Színes Ötletek

a kézügyes blog


Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom
Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom

Vers-Bányai Zitával beszélgetünk kicsiknek szánt fényképezőgépekről, kortalan inspirációforrásokról és arról, miért érdemes megbecsülnünk a gyerekek alkotásait

blogcover_v1.jpg

Bár tudjuk, hogy régen minden IS jobb volt, azt talán fölösleges vitatni, hogy a technológia fejlődésének vannak bizonyos kedvező hatásai. Bennem mai napig élénken él az emlék, amikor a kilencvenes évek elején - hogy Joe Hallenbecket idézzem - Bruce Willis, magyar hangja Sörös Sándor -, ...

„A közös megélés a kötődést is erősíti” - Családi KultúrTér - interjú
„A közös megélés a kötődést is erősíti” - Családi KultúrTér - interjú
Ismerjétek meg a Művészetek Völgyének új programhelyszínét!

055_1.jpg

Már csak néhány nap, és indul az idei Művészetek Völgye . A fesztivál az egyik legjobb választás a nyári rendezvényszezonban ha családdal, kisgyerekekkel szeretnétek élményeket szerezni, hiszen rengeteg olyan program várja a látogatókat, ami egyszerre akár több korosztály számára is tartalmas szórakozást kínál. Az egyik idén debütáló helyszín a Családi KultúrTér udvara lesz, ahol minden nap reggeltől estig minőségi időt tölthetnek együtt kicsik és ...

Ügyesen tudsz már cipőt kötni?
Ügyesen tudsz már cipőt kötni?
Ötletes foglalkoztató füzet a Móra Kiadótól akár a nyári szünetre is

20230531_105855.jpg
A nagyobb óvodások körében általában fontos kihívást jelent a cipőfűzés és a csomókötés megtanulása. A  Móra Könyvkiadó  nemrég megjelent, formabontó kivitelű foglalkoztató kiadványa bárhol jól jöhet a hagyományos módszer kiegészítéséhez, hiszen a gyerekek  játszva tanulhatnak a kedves rajzokkal illusztrált oldalak segítségével. Saját lábbelijük bekötésén kívül plusz motivációt jelenthet számukra, hogy teljesíthetik a könyvben olvasható ...

Ismét Pici Piac a babyberry szervezésében
Ismét Pici Piac a babyberry szervezésében

pff41_1.jpg

November 13-án vasárnap az idei ősz utolsó Pici Piaca várja a látogatókat reggel 9-től délután 5-ig. A helyszín, ahogy ezt már megszokhattátok, most is a Larus Rendezvényközpont. Ha valaki nem járt volna még itt, a pontos cím 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b., egy kifejezetten nyugodt, természetközeli hely a MOMkult és a Gesztenyés kert között. A kisgyerekkel érkezőknek jó hír, hogy a helyszínhez közel, 1-2 perces sétára két játszótér is található, ...

Együtt megoldjuk! - Kreatív foglalkoztató az egész család számára
Együtt megoldjuk! - Kreatív foglalkoztató az egész család számára

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_42.jpg

„A felnőtteknek éppoly hasznos a gyerekekkel való kapcsolat, mint a gyerekeknek a felnőttekkel való kapcsolat."

Így szól a Ronald D. Laing skót pszichológustól kölcsönzött idézet az Együtt megoldjuk!  borítójának belső oldalán. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent családi játékkönyv nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy kicsik és nagyok közösen oldják meg a sok érdekes, mindennapokkal kapcsolatos feladatot, közben pedig sok mindent ...

Klassz könyvekkel és színes programokkal vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Klassz könyvekkel és színes programokkal vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

306851850_530154355777211_3059258819510505448_n.jpg

Szeptember 29 és október 2 között már 27. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál , ami a nemzetközi könyves világ fontos eseménye, a térség meghatározó szakmai fóruma. A rendezvény hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, és rengeteg kiállítóval, színes programokkal, több mint 400 dedikálási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Millenáris kulturális központban, Budapesten. A M óra Kiadó ...

Mimó és Csipek születésnapján Gryllus Vilmos is a gyerekekkel ünnepel
Mimó és Csipek születésnapján Gryllus Vilmos is a gyerekekkel ünnepel

306355427_5675340942486156_46088574570163378_n_1.jpg

2022. október 1-jén, szombaton délelőtt a  Mimó és Csipek - Bábozd Zöldre Egyesület  vár titeket 10. születésnapi rendezvényére a Budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. Biztosan sokan ismeritek Mimó és Csipek kalandjait, melyek során a két jóbarát a mindennapi élet tevékenységein keresztül mutatja meg természeti értékek fontosságát, cselekedeteink jelentőségét, a környezet tiszteletére, szeretetére, meglévő értékeink védelmére ...

Most vasárnap vár titeket az 50. jubileumi Pici Piac a Larus Rendezvényközpontban
Most vasárnap vár titeket az 50. jubileumi Pici Piac a Larus Rendezvényközpontban

ppa77.jpg

Augusztus 21-én a nyár utolsó Pici Piaca ismét megnyitja kapuit. Az 50. jubileumi eseményen a megszokott hangulat és több mint 50 tehetséges hazai tervező várja a látogatókat kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel. A különleges alkalomra rengeteg programmal és ajándékkal készülnek a szervezők - lesz nyereményjáték, kuponfüzet, és tombola is, aminek a 150 000 Forintot meghaladó értékű fődíját csupa Pici Piacos ...

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása