19 andy_cube
Sokféle adventi naptárat sokféle belevalóval készítettünk már eddig, de idén egy igazán személyes megoldásra esett a választásunk. Nagy fejtörést okozott ugyanis, hogy mivel okozhatnánk örömet egy két éves kislánynak, akit eddig sikerült viszonylag távol tartani az édességektől, és az adventi várakozás lényegét még nem igazán tudja feldolgozni. Számunkra fontos volt az is, hogy magunk készíthessük el lehetőleg természetes és csomagolásmentes alapanyagból. Arra építve, hogy egy klasszikus naptárból a benne látható tizenkét bagolyfajt már képről felismeri, az MME tavalyi adventi kalendáriuma nyomán egy huszonnégy darabos baglyos fakorong készletet készítettünk neki. A korongok hátoldalán a madarak nevét is feltüntettük, csak hogy mi ne tévedjünk! A folytatásban megtaláljátok képes összefoglalónkat az elkészítés menetéről.