Színes Ötletek

a kézügyes blog


Európai Hulladékcsökkentési Hét 2022 - Ebben az évben fókuszban a textil
Európai Hulladékcsökkentési Hét 2022 - Ebben az évben fókuszban a textil

ewwr2022_banner-fb1005_2_full_1.jpg

Ma kezdődik az  Európai Hulladékcsökkentési Hét , amit minden év novemberének utolsó hetében rendeznek meg. Európa-szerte lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek lehetőség szerint többszöri használatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A 2009-ben indított kezdeményezés minden évben ...

10 saját kezűleg készíthető őszi ajtódísz útmutatókkal
10 saját kezűleg készíthető őszi ajtódísz útmutatókkal

wreath1.jpg

Lassan minden otthonban előkerülnek az őszi dekorációk, a falak közé csempészve az évszak pompás színeit és terméseit. Mi is sokféle ötlettel készülünk, hogy inspiráljunk titeket az alkotásban, hiszen a saját kezűleg készített díszeket midig nagyobb becsben tartjuk, mint a boltban vásároltakat. Nálunk minden évszaknak saját doboza van, amiben összegyűjtjük azokat a kellékeket, amiket még fel tudunk használni akár önmagukban, akár másik dekoráció ...

A levélhajóktól az évtizedes gumiabroncsokig - Beszámoló a Színes Ötletek I. Zero Waste Túrájáról
A levélhajóktól az évtizedes gumiabroncsokig - Beszámoló a Színes Ötletek I. Zero Waste Túrájáról

0_84.jpg

Úgy kezdődött, hogy néhány hete kimentünk levélhajózni a gyerekkel. Ez valójában egy körmönfont altatási technika, mivel kislányunk számára a világ általában túl érdekes ahhoz, hogy a délutáni csendespihenőt mindenféle ellenkezés nélkül megkezdje. Ilyenkor a Szinva mentén felfelé sétálunk babakocsival, néhány száz méterenként lemegyünk a partra, keresünk pár száraz levelet, ezeken átszúrunk méretben passzoló botocskákat, és akár naponta ...

Személyre szabott étkészletek saját kezűleg
Személyre szabott étkészletek saját kezűleg
Kipróbáltuk a Kreul Chalky üveg- és porcelánfilcet

0_81.jpg

Már többször is foglalkoztunk a porcelán- és üvegfestéssel, ami egy igazán kreatív lehetőségeket rejtő technika. Mindig bevethető, ha szeretnénk megújítani kissé már elnyűtt tárgyainkat, vagy egyedi ajándékkal lepnénk meg szeretteinket. Ezúttal a  Kreul Chalky üveg- és porcelánfilcet próbáltuk ki, ami legalább két tulajdonságával biztosan kiemelkedik a mezőnyből. Egyrészt a  60%-ban természetes eredetű, fenntartható módon gyártott festék kiváló ...

Kosárfonás, kicsit másképp - Néhány kiselejtezett farmer újrahasznosításával
Kosárfonás, kicsit másképp - Néhány kiselejtezett farmer újrahasznosításával

8_29_1.jpg

A farmer örök kedvenc, nemcsak ruhadarabként, de alapanyagként is. Általában mindannyiunk gardróbjában akad néhány darab, hiszen rendkívül strapabíró, szinte mindenhez passzol, kényelmes viselet, és sosem megy ki a divatból. Néha mégis megesik, hogy véletlenül helyrehozhatatlan kár éri egy részét, vagy egyszerűen olyan régóta hordjuk, hogy elhasználódott az anyag. Még ilyenkor sem érdemes kidobni, hiszen nagyon sokoldalúan használható anyag. Akár egy ...

Fali dekoráció befőttes üvegekből a vintage kedvelőinek
Fali dekoráció befőttes üvegekből a vintage kedvelőinek
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

00_blog_cimlapkep_1.jpg

Akár anyák napjára is jól jöhet egy gyorsan elkészíthető, mégis egyedi virágtartó! Leginkább annak lesz jó választás, aki szereti a rusztikus hatású kivitelezést, az otthonához is illik egy ilyen vintage stílusú dekoráció, és szeretne saját kezűleg készített ajándékkal kedveskedni a virág mellé - de a terasz kiegészítői között is remekül mutat. A szükséges alapanyagok és eszközök nagy eséllyel sok háztartásban megtalálhatók, vagy könnyen ...

Gyerekekkel elkészíthető kreatív ötletek a Föld napjára
Gyerekekkel elkészíthető kreatív ötletek a Föld napjára

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_18.jpg

A Föld napját minden évben április 22-én tartjuk azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására. A világ 175 országában különféle programokat, előadásokat, tudományos rendezvényeket, közösségi környezeti megmozdulásokat szerveznek annak érdekében, hogy minél többen komolyan vegyék az üzenetet, akár globális, akár egyéni szinten. A jeles nap 2022-es évre meghirdetett témája:  "Invest In Our Planet" . A ...

Húsvéti készülődés aranyos zokninyuszikkal
Húsvéti készülődés aranyos zokninyuszikkal
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

9_17.jpg

A húsvéti készülődéshez igyekszünk olyan kedves és látványos ötleteket mutatni nektek, amelyek rövid idő alatt elkészíthetőek, lehetőleg otthon is megtalálható alapanyagokból. Külön öröm, amikor a gyerekeket is bevonhatjuk a kézügyeskedésbe, a tojásfestésen túl számtalan lehetőség kínálkozik mindenféle vidám figura és állatka létrehozására. Ma egy igen egyszerű és népszerű példát mutatunk erre, mégpedig a zokniból készült nyuszit! Az ...

Mókás akvárium készítése kartondobozból a kisebb kreatívkodóknak
Mókás akvárium készítése kartondobozból a kisebb kreatívkodóknak

12_11.jpg

A legtöbb gyerek imádja az állatokat, így kiváló szórakozás lehet számukra, ha ők alkothatják meg saját kedvenceiket. Ilyenkor a fantáziájuk is dolgozhat kicsit, hiszen látványos módszereket próbálhatnak ki a természethűség kötelezettsége nélkül. Elő az ollóval, a ragasztóval, a színes papírokkal, meg mindennel, amit még rejt a fiók! Ma akváriumot készítünk - amit a közelgő víz világnapja alkalmából is elkészíthettek.

...

Használt farmert az asztalra! - Kacatmentő sorozatunk újabb fejezete
Használt farmert az asztalra! - Kacatmentő sorozatunk újabb fejezete

11_0.jpg

Számos jobbnál jobb ötletet találhatunk, aminek az elkészítésével a már kiszelektált farmernadrágoknak adhatunk új életet, ezzel lépve egy kicsit a környezettudatosabb mindennapok felé. A mai projektem is ebből az indíttatásból, illetve még két tényező együttállásából született - szerettem volna kipróbálni az átmenetes textilfestést és szükségem volt valami saját készítésű holmira ajándék gyanánt. Külön öröm, hogy ezáltal megint fogyott egy ...

Március 1, az újrapapír világnapja - Merítsetek velünk papírt, és ihletet!
Március 1, az újrapapír világnapja - Merítsetek velünk papírt, és ihletet!

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_5.jpg

Tudtátok, hogy az Újrapapír Világnapja környezetvédelmi kezdeményezés Magyarországról indult? A  Humusz Szövetség indította el 2006-ban annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet társadalmunk pazarló papírfogyasztására, valamint a papírhulladék újrahasznosításának fontosságára. A mai bejegyzésben összegyűjtöttünk néhány lépést, melyekkel ti is sokat tehettek azért, hogy csökkentsétek a papírgyártás, és a papírhulladék ozozta környezeti ...

Tavaszi sapka egy régi pólóból - Kacatmentés a ruhásszekrényből
Tavaszi sapka egy régi pólóból - Kacatmentés a ruhásszekrényből

00.jpg

Számomra kiemelten fontos, hogy háztartásunk a lehető legkevesebb hulladékot termelje, ezért - és mert nehezen válunk meg régi kedvenceinktől - szinte folyamatosan néhány polcnyi válogatott ruhaféle várja, hogy valami új funkciót találjunk nekik. A mennyiségi utánpótlás pedig folyamatos, hiszen sok minden érkezik a baráti körből is, feltételezve, hogy talán így megússzák a hulladékgyűjtőt ezek a textilek. Jó pár ilyen projektről beszámoltunk már nektek ...

A kartondoboz új élete - Inspiráció farsangi jelmezekhez
A kartondoboz új élete - Inspiráció farsangi jelmezekhez

pexels-daisy-anderson-5589908.jpg

Az online vásárlásoknak köszönhetően gyakran összegyűlik a háztartásokban a kartondoboz. Bár ezek szelektíven gyűjthetők, adhatunk nekik egy plusz lehetőséget, ha ahelyett, hogy kidobnánk, inkább felhasználjuk őket kreatív célokra - például farsangi jelmezekhez. E zekkel az ötletekkel kezdhetünk is hangolódni erre a vidám és mulatságokkal teli időszakra, mely idén március 1-ig tart. (Illusztráció:pexels.com)

...

"Körkörös közösségek" - Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét kiemelt témája
"Körkörös közösségek" - Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét kiemelt témája

ewwr2021_banner-fb_circular-communities-01.png

November 20. és 28. között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek fő tematikáját ebben az évben a körkörös közösségek adják. A kezdeményezés küldetése, hogy megszólítsa az embereket, és rávilágítson a hulladékcsökkentés jelentőségére, illetve a hulladékgazdálkodás három kulcsfontosságú elemére: a megelőzésre, az újrahasználatra, valamint az újrafeldoldozásra.  ...

Farmertáska egy régi nadrágodból
Farmertáska egy régi nadrágodból

1_131.jpg

A farmer az egyik kedvenc alapanyagunk, elnyűhetetlen, könnyen kezelhető, mégis erős. A kidobásra ítélt darabok számtalan módon felhasználhatóak - varrhatsz belőle szőnyeget, tárolókat, akár függönyt is, és még sorolhatnánk, hogy a gyerekjátéktól a kutyafekhelyig mi mindent. A mai galériaposztban egy egyszerű kis táskát mutatunk nektek, amit egy nadrágszárból és egy már nem használt övedből készíthetsz el!

...

Egy játék babakocsi újjászületése - Kacatmentés, sokadik fejezet
Egy játék babakocsi újjászületése - Kacatmentés, sokadik fejezet

0_46.jpg

Magam sem hittem, hogy épp azon a napon, amikor rákerestem az egyik közösségi oldal piacterén a játék babakocsira, hazafelé bringázás közben az egyik hulladékgyűjtő konténer rácsára dobva egy huzat nélküli vázat találtam. Egyből felcsillant a szemem a kacatmentés újabb lehetőségére, főleg, hogy egy szinte ki sem gondolt vágyam teljesült vele - pontosabban a kislányomé, aki most érett meg a babatologatás felelős teendőjének ellátására. Egy gyors ...

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása