Színes Ötletek

a kézügyes blog


Új helyszínen, régi lendülettel – Könyvekkel, játékokkal és dedikálásokkal érkezik a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Új helyszínen, régi lendülettel – Könyvekkel, játékokkal és dedikálásokkal érkezik a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

6_1_2.jpg

Október első hétvégéjén új helyszínen, a Bálna Budapestben rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált , amely idén már harmincadik alkalommal várja a látogatókat. A  jubileumi eseményre a  Móra Kiadói Csoport ezúttal is saját standdal és gazdag programkínálattal készül: dedikálásokkal, könyvbemutatókkal, interaktív gyerekfoglalkozásokkal, valamint szakmai beszélgetésekkel várják a családokat, pedagógusokat és a fiatal olvasókat. ...

„Azt szoktuk mondani, hogy nem kutya, hanem tacskó!” – TacsiTali-interjú
„Azt szoktuk mondani, hogy nem kutya, hanem tacskó!” – TacsiTali-interjú
A fajta rajongói immár tizenegyedik alkalommal találkoznak idén

tacsitali_cover_1000x525.jpgSzeptember 6-án lesz a XI. Hivatalos Tacskó Találkozó Gödöllőn. Az idén tízéves jubileumát ünneplő rendezvény apropóját annyira kedvesen formabontónak találtuk, hogy úgy gondoltuk, egy rövid interjúban érdemes rákérdeznünk a TacsiTali hátterére, ihletforrásaira. Kérdéseinkre a sorozat ötletgazdája és főszervezője, Paluska Péter válaszolt.

...

Könyvek, élmények, találkozások – A Móra Kiadó programjai a 96. Ünnepi Könyvhéten
Könyvek, élmények, találkozások – A Móra Kiadó programjai a 96. Ünnepi Könyvhéten

20240616_105642.jpg

Közeleg az év egyik legszínesebb irodalmi eseménye: az Ünnepi Könyvhét  2025. június 12. és 15. között nyitja meg kapuit a könyvek és az olvasás rajongói előtt! A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén már 96. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb szabadtéri rendezvénysorozatát, és annak részeként 24. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat Budapesten  a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó ...

Május utolsó vasárnapján Müpa Gyermeknap ingyenes koncertekkel és interaktív programokkal
Május utolsó vasárnapján Müpa Gyermeknap ingyenes koncertekkel és interaktív programokkal

mupa_gyermeknap_001_c_csibi_szilvia_mupa.jpgNagyszabású programforgataggal várja a családokat május 25-én, délelőtt 10 és délután 15 óra között a Müpa Gyermeknap : ingyenes koncertek, tánc- és meseelőadások mellett játékosan izgalmas programokkal, többek között Senával és Trap Kapitánnyal, valamint természetesen készségfejlesztő, kreatív foglalkozásokkal is készül az idén húszéves intézmény.

A Müpában a kezdetek óta kiemelt figyelmet kapnak a gyerekek kulturális nevelését, fejlesztését ...

Lehetne orrszarvúnk – A Budakeszi Vadasparkban tart születésnapi könyvbemutatót a Móra Kiadó
Lehetne orrszarvúnk – A Budakeszi Vadasparkban tart születésnapi könyvbemutatót a Móra Kiadó

sm_fb_post.jpg

Egy izgalmas, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott antológiakötettel, meg egy ahhoz kapcsolódó formabontó eseménnyel ünnepli 75. születésnapját a Móra Kiadó . A Lehetne orrszarvúnk című kötet bemutatója a Budakeszi Vadasparkban lesz - közelebbről a főbejárat melletti szaletliben - 2025. április 5-én, szombaton délelőtt. A program során a könyv szerzői mesélnek a gyerekeknek, és kézművesprogram is várja a közönséget, részletek a ...

Február utolsó szombatján családi napra vár a Móra Kiadó!
Február utolsó szombatján családi napra vár a Móra Kiadó!

img_20230226_093603.jpg

Idén 75 éve, hogy a Móra Kiadó könyvei színesítik a családok mindennapjait, és ennek apropóján a kiadó munkatársai egy különleges eseményre invitálják a közönséget 2025. február 22-én, szombaton a 6SZÍN Teátrumba, ahol reggeltől kora délutánig számos szórakoztató programmal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Az ingyenesen látogatható  családi napra mesés és bábos előadásokkal, Kerekítő foglalkozással, koncerttel, dedikálásokkal ...

Több mint vásár - Advent három vasárnapján GREEN MARKET a Klauzál téri Vásárcsarnokban
Több mint vásár - Advent három vasárnapján GREEN MARKET a Klauzál téri Vásárcsarnokban

gm_tavalyi.jpg

A Klauzál téri Vásárcsarnok ad otthont az idei Green Market Karácsonyi Vásár eseménysorozatnak Budapest szívében, advent három vasárnapján: december 8-án, 15-én és 22-én. Az esemény nem csupán egy vásár, hanem egy meghitt, közösségi ünnep, ami a fenntarthatóság szellemében ötvözi a karácsonyi készülődést a minőségi, egyedi termékek iránti szeretettel. A szervezők - a Hello Piac , a Nem Adom Fel Alapítvány és Erzsébetváros Önkormányzata - ...

A reformkori hipszterek kedvenc helye – Kerekdomb Fesztivál-interjú
A reformkori hipszterek kedvenc helye – Kerekdomb Fesztivál-interjú
Oszkó-Jakab Natáliával beszélgettünk Tállyáról, családbarát fesztiválozásról és sok minden másról

oszko-jakab_natalia_cut.jpgNapokon belül indul Tállyán az immár kilencedik alkalommal megrendezett Kerekdomb Fesztivál . A Művészetek Völgye testvérrendezvényén - ami a hasonló kezdeményezésekben mostanában nem igazán bővelkedő észak-kelet-magyarországi régióban akár hiánypótlónak is tekinthető – idén szeptember 13 és 15 között olyan fellépők lépnek majd színpadra, mint az Analog Balaton, az Anna and The Barbies, az Aurevoir., a Carson Coma, a Magna Cum Laude vagy a Punnany Massif, ...

„Bizonyos szempontból ez a legérzékenyebb korosztály” - JusTeenTime-interjú
„Bizonyos szempontból ez a legérzékenyebb korosztály” - JusTeenTime-interjú
Beszélgetés a Budapest Park kamasznapjának hátteréről

justeentime2_foto_nagy_ma_rton.jpgIdén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg JusTeenTime nevű eseményét a Budapest Park . A rendezvény középpontjában továbbra is a 12-15 éves korosztály áll, akik már elég nagyok ahhoz, hogy érdeklődjenek a zene, a koncertek, és egyéb kulturális programok iránt, de egyedül általában még nem vehetnek részt ezeken. A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa a kamaszokat az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy kipróbálhassák magukat ...

Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében
Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében

mv_szinhaz-volgy_blogcimlap.jpg

Legendás zenészekkel és közönségkedvenc színházi produkciókkal bővült a már bejelentett Művészetek Völgye program. Július 19. és 28. között a fesztivál szervezői ezúttal is minden nap különleges előadásokkal várja látogatóit a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templom helyszínen, a Cirque du Tókertben pedig olyan neves előadók lépnek színpadra, mint Zorán, Kern András, Falusi Mariann, Bródy János vagy Dés László, aki ezúttal is ...

Bor, zene, kézügyeskedés - Kalandozás Kerekdombon
Bor, zene, kézügyeskedés - Kalandozás Kerekdombon

kerekdomb_csuhezas_cover.jpg

Hogy a kapcsolódó közleményt idézzük, „ismét megteltek Tállya utcái és pincészetei fesztiválozókkal, idén is nagyon sokan látogattak el a  Kerekdomb Fesztiválra.  A remek időnek köszönhetően kellemes napsütésben járhatták a látogatók a pincészeteket, hallgathatták a koncerteket, a zenés-, irodalmi előadásokat, és az e-bike túrák és a bodrogi evezés is népszerűnek mutatkoztak az immár nyolcadik alkalommal megrendezett fesztiválon.”   Mi most ...

Az Ünnepi Könyvhét 94. alkalommal nyitja meg kapuit!
Az Ünnepi Könyvhét 94. alkalommal nyitja meg kapuit!
Színes programok Budapesten és vidéken

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_64.jpg

A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye , az Ünnepi Könyvhét  június 8-11. között nyitja meg kapuit  a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén . A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése már 94. alkalommal rendezi meg az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatát, és annak részeként 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. A négynapos rendezvényt az MKKE és a Budapest 150 - Könyvfőváros által ...

Balatoni turnéra indul A szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab
Balatoni turnéra indul A szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab

szornyek_5.jpg

Július 5 és augusztus 6 között 11 városban lesz látható az a gyermekszínházi előadás, melynek alapjául Jeney Zoltán  A balatoni kacsavész című könyve szolgált. A történetben Hany Istók és barátai sietnek a gyengélkedő Balaton, Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére, a kalandhoz pedig olyan víziszörnyek is csatlakoznak, mint a Kráken vagy éppen Nessi. A színdarab a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány ötlete nyomán a ...

Áprilisban visszatér a ZÖLD Pici Piac! - A legkisebbek vására a fenntarthatóság jegyében
Áprilisban visszatér a ZÖLD Pici Piac! - A legkisebbek vására a fenntarthatóság jegyében

337662013_592295926142193_874088973441557693_n.jpg

Április 23-án vasárnap új helyszínen, a budai Fény utcai piacon nyitja meg kapuit a főváros egyik legmenőbb baba-mama-gyerek vásárának különleges, zöld változata. Ahogy a Pici Piacokon megszokhattátok, a rendezvényen közel 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeit találjátok meg, de most kifejezetten környezetbarát és fenntarthatósági szempontokat előtérbe helyező cikkektől roskadoznak majd a ...

Itt az év első Pici Piaca!
Itt az év első Pici Piaca!
Március 12-én újra vár titeket a legkisebbek vására a Larus Rendezvényközpontban

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_55.jpg

Most vasárnap ismét a legkisebbeké lesz a főszerep a Larus Rendezvényközpontban, ahol a főváros egyik legmenőbb dizájner vására idén először nyitja meg kapuit. A Pici Piacon több mint 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel találkozhattok, azon túl pedig helyszíni kedvezményeket biztosító kuponfüzettel, nyereményjátékkal, gyereksarokkal és még sok különlegességgel is készültek a ...

Ajánló

luk_kicsi.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása