Virágoskert régi talicskából

2021.06.09. 15:20 kreablogger

53c3eec554b140a3de61a7e8b21620db.jpg

Szinte hihetetlen, de ismét előkerült a garázs egyik szegletéből egy rozsdás talicska, amit szeretnénk megmenteni a hulladékudvartól. Tudjuk, hogy nem minden kertbe passzol egy ilyen darab, főképp, ha még nem is igazán antik, de a mi kertünk elég eklektikus ahhoz, hogy egy kevéssé harsány színre festve még díszeként is szolgálhat. Inspirációképpen végiglapoztuk korábbi galériánkat, miképpen lehetne felöltöztetni, hamarosan jelentkezünk az eredménnyel! És ha már így esett, frissítettük és újraszerkesztettük ezt a pár nap híján már 6 éves bejegyzést, hogy veletek is megoszthassuk! 

Szólj hozzá!

Címkék: kert ültetés kertészkedés hulladékcsökkentés talicskakert kacatmentés

Virágtartók és ültetőedények hobbibetonból

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2021.05.20. 15:50 színesötletek_team

szo_keret_01_blog_cimlapkep_4.jpg

A hobbibeton már jó néhány éve nem számít elérhetetlen kreatív alapanyagnak, a legtöbb szaküzlet polcain megtalálhatjuk, mégsem épült be a köztudatba a kézzel készült dekorációk terén. Meglehetősen egyszerű vele dolgozni, tulajdonképpen csak vízzel kell homogénre keverni, még a sablon kiválasztása és előkészítése is több időt és megfontolást igényel. Nekünk kifejezetten tetszik az az egyszerű, letisztult megjelenés és az ipari jelleg, amit a lakberendezésben képvisel. A nyári időszak kezdetén többek között a kertben kaphat fontos szerepet ez a sokoldalú alapanyag. Ti kipróbálnátok?

Szólj hozzá!

Címkék: beton kert ültetés virágtartó DIY hobbibeton

Wilson Klub - Kreatív elfoglaltságok a négy fal között, önkéntes számkivetetteknek

1. fejezet - Mindig kell egy barát...vagy több

2020.03.20. 16:16 színesötletek_team

x_4.jpg

Már biztosan minden olvasónk előtt ismert a jelenlegi járványhelyzet, de mivel úgyis épp elegen írnak erről, inkább - a Színes Ötletek által feldolgozott témákhoz illően - a kreativitás felől közelítjük meg azt a pár napot vagy hetet, amit lehetőség szerint nem árt otthon töltenünk. Mivel szabadidő eltöltése és az otthoni kézműveskedés is nagyban függ aktuális körülményeinktől, lehetőségeinktől, új sorozatunkkal igyekszünk megkönnyíteni az önkéntes számkivetettek életét azzal, hogy ötleteket adunk a négy fal közé szorult kicsiknek és nagyoknak, melyek elkészítése nagy általánosságban minden háztartásban fellelhető, vagy online is könnyedén is beszerezhető, esetleg újrahasznosított alapanyagokat igényel. Ha van mit csinálni, pillanatok alatt elrepül akár egy egész nap is, tehát kalandra fel - lehet, hogy egy csomó elfelejtett kincs rejlik otthon, vagy akár új életre kelthetünk egy-egy szemetesbe szánt tárgyat is, és végül még jól is érezhetjük magunkat ebben a mindenki számára nehéz időszakban. 

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz csináld magad újrahasznosítás ültetés reuse DIY Wilson fűfej Robinson gyerekekkel készíthető kertészekedés kert a szobában egyszerű alapanyag

Kertecskék farönkben

2017.08.03. 05:00 kreablogger

Nem is hittem volna, hogy farönkökből, tuskókból efféle csodák is megvalósíthatók. Ha egy fa megbetegszik, kiöregszik, bizony előfordul, hogy nincs más lehetőség, és ki kell vágni. Viszont ebben  a megközelítésben még újabb hosszú éveken át örömünket lelhetjük benne! Nézzétek csak!

kert nyár újrahasznosítás kertészkedés ültetés farönk

 

Szólj hozzá!

Címkék: nyár újrahasznosítás kert ültetés kertészkedés farönk

Inspirációk fűszerkertekhez

2017.05.23. 12:36 kreablogger

Fűszerkertet már egészen picike helyen is kialakíthatunk, legyen szó a balkonról, a konyhaablakról, vagy egy kis szegletről az udvaron. A munkánk gyümölcsét pedig egész nyáron élvezhetjük a frissen szüretelt fűszernövényeink formájában. Ha pedig nagyon beindul az üzem, télire is eltehetjük a kincset érő friss termést, akár szárítva, akár fagyasztva.

raklap fűszerkert kert tavasz ültetés

 

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz kert ültetés raklap fűszerkert

Emeletes virágtartók gyűjteménye

2016.05.31. 11:25 kreablogger

Pompás, szikrázó májusbúcsúztató időnk van, csalogat a természet, a balzsamos kora nyári napsugarak, a csicsergő madarak. Bár picike kertem van, de imádok kertészkedni, virágokkal borítani a környezetemet. A kreatív, szokatlan, merész ötleteket pedig egyenesen imádom, jöjjenek hát a formabontó, kreatív virágtartók!

 

kert nyár tavasz ültetés kertészkedés

 

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz nyár kert ültetés kertészkedés

Így készíts cserépfigurát! 2. rész

2014.08.05. 11:39 kreablogger

Egy vidám, mosolygós cserépfigura nem csak a kert, hanem az erkély vagy a terasz dísze is lehet. Virágzó frizuráját egész évben csodálhatjuk, ha tavasszal jácintot vagy tulipánt, nyáron folyton nyíló korallvirágot vagy begóniát, ősszel pedig krizantémot ültetünk bele.

Szólj hozzá!

Címkék: kert ültetés kertészkedés cserépfigura

Így készíts cserépfigurát!

2014.03.19. 13:40 kreablogger

Egy vidám, mosolygós cserépfigura nem csak a kert, hanem az erkély vagy a terasz dísze is lehet. Virágzó frizuráját egész évben csodálhatjuk, ha tavasszal jácintot vagy tulipánt, nyáron folyton nyíló korallvirágot vagy begóniát, ősszel pedig krizantémot ültetünk bele. 

 

A különböző méretű cserepeken kívül drótra vagy madzagra és spatulára (apró gallyak is megteszik) lesz szükség az összeállításához. Az arcát és ruháját akrilfestékkel fessétek meg, ez időtálló bevonatot képez, nem kopik, nem mállik, vízálló.

A variációk száma pedig végtelen!

Tehát tényleg csak ennyi az egész!

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.

Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

Szólj hozzá!

Címkék: kert ültetés kertészkedés cserépfigura

Palántázás kreatívan

2014.02.26. 08:54 kreablogger

Ahogy a tegnapi, újrahasznosított kiskerteket bemutató bejegyzésemben is említettem, ablakba helyezett ültetőedényben már nevelgethetünk palántákat, vethetünk magokat. És itt most elsősorban a konyhakerti és fűszernövényekről van szó természetesen. Most a palántázáshoz, növénykék neveléséhez kerestem kreatív ötleteket, hiszen van élet a tejfölös poharakon túl is...


85a0c9141c0c3d0cb3c9a9b3b58c3f18.jpg

A tojáshéj a leghasznosabb ültető- és palántázóedény. Kalciumban és magnéziumban gazdag, így amellett, hogy remek komposztalapanyag, ültetni is lehet bele. A kifejlett növényt aztán héjastúl is ki lehet ültetni.

eggshell-herb-garden.jpg

photo 2 (3).JPG

easter-decor-ideas-28.jpg

eggshell_2.jpg

Ha nem foglalkoztok veteményessel, beltéri, élőnövényes, tavaszváró dekorációkat is készíthettek. A tojáshéjas kiskertekben a sziklakerti pozsgások mutatnak jól, de színesíthetitek kisebb szobai virágzó növényekkel (fokföldi ibolya, esetleg begónia) is.

Fokföldi ibolyával dúsítva:

easter-egg-flower-pot.jpg

Variációk kaktuszra és pozsgás növényre:

Kristin's Egglets1.jpg

eggshell-succulent.jpg

Egyszerű füvet is vethettek bele, a csodás, üde és friss zöld szín önmagában is gyógyír a hosszú téli fakóságra!

4398790976_a759d66659_o.jpg

Gyógy- és fűszernövények is megférnek benne:

Egg-shell-garden-HERO-14bedd74-c586-4ab7-9f1a-e6f0e172a33d-0-640x360.jpg

Ha nem gyűjtöttek elég tojáshéjat, tojástartóban is nevelhettek palántát. Eza  a fajta ültetőedény szintén kiültethető!

És végezetül egy hasonlóan zseniális ötlet, úgyis sokféle célra gyűjtögetjük:_

Források a képekre kattintva.

További ötletek a témában:

Palántaóvoda az ablakban

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következő ötletről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.


Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás tojás kert ültetés kertészkedés palántázás papírguriga tojashej

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

pottom_300x250.jpg

Hirdetés

banner_otthones_uton.jpg

Instagram

 insta_kozosseg_html_doboz.jpg

Elismerések

Közösség

csoport_kozosseg_html_doboz.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) advent (57) adventi koszorú (22) adventi naptár (8) ajándék (18) ajándékcsomagolás (7) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötletek (6) ajánló (6) ajtódísz (40) akrilfesték (14) álarc (20) album (5) állatfigura (7) antikolás (9) anyák napja (20) arcmaszk (8) art export (11) asztaldísz (9) bagoly (7) barkácsolás (5) befőttesüveg (8) befőzés (9) Budapest Park (7) bútorfelújítás (5) bútorfestés (17) cérna (5) ceruzatartó (6) coats (8) családi rendezvény (7) csináld magad (448) csomagolás (6) csomózás (19) decoupage (14) decoupage alkotósarok (8) DEKA (5) dekor (6) dekoráció (243) dísz (6) díszítés (57) divat (12) diy (329) DIY (153) dulux (5) ékszer (43) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (43) erkély (5) falevél (9) falfestés (11) farmer (7) farsang (41) felújítás (6) festés (55) filc (7) filcanyag (13) flitter (6) foglalkoztató (6) fonal (15) fonás (13) furdancs (8) fűszercímke (5) gesztenye (7) girland (11) gyerekekkel készíthető (52) gyerekjáték (8) gyertya (19) gyertyaöntés (7) gyöngy (26) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (9) gyurmaékszer (5) hajtogatás (27) halloween (55) hangulatfény (5) házigyurma (5) hellókarácsony (13) henkel (11) hímes tojás (6) hímzés (11) hobbyművész (6) hóember (8) hópehely (5) horgolás (53) hulladékcsökkentés (42) hulladékmentes (10) húsvét (96) húsvéti dekoráció (6) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) idézet (23) inspiráció (31) iskola (6) iskolakezdés (7) iskolaszer (6) járványhelyzet (7) játék (57) jelmez (14) jelmezkészítés (5) kabala (6) kacatmentés (6) karácsony (177) karácsonyfa (11) karácsonyfadísz (28) karantén (7) karkötő (26) karton (8) kartondoboz (13) kaspó (8) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (9) képkeret (11) képzőművészet (6) kert (75) kertészekedés (5) kertészkedés (12) kézimunka (43) kézműves (6) kiállítás (6) kokárda (5) könyajánló (6) konyha (8) könyvajánló (41) környezettudatosság (6) környezetvédelem (12) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (41) koszorúkészítés (7) kötés (54) kötésminta (5) közösség (6) kreatív (23) láda (6) lakásdekoráció (86) lakásdísz (9) lakásfelújítás (6) lakberendezés (49) lakberendezési ötletek (8) lámpa (10) lámpabura (8) lámpás (16) letölthető címke (5) levendula (7) madáretető (8) magyar (6) makramé (12) maradék anyagból (6) maszk (14) mécses (7) mécsestartó (16) mézeskalács (8) Mikulás (5) mikulás (7) minta (11) mintaív (8) mora kiado (14) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (19) nagy nebulo kviz (6) naptár (8) nebulo (15) nyaklánc (12) nyár (24) nyereményjáték (58) nyomdázás (5) nyuszi (9) öko (5) önkéntes pr (6) origami (18) öröknaptár (8) ősz (103) őszi dekoráció (9) otthon (12) otthondesign (5) pályázat (37) pannoncolor (8) papír (76) papírdísz (37) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírjáték (6) papírvirág (18) parafa dugó (7) párna (10) pentart (50) pentart-alkotósarok (5) pentart alkotósarok (5) PET-palack (6) peyote (9) plüssfigura (6) póló (10) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pöttömkert (5) pr (5) pritt (106) pritt pályázat (8) programajánló (50) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajzpályázat (8) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (8) recycle (101) régiből újat (6) rendszerezés (8) sablon (12) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (16) szabás (10) szabásminta (9) szabás varrás (12) szalvéta (6) szalvétatechnika (15) szemmaszk (5) szines programok (7) színező (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) tárolás (10) tároló (5) táska (5) tavasz (60) tavaszi dekoráció (6) tél (18) télapó (5) terasz (7) termés (5) természetes alapanyag (13) tervezés (8) textil (8) textilfesték (6) textilfestés (12) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (6) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (22) tökdekoráció (11) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) történetek (5) tündérkert (6) üdvözlőlap (5) újrahasználat (6) újrahasznosítás (209) ültetés (9) ünnepi dekoráció (6) üvegfestés (10) Valentin-nap (9) valentin nap (12) varrás (46) varrás nélkül (5) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) virág (12) virágtartó (14) zero-waste (5) zero waste (17) zokni (6) Címkefelhő

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása