Színes Ötletek

a kézügyes blog


Anyák napi ötletek apró kezecskéknek
Anyák napi ötletek apró kezecskéknek

Pritt_KK_0208_Fejlec.jpg

A  Pritt Kreatív Klubban  hétről hétre gyermekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles napokhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. Mivel s ok óvó- és tanítónéni kért egyszerű ötleteket anyák napjára, amelyeket az aprómanók is könnyen elkészíthetnek, íme, következik az első ötletcsokor!

...

Természetes ajakbalzsam házilag
Természetes ajakbalzsam házilag


Szappant már készítettem házilag, de ebben ki is merült az kozmetikumgyártásom, pedig nagyon imádtam. Már bánom, hogy nem fordítottam is nagyobb figyelmet a témának, és eszembe sem jutott, hogy lehetne ajakírt is készíteni itthoni körülmények között. Na, most ezt pótolni fogom. Mondanom sem kell, hogy mennyi előnye van, hiszen természetes, nincs benne tartósítószer és színezék, sem mesterséges összetevők, és ugye a saját kezünk munkája. És ajándékba is ...

Kreatív ötletek anyák napjára - nagyoknak
Kreatív ötletek anyák napjára - nagyoknak

A címben azért írtam, hogy nagyoknak, mert készülök még egy bejegyzéssel, amelyet gyerekeknek szánok, benne olyan ötletekkel, amelyeket ők is meg tudnak valósítani. Ez az első most a kreatív felnőtteknek szól, akik -velem együtt- szeretnék kézzel készített meglepetéseket készíteni, akik szeretik a saját alkotásuk által kifejezni a szeretetüket. Ugye sokan vagyunk így ezzel?

...

Hangulatos dekoráció előszobába
Hangulatos dekoráció előszobába

Péntekre ígértem, hogy megmutatom, mit készítettem anyunak, de szombat lett belőle. Úgy terveztem rögtön a helyszínen fotózok hozzá (anyu előszobájában), de egy hatalmas jégeső miatt úszott minden (szó szerint). A vízmeregetés, takarítás, száradás után ezért jól megkésve  itthon készültek a képek az ideiglenesen kinevezett előszobában.

 

...
Martha Stewart ajándékötletei anyák napjára
Martha Stewart ajándékötletei anyák napjára

A nemzetközileg ismert és elismert televíziós személyiséget, Martha Stewartot senkinek sem kell bemutatnom. Amellett, hogy mindenhez ért (süt-főz, varr, lakberendez, kertészkedik), egy egész birodalmat épített fel. Könyvei, magazinjai és tévés műsorai szépen ívelő karrierjének ékes bizonyítékai, melyet még 2004-es börtönben töltött hónapjai sem igazán tudtak megtépázni. Engem ugyan kicsit zavar ez a mindenhez remekül értő házitündér-szerep, mert ...

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása