Steve Michaelis a vietnámi szolgálata végeztével leszerel, és kiruccan Mexikóba, ahol olyan alaposan kirúg a hámból, hogy még az amerikai sajtó is beszámol a dorbézolásáról. Miután kijózanodik, szülővárosa, az új-mexikói Ruidoso Downs felé veszi az irányt, ahol bátyja, Frank, egy népszerű lóversenypálya többségi tulajdonosa. Frank nem örül annak, hogy Steve részeg bunyója kapcsán a cikkek az ő jól menő vállalkozását is megemlítették, de hamar elássák a csatabárdot az öcsivel, akinek Frank odaadja a villája kulcsát, mondván, pihenje ki nála az út és a háború fáradalmait. Mialatt Steve Frank házában relaxál, a bátyja a lóversenypálya páncéltermében a hétvégi busás bevételt szeretné biztonságba helyezni, ám ekkor beront két mexikói bandita, akik az asszisztensével együtt lepuffantják.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Miközben a rablók kisrepülővel menekülnek, a rádiót hallgatják, amely bemondja, hogy 1 millió dollárt zsákmányoltak. A gazfickók teljesen elképednek, mivel a megbízójuk arról beszélt, hogy 100 ezer dolláros rablást fognak végrehajtani. Felvágják a zsákjaikat, amelyekben pénz helyett csak papírfecniket találnak, majd a gépen elhelyezett bomba másvilágra küldi őket. Frank halálhírét Steve-vel régi barátja, a rendőr Ben Holmes közli, majd Chancey Jones seriff informálisan kihallgatja az exkatonát, és nem csinál titkot abból, hogy első számú gyanúsítottként kénytelen kezelni, hiszen jókora vagyont örökölt. Steve a lóversenypálya részvényeseinek gyűlésén azzal szembesül, hogy Franket mindegyik pasas szívből utálta: az üzlettársak meg akarják vásárolni az immár Steve által birtokolt 52%-nyi részvényt, méghozzá olyannyira, hogy fenyegetéssel adnak nyomatékot az ajánlatuknak. Steve biztos benne, hogy a három részvényes – Top Polk, Del Ware és Billy Jack Whitehorn – egyike adott parancsot Frank meggyilkolására, és azt is világosan látja, hogy előbb fogja lebuktatni a fickót, mint a helybéli rend őreinek bármelyike. Steve elhatározza, hogy visszaszerzi az 1 millió dollárt, valamint a bájos Rita Armstrongot is, akit annak idején a sereg kedvéért faképnél hagyott, úgyhogy a szőke ciklon Frankkel vigasztalódott…
„Tény, hogy kicsit túlzásba vittem a bulizást Juarezben…”
„De ez még nem ok arra, hogy hisztizz, Frank.”
„Ártottál a lóversenypálya jó hírnevének, Steve… Mars a villámba regenerálódni!”
„Oké, pihenésképp eljátszadozom a fegyverkollekcióddal.”
„Rossz hírt hoztam, Steve. Franket lelőtték pénzszámolás közben.”
„Megrendültem, Ben… Onnan tudhatod, hogy alig bírok rágyújtani.”
R. G. Springsteen (Golyót a gonosznak + Ülő Bika csatabárdja) B-kategóriás westernek direktoraként szerzett hírnevet, utolsó, Charles A. Wallace forgatókönyve alapján készült filmje azonban nem cowboy- vagy indiánmese, hanem egy olyasféle régi vágású krimi, amelynek kapcsán leginkább a noir történetek (A nők bolondja a diliházban és társai) rajongóit tekinthette célközönségének. Az 1970 januárjában bemutatott búcsúmeló a Tiger By The Tail (A tigris farkát fogva) címet kapta, amely némi magyarázatra szorul: az angol to have a tiger by the tail kifejezés azt jelenti, hogy valaki olyan aggasztó helyzetbe hozta magát, amelyből kikeveredni ugyanolyan veszélyes, mint benne maradni. Bár Armstrong úr impozáns bűnügyi filmje tartalmaz egy úgynevezett „hitchcocki szőkét” is, a fő vonzerejét a maga idejében nem e csábos hölgy, hanem a férfi főszereplő, a Steve Michaelist alakító Christopher George jelentette, a Magyarországon kevésbé ismeret sármos macsó ugyanis ekkoriban az amerikai zsánerfilmes színtér egyik legkedveltebb ügyeletes hősének számított.
„Bárcsak itt lenne Steve, és megcsókolna!”
„Rögtön teljesült a kívánságom, elvégre ez csak egy film, nem a valóság.”
„J & B-vel nem szolgálhatok, de van egy érzésem, hogy neked mindegy, mit iszol, drágám, csak whisky legyen…”
„Ismersz, mint a rossz pénzt, Rita.”
A Golden Globe-díjra jelölt Christopher George 1931-ben jött világra a görög Georgiou-házaspár gyermekeként a michigani Royal Oaks-ban, és élete első hat évében csupán görögül beszélt, mivel angol szó a Georgiou-házban szinte sosem hangzott el. Christopher 14 éves volt, amikor szüleivel a floridai Miamiba költözött, ahol az iskolája egyik kiemelkedő sportolója lett, szabadidejében pedig aligátorokra vadászott a helyi mocsarakban. John Wayne a hadsereget népszerűsítő reklámjai nagy hatást gyakoroltak rá, ezért 1948-ban, 17 évesen belépett a haditengerészethez, amelynek sorozásán 18-nak hazudta magát. 1952-ig katonáskodott; a korai háborúban olyan motorcsónakot vezetett, amellyel eltalált harci gépek tengerbe pottyant pilótáit mentették ki. Őrmesterként szerelt le, és bár ezt követően üzleti diplomát szerzett, mégsem ebből próbált megélni, hanem inkább magándetektívként, majd csaposként és kidobóként dolgozott. Épp egy New York-i bárból hajigálta ki a részegeket, amikor az egyik vendég, Bob Rafelson rendező és producer (A postás mindig kétszer csenget) azt tanácsolta neki, hogy csapjon fel színésznek. Első komolyabb szerepét az El Dorado című 1966-os westernfilmben kapta John Wayne és Robert Mitchum (Charlie angyala és Hitler autója) oldalán, majd – immár főszereplőként – sorra forgathatta a jelentős zsánerfilmeket, amelyek közül néhány Magyarországra is eljutott a rendszerváltás után: ilyenek voltak a fiatalon elhunyt rendezőzseni, William Girdler ökohorrorjai, az 1976-os Grizzly és az 1977-es Az állatok napja, valamint az olasz horrorkirály, Lucio Fulci 1980-as élőhalott-remeklése, a Zombik városa. Christopher George kellemes mély hangjával és überférfias kisugárzásával a fénykorában szexszimbólumnak számított, úgyhogy a Playgirl magazin – a Playboy női közönségnek gyártott riválisa – 1974 júniusában aktfotókat jelentetett meg róla. 1970 májusában vette feleségül élete szerelmét, Lynda Day színésznőt, aki számos filmjében együtt szerepelt vele és a haláláig kitartott mellette, amely 1983-ban, 52 éves korában jött el Christopher George-ért egy szívroham formájában (a rokonszenves sztár sajnos láncdohányos volt).
„Maga egyre gyanúsabb nekem, Mr. Michaelis.”
„Csak azért érzi így, mert nem nyomoz eleget, seriff.”
„Ha például elugrik a bárba, ahol Charót hallgatják és bámulja a közönség…”
„… máris látni fogja, mit csinálnak errefelé a rendőrök nyomozás helyett.”
„Ezek után nem csoda, hogy a fegyverboltos asszony fog rájönni arra is, melyik a gyilkos fegyver.”
„És vajon melyik részvényes volt a felbujtó? Billy Jack Whitehorn, a modellekkel hancúrozó?”
„Netán Del Ware, aki idegesen telefonál?”
„Vagy Top Polk, a simlis bankár?”
„És ha már itt tartunk: a seriffhelyettesből is kinézem a bűnözői hajlamot”
A Tiger By The Tail Rita Armstrongjának szerepét Tippi Hedren, Alfred Hitchcock Madarak és Marnie című filmklasszikusainak dívája kapta. Az eleinte fotómodellként dolgozó nőt Hitchcock maga fedezte fel, ám második közös munkájuk, az 1964-es Marnie forgatásán barátokból ellenségekké váltak, ugyanis a direktor szexuális ellenszolgáltatást várt protezsáltjától a nagy lehetőségekért cserébe, amit Tippinek esze ágában sem volt megadni neki. A visszautasított Hitchcock bosszút esküdött, és befolyásával elérte, hogy a tehetséges színésznő soha többé ne főszerepelhessen A-ligás filmben, sőt azt is, hogy a B-vonal producerei is csak vonakodva alkalmazzák. A 60-as, 70-es évek lassú tempójú krimijeit elsősorban a kiváló színészi játék miatt szeretjük, és ebből R. G. Springsteen hattyúdalában sincs hiány, mivel a rendező a két főszereplő mellett megannyi arcról (de nem névről) felismerhető régi motoros karakterszínészt állított csatasorba. Szegény elpatkoló Frank Michaelist Dennis Patrick (A papa vadászni ment) játszotta, a rosszban sántikáló részvényeseket pedig Lloyd Bochner (A játéknak vége), Alan Hale Jr. (Akasszátok őket magasra!) és Dean Jagger (Szárnyaló bátorság) – az utóbbi úriember ugyanúgy csupán névrokona Mick Jaggernek, ahogy a film rendezője Bruce Springsteennek. A Ruidoso Downs-i rendőrök sem akárkik: Chancey Jones seriffként John Dehner (A delfin napja) titokzatoskodott, Laswell nevű erőszakos helyettesét Skip Homeier (A pisztolyhős) formálta meg, a jóindulatú Ben Holmes-t pedig az általában rosszfiúként alkalmazott R. G. Armstrong (Bankárhúsra vágyó falka + A Bond-amazon és a sátán kutyája), aki mellesleg nem más, mint a Sandman a Metallica Enter Sandman című dalának videoklipjéből. Bár manapság már senki sem gondolná meghökkentőnek, 1969-ben még furcsa és merész húzásnak számított színésznőt megtenni a filmbéli kisváros fegyverboltosának- és -szakértőjének, akit az Emmy-díjas Glenda Farrell (A vádlott közbeszól) keltett életre. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a korszak legendás flamenco-gitárosa és -énekesnője, a spanyol származású Charo (azaz María Rosario Pilar Martínez Molina Baeza) is felbukkan a filmben: természetesen egy bárénekesnőt alakít. A Tiger By The Tail-t leginkább a retro krimik szerelmeseinek ajánlom, valamint azoknak az asztalosoknak, akik szeretnek gyönyörködni a kollégáik teljesítményében: kizárólag a Twin Peaks-ben láttam eddig annyi fából készült falburkolatot, mint ebben a mozgóképes műben.
„Rémisztő egy slamasztikába kerültél, Steve.”
„Nincs az a slamasztika, amely kifogna rajtam, Rita.”
„Persze egy kicsit veszélybe sodorlak, míg kikecmergek belőle.”
Ráadás:
„Úristen! Mit akar ez a láncfűrészes fickó???”
„Azt, hogy nyomozzak az Ön halála ügyében, kisasszony” – Christopher George a Testrészek (Pieces) című 1982-es spanyol horrorfilmben is az őszinteség híve
MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:
