5+1 tipp a környezetbarát iskolakezdéshez

2023.08.25. 16:30 andy_cube

element5-digital-oycl7y4y0bk-unsplash.jpg

Még a rutinosnak számító szülők körében is minden évben okoz némi fejfájást az iskolakezdéshez szükséges eszközök beszerzése. Nemcsak azért, mert költséges és sok utánajárást igényel, de nem kis feladat az sem, hogy egyensúlyba hozzuk a gyerekek kéréseit a lehetőségekkel. Ebben az időszakban nehéz megúszni, hogy néhány feleslegesen megvásárolt holmi is kerüljön a kosárba, és számos termékeknek nincs, vagy csak nehezen elérhető a fenntartható módon gyártott alternatívája. A következőkben összegyűjtöttünk nektek néhány tippet, amikkel egy kicsit környezetbarátabbá tehető az iskolakezdés.

Szólj hozzá!

Címkék: iskola környezetvédelem újrahasznosítás környezettudatosság iskolakezdés fenntarthatóság

Bolygóbarát tippek, hogy minden nap a Föld napja legyen

2023.04.19. 14:55 színesötletek_team

00_blog_cimlapkep_v1_1.jpg

A Föld egy csodálatos hely, ami az élet lehetőségét adja mindannyiunknak, ezért mi is tartozunk neki azzal, hogy óvjuk és védjük rendelkezésre álló eszközeinkkel. Ez azt is jelenti, hogy ne tehermentesítsük magunkat olyan gondolatokkal, mint „Ugyan mit ér az én az én többször használható vászontáskám az ipari szinten termelődő hulladékokkal szemben?", vagy „Mit számít én tudatos vásárlásom a globális túlfogyasztás mellett?” és még sorolhatnánk. Nem emlegethetjük elégszer: minden kis lépés számít, és ebben az esetben ez hatványozottan, sok szempontból igaz, onnan kezdve, hogy a mi keresletünkre reagál a boltok kínálata, egészen addig, hogy az általunk mutatott példa formálja a jövő generációjának szemléletét. Csokorba szedtünk néhány olyan, a hétköznapokban bármikor előkapható ötletet, amik nem járnak sem komoly anyagi befektetéssel, sem kellemetlen önsanyargatással, mégis hasznosak, hosszú távon pedig még egyéni szinten is számottevő változás érhető el velük bolygónk védelme érdekében.

Szólj hozzá!

Címkék: környezetvédelem újrahasznosítás tudatos vásárlás világnap környezettudatosság fenntarthatóság jeles nap újrahasználat hulladékcsökkentés Föld napja zero waste ötletek a föld napjára

5+1 instant tipp húsvétra

2023.04.07. 10:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_58.jpg

A kedves ünnepi dekorációk sorából összegyűjtöttünk néhányat, amit percek alatt elkészíthettek és semmi más nem kell hozzájuk, csak néhány olyan alapvető hozzávaló, mint a színes papír, olló vagy a ragasztó. Az ötletek jól jöhetnek, ha kertészkedés, ablakpucolás vagy éppen a konyhai teendők miatt kicsúsztatok az időből, de a gyerekek kedvéért szeretnétek hozzátenni még néhány apróságot a húsvéti díszekhez.

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz húsvét újrahasznosítás kartondoboz húsvéti dekoráció tavaszi dekoráció könnyen elkészíthető tavaszi ötletek gyerekekkel készíthető színes papír tízperces trükkök újrahasznosított alapanyag papírragasztás

Tojásvadászat hulladékmentesen

2023.04.05. 10:00 andy_cube

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_59.jpg

Nem könnyű feladat, hogy fenntartható módon, egészséges hozzávalókból oldjuk meg a legkisebbek tojásvadászatát. Akár a korábban összegyűjtött - úgy gondoljuk, mindenkinek ismerős - műanyag tojásokat is megtölthetjük mindenféle finomsággal, hogy azokat rejtsük el a kertben! Csak egy kis papírcsomagolás, egy csinos masni, és készen is vagyunk! Galéria a folytatásban.

Szólj hozzá!

Címkék: játék tavasz húsvét környezetvédelem újrahasznosítás gyerekeknek húsvéti tojás hulladékcsökkentés tojásvadászat húsvéti kosár tavaszi ötletek csomagolásmentes újrahasznosított alapanyag

Ünnepváró ötletek környezettudatosan

2023.03.28. 17:55 színesötletek_team

5_193.jpg

Húsvét kapcsán már hetekkel az ünnep előtt igyekszün sokféle kreatív tennivalót mutatni nektek a gyerekjátékoktól a lakásdekoráción át a klasszikus húsvéti kiegészítőkig. A hagyományosan felbukkanó teendők listájáról gyűjtöttük össze azokat, amiket könnyen kiválthatunk az első látásra kézenfekvőnél fenntarthatóbb megoldásokkal. A most felsorolt ötletekkel legtöbbször nem csak időt és pénzt takaríthatunk meg, de - így vagy úgy - jót teszünk velük a környezetünknek és az egészségünknek is! A cikkben praktikus tippek és inspiráló galéria mellett lépésről lépésre útmutatókat is találtok, olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: játék tavasz húsvét környezetvédelem újrahasznosítás diy dekoráció környezettudatosság hulladékmentes tavaszi ötletek

Készítsétek el velünk a kedvenc vadállataitokat tojástartóból!

2023.03.03. 16:00 színesötletek_team

0_122.jpg

Az ENSZ közgyűlése éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadon élő állatok világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Ebben a cikkben számos érdekességet olvashattok a témával kapcsolatban, a folytatásban viszont amolyan Színes Ötletek módra hívjuk fel a figyelmet a jeles napra, egyben az élő környezetünk védelmének fontosságára - azaz kreatív mókázásra invitálunk titeket! A kézügyeskedés elsődleges hozzávalója most is ugyanaz, mint a Színes Medvehét egyik legkedveltebb, "Mackó koma tojástartóból" című bejegyzésében. Engedjétek szabadon a fantáziátokat, fessetek, rajzoljatok, ragasszatok, és készítsétek el ebből a sokoldalúan újrahasznosítható alapanyagból kedvenc vadon élő állataitokat!

Szólj hozzá!

Címkék: játék újrahasznosítás állatvilág papír egyszerűen gyerekeknek vadállatok kreatív ötletek állatfigura tojástartó jeles nap gyerekekkel készíthető kreatív foglalkozások újrahasznosított alapanyag

Készítsetek puha mackót a saját rajzotok alapján!

2023.02.05. 11:50 boros_tyan

0_116.jpg

A Színes Medvehét utolsó napjára egy varrós, egyben újrahasznosítós ötletet hoztunk. Géppel vagy kézzel is megvarrhatjátok saját mackótokat, az elkészítésbe pedig a nagyobb gyerekek is bevonhatók! A folytatásban útmutatót és galériát is találtok, amik segítségetekre lehetnek az elkészítésben.

Szólj hozzá!

Címkék: játék medve újrahasznosítás hagyomány gyerekeknek varrás szabás rajzolás népszokás gyerekjáték szabás varrás egyedi ajándék DIY hulladékmentes gyerekekkel készíthető maradék anyagból hulladékból alapanyag színes medvehét

Színes Ötletek Best of 2022, 8. helyezett - Sapka állatfigurás pólóból

2023.01.04. 18:30 színesötletek_team

sapka_bestof2022_20230104_cover.jpg

Folytatjuk Best of 2022 című visszatekintő sorozatunkat. Egy úszóversenyen surranópályára már beférne a nyolcadik legtöbb kedvelést kapó bejegyzés, ami eredetileg tavaly február végén jelent meg, és amelyben sapka készült egy kiszolgált, de az adott célra állapotát és mintázatát tekintve is kiváló alapanyagként használható, lepecsételt pólóból. A ruhadarabot tavaszi viseletnek szántuk, bár ha kinézünk az ablakon az utóbbi napokban, akár most is szezonja lehet. 

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás diy sapka varrás visszatekintő kacatmentés újrahasznosított alapanyag best of 2022

Csősál a saját készítésű sapkához - Varrás tippek kezdőknek

2022.11.29. 13:26 boros_tyan

0_107.jpg

Nemrég megígértük, hogy a kifordítható kis sapkánkhoz készített csősálhoz is hozunk némi segédletet. Igaz, azt a szettet őszinek szántuk, a mostani pedig már télre, polár béléssel készült, de akár az anyag, akár a méret tekintetében térjetek el bátran a leírástól! Az új sapit mi is egy régi útmutatónk alapján készítettük, amikor egy használt, kimustrált pólóból varrtuk meg az első kollekciót. Mindkét esetben a fej körméretét kell figyelembe venni, az elkészítés lépései pedig ugyanazok. Olvassatok tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás diy sál sapka varrás csősál sálkészítés

Európai Hulladékcsökkentési Hét 2022 - Ebben az évben fókuszban a textil

2022.11.19. 09:30 andy_cube

ewwr2022_banner-fb1005_2_full_1.jpg

Ma kezdődik az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amit minden év novemberének utolsó hetében rendeznek meg. Európa-szerte lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek lehetőség szerint többszöri használatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A 2009-ben indított kezdeményezés minden évben a hulladékmegelőzés más-más aspektusára összpontosít, az idei év fő tematikáját a textíliák adják. Ennek szellemében a különféle programok középpontjában a ruhaipar ökológiai lábnyomának csökkentése, a textilek, ruhák újrahasznosítása, élettartamának növelése áll.

Szólj hozzá!

Címkék: közösség környezetvédelem újrahasznosítás környezettudatosság fenntarthatóság reuse újrahasználat hulladékcsökkentés hulladékmentes zerowaste

10 saját kezűleg készíthető őszi ajtódísz útmutatókkal

2022.09.07. 11:40 andy_cube

wreath1.jpg

Lassan minden otthonban előkerülnek az őszi dekorációk, a falak közé csempészve az évszak pompás színeit és terméseit. Mi is sokféle ötlettel készülünk, hogy inspiráljunk titeket az alkotásban, hiszen a saját kezűleg készített díszeket midig nagyobb becsben tartjuk, mint a boltban vásároltakat. Nálunk minden évszaknak saját doboza van, amiben összegyűjtjük azokat a kellékeket, amiket még fel tudunk használni akár önmagukban, akár másik dekoráció részeként. A mai bejegyzésben az őszi hangulatú, DIY ajtódíszek között szemezgetünk kedvcsinálóként. Ha ti is épp ötletet kerestek, olvassatok tovább! (Kép forrása: repeatcrafterme.com)

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad ősz inspiráció újrahasznosítás levél otthon diy dekoráció kopogtató lakásdekoráció természetes alapanyag őszi dekoráció őszi ajtódísz tökdekoráció

A levélhajóktól az évtizedes gumiabroncsokig - Beszámoló a Színes Ötletek I. Zero Waste Túrájáról

2022.07.20. 10:00 Nihil_AK

0_84.jpg

Úgy kezdődött, hogy néhány hete kimentünk levélhajózni a gyerekkel. Ez valójában egy körmönfont altatási technika, mivel kislányunk számára a világ általában túl érdekes ahhoz, hogy a délutáni csendespihenőt mindenféle ellenkezés nélkül megkezdje. Ilyenkor a Szinva mentén felfelé sétálunk babakocsival, néhány száz méterenként lemegyünk a partra, keresünk pár száraz levelet, ezeken átszúrunk méretben passzoló botocskákat, és akár naponta többször indulhat is a miniatűr Kékszalag. A trükk az, hogy két-három ilyen megálló után garantált az alvás a babakocsiban. Ráadásul ennél olcsóbb játék nem létezik, pedig az elmúlt években alaposan kimerítettük ezt a témát. (Ettől függetlenül a kisördög folyamatosan ott ül a vállamon, hogy egyszer csináljunk egy elkészítési útmutatót, mintegy dadaista kreatív hobbi cikk gyanánt. Ha megjelent, elcsábultam.) A lényeg, hogy az említett alkalom során csak nem akart összejönni az alvás, így egészen a Bodnár Gábor Cserkészparkig jutottunk. Ott pedig - ahogy sajnos szinte bárhol Magyarországon - szemet szúrt, mennyi szemét csúfítja az amúgy gyönyörű természeti környezetet.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló környezetvédelem újrahasznosítás szemétgyűjtés zöld ötletek hulladékcsökkentés műanyagmentes július zero waste túra

Személyre szabott étkészletek saját kezűleg

Kipróbáltuk a Kreul Chalky üveg- és porcelánfilcet

2022.07.02. 09:34 színesötletek_team

0_81.jpg

Már többször is foglalkoztunk a porcelán- és üvegfestéssel, ami egy igazán kreatív lehetőségeket rejtő technika. Mindig bevethető, ha szeretnénk megújítani kissé már elnyűtt tárgyainkat, vagy egyedi ajándékkal lepnénk meg szeretteinket. Ezúttal a Kreul Chalky üveg- és porcelánfilcet próbáltuk ki, ami legalább két tulajdonságával biztosan kiemelkedik a mezőnyből. Egyrészt a 60%-ban természetes eredetű, fenntartható módon gyártott festék kiváló opció azoknak, akik szívesebben választják a környezetkímélő megoldásokat az alkotómunka terén is, másrészt a végeredmény az égetést követően mosogatógépben is tisztítható, így nem csak dísztárgyakat, hanem napi használatban lévő eszközeinket is bátran dekorálhatjuk vele. Mi fehér müzlistálkáinkat dobtuk fel különböző mintákkal, így mindenkinek lehet sajátja! 

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás üveg porcelán otthon diy dekoráció üvegfestés üvegfesték fenntarthatóság porcelánfestés régiből újat home decor környezetbarát alapanyag nedobdki támogatott tartalom otthondesign hobbyművész art export kreul

Kosárfonás, kicsit másképp - Néhány kiselejtezett farmer újrahasznosításával

2022.06.04. 12:58 andy_cube

8_29_1.jpg

A farmer örök kedvenc, nemcsak ruhadarabként, de alapanyagként is. Általában mindannyiunk gardróbjában akad néhány darab, hiszen rendkívül strapabíró, szinte mindenhez passzol, kényelmes viselet, és sosem megy ki a divatból. Néha mégis megesik, hogy véletlenül helyrehozhatatlan kár éri egy részét, vagy egyszerűen olyan régóta hordjuk, hogy elhasználódott az anyag. Még ilyenkor sem érdemes kidobni, hiszen nagyon sokoldalúan használható anyag. Akár egy vagány kosarat is készíthetünk belőle, ami alkalmas gyümölcs, vagy bármilyen apróság tárolására.

Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás farmer kosárfonás DIY műanyagmentes július 2021

Fali dekoráció befőttes üvegekből a vintage kedvelőinek

Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

2022.04.21. 11:11 boros_tyan

00_blog_cimlapkep_1.jpg

Akár anyák napjára is jól jöhet egy gyorsan elkészíthető, mégis egyedi virágtartó! Leginkább annak lesz jó választás, aki szereti a rusztikus hatású kivitelezést, az otthonához is illik egy ilyen vintage stílusú dekoráció, és szeretne saját kezűleg készített ajándékkal kedveskedni a virág mellé - de a terasz kiegészítői között is remekül mutat. A szükséges alapanyagok és eszközök nagy eséllyel sok háztartásban megtalálhatók, vagy könnyen beszerezhetők, és mindössze 20 perc szabadidő szükséges az alap verzió elkészítéséhez. A folytatásban mutatjuk a teendőket lépésről lépésre!

Szólj hozzá!

Címkék: csináld magad vintage újrahasznosítás anyák napja dekoráció váza virágtartó befőttesüveg tavaszi dekoráció hulladékcsökkentés home decor műanyagmentes július 2021

"Szerintem bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel."
(Kurt Cobain)
Kapcsolat a blog szerkesztőjével:
Színesötletek Team

Hirdetés

300_250szo_1.jpg

Ajánló

 id_69_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

Címkék

#másfélméterv (7) ablakdísz (9) adomány (5) advent (111) adventi koszorú (23) adventi naptár (55) ajándék (30) ajándékcsomagolás (9) ajándékdoboz (5) ajándékkészítés (9) ajándékötlet (10) ajándékötletek (18) ajánló (40) ajtódísz (44) akció (5) akrilfesték (14) akzo nobel (40) álarc (21) album (5) alkotás (15) állatfigura (25) állatok világnapja (10) anchor crafty (9) angyal (6) antikolás (9) anyák napja (23) anya vagyok (13) arcmaszk (8) art export (88) asztaldísz (10) báb (6) baba (5) babamama (8) babaszoba (7) bagoly (8) barkácsolás (7) befőttesüveg (9) befőzés (10) best of 2022 (10) beszámoló (7) birdhouse sal (11) budapest (8) Budapest Park (15) bútor (5) bútorátalakítás (5) bútorfelújítás (16) bútorfestés (29) bútortuning (5) cérna (5) ceruzatartó (5) coats (9) család (7) családi programok (5) családi rendezvény (24) cser kiadó (8) csináld magad (542) csomagolás (8) csomózás (38) decoupage (16) decoupage alkotósarok (8) DEKA (8) dekor (8) dekoráció (318) dekorációs falfestés (5) design (5) dísz (9) díszítés (57) divat (13) diy (373) DIY (199) dulux (26) dulux simply refresh (6) ecsetfilc (10) egyedi ajándék (5) egyedi darabok (5) egyszerűen (8) egyszerű alapanyag (6) ékszer (48) ékszergyurma (5) ékszerkészítés (45) epoxi (5) érdekességek (6) eredményhirdetés (6) erkély (5) esemény (10) fa (11) fajáték (11) fajáték körkép (13) falevél (11) falfestés (20) farmer (8) farsang (48) felújítás (42) fenntarthatóság (56) fenntartható ajándékozás (28) festék (34) festeni jó (6) festés (109) festészet (7) fesztivál (23) filc (9) filcanyag (17) filctoll (11) FIMO (9) Firkafalva (5) flitter (6) foglalkoztató (12) Föld napja (7) föld napja rajzpályázat 2022 (5) fonal (70) fonás (13) furdancs (8) fürdőszoba (8) galéria (6) gasztro (6) gesztenye (9) girland (11) gyerekekkel készíthető (99) gyerekeknek (63) gyerekjáték (46) gyerekjátékok (5) gyerekkel az élet (23) gyereknap (7) gyerekszoba (30) gyerekszoba dekoráció (7) gyertya (21) gyertyaöntés (10) gyertyatartó (5) gyöngy (27) gyöngyékszer (8) gyöngyfűzés (40) gyurma (18) gyurmaékszer (6) hagyomány (7) hajtogatás (31) halloween (56) hammerite (12) hangulatfény (6) hazai (20) hazai márka (19) házigyurma (6) hellókarácsony (13) hello piac (8) henkel (11) herlitz (7) hetiegy (15) heti inspiráció (28) hímes tojás (6) hímzés (28) hír (21) hobbyművész (90) hóember (9) home decor (5) homokozó (5) hópehely (5) horgolás (60) horgolásminta (7) hulladékból alapanyag (33) hulladékcsökkentés (89) hulladékmentes (29) húsvét (105) húsvéti dekoráció (12) húsvéti kosár (5) húsvéti nyuszi (5) húsvéti rajzpályázat 2021 (8) húsvéti tojás (5) idézet (53) inktober (8) inspiráció (81) interjú (7) irodalom (15) iskola (12) iskolakezdés (15) iskolaszer (9) ismeretterjesztő (10) járványhelyzet (7) játék (119) játékkonyha (7) jeles nap (57) jelmez (19) jelmezkészítés (8) jótékonyság (8) kabala (6) kacatmentés (27) kapolcs (11) karácsony (251) karácsonyfa (12) karácsonyfadísz (57) karácsonyi ajándékötletek (11) karácsonyi dekoráció (26) karácsonyi könyvajánló (5) karantén (7) karkötő (28) karnevál (5) karton (9) kartondoboz (16) kaspó (9) kavics (16) kavicsfestés (19) képeslap (11) képkeret (12) képzőművészet (24) keresztszemes (13) kert (92) kertészkedés (23) kézimunka (64) kézírás (5) kézműves (34) kézzel készült (94) kiállítás (15) kicsivagyok nagyleszek (8) kiegészítő (12) kihívás (11) kint a kertben (7) kipróbáltuk (5) kitekintés (8) kokárda (6) könnyen elkészíthető (9) konyha (14) könyv (27) könyvajánló (71) környezetbarát alapanyag (10) környezettudatosság (36) környezetvédelem (47) kosár (10) kosárfonás (17) koszorú (44) koszorúkészítés (7) kötél (7) kötés (55) kötésminta (5) közösség (52) közösségi (8) kreatív (33) kreatív foglalkozások (9) kreatív hobbi (9) kreatív ötletek (20) krepp-papír (7) kreppvirágok (6) krétatábla (5) kültér (12) kultúra (16) láda (6) lakásdekor (8) lakásdekoráció (99) lakásdísz (10) lakásfelújítás (12) lakberendezés (74) lakberendezési ötletek (9) lámpa (11) lámpabura (8) lámpás (17) levegőn száradó gyurma (6) levelek (7) levendula (9) madáretető (8) magyar (8) majolika (10) makramé (31) maradék anyagból (21) március 15 (5) maszk (16) mécses (8) mécsestartó (19) medve (9) mese (10) mézeskalács (11) mikulás (8) Mikulás (5) minta (13) mintaív (8) mora kiado (49) mosható (7) mozaik (17) mozaikozás (13) műanyagmentes július 2021 (21) műgyanta (6) művészet (18) művészetek völgye (18) nagy nebulo kviz (6) napirajz (5) naptár (12) nebulo (20) nedobdki (22) nemadomfel alapítvány (9) népszokás (10) nyaklánc (12) nyár (45) nyereményjáték (93) nyuszi (12) öko (8) olvasmány (6) olvasni jó (17) olvasót nevelek (19) önkéntes pr (12) online adventi naptár (23) online adventi naptár 2022 (24) origami (22) öröknaptár (13) örömhímzés (10) ősz (118) őszi dekoráció (23) őszi dísz (5) ötletek a föld napjára (7) otthon (54) otthondesign (27) pályázat (53) pannoncolor (8) papír (95) papírdísz (39) papírfonás (16) papírfüzér (5) papírguriga (7) papírhajtogatás (9) papírjáték (6) papírragasztás (7) papírvirág (19) parafa dugó (7) párna (12) pelikan (7) pentart (51) pentart alkotósarok (10) PET-palack (5) peyote (9) piac (5) piacok napja (5) pici piac (9) plüssfigura (6) póló (9) pólófonal (5) pólóminta (6) polymer clay (6) pompon (5) porcelán (5) pöttömkert (10) pr (5) pritt (96) pritt pályázat (8) program (15) programajánló (104) quilling (8) ragasztás (43) ragasztó (12) rajz (12) rajzolás (20) rajzolni jó (20) rajzpályázat (20) rajzshop.hu (17) raklap (15) raklap-bútor (6) recept (12) recycle (100) régiből újat (38) rendezvény (13) rendszerezés (10) reuse (5) rozsda (10) sablon (13) sadolin (7) sál (5) sapka (5) schachenmayr (10) scrapbook (5) süthető gyurma (20) szabadidő (12) szabás (12) szabásminta (11) szabás varrás (14) szalvéta (7) szalvétatechnika (15) szappan (5) szemmaszk (5) szépművészeti múzeum (13) szilveszter (5) színek (5) szinesinktober (8) szinesinktober 2022 (5) szineskert (5) színes állatvilág rajzpályázat 2023 (7) színes medvehét (9) színes papír (7) szines programok (8) színes programok (51) színező (6) színház (8) színtrend (5) szőnyeg (8) szponzoráció (6) taliándörögd (7) támogatott tartalom (168) tamogatott tartalom (5) tárolás (13) tároló (5) táska (7) tavasz (78) tavaszi dekoráció (10) tavaszi ötletek (22) tél (22) télapó (6) terasz (12) termés (6) természetes alapanyag (47) tervezés (9) textil (10) textilfesték (11) textilfestés (15) tízperces trükkök (11) toboz (6) tojás (9) tojásdíszítés (7) tojásfestés (22) tojástartó (10) tök (23) tökdekoráció (14) tökdíszítés (5) tökfaragás (29) töklámpás (13) tombow (7) történetek (23) tudástár (7) tudatos vásárlás (7) tündérkert (6) tus (7) üdvözlőlap (7) újév (6) újrahasználat (29) újrahasznosítás (227) újrahasznosított alapanyag (31) újra felhasználás (5) ültetés (10) ünnep (13) ünnepi dekoráció (16) üvegfestés (13) vakáció (5) Valentin-nap (9) valentin nap (15) varrás (63) vásár (25) váza (7) velencei (6) vendégposzt (11) vigántpetend (7) világnap (17) vintage (8) vintagetiles sal 2022 (10) virág (15) virágdísz (6) virágtartó (18) visszatekintő (8) vissza a suliba (6) xstitch (7) zene (25) zerowaste (36) zokni (6) zöldbolt (5) zöldebb gyerekszoba (6) Címkefelhő

Színes Ötletek Blog

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat és DIY ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán aktív és jó hangulatú közösség tagjaként.

redesigned by

VVM
süti beállítások módosítása