Balatoni turnéra indul A szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab

2023.05.24. 15:30 színes_ötletek

szornyek_5.jpg

Július 5 és augusztus 6 között 11 városban lesz látható az a gyermekszínházi előadás, melynek alapjául Jeney Zoltán A balatoni kacsavész című könyve szolgált. A történetben Hany Istók és barátai sietnek a gyengélkedő Balaton, Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére, a kalandhoz pedig olyan víziszörnyek is csatlakoznak, mint a Kráken vagy éppen Nessi. A színdarab a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány ötlete nyomán a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Program támogatásával, az Art-Színtér közreműködésével valósul meg. A színdarabot Veszprémben, a Gizella Napokon a GyereKert gyerekfesztivál keretében mutatták be, nyáron pedig turnéra indul és további 10 balatoni helyszínen játsszák majd a szórakoztató zenés meseelőadást.

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló balaton kultúra programajánló színház nyár gyerekeknek családi rendezvény

Játszva tanulás ovisoknak a Csodatoll sorozattal, ahányszor csak kedvük tartja

2023.04.26. 11:50 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_61.jpg

Csodák márpedig léteznek, főleg, ha megtanuljuk azokat észrevenni a mindennapokban. A Móra Kiadó Csodatoll sorozata jó példa erre. Sokan szeretjük a különböző készségeket fejlesztő foglalkoztató kiadványokat, azonban van egy közös tulajdonságuk, ami szinte mindre jellemző, nevezetesen, hogy a gyerekek megfogják a tollat, megcsinálják a feladatokat, és onnantól kezdve sok újdonságot már nem rejtenek. A Csodatoll munkafüzetek viszont csavarnak egy kicsit a bevált formulán egy egyszerű, de nagyszerű eszközzel, melynek köszönhetően a kiadványok bármikor újrakezdhetők - a speciálisan felületkezelt oldalak ugyanis letörölhetők a füzetekhez mellékelt, szivaccsal ellátott kupakkal szerelt tollak segítségével. Így, ha a gyerekek újra kedvet kapnak a feladványok megoldásához, csak egy mozdulat, a korábban berajzolt vonalak eltűnnek, és már kezdődhet is újra a fejtörés! Olvassatok tovább, érdemes! 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyvajánló nyereményjáték gyerekeknek mora kiado támogatott tartalom

Idén is Művészetek Völgye - Teljes a fesztivál nagyszínpadának programja

2023.02.09. 17:00 színesötletek_team

8nap_dohi_gabriella-07492_1_1.jpg

Tavaly mi is ott voltunk a Művészetek Völgyén, és igazán jó élményeket gyűjtöttünk az ország legnagyobb összművészeti rendezvényén. Ma újabb három tucat előadót jelentett be erre az évre a fesztivál, mely idén július 21. és 30. között várja a látogatókat a nyár legszínesebb 10 napjára Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. Részletek a folytatásban! 

Szólj hozzá!

Címkék: zene ajánló kultúra fesztivál hír művészet művészetek völgye támogatott tartalom színes programok

Készíts mesekönyvet saját kezűleg, miközben játszva készülhetsz az iskolára!

2023.01.12. 15:36 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_47.jpg

A Móra Kiadó gondozásában megjelent Tücsöktanoda, ahogy az alcím - Színezz, vágj, ragassz, számolj 1-től 10-ig! - is sejteti, sokkal több, mint egy foglalkoztató füzet. Ez egy igazán izgalmas kiadvány, ami nemcsak a meseolvasás, de a saját készítésű mesekönyv élményét is elhozza az olvasóknak. A történet főszereplője Tilli, a tücsök, aki elveszett hegedűjét keresve mindenféle kalandokba keveredik kis vöröshangya barátjával együtt. A kedves történet jól jöhet az esti meseolvasáskor, a kreatív feladatok pedig bármelyik hűvös estén kitűnő elfoglaltságot jelentenk. Az egyes meserészek rövidek, az őket kísérő kérdések pedig nemcsak elgondolkodtatják az 5-6 éveseket, de a válaszok határozzák meg azt is, hol folytatódik a történet. A könyv olyan készségek és képességek fejlesztését segíti észrevétlenül és játékosan, melyeknek nagy hasznát vehetik majd az iskolapadban, ilyen például a ceruza használata, a számolás, vagy az irányok megismerése. Készítettünk egy kedvcsináló videót is a könyvhöz, amit korábban még nem mutattunk meg nektek, most megtalálhatjátok a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv mese könyvajánló olvasni jó mora kiado támogatott tartalom olvasót nevelek

A kígyók szaglásától a rendíthetetlen ólomkatonáig - Három könyv a Móra Kiadó ünnepi kínálatából

2022.12.07. 12:13 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_45.jpg

Mivel legutóbbi ajánlónkban írtunk a könyvek ajándékként betöltött szerepéről, nem ismételnénk magunkat, ugyanakkor a Móra Kiadó kínálatában erre a hónapra is találtunk néhány szép és érdekes kiadványt. Ha még nem döntöttétek el, mivel lepjétek meg a kisebbeket, vagy épp valami meglepetést kerestek a rokonságban, baráti körben fellelhető aprónép számára, olvassatok tovább! 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyvajánló olvasni jó gyerekeknek ajándékötletek karácsonyi ajándékötletek mora kiado támogatott tartalom olvasót nevelek

A Cser Kiadó készletkisöprő akciójában Színes Ötletek kiadványok és sok más klassz könyv!

2022.11.11. 14:20 színesötletek_team

310413672_23852760695270103_8545978852785113806_n.jpg

November 8 és 14 között tartja a Cser Kiadó szokásos év végi készletkisöprő akcióját. A következő pár napban számos érdekes, izgalmas és hasznos könyvet vásárolhattok akár 50–90%-os kedvezménnyel. A kézimunkázástól kezdve a portréfestésen át a nemezelésig sok-sok kreatív témájú kiadvány - köztük blogunk névadója, a Színes Ötletek sorozat korábbi számai - között is szemezgethettek, és azok is találhatnak maguknak vagy családtagjaiknak olvasnivalót, akiket inkább az otthonfelújítás, a gasztronómia, vagy éppen az egészéges életmód érdekel. Siessetek, mert a készlet véges és az akció pedig csak néhány napig tart! 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv vásár akció könyvajánló Cser Kiadó

Együtt megoldjuk! - Kreatív foglalkoztató az egész család számára

2022.11.02. 13:09 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_42.jpg

„A felnőtteknek éppoly hasznos a gyerekekkel való kapcsolat, mint a gyerekeknek a felnőttekkel való kapcsolat."

Így szól a Ronald D. Laing skót pszichológustól kölcsönzött idézet az Együtt megoldjuk! borítójának belső oldalán. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent családi játékkönyv nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy kicsik és nagyok közösen oldják meg a sok érdekes, mindennapokkal kapcsolatos feladatot, közben pedig sok mindent megtudjanak a hétköznapi környezetünkről, benne az emberi kapcsolatokról. Az együtt kitölthető feladatlapok pedig abban is segítenek, hogy a közös játékon keresztül jobban megismerhessék egymást a játszótársak. Könyvajánló és videós kedvcsináló a folytatásban!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló játék család könyvajánló gyerekeknek mora kiado foglalkoztató támogatott tartalom kreatív foglalkozások

Októberi könyvajánló és nyereményjáték kisiskolásoknak

2022.10.25. 14:37 színesötletek_team

blog_cimlapkep_0_4.jpg

Előző könyvajánlónkban az óvodás korú gyermekeknek szóló kiadványok közül válogattunk, ezért most ismét gondolunk a sulisokra is. A folytatásban megismerkedhettek a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatának legfrissebb részeivel és mutatunk egy igazán vagány verseskötetet is. Ha az önálló olvasással barátkozó gyermekeiteknek kerestek olyan könyvet, ami egyszerre izgalmas, ugyanakkor könnyen érthető, ezek között biztosan találtok, olvassatok tovább! (Illusztráció: Tuza Edit, Móra Kiadó)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv mese olvasmány könyvajánló nyereményjáték olvasni jó gyerekeknek mora kiado támogatott tartalom olvasót nevelek

Klassz könyvekkel és színes programokkal vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

2022.09.29. 09:00 színesötletek_team

306851850_530154355777211_3059258819510505448_n.jpg

Szeptember 29 és október 2 között már 27. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ami a nemzetközi könyves világ fontos eseménye, a térség meghatározó szakmai fóruma. A rendezvény hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, és rengeteg kiállítóval, színes programokkal, több mint 400 dedikálási lehetőséggel várja az érdeklődőket a Millenáris kulturális központban, Budapesten. A Móra Kiadó mesésen regényes történeteivel már több mint 70 éve családtag sok-sok magyar otthonban, most pedig ők látnak vendégül titeket a kiállítók sorában, ha ellátogattok erre az izgalmas kulturális eseményre.

Szólj hozzá!

Címkék: közösség ajánló könyv család programajánló fesztivál olvasni jó családi rendezvény olvasót nevelek

Logika, Ügyesség, Kitartás - LÜK képességfejlesztő füzetek

2022.09.20. 11:10 színesötletek_team

0_94.jpg

Ezt a játékos tanulást segítő rendszert már öt évtizede használják 35 országban, köztük több mint 10 éve Magyarországon is. A játékos tanulás lényege nagyon röviden, hogy indirekt módon fejleszti a gyermekek megfigyelőképességét és logikai gondolkodását a sikerélmény és a játék önfeledt örömén keresztül. A sorozat részei között az óvodásoktól a kiskamaszokig minden korosztály számára találtok olyat, ami segítségével új ismeretekre tehetnek szert, akár a formákkal való ismerkedés, az iskolára való felkészülés, vagy már a tanagyag elsajátítása a legfontosabb aktuális feladat. A folytatásban egy kedvcsináló videót találtok a legkisebbeknek szóló BambinoLÜK füzetekhez, de összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat is a LÜK sorozattal kapcsolatban. 

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás ajánló könyv iskola fejlesztés óvoda gyerekeknek mora kiado játékos tanulás támogatott tartalom

Világjáró hód, éjszakai szafari és nyereményjáték a szeptemberi könyvajánlóban

2022.09.14. 10:00 színesötletek_team

cimlapkep_v1.jpg
Szeptemberi könyvajánlónkban most az óvodás korú gyermekeknek szóló kiadványok közül válogattunk, hiszen a sulisok az elmúlt időszakban sok-sok tippet kaptak nemcsak az olvasnivaló, de kézügyes ötletek terén is. Megismerhetitek egy kalandvágyó hód történetét, választhattok legkedvesebb esti meséitek közül, hoztunk felfedeznivalót a kis kutatóknak egyenesen Afrikából, és azoknak is ajánlunk valamit, akiknek még a mozgatható, kinyitható lapos könyvek keltik fel leginkább a kíváncsiságukat. Izgalmas olvasnivalók, csodás illusztrációk várnak titeket a folytatásban a szokásos nyereményjáték mellett!

1 komment

Címkék: ajánló könyvajánló olvasni jó gyerekeknek mora kiado támogatott tartalom olvasót nevelek

A nyuszi és a süni barátságától a varázslatos vámpírtündérig

Olvasnivalók a nyári szünet végére a Móra Kiadótól

2022.08.23. 10:16 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_38.jpg

A nyárutóra hoztunk nektek néhány jó könyvet és mesét a Móra Könyvkiadó kiadványai közül, amiket még sokáig forgathattok, akár délutáni vagy hétvégi kikapcsolódásra, akár egy kedves esti mesére vágytok. Olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok egy nyuszi és egy süni örökké tartó barátságára, vagy két ovis kalandjaira. Ezek mellett egy titokzatos, varázslatos vámpírtündér letölthető öltöztetős játéka és egy ajándéksorsolás is vár titeket a folytatásban.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv mese irodalom könyvajánló olvasni jó gyerekeknek mora kiado támogatott tartalom olvasót nevelek

Elindult az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency

2022.08.08. 14:25 színesötletek_team

katarina_balunova.JPG
Augusztus 1-jén kezdetét vette az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely 
és Art Residency, ahol két héten át tíz hazai és öt külföldi képzőművész alkothat idilli körülmények között. A művésztelep résztvevőinek munkáját Keresztesi Botond képzőművész mentorálja, az elkészült alkotásokból pedig kiállítás is nyílik augusztus 13-án, Szóládon. A mindössze 550 lelket számláló településre nemcsak ezért, és a Balaton közelsége miatt érdemes ellátogatnotok, hiszen a szoborparktól a löszpincesorig számos látnivaló vár még titeket. Részletek a folytatásban! (Illusztráció: Katarina Balunova, Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kultúra programajánló alkotás képzőművészet művészet alkotóműhely színes programok

Gyurma-kaland játékos feladatokkal és gyurmarecepttel

2022.08.04. 10:11 színesötletek_team

00_keret_01_blog_cimlapkep_0.jpg

A gyurma népszerűsége nem véletlenül töretlen régóta. Kicsik és nagyok kedvence ez a puha, könnyen formázható anyag, hiszen felhőtlen szórakozást garantál a gyerekek sajátos fantáziavilágában, a vele való játék pedig számos készséget is fejleszt. Könnyen elérhető és tárolható, praktikus, bárki könnyen elkészítheti fillérekből, és bármikor jól jöhet, ha elhangzik az ezeregyedik „unatkozom” a szünidőben. Ha már kifogytatok az ötletekből, ehhez a kikapcsoló kézügyes tevékenységhez ajánljuk nektek a Móra Könyvkiadó EDU sorozatának egyik legfrissebb kiadványát, aminek gyurmabiztos oldalain kreatívan oldhatók meg az előre megrajzolt ötletes, inspiráló feladatok. Mi is kipróbáltuk, nézzétek meg!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyvajánló gyerekkönyv gyerekeknek gyurma kreatív ötletek mora kiado foglalkoztató gyerekekkel készíthető gyurmarecept

A világlátott egérkétől a Macskacsapatig - Szünidei könyvajánló gyerekeknek

2022.07.25. 11:20 színesötletek_team

jonathan-borba-z1oyw2snqn8-unsplash.jpg

Ugyan a nyár közmondásosan sok szempontból uborkaszezonnak számít, ez biztosan nem érvényes az olvasásra, hiszen ilyenkor a nyaralás és az iskolai szünet miatt jóval több időnk marad egy-egy jó könyvre, mint a hétköznapok során. A Móra Kiadó az év ezen időszakára is számos kiadványt időzített, a klasszikus magyar gyerekmesétől az óvodásoknak szánt irodalmi szöveggyűjteményeken át az akár az egész család számára tartalmas elfoglaltságot jelentő, kortárs szerzők által írt mesesorozatokig. Most következő ajánlónkban ezek közül mutatunk be nektek néhányat, remélve, hogy a strandpapucs és a napvédő mellé egy jó könyv is befér a csomagba, bárhol is pihennétek ki magatokat a következő hetekben. 

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv mese irodalom könyvajánló olvasni jó gyerekeknek mora kiado olvasót nevelek

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Ajánló

insta_kozosseg_html_doboz_1.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (109) adventi koszorú (23) adventi naptár (53) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (17) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (34) álarc (21) album (5) alkotás (14) állatfigura (22) állatok világnapja (6) anchor crafty (12) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (91) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (6) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (15) bútorfestés (28) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (537) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (314) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) DIY (195) diy (367) dulux (22) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (7) egyszerű alapanyag (5) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) erkély (5) esemény (7) fa (10) fajáték (9) fajáték körkép (11) falevél (11) falfestés (18) farmer (8) farsang (48) felújítás (37) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (27) festék (28) festés (100) festészet (7) fesztivál (22) filc (9) filcanyag (17) filctoll (10) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (11) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (7) galéria (5) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (94) gyerekeknek (60) gyerekjáték (46) gyerekkel az élet (22) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (6) hajtogatás (29) halloween (56) hammerite (11) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (7) henkel (11) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (19) hobbyművész (94) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (5) inspiráció (78) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (9) járványhelyzet (7) játék (115) játékkonyha (7) jeles nap (55) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (26) kapolcs (10) karácsony (247) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (25) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (91) kertészkedés (23) kézimunka (63) kézműves (31) kézzel készült (88) kiállítás (13) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (8) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (8) konyha (13) könyv (26) könyvajánló (70) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (51) közösségi (7) kreatív (31) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (8) kreatív ötletek (19) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (11) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (97) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (71) lakberendezési ötletek (8) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (16) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (20) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) Mikulás (5) mikulás (8) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (5) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (22) műgyanta (6) művészet (17) művészetek völgye (17) nagy nebulo kviz (6) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (21) nemadomfel alapítvány (8) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (88) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (20) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (115) őszi dekoráció (21) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (8) otthon (49) otthondesign (26) pályázat (50) pannoncolor (8) papír (94) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (6) papírhajtogatás (8) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (101) quilling (8) ragasztás (42) ragasztó (12) rajz (10) rajzolás (16) rajzolni jó (16) rajzpályázat (18) rajzshop.hu (13) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (37) rendezvény (12) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (9) sablon (13) sadolin (5) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (5) szineskert (5) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (7) színes programok (49) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (6) támogatott tartalom (163) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (21) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (23) tudástár (6) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (5) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (28) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (30) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (12) ünnepi dekoráció (15) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (22) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (6) világnap (16) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (14) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (24) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása